-Nem Lili! Nyugodj le!-nyugtattam magam, bár nem sokat segített.
20 perce beszéltem Lanával telefonon, de még nincs itt, pedig 10 perc alatt ide lehet érni!
-Istenem, megőrülök! Azonnal oda kell mennem! Itt nem maradhatok, mert megőrülök...-beszéltem hangosan. Már ott akartam lenni és látni, hogy Nick jól van. Megőrültem a tudatlanságban.
-nem Lili! És mi van ha elkerülöm Lanát?-állítottam le saját magam
-Igaz. Lehet, hogy elkerülöm. Jajj már miért kerülném el? És mi van ha baja esett? Biztos azért nincs még itt!-veszekedtem magammal.
-Jézusom magammal beszélgetek! Már megőrültem!
Abban a pillanatban megcsörrent a telefonom. Azonnal felkaptam. Nagyon ideges és feszült voltam
-haló?-szóltam bele
Nem jött válasz, csak halk recsegés.
-Heló? Ki az? Lana ott vagy?
még mindig semmi, csak recsegés. Már kezdtem megijedni. De akkor meghallottam egy női sikolyt! Tudtam, hogy Lana az!
-Lili az elágazásn.....-hadarta kétségbeesetten, de nem tudta végigmondani. Nagyon megijedtem. Tudtam, hogy valami baja esett. Ráadásul miattam. Miattam jött volna ide...
Hosszú percekig, csak álltam és próbáltam felfogni a helyzetet. Nem tudtam mit csinálni. Féltem. A kezem remegett a félelemtől. De tudtam, hogy segítenem kell. Nem hagyhatom Őt cserben. Nem lehetek gyáva. Azonnal oda kell mennem! Nem hagyhatom cserben, főleg ilyen helyzetben. Ki tudja kik vagy mik rabolták el és egyáltalán mit akarnak vele csinálni...
Fogtam a telefonom és zsebre vágtam, majd kiviharzottam a házból. Bezárni már nem volt időm. Siettem az elágazáshoz. Nagyon gyorsan futottam. Minél hamarabb ott kellett lennem. A félelmet nem hagyhattam eluralkodni magamon. Bátornak kellett lennem. Lana miatt.
Csak abban bíztam, hogy Nicknek nem esett baja. Hát persze Nick. Jesse ott van vele és Ő biztos látja, hogy itt mi történik. Vagy legalábbis nagyon remélem...
Már majdnem ott voltam az elágazásnál, de akkor a gyomrom összeszorult. Minél közelebb kerültem a célhoz, annál nagyobb lett bennem a félelem. Nem akartam magamnak bevallani, de féltem. Nagyon is! Bár tudtam, hogy nem szabad, mert akár egy élet is múlhat rajta.
Mélyet szippantottam a levegőbe és erőt vettem magamon. Most nem lehettem gyáva!!!!!
Mikor odaértem, Lana nem volt ott. El sem tudtam, hinni.
Mégis hova mehettek? Bárhova elvihette magával valaki, vagy valami....
Igazából azt sem tudtam, hogy mi vagy éppen ki vitte el. Tapogatóztam a sötétben.. De akkor eszembe jutott, hogy ha itt is jártak, a poros úton a lábnyom ottmaradhatott.
Azonnal elkezdtem lábnyomokat keresni. Dulakodás nyomait véltem felfedezni. Elképzeltem magamban, hogy szegény kis törékeny Lana min mehetett keresztül. Ahogy elesik és a térde nyoma ott marad, kiesik a kezéből a telefon. A sikolya....
Istenem erre gondolni is rossz! Remélem, hogy nem esett baja.
Végig mentem az ösvényen, pontosan követve a lábnyomokat, hogy véletlenül se térjek le róluk. A lábam pontosan beleillesztettem az enyémnél egy kicsivel nagyobba. Végig mentem az ösvényen. A lábnyomok, hirtelen letértek az ösvényről és a sűrű erdő felé vezettek. Féltem arra menni.
Nagyi régen mindig azt mondta, hogy bármi is történjen, soha ne térjek le az ösvényről.
De nem!!! Erőt kell vennem magamon. A barátaimnak szüksége van rám. Ha nem teszem baj is történhet, nagy baj!
Az erdőnek ezen a részén, megszűnik az élet. Itt nem hallani a madárcsicsergést, az én lélegzetemen kívül az erdő teljes csendbe burkolózott. Az erdő kezdett sűrűsödni és sötétedni. A fák lombkoronái elvették azt a csöpp fényt is mely eddig volt számomra és világosságot nyújtott. Fázva és félve bandukoltam az erdőbe. Minden egyes kiálló faágba és a legapróbb kavicsokba is megbotlottam. Rettenetesen féltem. Olyannyira, hogy testrészeim nem követték parancsaikat, mely az agyam mondott nekik.Olyan szorongás járt át, hogy az erdő legsötétebb részében járok, miközben a gondolat ott motoszkál a fejemben, hogy talán soha nem láthatom többet Lanát. Ráadásul Nickről sem tudtam semmit....
Már az ágak reccsenésétől is, melyeket én okoztam, attól is megijedtem. Teljesen kifordultam Önmagamból....
De akkor megláttam egy csöppnyi kis fényt, mely erőt sugallt és egy kis lelket öntött belém. Automatikusan folytattam tovább utamat az erdőben, mikor lepillantottam és a lábnyomokat nem találtam sehol magam körül. Elkezdtem körbe-körbe forogni, de nem találtam. Pedig, nem tűnhettek el maguktól.... Ennyi idő alatt pedig eltörölni nem lehet, ha pedig még is megpróbálták volna akkor a többit, ami szerint idáig eljutott miért hagyták meg?????
Hirtelen meghallottam a hátam mögül egy reccsenést. Nagyon megijedtem, a szíven majd ki ugrott a helyéről. Megkövülve álltam ott és vártam a következő reccsenést a lábnyomon, de nem jött. Ekkor hihetetlen nyugalom járta át a testem, melynek most semmi keresni valója nem lehetett volna bennem.
Egy meleg és erős kar hirtelen hátulról szorosan magához húzott.
Felsikítottam és megpróbáltam lefejteni magamról a szoros karokat, de nem ment. Hátra szerettem volna fordulni, hogy meglássam támadóm arcát, de akkor egy számomra kedves és ismerős illat csapta meg az orrom.
-Nem ... lehetetlen...-suttogtam.Ez lehetetlen....
Mikor háta csaptam a fejem beleakadtam egy gyönyörű kék szempárba.
- Tom.......-Elsötétedett minden és szinte önként adtam át magam a sötétségnek.
*************
Egy sötét, hideg szobában ébredtem. Nem tudtam, hogy hol vagyok. A fejem még mindig fájt, de ez érdekelt most a legkevésbé. Felakartam állni egy ágyszerűségről, de csak megint estem egy nagyot, mivel a kezeim és lábaim meg voltak kötözve.
Magamban káromkodtam egy cifrát, majd megpróbáltam kilazítani a kezemen a csomót, nem sok sikerrel. Körülnéztem a sötét szobába, de nem sok mindent láttam ami a segítségemre lehetett volna.... Igazából, nem is nagyon láttam sok mindent.
Tudtam, hogy csak magamra számíthatok. Gyorsan ki kellett találnom valamit.
Tovább folytattam a kötél kilazítását a kezemen. elég szorosra volt kötve, úgyhogy elég nehéz volt, de csak sikerült. Ahogy kigubancoltam a kezem azonnal leszedtem a kötést a lábamról és az ajtóhoz futottam. De be volt zárva.
-Ilyen az én szerencsém-gondoltam magamba egy nőhöz nem illő káromkodás után.
Odasiettem az ablakhoz és feszegetni kezdtem, de hiába. Meg sem moccant. Kint sötét volt.
-Lili sürgősen ki kell találnod valamit!-utasítottam saját magam.
De végül is nem hagyhatnak itt örökre.. Egyszer be fognak jönni értem. De mit fognak velem csinálni? Biztos megölnek, vagy esetleg.... De mi van ha azok a wentorok akikről Nick mesélt? Jézusom nem hagyhatom magam! Természetfeletti képességeim vannak és itt rinyálok, hogy meg fogok halni! Ez nem megoldás. Nem állhatok így hozzá. Valamit csak tennem kell! Mindig van valami megoldás, vagy kiút. Olyan nincs, hogy nincs! Most is lennie kell.
Elkezdtem a sötétben tapogatózni és kerestem valami használható dolgot. Magam sem tudtam, hogy mit is keresek, csak valamit ami a segítségemre lehet.
-A telefonom!-ordítottam magamban. Nem mertem hangosan beszélni.
Eszeveszetten kezdtem tapogatni a zsebeimet, de sikertelenül. Biztosan kivették amikor elfogtak....
Folytattam a tapogatózást. Egy normálisan berendezett szoba volt, ahogy kivettem. Voltak bútorok, de üresek voltak. Semmi nem volt bennük, se rajtuk. Kivéve az egyiken. Azon egy váza volt. Ahogy kivettem az alakjából és a súlyából, cserép lehetett.
Hirtelen kulcs csörgésekre lettem figyelmes az ajtó mögött. Tudtam, hogy valaki be akar jönni.
-Itt az alkalom Lili!! Gyerünk!-utasítottam magam.
Odaálltam az ajtó mellé és vártam, hogy valaki belépjen rajta. Imádkoztam, hogy egyedül legyen. Egyel talán még eltudnék bánni...
A kulcs elfordult az ajtóban. Nagyon lassan kinyílt az ajtó és a fény hirtelen besurrant rajta. De ez most egyáltalán nem érdekelt. Fogtam a vázát és magasba emeltem és vártam, hogy valaki belépjen rajta.
Az ajtó kitárult és belépett az illető. Egy hatalmas suhintással rávágtam a vázát a fejére, mely azonnal eltört rajta. Apró darabjai szana-szét szóródtak a földön.
Közelebbről szemügyre vettem a támadómat. A felismerés, miszerint Tomot ütöttem, villámként csapott belém.
A képek amiket az agyam lefényképezett sorba ugrottak be és mint egy film pörögtek le előttem.
