9. fejezet - Mindennek vége!

Már vagy 5 perce ott álltam magamba zárkózva, a gondolataim pedig máshol jártak. A felismerés villámként csapott belém, miszerint meghalt és erről csak én tehettem. Én öltem meg őt. Én. Én.Én!!!!! Nem tudtam mit tenni, vagy esetleg szólni valakinek, hisz nem járt erre senki. Elkezdtem lapozgatni a telefonom névlistáját, de nem találtam benne senkit aki ebben a helyzetben a segítségemre lehetett volna.
De akkor megláttam Nick nevét. Hát persze. Ő talán tud segíteni. Ő az egyetlen esélyem....
Megnyomtam a zöld gombot a telefonomon és vártam, hogy felvegye. Nem kellet sokáig várnom, hamar felvette.
-Szia Lili. Hát te?- kérdezte vidáman, de erre nem tudtam mit felelni. Annyira felkavartak az események, hogy nem találtam a hangomat sem.
-Lili ott vagy?-kérdezte kicsit idegesen. De én még mindig nem tudtam érthető választ kinyögni.
Mikor végre megtaláltam a hangomat, csak ennyit tudtam kinyögni:
-Megöltem...-mondtam suttogva, úgy, hogy a végét már alig lehetett hallani.
-Tessék? Lili te vagy az? Ki halt meg?-kérdezte, de hangjában már teljesen érezhető volt a feszültség.
Már nem tudtam könnyeimet visszafogni, így zokogva ordítottam bele a telefonba:
- Meghalt!!! Megöltem!!! Én. Én öltem meg Nick!!!!!-ordítottam
-Tessék? De ki? Azonnal odamegyek. Hol vagy most?-árasztott el kérdéseivel
-Nem tudom....Egy sikátorban...
-Milyen sikátorban? Itt a városban?
-Igen.-Adtam ki halkan a rövid választ
-Tudom hol van! Azonnal odamegyek. Várj meg ott!!!-de mire kimondta már sípolt is egyet a telefon, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek.
Eltettem a telefont, vissza a zsebembe és újra bámulni kezdtem Alexet.

Leültem a fal mellé és felhúztam a lábaimat, majd szorosan átöleltem a kezeimmel a térdemet.A vállam már nem fájt annyira, mint pár perce.
De bennem még mindig ott kavarogtak az érzelmek. Megöltem, valakit akinek joga volt az élethez. Akinek nem kellett volna meghalnia. Ma biztos, hogy nem és nem én általam. Miért nem én haltam meg? Nekem kéne most ott feküdnöm helyette. Nekem és nem neki...
Arcomat térdeimre hajtottam és tovább okoltam magam Alex halála miatt, ami az én lelkemen szárad. De akkor lépteket hallottam az utcában. Egyre gyorsabbak lettek, de nem emeltem fel a fejem, hiszen anélkül is tudtam, hogy kitől származnak.

-Jézusom Lili!!!!.-jött oda mellém Nick és szorosan átölelt a földön.

Felálltam a földről és ismét Alexre néztem akit saját vére vett körbe.
Már nem tudtam őt olyan sokáig nézni, mivel a látvány elég borzalmas volt. Nick szorosan állt mellettem és fogta a kezemet. Nem szólt egy szót sem, amiért hálás vagyok neki.
Elengedtem forró kezét és mélyen bele néztem gyönyörű mély barna szemeibe, melyben a boldogság helyett fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel.

-Megöltem!-jelentettem ki majd újra ölelő karjaiba vetettem magam.
Olyan szorosan öleltem magamhoz ahogy csak tudtam és fekete bőrdzsekijébe temettem könnyes arcomat. Csak zokogtam és zokogtam.