Nos drágáim itt is van a fejezet, szerintem elég élménydúsan!:-D Siettem vele ahogy tudtam! Nagyon remélem hogy tetszik nektek, mert sokat dolgoztam rajta. (Andi köszi, hogy segítettél!!!♥♥♥♥♥)
Puszi: Lili
2010. március 29., hétfő
2010. március 27., szombat
18. fejezet -Egy kis gubanc!
-Tessék? Ezt, hogy érted?-értetlenkedtem.
-Ahogy mondom. Fogalmam sincs, hogy ki vagyok....-halkult el és a hangja is elcsuklott.
Biztos nehéz lehet róla beszélnie, ha ennyire felzaklatja a dolog. De vajon mi érhette, ami ennyire rosszul érte?
-Figyelj. Ha nem szeretnél róla beszélni én megértem, de lehet, hogy egyszerűbb lenne kibeszélni magadból, mintsem magadba fojtani. Nekem bármit elmondhatsz, szívesen meghallgatlak. -mondtam, és bátorítóan megfogtam a kezét.
-Igazad van....-sóhajtott egy nagyot, és odavezetett egy fatörzshöz. Kényelmesen helyet foglaltunk, majd Tom belekezdett a történetébe.
-Minden 6 évvel ezelőtt kezdődött Sydney-ben Mégy csak 14-éves voltam. Mondhatni, hogy még gyerek.- Tom nem nézett a szemembe, végig a tengert kémlelte.-Egyik reggel egy kórházi ágyon ébredtem. Egy öreg néni ült mellettem és simogatta az arcom. nem tudtam, hogy ki Ő, nem tudtam, hogy hol vagyok, de a legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudtam, hogy én ki vagyok. Mindenem fájt. A fejem zúgott. Mindenhol kötések voltak rajtam.
De nem ez zavart, hanem a tudatlanság. Nem voltak ott a szüleim egy család tagom sem.... Csak az a nő és mint utóbb kiderült, ő talált rám az utcán.
Mindent elmesélt. Kiestem az árvaház 2. emeletéről. Csoda, hogy egyáltalán életbe maradtam. -itt tartott egy kis szünetet és nyelt egy nagyot, de arra ügyelt, hogy ne nézzen a szemembe. Biztos nehezére esett volna. Tartotta magát és keményen viselkedett.
-Csak annyit sikerült kideríteni előző életemből, hogy már kisbaba korom óta abban az árvaházban nevelkedtem és magatartási problémákkal küszködtem. Magányos voltam, zárkózott és rossz. De ez Mirandát, a nőt aki megtalált nem zavarta. Örökbe fogadott és gondoskodott rólam. Megadott nekem mindent, anyám helyett anyám volt. Nagyon szerettem őt! Soha nem kötődtem igazán senkihez, de ő mégis más volt! Úgy éreztem, hogy van értelme élnem. Van aki éltet engem. Megtanultam szeretni.Minden jól ment.. Egészen 2 évvel ezelőttig-itt nem mondta tovább. Biztos újra átélte az egészet. Rossz volt így látni, ahogy szenved.
-Szívinfarktus-ban halt meg. Teljesen összetörtem. Nem ismertem magamra. Annyira rosszul ért, hogy az egyetlen ember akihez kötődöm itt hagy. Az egyetlen ember akihez tartozhattam. Akihez fordulhattam, ha bántott valami. Aki gondoskodott rólam és megadott mindent, de legfőképpen a szeretetet, amit soha senkitől nem kaptam.
Elment és maga mögött hagyott mindent. Elment és maga mögött hagyott engem. Elment vele együtt az "életem is" távozott. Az életem ami hozzá volt kötve. Csak egy test maradt itt, aminek már minden mind1!
De nem tudtam tovább Sydney-ben maradni. Minden rá emlékeztetett. Minden egyes dolog a házban. Az utcák a boltok minden! Érted? Nem tudtam valamire úgy ránézni, hogy ne Ő jusson eszembe! Nem tudtam úgy aludni, hogy ne jelenjen meg az álmaimban! Az utolsó napokban már nem is aludtam és nem is ettem. Olyan voltam mint egy zombi.
Nem maradhattam ott, már nem voltam rá képes. Újra kellett kezdenem mindent egyedül. Miranda hagyott rám egy kis pénzt és abból kellett talpra állnom.
De megfogadtam, hogy nem fogom magam sajnáltatni és kemény leszek. Már csak Mirandáért is. Ő kemény nő volt és engem is annak nevelt. Nem vallhatok kudarcot az életben.-Nem sírt és még csak a hangja sem csuklott el. meg sem hatódott.
Nagyon keményen viselte. Ezért felnéztem rá. A semmiből elkezdeni mindent előröl és tök egyedül. Egyedül, mint a kisujja és csak magára számíthat..... Le a kalappal előtte. Egy kicsit el is szégyelltem magam emiatt. Én nem tudok ilyen kemény lenni. Nekem is nehéz volt, de nem ennyire és mégis kiborultam. Segítenem kell neki. Borzalmas lehet neki egyedül feldolgoznia a történteket és senkire nem támaszkodhat. Most van rám legjobban szüksége.
-Sajnálom. Megértem, ha rosszul érzed magad miatta. Átérzem a helyzeted.-mondtam nyugtatás képpen, bár nem sokat segített.
-Nem kell a sajnálatod. Gondolom, hogy szeretnél segíteni, de nem kell átérezned és segítened. Nem akarok senkire támaszkodni. Ez az én problémám, nem a tiéd. Ne értsd félre nagyon aranyos vagy, de nem szoktam másokra támaszkodni. Ezelőtt sem és ezután sem. Én azért jöttem ide, hogy felejtsek és újra kezdhessem az életem, épp ezért nem meséltem róla senkinek, mert tudtam, hogy mindenki azzal a megszokott dumával jönne, hogy sajnálja. Nekem nem kell más sajnálata, azzal nem megyek semmire. Neked elmondtam, mert benned megbízok, de tőled sem várom el hogy sajnálj.
-Megértem. Én is csendben szenvedő típus vagyok.Nem szeretem magam sajnáltatni.
Értettem Tomot. Nagyon sok mindenben hasonlítunk. Engem is felidegesít mások sajnálata. Ha belegondolom magam Tom helyzetébe én is ugyan így tennék. Nyelnék egy nagyot és folytatnám az életet, a problémáimat magamba zárva.
Mély gondolataimból Tom hangja rántott vissza:
-Engem nem kell, hogy sajnáljanak. Ez már megtörtént és nem lehet visszacsinálni, ez van és kész. El kell fogadnom, még ha ez nehezen is megy. Nehezen megy feldolgozni és ez még a mai napig sem megy, de muszáj leszek feledni. Mások sajnálata ezen nem segít. -ahogy ezt mondta, látszott hogy végig pörögnek az események maga előtt. Újra és újra átéli azokat a szomorú heteket, napokat, perceket.
Örülök, hogy Tom ezt megosztotta velem, biztos nehezére esett, de még is megtette. Ez azt jelenti, hogy fontos vagyok számára és megbízik bennem. Nem fogom neki mondogatni és láthatóan sajnálni. Ezzel csak újra és újra feltépné azt a varas, fájdalmas sebet a szívén. És újra meg újra fájdalmat okoznék neki. Sokkal többre megyek azzal, ha mellette leszek és meghallgatom, támogatom, mint egy igaz barát. Nick is ezt tette, mikor az a "baleset" történt. Megöltem egy embert, de nem árasztott el a sajnálatával. nagyon jól tudta, hogy semmit nem fog vele elérni és csak még jobban feltépné rémes emlékeimet.
Hosszú percekig ültünk egymás mellett, de egy teljesen más világban jártunk. Gondolataink, valahol messze kalandoztak. Hagytam, egy kicsit, hagy rendezze magában a gondolatait.Nem akartam többet erről a témáról beszélni. Inkább megpróbáltam valamivel lekötni a figyelmét.
-Tudsz fütyülni?-kérdeztem hirtelen. Nem tudom honnan jött ez az ötlet, de ez ugrott be először. Én ugyan is még fütyülni sem tudtam.....
-Tessék? fütyülni?-szemeit hatalmasra nyitotta, a megdöbbentségtől
-Fütyülni. Tudsz 2 ujjal fütyülni?-ismételtem
-Persze, hogy tudok fütyülni. Miért te nem?
-Én nem...-szégyelltem el magam. Nevetséges, hogy egy ilyen alapvető dolgot nem tudok...
-Nem mondod? Te nem tudsz fütyülni?????-kérdezte szinte már ordítva?
-Kiabáld már ki!!!!! Hátha valaki még nem tudja.... Nem tudok fütyülni és kész...-tettem karba a kezem.
Tom hirtelen felpattant mellőlem és odanyújtotta a kezét.
Felhúzott a fatörzsről és elindult a víz felé. Láthatólag sikerült egy kicsit felvidítanom ezzel a fütyülős témával.
-Hogyhogy nem tudsz egy ilyen alapvető dolgot, mint a fütyülés? Ez olyan mint egy kötelező olvasmány vagy nem tudom...
-Kössz....
-Na gyere te lány, megtanítalak fütyülni.
Tom aranyosan és lelkesen mutatta, hogy hová tegyem az ujjaimat, meg minden félét, de nekem nem nagyon ment....
*****************************
Miután rendesen kifütyörésztük magunkat elindultunk hazafelé. Én persze nem tanultam meg fütyülni, sőt még csak utánoznom sem nagyon sikerült.... Hát ez van....
Tom hazakísért, de nem jött be. Akadt egy kis gondja a munkájával és be kellett mennie. Hiába kérdeztem, hogy mit dolgozik és hol, semmit nem mondott el róla.
De minek titkolni? Nem is értem. Miért nem lehet elmondani?
Ahogy beléptem a házba egyből Nicket kezdtem el keresni. De sehol nem találtam.
-Nick! Hazajöttem. Hol vagy?
Válasz nem jött. A ház minden részét felkutattam, de Nick nem volt itthon. Megnéztem a telefonomat, hogy nem-e keresett, de semmi. Nem is hívott.
Hova mehetett?
Kikerestem a számát a telefonomba és megnyomtam a hívás gombot.
Meghallottam Nick telefonjának csengőhangját a szobánkban. Azonnal felsiettem és mindent felkutattam, mire megtaláltam leesve az ágy alatt. Csak én hívtam.
-Ez nem igaz! Nick mindenhová viszi magával a telefonját....-mondtam hangosan magamnak.
Nem tudtam mit csinálni. Olyan rossz érzésem volt. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Nagyon kellett sietnie Nicknek, ha itthon hagyta a telefonját...
Ha valaki tud róla valamit is az csak Jesse lehet. Azonnal ki is kerestem a számát a névjegyzékbe, és már csörgettem is. Kb 3 csörgés után egy női hang vette fel a telefont.
-Haló?-szólt idegesen Lana Jesse telefonjába
-Szia Lana. Jesse ott van?
-Micsoda? Te nem tudod? Elmentek a fiukkal, akadt egy kis probléma, de ne ijedj meg nincs nagy gond! Hol vagy most?
-Hogyhogy nincs nagy gond? Még is mit csinálnak?Ők hol vannak?-idegeskedtem. Majd szét vetett az ideg.
-Nyugodj már le Lili. Tudnak magukra vigyázni, de te hol vagy az a lényeg?
-Nicknél vagyok! De kérlek mond meg, hogy hol vannak!!!!-már rendesen könyörögtem neki.
-Jól vannak Lili. Csak Te maradj ahol vagy. Azonnal oda megyek hozzád. Ne menj sehova!
De mielőtt szóhoz juthattam volna már le is tette a telefont.
Tudtam, hogy van valami baj. Éreztem! De hol lehetnek? És egyáltalán milyen kis probléma akadt? Istenem azonnal oda kell mennem!
Na meg is hoztam. Remélem jól sikerült és teszik majd! Próbáltam minél élménydúsabbá tenni.
Kérek komikat!!!!!
Puszi: Lili
-Ahogy mondom. Fogalmam sincs, hogy ki vagyok....-halkult el és a hangja is elcsuklott.
Biztos nehéz lehet róla beszélnie, ha ennyire felzaklatja a dolog. De vajon mi érhette, ami ennyire rosszul érte?
-Figyelj. Ha nem szeretnél róla beszélni én megértem, de lehet, hogy egyszerűbb lenne kibeszélni magadból, mintsem magadba fojtani. Nekem bármit elmondhatsz, szívesen meghallgatlak. -mondtam, és bátorítóan megfogtam a kezét.
-Igazad van....-sóhajtott egy nagyot, és odavezetett egy fatörzshöz. Kényelmesen helyet foglaltunk, majd Tom belekezdett a történetébe.
-Minden 6 évvel ezelőtt kezdődött Sydney-ben Mégy csak 14-éves voltam. Mondhatni, hogy még gyerek.- Tom nem nézett a szemembe, végig a tengert kémlelte.-Egyik reggel egy kórházi ágyon ébredtem. Egy öreg néni ült mellettem és simogatta az arcom. nem tudtam, hogy ki Ő, nem tudtam, hogy hol vagyok, de a legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudtam, hogy én ki vagyok. Mindenem fájt. A fejem zúgott. Mindenhol kötések voltak rajtam.
De nem ez zavart, hanem a tudatlanság. Nem voltak ott a szüleim egy család tagom sem.... Csak az a nő és mint utóbb kiderült, ő talált rám az utcán.
Mindent elmesélt. Kiestem az árvaház 2. emeletéről. Csoda, hogy egyáltalán életbe maradtam. -itt tartott egy kis szünetet és nyelt egy nagyot, de arra ügyelt, hogy ne nézzen a szemembe. Biztos nehezére esett volna. Tartotta magát és keményen viselkedett.
-Csak annyit sikerült kideríteni előző életemből, hogy már kisbaba korom óta abban az árvaházban nevelkedtem és magatartási problémákkal küszködtem. Magányos voltam, zárkózott és rossz. De ez Mirandát, a nőt aki megtalált nem zavarta. Örökbe fogadott és gondoskodott rólam. Megadott nekem mindent, anyám helyett anyám volt. Nagyon szerettem őt! Soha nem kötődtem igazán senkihez, de ő mégis más volt! Úgy éreztem, hogy van értelme élnem. Van aki éltet engem. Megtanultam szeretni.Minden jól ment.. Egészen 2 évvel ezelőttig-itt nem mondta tovább. Biztos újra átélte az egészet. Rossz volt így látni, ahogy szenved.
-Szívinfarktus-ban halt meg. Teljesen összetörtem. Nem ismertem magamra. Annyira rosszul ért, hogy az egyetlen ember akihez kötődöm itt hagy. Az egyetlen ember akihez tartozhattam. Akihez fordulhattam, ha bántott valami. Aki gondoskodott rólam és megadott mindent, de legfőképpen a szeretetet, amit soha senkitől nem kaptam.
Elment és maga mögött hagyott mindent. Elment és maga mögött hagyott engem. Elment vele együtt az "életem is" távozott. Az életem ami hozzá volt kötve. Csak egy test maradt itt, aminek már minden mind1!
De nem tudtam tovább Sydney-ben maradni. Minden rá emlékeztetett. Minden egyes dolog a házban. Az utcák a boltok minden! Érted? Nem tudtam valamire úgy ránézni, hogy ne Ő jusson eszembe! Nem tudtam úgy aludni, hogy ne jelenjen meg az álmaimban! Az utolsó napokban már nem is aludtam és nem is ettem. Olyan voltam mint egy zombi.
Nem maradhattam ott, már nem voltam rá képes. Újra kellett kezdenem mindent egyedül. Miranda hagyott rám egy kis pénzt és abból kellett talpra állnom.
De megfogadtam, hogy nem fogom magam sajnáltatni és kemény leszek. Már csak Mirandáért is. Ő kemény nő volt és engem is annak nevelt. Nem vallhatok kudarcot az életben.-Nem sírt és még csak a hangja sem csuklott el. meg sem hatódott.
Nagyon keményen viselte. Ezért felnéztem rá. A semmiből elkezdeni mindent előröl és tök egyedül. Egyedül, mint a kisujja és csak magára számíthat..... Le a kalappal előtte. Egy kicsit el is szégyelltem magam emiatt. Én nem tudok ilyen kemény lenni. Nekem is nehéz volt, de nem ennyire és mégis kiborultam. Segítenem kell neki. Borzalmas lehet neki egyedül feldolgoznia a történteket és senkire nem támaszkodhat. Most van rám legjobban szüksége.
-Sajnálom. Megértem, ha rosszul érzed magad miatta. Átérzem a helyzeted.-mondtam nyugtatás képpen, bár nem sokat segített.
-Nem kell a sajnálatod. Gondolom, hogy szeretnél segíteni, de nem kell átérezned és segítened. Nem akarok senkire támaszkodni. Ez az én problémám, nem a tiéd. Ne értsd félre nagyon aranyos vagy, de nem szoktam másokra támaszkodni. Ezelőtt sem és ezután sem. Én azért jöttem ide, hogy felejtsek és újra kezdhessem az életem, épp ezért nem meséltem róla senkinek, mert tudtam, hogy mindenki azzal a megszokott dumával jönne, hogy sajnálja. Nekem nem kell más sajnálata, azzal nem megyek semmire. Neked elmondtam, mert benned megbízok, de tőled sem várom el hogy sajnálj.
-Megértem. Én is csendben szenvedő típus vagyok.Nem szeretem magam sajnáltatni.
Értettem Tomot. Nagyon sok mindenben hasonlítunk. Engem is felidegesít mások sajnálata. Ha belegondolom magam Tom helyzetébe én is ugyan így tennék. Nyelnék egy nagyot és folytatnám az életet, a problémáimat magamba zárva.
Mély gondolataimból Tom hangja rántott vissza:
-Engem nem kell, hogy sajnáljanak. Ez már megtörtént és nem lehet visszacsinálni, ez van és kész. El kell fogadnom, még ha ez nehezen is megy. Nehezen megy feldolgozni és ez még a mai napig sem megy, de muszáj leszek feledni. Mások sajnálata ezen nem segít. -ahogy ezt mondta, látszott hogy végig pörögnek az események maga előtt. Újra és újra átéli azokat a szomorú heteket, napokat, perceket.
Örülök, hogy Tom ezt megosztotta velem, biztos nehezére esett, de még is megtette. Ez azt jelenti, hogy fontos vagyok számára és megbízik bennem. Nem fogom neki mondogatni és láthatóan sajnálni. Ezzel csak újra és újra feltépné azt a varas, fájdalmas sebet a szívén. És újra meg újra fájdalmat okoznék neki. Sokkal többre megyek azzal, ha mellette leszek és meghallgatom, támogatom, mint egy igaz barát. Nick is ezt tette, mikor az a "baleset" történt. Megöltem egy embert, de nem árasztott el a sajnálatával. nagyon jól tudta, hogy semmit nem fog vele elérni és csak még jobban feltépné rémes emlékeimet.
Hosszú percekig ültünk egymás mellett, de egy teljesen más világban jártunk. Gondolataink, valahol messze kalandoztak. Hagytam, egy kicsit, hagy rendezze magában a gondolatait.Nem akartam többet erről a témáról beszélni. Inkább megpróbáltam valamivel lekötni a figyelmét.
-Tudsz fütyülni?-kérdeztem hirtelen. Nem tudom honnan jött ez az ötlet, de ez ugrott be először. Én ugyan is még fütyülni sem tudtam.....
-Tessék? fütyülni?-szemeit hatalmasra nyitotta, a megdöbbentségtől
-Fütyülni. Tudsz 2 ujjal fütyülni?-ismételtem
-Persze, hogy tudok fütyülni. Miért te nem?
-Én nem...-szégyelltem el magam. Nevetséges, hogy egy ilyen alapvető dolgot nem tudok...
-Nem mondod? Te nem tudsz fütyülni?????-kérdezte szinte már ordítva?
-Kiabáld már ki!!!!! Hátha valaki még nem tudja.... Nem tudok fütyülni és kész...-tettem karba a kezem.
Tom hirtelen felpattant mellőlem és odanyújtotta a kezét.
Felhúzott a fatörzsről és elindult a víz felé. Láthatólag sikerült egy kicsit felvidítanom ezzel a fütyülős témával.
-Hogyhogy nem tudsz egy ilyen alapvető dolgot, mint a fütyülés? Ez olyan mint egy kötelező olvasmány vagy nem tudom...