-Meghalt!!!-ütöttem bele a vállába tiszta erőből-Én tehetek róla!Az egész az én hibám!!!-ütöttem meg ismét. -Ha én nem vagyok akkor ez az egész nem történik meg! Mindenről csak én tehetek!!!!-üvöltöttem hisztérikusan és közben levegőért kapkodtam
-Cssss!! Ne aggódj. Minden rendben lesz!-suttogta a fülembe és közben a hátamat simogatta

************************

Egy fél óra múlva már a Passatban ültem és bámultam ki az ablakon.
Nick felhívta a haverjait és elmesélte neki a történteket -legalábbis amennyit tudott, mivel én nem meséltem neki róla-! Ők pedig segítenek eltakarítani a......

Nick lekanyarodott a szokásos hazafelé vezető útról és rátért egy kis ösvényre, mely számomra még teljesen ismeretlen volt.
Vetettem felé egy kérdő pillantást, hisz nem nagyon tudtam, hogy hova megyünk, mivel a házunk teljesen más irányban van.

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne Maryhez hazamenned a történtek után, így gondoltam a legjobb az lesz ha nálam lennél egy ideig...-itt tartott egy kis szünetet majd folytatta-Ő még nem tud róla.... és szerintem az lenne a legjobb, ha nem is tudna...-ezzel valahogy egyet tudtam érteni

-Igen-mondtam elhalkulva és újra az utat kezdtem kémlelni.
Nem sokat láttam, mivel már kezdett sötétedni.
Hamar odaértünk egy ismerős házhoz. Idehozott Nick mikor találkoztunk az erdőben.
Udvariasan kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és bevezetett a házba. Nem volt egy nagy szám. Kicsi volt, de még is otthonos. Minden ugyan úgy állt ahogyan a képzeletem megőrizte. A kicsi fa bútorok, a pasi szag...

-Gyere megmutatom hol fogysz aludni.-mondta és felvezetett a lépcsőn

Kinyitotta előttem az ajtót és nagyon kellemes látvány fogadott.
A szoba hasonlít az enyémre. Egy kis éjjeliszekrény az aprócska ágy mellett. az ággyal szemben egy nagy ablak, melyből a kilátás pont az erdőre néz.Az ablak alatt pedig egy kis kétajtós fa szekrény.

-Hát itt fogsz aludni. Remélem tetszik...-mondta és lehajtotta a fejét.
erre nem tudtam mit mondani. Fogtam magam és a nyakába ugrottam.

-Mindent köszönök neked. Ha te nem lennél nekem akkor nem is tudom mit tehettem volna.-öleltem át szorosan

-Aranyos vagy....-nézett mélyen a szemembe. Még alig néztem meg közelről. annyira szép arca van. Mintha csak egy magazinból lépett volna ki. Olyan csodálatos volt. -Őőő... hát fürdőszoba csak egy van. A következő ajtó balra ha esetleg leszeretnél zuhanyozni..

-Oh igen az jó lenne.-mondtam, mivel tényleg rám férne.

-Rendben. Akkor adok pár ruhát.-szólt halkan és a kis fa szekrényhez sétált.
Kivett belőle egy szürke pólót és egy fekete rövidnadrágot.-Ez jó lesz?

-Ó persze. Ez tökéletes. Köszönöm!-mondtam és kivettem a kezéből, majd nyomtam 2 puszit az arcára.-Nick örülök, hogy voltál nekem!!-szóltam és még egyszer jól megnéztem. Utoljára.
Tényleg nagyon hálás voltam neki, hisz nem is tudom mi lett volna velem nélküle. Kár, hogy ennek már vége. Jó lett volna még vele egy kis időt tölteni. De nekem ez már nem menne. Már nem!!
Benyitottam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Levetkőztem és a szennyeseimet bedobtam a szennyes kosárba és elkezdtem a kádba vizet engedni. Mikor a víz már elég kellemes volt elzártam a csapot és beleereszkedtem. Valahogy most nem tudtam ellazulni.... De az események nem mentek ki a fejemből. Újra és újra lezajlottak előttem az események.

Minden az én hibám volt. Mindenkinek csak megnehezítem az életét. De ennek most véget vetek!!!!!!!-gondoltam magamba.
Kifújtam az összes levegőmet és lebuktam a víz alá.