-Kössz....
-Na gyere te lány, megtanítalak fütyülni.
Tom aranyosan és lelkesen mutatta, hogy hová tegyem az ujjaimat, meg minden félét, de nekem nem nagyon ment....
*****************************
Miután rendesen kifütyörésztük magunkat elindultunk hazafelé. Én persze nem tanultam meg fütyülni, sőt még csak utánoznom sem nagyon sikerült.... Hát ez van....
Tom hazakísért, de nem jött be. Akadt egy kis gondja a munkájával és be kellett mennie. Hiába kérdeztem, hogy mit dolgozik és hol, semmit nem mondott el róla.
De minek titkolni? Nem is értem. Miért nem lehet elmondani?
Ahogy beléptem a házba egyből Nicket kezdtem el keresni. De sehol nem találtam.
-Nick! Hazajöttem. Hol vagy?
Válasz nem jött. A ház minden részét felkutattam, de Nick nem volt itthon. Megnéztem a telefonomat, hogy nem-e keresett, de semmi. Nem is hívott.
Hova mehetett?
Kikerestem a számát a telefonomba és megnyomtam a hívás gombot.
Meghallottam Nick telefonjának csengőhangját a szobánkban. Azonnal felsiettem és mindent felkutattam, mire megtaláltam leesve az ágy alatt. Csak én hívtam.
-Ez nem igaz! Nick mindenhová viszi magával a telefonját....-mondtam hangosan magamnak.
Nem tudtam mit csinálni. Olyan rossz érzésem volt. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Nagyon kellett sietnie Nicknek, ha itthon hagyta a telefonját...
Ha valaki tud róla valamit is az csak Jesse lehet. Azonnal ki is kerestem a számát a névjegyzékbe, és már csörgettem is. Kb 3 csörgés után egy női hang vette fel a telefont.
-Haló?-szólt idegesen Lana Jesse telefonjába
-Szia Lana. Jesse ott van?
-Micsoda? Te nem tudod? Elmentek a fiukkal, akadt egy kis probléma, de ne ijedj meg nincs nagy gond! Hol vagy most?
-Hogyhogy nincs nagy gond? Még is mit csinálnak?Ők hol vannak?-idegeskedtem. Majd szét vetett az ideg.
-Nyugodj már le Lili. Tudnak magukra vigyázni, de te hol vagy az a lényeg?
-Nicknél vagyok! De kérlek mond meg, hogy hol vannak!!!!-már rendesen könyörögtem neki.
-Jól vannak Lili. Csak Te maradj ahol vagy. Azonnal oda megyek hozzád. Ne menj sehova!
De mielőtt szóhoz juthattam volna már le is tette a telefont.
Tudtam, hogy van valami baj. Éreztem! De hol lehetnek? És egyáltalán milyen kis probléma akadt? Istenem azonnal oda kell mennem!
Na meg is hoztam. Remélem jól sikerült és teszik majd! Próbáltam minél élménydúsabbá tenni.
Kérek komikat!!!!!
Puszi: Lili
2010. március 23., kedd
17. fejezet -Igaz barát
Már estefelé járt az idő, mikor megszólalt a telefonom. Azonnal felvettem
-Haló?-szóltam bele a telefonomba
-Szia Lili. Tom vagyok. -dörmögött a telefonba Tom
-Ohh. Szia. Gond van?
-jajj nem dehogy is. Csak hallani akartam a hangodat.
-Ez kedves tőled. -ahogy ezt kimondtam Nick felmordult mögöttem. Csöndben, karba tett kézzel sétált mellém és hallgatta a beszélgetésemet Tommal
-Nem lenne kedved eljönni és megmutatni a várost?-érdeklődött kedvesen
Nick erre csak felmordult és elkezdte ingatni a fejét, jelezve, hogy nem mehetek.
Már miért ne mehetnék?-kérdeztem magamtól- Ő nem mondhatja meg nekem, hogy hova mehetek és hova nem....
De nem ellenkeztem vele.Biztos csak féltékeny. Jobb a békesség..-gondoltam és kedvesen elutasítottam Tomot.
-Figyelj, ez nekem ma nem alkalmas. Más dolgom van. Majd máskor.
-Jó, semmi gond. De ne feledd szavadon foglak.
Nick egyre idegesebb lett úgyhogy inkább elköszöntem.
-Rendben, de nekem most le kell tennem. majd máskor. Szia!
-Szia Lili.
Ahogy letettem a telefonom Nick egyből felmordult.
-Ez meg ki volt?
-Tom. Egy barátom, aki segített hazahozni a cuccomat.
-Csak egy barát mi?-hitetlenkedett
-Ááááá szóval féltékeny vagy!!!!-jelentettem ki, és odaléptem hozzá
-Igen az vagyok! És akkor mi van?
-Semmi. -még közelebb léptem hozzá és gyengéden megcsókoltam. Már épp el akartam húzódni, de ő szorosan magához húzott és vadul csókolni kezdett. Tetszett, hogy ilyen vad, így akaratlanul belemosolyogtam csókunkba.
Nick ügyet sem vetve rá, megfogott a derekamnál fogva és felültetett a mögöttünk lévő asztalra. Keze a hátamon kalandozott, mikor csöngettek.
kelletlenül elszakadtunk egymástól.
-francba...-motyogta Nick az orra alatt. én csak kuncogtam egy jót rajta.
A kis telhetetlen...
Nick ajtót nyitott, és nagy meglepetésemre Tom állt az ajtóban.
Azonnal kirohantam és kérdőre vontam Tomot.
-Hát te mit keresel itt?
-Gondoltam meglátogatom a barátomat.
Nicket szét vetette az ideg a mondat hallatán. Láthatóan nem kedvelte Tomot, de nem tudtam miért. Én bírtam őt, hisz nincs vele semmi gond.
Tom ránézett Nickre, de hirtelen lekapta róla a fejét. Láthatóan kerülte a tekintetét. Ez egy kicsit rémisztő volt, de Nicknek fel sem tűnt.
-Őőőőő.. Nick, Ő itt Tom.-Tom udvariasan kezet nyújtott neki, és ezt Nick kelletlenül, de viszonozta.-Tom, Ő Nick.
-Igen, Nick Harryson vagyok, Lili BARÁTJA!-hangsúlyozta ki a barátja szót.
örültem, hogy Nick, nem szégyell mások előtt, de ez már akkor is nevetséges. Ez olyan gyerekes. De azért bevallom egy kicsit, tetszik, hogy Nick , úgymond "védi a területét"! Ezen elmosolyodtam, hiszen viccesen hangzott így gondolatban is.
-Ennek örülök.-mosolygott Nickre- Nos én nem akartam zavarni, csak gondoltam meglátogatlak. Olyan unalmas egyedül, egy ismeretlen városban és mivel mondtad, hogy más dolgod van, gondoltam segítek vagy valami....-mondta illetődötten.
-Ez kedves tőled, de nem kellett volna ezért idejönnöd.
-Oké. Értem semmi gond. Mond meg, hogy nem kívánatos személy vagyok itt és már el is mentem.
Na ezen ledöbbentem.
-Nem. Ez nem így van. Ha nem akarnálak látni, azt már megmondtam volna.
-Őőőő.. szerintem én most megyek. Ti maradjatok csak nyugodtan.... Lili majd jövök. Sziasztok. -mondta, de már kint is volt.
Na most biztos megharagudott...Ezt jól elcsesztem. De mit mondhattam volna Tomnak. Bocsika, de a barátom féltékeny...Jajj ez annyira bonyolult....
-Gyere beljebb-megfogtam a kezét és behívtam a nappaliba.
Tom leült a kanapéra én pedig mellé.
-Jajj de hülye vagyok, meg sem kínáltalak valamivel. Kérsz inni vagy enni valamit?
-Nem köszi. Nemrég ettem.
Elég akadozva indult a beszélgetés, de hamar feloldódtunk.
Én közbe összedobtam egy csirkepörköltet, Nick kedvencét, estére.
Biztos éhes lesz mikor megjön...
Már kezdett sötétedni odakint, úgyhogy Tom, már menni készült.
-Máris mész?-kérdeztem kicsit szomorúan.
Jól összebarátkoztunk Tommal. Nem is értem, de valahogy jól esett beszélgetni vele. Megbíztam benne, és ő is bennem. Igazi jó barátok lettünk. Tiszteletben tartotta, hogy Nick van nekem és még csak nem is próbálkozott, pedig eleinte tartottam tőle, de tévedtem. Tudja, hogy én szeretem Nicket és ő is szeret engem és ezzel nem is volt gond.
-Igen megyek. Majd holnap találkozunk 2 kor a parton. Várlak! Szia. -Mondta és ki is lépett az ajtón.
Na jól lerázott. És még be is osztotta a napomat. Na szép...-gondoltam magamban
Leültem a TV-elé és vártam, hogy Nick megérkezzen.
Csak vártam, vártam és vártam. Nick még sehol nem volt, pedig 11-óra is volt már. Kezdtem ideges lenni, de nem vártam tovább. Egyszer úgy is haza kell jönnie, úgyhogy nem idegesítem tovább rajta magam. Felmentem és megfürödtem.
de én szerencsétlen persze, hogy nem vittem be magammal ruhát. Egy fehér törülközőbe csavarva léptem ki a fürdőből.
A szobában sötét volt, így nem láttam sok mindent. Vakon odabotorkáltam a fiókomhoz, amibe már kipakoltam a cuccaimat. Lehajoltam, hogy ki vegyem belőle a fehérneműmet, mikor 2 forró kéz a derekamhoz ért. Ijedtségemben sikkantottam egyet és reflexszerűen hátrafordultam.
-Csak én vagyok.-szólt Nick, de mielőtt szóhoz juthattam volna, Ő elhallgattatott.
Forró ajkai vadul csaptak enyémekre. Közelebb húzott magához és szorosan tartott karjaiban.
**********************
Az éjszaka gyönyörű volt. Nem történt semmi, de mégis jó volt. Jó volt, Nick mellett aludni, a közelsége érezni, hogy szeret.
Reggel hamar felkeltem, de Ő még mindig aludt. Végigkémleltem tökékéletes arcvonásait. Annyira gyönyörű volt. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy egy ilyen tökéletes férfi mellett egy ilyen ronda genetikai selejt van, mint én. Teljesen tökéletlen vagyok. Na mind egy. Ezen már nem tudok változtatni, úgyhogy inkább kimentem reggelit készíteni. Összedobtam pár szalámis szendvicset és csináltam forró kakaót, majd elindítottam egy mosást. Legalább vegye hasznomat amíg itt vagyok...
Kimentem a fürdőből, de a mosógép igen hangos volt, így be akartam csukni az ajtót, ha be tudtam volna.... Ez is rám vall....
Alul beragadt és se előre se hátra nem mozdult.
Hirtelen eszembe jutott valami.
-Miért is ne?-suttogtam magamba -használd ki ahogy csak tudod Lili...-biztattam magam.
felemeltem a kezem és koncentráltam. Elképzeltem, ahogy becsukódik az ajtó, a kezemmel pedig el is játszottam, egy hirtelen mozdulattal előre löktem a kezem. Talán egy kicsit nagyon is. Az ajtó akkorát csapódott, hogy 1km-es körzetben hallhatták.
Reméltem, hogy Nick nem ébred fel, de ekkora ajtócsapódásra még a halottak is felébrednének, nemhogy Nick...
1 perc múlva Nick félkómásan, szemét dörzsölgetve tántorgott ki a konyhába. A párna otthagyta nyomát az arcán. Olyan aranyos volt így.
-Mit törtél össze?-Kérdezte rekedtes hangon. Hát persze. Egyből rátapintott a lényegre. Ha már valami csörömpöl, csattan, vagy puffan (stb) akkor az biztos én voltam....
-csak az erőmet próbálgattam. Még nem nagyon megy, de kezdek rájönni, hogy szabályozzam....
-Ennek örülök.-jött oda hozzám és lágy csókot nyomott a számra -váó. Csináltál reggelit?
-Hát persze. -azonnal leült az asztalhoz és elvett egy szendvicset.
-Figyelj Nick. Tom ma lehívott a partra.
-És gondolom el szeretnél menni....-egyből tudta..
-Figyelj. Ismerd meg először Tomot. Olyan aranyos. És olyan jó barátom lett.. Nick nekem még alig volt barátom. Sőt... Nem is nagyon volt... És most Ő itt van és olyan jó érzés, hogy van akire számíthatok és akihez fordulhatok. Egy igaz barát...És neki is jó lenne. Egyedül van érted? Nincs senkije akire számíthat, akihez fordulhat...Teljesen egyedül egy városban Nick....
-Szóval rám nem is számíthatsz?
-Jajj tudod, hogy nem így értem. A 2 nem ugyan az. Mind a 2-töket máshogy szeretlek. Te is tudod. Próbálj megérteni és elfogadni kérlek. A kedvemért...
-Én értelek Téged. Sejtem, hogy mit érzel, de nehezemre esik elfogadni, de megpróbálom. Csak MIATTAD!-hangsúlyozta ki a miattam szót - én nem kedvelem Tomot. Nekem nem szimpatikus, de nem foglak eltiltani tőle, mert ez igazságtalan lenne mid 2-tökkel szemben..
************
Délelőtt még kimentünk Nickkel gyakorolni és elég jól ment. Nem is számítottam rá, hogy ilyen ügyes leszek, és ennyit fogok fejlődni. Egyre jobban megy. Fura így dicsérni magam, de így van!
Ma nem főztem, mert még maradt tegnapról pörkölt. Az tökéletes lesz mára....
2 előtt elköszöntem Nicktől és elindultam a partra. Tom ott fog várni. Legalább is remélem, mert még ma nem hívott... Elég gyorsan leértem a partra. Az én tempómhoz képest....
Tom ott állt nekem háttal és kacsázott a vízen.
-Szia.-köszöntem boldogan
-heló. Hogyhogy leengedett??
-Jajj Tom. Nick nem olyan gonosz...
-Jól van na.Értem én...-győzködött
-Jó, de mit fogunk itt csinálni?
-Hát arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk. Ismerjük meg egymást.
-Jó. Benne vagyok-vágtam rá azonnal, hisz szerettem beszélgetni, főleg faggatni a másikat. Ez nagyon ment nekem.-Kezd te. Mesélj magadról!
-Háááát..-vakarta a fejét-Az a helyzet, hogy én nem tudom ki is vagyok......
Végre kész lett. El sem hiszem..... Nehezen, de összehoztam. Remélem tetszeni fog és persze most is elvárok pár komit!!!!!!
Puszi: Lili
-Haló?-szóltam bele a telefonomba
-Szia Lili. Tom vagyok. -dörmögött a telefonba Tom
-Ohh. Szia. Gond van?
-jajj nem dehogy is. Csak hallani akartam a hangodat.
-Ez kedves tőled. -ahogy ezt kimondtam Nick felmordult mögöttem. Csöndben, karba tett kézzel sétált mellém és hallgatta a beszélgetésemet Tommal
-Nem lenne kedved eljönni és megmutatni a várost?-érdeklődött kedvesen
Nick erre csak felmordult és elkezdte ingatni a fejét, jelezve, hogy nem mehetek.
Már miért ne mehetnék?-kérdeztem magamtól- Ő nem mondhatja meg nekem, hogy hova mehetek és hova nem....
De nem ellenkeztem vele.Biztos csak féltékeny. Jobb a békesség..-gondoltam és kedvesen elutasítottam Tomot.
-Figyelj, ez nekem ma nem alkalmas. Más dolgom van. Majd máskor.
-Jó, semmi gond. De ne feledd szavadon foglak.
Nick egyre idegesebb lett úgyhogy inkább elköszöntem.
-Rendben, de nekem most le kell tennem. majd máskor. Szia!
-Szia Lili.
Ahogy letettem a telefonom Nick egyből felmordult.
-Ez meg ki volt?
-Tom. Egy barátom, aki segített hazahozni a cuccomat.
-Csak egy barát mi?-hitetlenkedett
-Ááááá szóval féltékeny vagy!!!!-jelentettem ki, és odaléptem hozzá
-Igen az vagyok! És akkor mi van?
-Semmi. -még közelebb léptem hozzá és gyengéden megcsókoltam. Már épp el akartam húzódni, de ő szorosan magához húzott és vadul csókolni kezdett. Tetszett, hogy ilyen vad, így akaratlanul belemosolyogtam csókunkba.
Nick ügyet sem vetve rá, megfogott a derekamnál fogva és felültetett a mögöttünk lévő asztalra. Keze a hátamon kalandozott, mikor csöngettek.
kelletlenül elszakadtunk egymástól.
-francba...-motyogta Nick az orra alatt. én csak kuncogtam egy jót rajta.
A kis telhetetlen...
Nick ajtót nyitott, és nagy meglepetésemre Tom állt az ajtóban.
Azonnal kirohantam és kérdőre vontam Tomot.
-Hát te mit keresel itt?
-Gondoltam meglátogatom a barátomat.
Nicket szét vetette az ideg a mondat hallatán. Láthatóan nem kedvelte Tomot, de nem tudtam miért. Én bírtam őt, hisz nincs vele semmi gond.
Tom ránézett Nickre, de hirtelen lekapta róla a fejét. Láthatóan kerülte a tekintetét. Ez egy kicsit rémisztő volt, de Nicknek fel sem tűnt.
-Őőőőő.. Nick, Ő itt Tom.-Tom udvariasan kezet nyújtott neki, és ezt Nick kelletlenül, de viszonozta.-Tom, Ő Nick.
-Igen, Nick Harryson vagyok, Lili BARÁTJA!-hangsúlyozta ki a barátja szót.
örültem, hogy Nick, nem szégyell mások előtt, de ez már akkor is nevetséges. Ez olyan gyerekes. De azért bevallom egy kicsit, tetszik, hogy Nick , úgymond "védi a területét"! Ezen elmosolyodtam, hiszen viccesen hangzott így gondolatban is.
-Ennek örülök.-mosolygott Nickre- Nos én nem akartam zavarni, csak gondoltam meglátogatlak. Olyan unalmas egyedül, egy ismeretlen városban és mivel mondtad, hogy más dolgod van, gondoltam segítek vagy valami....-mondta illetődötten.
-Ez kedves tőled, de nem kellett volna ezért idejönnöd.
-Oké. Értem semmi gond. Mond meg, hogy nem kívánatos személy vagyok itt és már el is mentem.
Na ezen ledöbbentem.
-Nem. Ez nem így van. Ha nem akarnálak látni, azt már megmondtam volna.
-Őőőő.. szerintem én most megyek. Ti maradjatok csak nyugodtan.... Lili majd jövök. Sziasztok. -mondta, de már kint is volt.
Na most biztos megharagudott...Ezt jól elcsesztem. De mit mondhattam volna Tomnak. Bocsika, de a barátom féltékeny...Jajj ez annyira bonyolult....
-Gyere beljebb-megfogtam a kezét és behívtam a nappaliba.
Tom leült a kanapéra én pedig mellé.
-Jajj de hülye vagyok, meg sem kínáltalak valamivel. Kérsz inni vagy enni valamit?
-Nem köszi. Nemrég ettem.
Elég akadozva indult a beszélgetés, de hamar feloldódtunk.
Én közbe összedobtam egy csirkepörköltet, Nick kedvencét, estére.
Biztos éhes lesz mikor megjön...
Már kezdett sötétedni odakint, úgyhogy Tom, már menni készült.
-Máris mész?-kérdeztem kicsit szomorúan.
Jól összebarátkoztunk Tommal. Nem is értem, de valahogy jól esett beszélgetni vele. Megbíztam benne, és ő is bennem. Igazi jó barátok lettünk. Tiszteletben tartotta, hogy Nick van nekem és még csak nem is próbálkozott, pedig eleinte tartottam tőle, de tévedtem. Tudja, hogy én szeretem Nicket és ő is szeret engem és ezzel nem is volt gond.
-Igen megyek. Majd holnap találkozunk 2 kor a parton. Várlak! Szia. -Mondta és ki is lépett az ajtón.
Na jól lerázott. És még be is osztotta a napomat. Na szép...-gondoltam magamban
Leültem a TV-elé és vártam, hogy Nick megérkezzen.
Csak vártam, vártam és vártam. Nick még sehol nem volt, pedig 11-óra is volt már. Kezdtem ideges lenni, de nem vártam tovább. Egyszer úgy is haza kell jönnie, úgyhogy nem idegesítem tovább rajta magam. Felmentem és megfürödtem.
de én szerencsétlen persze, hogy nem vittem be magammal ruhát. Egy fehér törülközőbe csavarva léptem ki a fürdőből.
A szobában sötét volt, így nem láttam sok mindent. Vakon odabotorkáltam a fiókomhoz, amibe már kipakoltam a cuccaimat. Lehajoltam, hogy ki vegyem belőle a fehérneműmet, mikor 2 forró kéz a derekamhoz ért. Ijedtségemben sikkantottam egyet és reflexszerűen hátrafordultam.
-Csak én vagyok.-szólt Nick, de mielőtt szóhoz juthattam volna, Ő elhallgattatott.
Forró ajkai vadul csaptak enyémekre. Közelebb húzott magához és szorosan tartott karjaiban.
**********************
Az éjszaka gyönyörű volt. Nem történt semmi, de mégis jó volt. Jó volt, Nick mellett aludni, a közelsége érezni, hogy szeret.
Reggel hamar felkeltem, de Ő még mindig aludt. Végigkémleltem tökékéletes arcvonásait. Annyira gyönyörű volt. Kicsit el is szégyelltem magam, hogy egy ilyen tökéletes férfi mellett egy ilyen ronda genetikai selejt van, mint én. Teljesen tökéletlen vagyok. Na mind egy. Ezen már nem tudok változtatni, úgyhogy inkább kimentem reggelit készíteni. Összedobtam pár szalámis szendvicset és csináltam forró kakaót, majd elindítottam egy mosást. Legalább vegye hasznomat amíg itt vagyok...
Kimentem a fürdőből, de a mosógép igen hangos volt, így be akartam csukni az ajtót, ha be tudtam volna.... Ez is rám vall....
Alul beragadt és se előre se hátra nem mozdult.
Hirtelen eszembe jutott valami.
-Miért is ne?-suttogtam magamba -használd ki ahogy csak tudod Lili...-biztattam magam.
felemeltem a kezem és koncentráltam. Elképzeltem, ahogy becsukódik az ajtó, a kezemmel pedig el is játszottam, egy hirtelen mozdulattal előre löktem a kezem. Talán egy kicsit nagyon is. Az ajtó akkorát csapódott, hogy 1km-es körzetben hallhatták.
Reméltem, hogy Nick nem ébred fel, de ekkora ajtócsapódásra még a halottak is felébrednének, nemhogy Nick...
1 perc múlva Nick félkómásan, szemét dörzsölgetve tántorgott ki a konyhába. A párna otthagyta nyomát az arcán. Olyan aranyos volt így.
-Mit törtél össze?-Kérdezte rekedtes hangon. Hát persze. Egyből rátapintott a lényegre. Ha már valami csörömpöl, csattan, vagy puffan (stb) akkor az biztos én voltam....
-csak az erőmet próbálgattam. Még nem nagyon megy, de kezdek rájönni, hogy szabályozzam....
-Ennek örülök.-jött oda hozzám és lágy csókot nyomott a számra -váó. Csináltál reggelit?
-Hát persze. -azonnal leült az asztalhoz és elvett egy szendvicset.
-Figyelj Nick. Tom ma lehívott a partra.
-És gondolom el szeretnél menni....-egyből tudta..
-Figyelj. Ismerd meg először Tomot. Olyan aranyos. És olyan jó barátom lett.. Nick nekem még alig volt barátom. Sőt... Nem is nagyon volt... És most Ő itt van és olyan jó érzés, hogy van akire számíthatok és akihez fordulhatok. Egy igaz barát...És neki is jó lenne. Egyedül van érted? Nincs senkije akire számíthat, akihez fordulhat...Teljesen egyedül egy városban Nick....
-Szóval rám nem is számíthatsz?
-Jajj tudod, hogy nem így értem. A 2 nem ugyan az. Mind a 2-töket máshogy szeretlek. Te is tudod. Próbálj megérteni és elfogadni kérlek. A kedvemért...
-Én értelek Téged. Sejtem, hogy mit érzel, de nehezemre esik elfogadni, de megpróbálom. Csak MIATTAD!-hangsúlyozta ki a miattam szót - én nem kedvelem Tomot. Nekem nem szimpatikus, de nem foglak eltiltani tőle, mert ez igazságtalan lenne mid 2-tökkel szemben..
************
Délelőtt még kimentünk Nickkel gyakorolni és elég jól ment. Nem is számítottam rá, hogy ilyen ügyes leszek, és ennyit fogok fejlődni. Egyre jobban megy. Fura így dicsérni magam, de így van!
Ma nem főztem, mert még maradt tegnapról pörkölt. Az tökéletes lesz mára....
2 előtt elköszöntem Nicktől és elindultam a partra. Tom ott fog várni. Legalább is remélem, mert még ma nem hívott... Elég gyorsan leértem a partra. Az én tempómhoz képest....
Tom ott állt nekem háttal és kacsázott a vízen.
-Szia.-köszöntem boldogan
-heló. Hogyhogy leengedett??
-Jajj Tom. Nick nem olyan gonosz...
-Jól van na.Értem én...-győzködött
-Jó, de mit fogunk itt csinálni?
-Hát arra gondoltam, hogy beszélgethetnénk. Ismerjük meg egymást.
-Jó. Benne vagyok-vágtam rá azonnal, hisz szerettem beszélgetni, főleg faggatni a másikat. Ez nagyon ment nekem.-Kezd te. Mesélj magadról!
-Háááát..-vakarta a fejét-Az a helyzet, hogy én nem tudom ki is vagyok......
Végre kész lett. El sem hiszem..... Nehezen, de összehoztam. Remélem tetszeni fog és persze most is elvárok pár komit!!!!!!
Puszi: Lili
2010. március 22., hétfő
DÍJ
DÍJSzabájok:
1) Megköszönöm akitől kaptam, és belinkelem
2) Elküldöm azoknak, akik szerintem megérdemlik { max 10 embernek }
3) Értesítem őket az ajándékról
4) Leírom miért szeretek másoknak írni
5) Pár mondatban bemutatkozom a nagyvilágnak
Először is megszeretném köszönni Andinak!!! amiért tovább küldte nekem ezt a díjat. Tényleg nagyon köszönöm, neked amiért gondoltál rám!
Szeretném tovább adni ezt a díjat: A természet a könnycseppekből írójának, aki feltétel nélkül megérdemli!
(másnak nem tudom, mert akiknek továbbküldhetném az már megkapta, és még egyszer továbbküldeni felesleges)
Hogy miért szeretek másoknak írni?
Én ezzel úgy vagyok, hogy én ezt nem csak másoknak, hanem magamnak is csinálom! Szeretek írni, fogalmazni és én úgy érzem, hogy mikor visszaolvasok egy fejezetem, akkor úgy átérzem az egészet és teljesen beleélem magam és így én is egy olvasója vagyok a történetemnek. Mikor a saját elképzelésem, az általam elképzelt ötletet egy történetbe foglalom és ez olyan jó tud lenni, mikor egy stresszes nap után végre kikapcsolhatsz és elmenekülhetsz a saját "világodba". Itt magamat adhatom és egy kicsit magamat is beleviszem a történetbe.
De annál természetesen nincs jobb, mikor egy gondos munkával elkészített fejezetet megírtál és szíved, lelked benne van, és ezt valaki elolvassa, tetszik neki akkor érzem csak igazán, hogy van értelme írnom. Mikor egy kicsit elvesztem az önbizalmam, akkora löketet tud adni egy bátorító komi, hogy az elmondhatatlan! Higgyétek el már csak egy jó komiért is megéri!
Hogy milyen vagyok én?
Én jó emberismerőnek tartom magam, így saját magamat is jól kiismertem már. Elég önfejű vagyok. Amit én elhatározok annak úgy kell lennie és mindent elkövetek azért, hogy úgy is legyen. Pont ezért van olyan, hogy elhibázok valamit, de ezt néha saját magamnak sem ismerem be, mert képtelen vagyok rá! Nem szeretem a kétszínű, hazudozó embereket, mert a hazugság és a kétszínűség soha nem vezet jóra. Úgy gondolom, ha én őszinte vagyok, annyi elvárható, hogy más is az legyen velem. Én nem szeretek hazudni és nem is szoktam. Mindig megmondom az igazat, a saját véleményemet, legyen jó vagy rossz! De mindezek ellenére, elég szórakoztató típus vagyok. Egy két jó poént, nem hagyok ki! Keresem a hangulatos és a szórakoztató embereket. Imádok nevetni, nevettetni. De mindezek ellenére elég érzékeny vagyok. Hamar elsírom, magam és egy-egy megrázó eset, vagy történet eléggé felzaklat, de hamar kiheverem, szóval nem vagyok az a síró-pityogó, de pár könnycsepp azért néha kibuggyan!
Sajnos nagyon béna vagyok! Komolyan! Ami eltörhet vagy leeshet az nálam el is törik meg le is esik. Vonzom a bajt.
Szerintem ennyi. Remélem nem csalódtatok bennem és jó fejnek tartotok!
Puszi Lili
DÍJ
DÍJEz egy blogger díj. A szabályok a következők:
1)ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.
Akiknek adom:
Természet a könnycseppekből írójának küldöm, mert szerintem megérdemli!
Sajnos több mindenkinek már nem tudom, mert akinek elküldeném az már megkapta. Még egyszer elküldeni meg már felesleges...
Teszt:
Nevem: Küzmös Dominika
Százhalombattára az 1. Számú Általános Iskolábajárok.
14 éves vagyok és imádok írni és mindenféle történetet kitalálni.
Nagyon szeretek nevetni, jó filmeket nézni és a barátaimmal lenni.
Sajnos a csokit is nagyon szeretem, szinte már félelmetesen (szerencsére ez nem látszik rajtam XD)
Szeretek mindenféle könyvet, de a kedvencem az Alkonyat.
Én a Team Wolfpackba tartozom, persze szeretem a vámpírokat is, de inkább a farkasok!
A díjat Anditól kaptam!!!! 2010 03. 21-én!!És nagyon nagyon örülök neki! Tényleg, szinte el sem hiszem, hogy én is megkaptam. Ez annyira hihetetlen számomra, hogy ez az első történetem, de valakinek annyira tetszik, hogy díjat is küld. Elmondhatatlanúl köszönöm Andi!!!!
2010. március 16., kedd
16. fejezet - Mond a szemembe!-
-Óóó Lili!!!! Én nem akartam! Tényleg! nem tudtam, hogy nem tudsz úszni.... Kérlek ne haragudj rám!-sodorta el Lana mindezt egy szuszra.
-Mi? Nem! Dehogy.. Nem haragszom...-mondtam, de még mindig a sokk hatása alatt voltam.
-Azért lehettél volna egy kicsit óvatosabb is!-szúrta le Nick
-nem! Az én hibám. Nem tudhatta, hogy nem tudok úszni... Ne hibáztasd.
-Nicknek igaza van. Nem kellett volna. Nagyon sajnálom, hidd el!
Felálltam a földről és odaléptem Lanához.
-Ezért ne hibáztasd magad. Már megtörtént és ezen nem tudunk változtatni. Ez van... Te nem tudhattad. Felejtsük el!
Lana a nyakamba ugrott és szorosan megölelt.
-Most talán menjünk haza...-mondta Nick kicsit idegesen
-Mi? de hát most jöttünk...-mondtam szomorúan
-Az lehet, de jobb lenne, ha most hazamennénk!-parancsolt rám Nick
-Igaza van Lili. -mondta Lana egyetértően
Csak egyetértően bólintottam és felvettem a ruháimat a földről, majd gyorsan magamra kaptam őket
Beültünk Nick kocsijába és ő már rögtön el is indította. Elég feszültnek látszott. És ahogy azt a kormányt markolta. Majd szét vetette az ideg.
Nem értem minek ennyit idegeskedni. Nem történt semmi...
-Nem történt semmi. Nem értem miért vagy ilyen ideges...
-Nem vagyok ideges!-jelentette ki határozottan, miközben markolt egyet a kormányon.
-Pff - adtam egy rövid választ és ügyet sem vetve rá kibámultam az ablakon.
Hamar hazaértünk. Mondjuk ahogy Nick vezetett nem csodálom....
-Elmegyek megfürdök. -jelentette ki
Nem válaszoltam. Kicsit duzzogtam.
Jólesik, hogy Nick ennyire aggódik értem, de nem esett bajom. Akkor meg minek ennyire felfújni ezt az egészet? Lépjen tovább.
Legszívesebben most én is elmentem volna fürödni, de nem volt másik ruhám... Én hülye.. Ott voltam Marynél, de nem hoztam volna el pár ruhát.. Á nem...
Írtam egy cetlit Nicknek, hogy elmentem:
"Elmentem Maryhez pár ruháért. Sietek haza.
Szeretlek: Lili♥"
Felraktam a macskakaparásomat a hűtőre és kimentem az ajtón.
Mivel nem tudok vezetni, ezért gyalog mentem.
Jó volt egy kis friss levegő, így legalább kiszellőzik a fejem. Ahogy beszippantottam a kicsit hideg levegőt, megkönnyebbültem. Mintha a kiűzte volna a fejemből a gondolatokat.Nem akartam semmire sem gondolni. Jó volt most így.
Gyorsan megérkeztem Maryhez. Ahogy beléptem a kis házba megcsapott a "szeretet illata". Mindig jó volt így hazamenni, hogy van aki otthon vár és szeret.
-Mama megjöttem. -Mary kilépet a konyhából és meglepetten rám nézett
-Mi szél hozott?- lépett oda hozzám boldogan
-Csak pár ruháért jöttem. -mosolyogtam vissza
-Azt hittem úszni mentetek.
Na erre most mit mondjak????...
-igen úgy volt... csak hamarabb hazajöttünk...-ezzel végül is nem hazudtam neki
-Na jó te tudod!
Nem válaszoltam, hanem felviharzottam az emeletre. Megfogtam a kis utazótáskámat és belepakoltam pár cuccot. A fürdőszobából is kihoztam minden női kelléket és bedobtam a táskába. Letelepedtem az íróasztalomhoz és gondolataim csak Nick körül forogtak.
Ezért így felkapta a vizet? Tiszta hülyeség. nem is értem mit töröm rajta a fejem..a lényeg, hogy szeretem és remélhetőleg még ő is engem...
-Sütöttem egy kis sütit. Viszel Nicknek?
Csak pár perc után válaszoltam. Teljesen le voltam lassulva.
-Ohh.. persze.. Köszönöm. -küldtem felé egy hálálkodó pillantást
-Baj van Lili?
Ennyire látszik rajtam? Pedig nincs is baj csak ugye Nick. Bár ezt majd vele kell megbeszélnem.
-Nem mama. Nincs gond. Majd megoldom.
Mary leült az ágyra és rám nézett.
-Figyelj kincsem. Nekem mindent elmondhatsz!
-Igen tudom. De tényleg nincs akkora baj. Csak Nick... tudod... Szóval mi összejöttünk..-Folytattam volna, de nagyi közbevágott
-Jajj drágaságom! Annyira örülök nektek! Már alig vártam!
Ezt úgy mondta, mintha összeházasodnánk. Örültem, hogy ő így örül nekünk, a boldogságunknak.
-Igen.. szóval és szeretem, nagyon is. De ő.. ma olyan fura volt...
-jajj kicsikém ne idegeskedj. Ő is nagyon szeret téged, hidd el!
-De olyan furán viselkedett ma lent a parton, mikor.. , hát mikor lementem a víz alá... Ideges lett nagyon. És nem hiszem, hogy amiatt a kis baleset miatt.
-A férfiak furák! De biztos vagyok benne, hogy szeret! Emiatt ne emészd magad. De talán ezt a dolgot jobb lenne vele megbeszélned.
-Igen igazad van! Akkor most megyek is. Köszönöm a jó tanácsot és a sütit!
Kikísért az ajtóig, aztán elköszöntünk.
Elég nehéz volt a csomagom, így a vállamra kaptam és lassan baktattam hazafelé.
Reménykedtem, hogy Nick tényleg szeret, és nem csak mondja....
Nem tudom, hogy reagálnék, ha azt mondaná, hogy mégsem kellek neki. Végül is fenn áll a lehetőség. Hisz csúnya is vagyok ráadásul még béna is, mint azt ma is bebizonyítottam... Egy öngyilkosságot is megkíséreltem már... Megérteném ha azt mondja, hogy bocsika, de inkább hagyjuk.
Már épp félúton voltam, de akkor már nem bírtam. Nagyon fájt a kezem a sok cipekedéstől. Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy elterelődött a figyelmem a fájdalomról.
A tenyeremen, hosszú piros csík és bemélyedés futott végig.
-Ssszzzzz!-szisszentem egyet
Nem is én lettem volna!-gondoltam magamban
-Segítsek? -Jött egy mély hang a hátam mögül
-Á nem kell, köszi. Megoldom....-utasítottam vissza kedvesen
-Azt látom....-mondta flegmán- Csak segítek hazavinni. De ha gondolod, nyugodtan folytasd csak, hátha még pirosabb lesz a tenyered...-mondta a magas szőke hajú, egész izmos srác. Meg kell hagyni, egész jól nézett ki abban a fekete feszülős pólóban...
-Na jó. Meggyőztél!
Kedvesen rám mosolygott, majd kivette a kezemből a cuccomat.
-Én Tom vagyok.-nyújtotta a kezét felém.
-Én meg Lili. -fogtam vele kezet- köszi, hogy segítesz, aranyos vagy!
-Köszi a bókot, de nem vagyok aranyos!-jelentette ki határozottan és mélyen a szemembe nézett, majd meggyőződötten rám mosolygott.
Kicsit megijedtem, de még sem féltem tőle.
Nem sokat beszéltünk az úton, alig pár szót, teljesen általános dolgokról.
Tom pár napja költözött ide egyedül. Ezt nem nagyon értettem, de nem akartam feszegetni a témát. Szeptembertől ő is a gimibe fog járni, mint én.( Nem nagyon vártam a sulit, de még volt 2 hónap, úgyhogy az még messze volt.)
Meg kedveltem Tomot, bár még csak alig pár perce ismertem meg és szinte semmit sem tudok róla, egészen szimpatikus volt számomra.
10-perc alatt haza is értünk. Elbúcsúztam Tomtól, miután telefonszámot cseréltünk.
Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lelkileg felkészülni arra, amin most túl kell esnem. Meg kell beszélnem a dolgokat Nickel. Úgy tekintettem erre a beszélgetésre mint egy kivégzésre.
De benyitottam, hisz minél hamarabb túlesek rajta annál jobb.
Nick ott ült a konyhaasztalnál. Ahogy beléptem a konyhába, Ő felkapta a fejét és feszült, komor arccal meredt rám. Felállt az asztaltól és karba tett kézzel lépett oda hozzám. Félrehúzta a száját, majd kérdőn nézett rám.
Teljesen ledöbbentem.
Még mindig haragszik rám? De ez most nem olyan nézés.
-Mi az? -kérdeztem teljes határozottsággal.
-Ezt akár én is kérdezhetném! Te lépsz le egy szó nélkül, és vonsz kérdőre engem?
Na most ledöbbentem. Mi az, hogy egy szó nélkül?
-Egy szó nélkül? Te néztél mostanában a hűtőre???-förmedtem rá.
Nick összeráncolta a szemöldökét és megfordult.Odalépett a hűtőhöz és levette róla a kis cetlit amit odatűztem. Elkezdte olvasni, majd megszégyenülve lehajtotta a fejét, de nem szólt semmit.
Majd pár perc múlva csak ennyit motyogott az orra alatt:
-Én is szeretlek...-adott megjegyzést a papíron szereplő utolsó soromra.
-Hát persze....-suttogtam és sarkon fordultam.
Kiviharzottam a konyhából, ügyet sem vetve a hátam mögé.
-Lili várj már! Mi a bajod?
Idegesen hátraléptem és elkezdtem vele üvöltözni:
-Ezt talán én is kérdezhetném!-vágtam a fejéhez, ugyan azt amit ő az előbb -Mi van veled Nick? Bevágod a durcit, tiszta ideg vagy egész nap és erre most letámadsz azért amit el sem követtem. A válasz pedig egy szeretlek? Üres szavak!!-Mélyen a szemébe néztem és folytattam határozottan- Én szeretlek téged! El sem tudom mondani, hogy mennyire és épp ezért fáj, hogy te így viselkedsz velem, okot sem adva rá! Szeretsz? Komolyan? Akkor miért vagy ilyen velem? Mond meg, hogy nem szeretsz és akkor fejezd be ezt a színjátékot! Mond a szemembe!
-Lili, hogy hihetsz rólam ilyet! Én szeretlek és ezt te nagyon jól tudod. Szeretlek fogd már fel -arcomat gyengéden a két keze közé fogta és a szemembe nézett - Te tudod milyen rossz volt látni úgy a parton? Abban a tudatban, hogy akit a világon a legjobban szeretek lehet, hogy meghal? Tudod, milyen rossz volt nekem ezt átélni? És mire visszakaptalak egyszerűen kisétálsz az ajtón és én nem tudom hol vagy. Azt sem tudtam, kihez forduljak, vagy mit csináljak. Majd szét vetett az ideg! Érted már? Azért voltam ilyen, mert mindennél jobban szeretlek, te vagy nekem a legfontosabb! -Nick szeme fátyolosodni kezdett, amint ezeket kimondta.
Már én sem láttam tisztán, kibuggyanó könnycseppjeimtől.
Bárhogy is próbáltam, nem tudtam visszafogni az érzelmeimet. Az a tény, hogy még is szeret és én vagyok neki a legfontosabb, mindennél többet ér.
Hosszú percekig csak álltunk és néztük egymást, majd forró csókban forrtunk össze.
Akkor már semmi nem érdekelt. Kiűztem a fejemből minden egyes gondolatot és megállt az idő. Csak Ő volt meg Én!
Itt is van a fejezet. Hosszabb lett, mint az előző és nagyon remélem, hogy jobb is, (azzal nem vagyok nagyon kibékülve....)
Viszont most is kérek komikat, nem ússzátok meg! (ördögi kacaj)
Jó olvasást, puszi: Lili
-Mi? Nem! Dehogy.. Nem haragszom...-mondtam, de még mindig a sokk hatása alatt voltam.
-Azért lehettél volna egy kicsit óvatosabb is!-szúrta le Nick
-nem! Az én hibám. Nem tudhatta, hogy nem tudok úszni... Ne hibáztasd.
-Nicknek igaza van. Nem kellett volna. Nagyon sajnálom, hidd el!
Felálltam a földről és odaléptem Lanához.
-Ezért ne hibáztasd magad. Már megtörtént és ezen nem tudunk változtatni. Ez van... Te nem tudhattad. Felejtsük el!
Lana a nyakamba ugrott és szorosan megölelt.
-Most talán menjünk haza...-mondta Nick kicsit idegesen
-Mi? de hát most jöttünk...-mondtam szomorúan
-Az lehet, de jobb lenne, ha most hazamennénk!-parancsolt rám Nick
-Igaza van Lili. -mondta Lana egyetértően
Csak egyetértően bólintottam és felvettem a ruháimat a földről, majd gyorsan magamra kaptam őket
Beültünk Nick kocsijába és ő már rögtön el is indította. Elég feszültnek látszott. És ahogy azt a kormányt markolta. Majd szét vetette az ideg.
Nem értem minek ennyit idegeskedni. Nem történt semmi...
-Nem történt semmi. Nem értem miért vagy ilyen ideges...
-Nem vagyok ideges!-jelentette ki határozottan, miközben markolt egyet a kormányon.
-Pff - adtam egy rövid választ és ügyet sem vetve rá kibámultam az ablakon.
Hamar hazaértünk. Mondjuk ahogy Nick vezetett nem csodálom....
-Elmegyek megfürdök. -jelentette ki
Nem válaszoltam. Kicsit duzzogtam.
Jólesik, hogy Nick ennyire aggódik értem, de nem esett bajom. Akkor meg minek ennyire felfújni ezt az egészet? Lépjen tovább.
Legszívesebben most én is elmentem volna fürödni, de nem volt másik ruhám... Én hülye.. Ott voltam Marynél, de nem hoztam volna el pár ruhát.. Á nem...
Írtam egy cetlit Nicknek, hogy elmentem:
"Elmentem Maryhez pár ruháért. Sietek haza.
Szeretlek: Lili♥"
Felraktam a macskakaparásomat a hűtőre és kimentem az ajtón.
Mivel nem tudok vezetni, ezért gyalog mentem.
Jó volt egy kis friss levegő, így legalább kiszellőzik a fejem. Ahogy beszippantottam a kicsit hideg levegőt, megkönnyebbültem. Mintha a kiűzte volna a fejemből a gondolatokat.Nem akartam semmire sem gondolni. Jó volt most így.
Gyorsan megérkeztem Maryhez. Ahogy beléptem a kis házba megcsapott a "szeretet illata". Mindig jó volt így hazamenni, hogy van aki otthon vár és szeret.
-Mama megjöttem. -Mary kilépet a konyhából és meglepetten rám nézett
-Mi szél hozott?- lépett oda hozzám boldogan
-Csak pár ruháért jöttem. -mosolyogtam vissza
-Azt hittem úszni mentetek.
Na erre most mit mondjak????...
-igen úgy volt... csak hamarabb hazajöttünk...-ezzel végül is nem hazudtam neki
-Na jó te tudod!
Nem válaszoltam, hanem felviharzottam az emeletre. Megfogtam a kis utazótáskámat és belepakoltam pár cuccot. A fürdőszobából is kihoztam minden női kelléket és bedobtam a táskába. Letelepedtem az íróasztalomhoz és gondolataim csak Nick körül forogtak.
Ezért így felkapta a vizet? Tiszta hülyeség. nem is értem mit töröm rajta a fejem..a lényeg, hogy szeretem és remélhetőleg még ő is engem...
-Sütöttem egy kis sütit. Viszel Nicknek?
Csak pár perc után válaszoltam. Teljesen le voltam lassulva.
-Ohh.. persze.. Köszönöm. -küldtem felé egy hálálkodó pillantást
-Baj van Lili?
Ennyire látszik rajtam? Pedig nincs is baj csak ugye Nick. Bár ezt majd vele kell megbeszélnem.
-Nem mama. Nincs gond. Majd megoldom.
Mary leült az ágyra és rám nézett.
-Figyelj kincsem. Nekem mindent elmondhatsz!
-Igen tudom. De tényleg nincs akkora baj. Csak Nick... tudod... Szóval mi összejöttünk..-Folytattam volna, de nagyi közbevágott
-Jajj drágaságom! Annyira örülök nektek! Már alig vártam!
Ezt úgy mondta, mintha összeházasodnánk. Örültem, hogy ő így örül nekünk, a boldogságunknak.
-Igen.. szóval és szeretem, nagyon is. De ő.. ma olyan fura volt...
-jajj kicsikém ne idegeskedj. Ő is nagyon szeret téged, hidd el!
-De olyan furán viselkedett ma lent a parton, mikor.. , hát mikor lementem a víz alá... Ideges lett nagyon. És nem hiszem, hogy amiatt a kis baleset miatt.
-A férfiak furák! De biztos vagyok benne, hogy szeret! Emiatt ne emészd magad. De talán ezt a dolgot jobb lenne vele megbeszélned.
-Igen igazad van! Akkor most megyek is. Köszönöm a jó tanácsot és a sütit!
Kikísért az ajtóig, aztán elköszöntünk.
Elég nehéz volt a csomagom, így a vállamra kaptam és lassan baktattam hazafelé.
Reménykedtem, hogy Nick tényleg szeret, és nem csak mondja....
Nem tudom, hogy reagálnék, ha azt mondaná, hogy mégsem kellek neki. Végül is fenn áll a lehetőség. Hisz csúnya is vagyok ráadásul még béna is, mint azt ma is bebizonyítottam... Egy öngyilkosságot is megkíséreltem már... Megérteném ha azt mondja, hogy bocsika, de inkább hagyjuk.
Már épp félúton voltam, de akkor már nem bírtam. Nagyon fájt a kezem a sok cipekedéstől. Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy elterelődött a figyelmem a fájdalomról.
A tenyeremen, hosszú piros csík és bemélyedés futott végig.
-Ssszzzzz!-szisszentem egyet
Nem is én lettem volna!-gondoltam magamban
-Segítsek? -Jött egy mély hang a hátam mögül
-Á nem kell, köszi. Megoldom....-utasítottam vissza kedvesen
-Azt látom....-mondta flegmán- Csak segítek hazavinni. De ha gondolod, nyugodtan folytasd csak, hátha még pirosabb lesz a tenyered...-mondta a magas szőke hajú, egész izmos srác. Meg kell hagyni, egész jól nézett ki abban a fekete feszülős pólóban...
-Na jó. Meggyőztél!
Kedvesen rám mosolygott, majd kivette a kezemből a cuccomat.
-Én Tom vagyok.-nyújtotta a kezét felém.
-Én meg Lili. -fogtam vele kezet- köszi, hogy segítesz, aranyos vagy!
-Köszi a bókot, de nem vagyok aranyos!-jelentette ki határozottan és mélyen a szemembe nézett, majd meggyőződötten rám mosolygott.
Kicsit megijedtem, de még sem féltem tőle.
Nem sokat beszéltünk az úton, alig pár szót, teljesen általános dolgokról.
Tom pár napja költözött ide egyedül. Ezt nem nagyon értettem, de nem akartam feszegetni a témát. Szeptembertől ő is a gimibe fog járni, mint én.( Nem nagyon vártam a sulit, de még volt 2 hónap, úgyhogy az még messze volt.)
Meg kedveltem Tomot, bár még csak alig pár perce ismertem meg és szinte semmit sem tudok róla, egészen szimpatikus volt számomra.
10-perc alatt haza is értünk. Elbúcsúztam Tomtól, miután telefonszámot cseréltünk.
Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lelkileg felkészülni arra, amin most túl kell esnem. Meg kell beszélnem a dolgokat Nickel. Úgy tekintettem erre a beszélgetésre mint egy kivégzésre.
De benyitottam, hisz minél hamarabb túlesek rajta annál jobb.
Nick ott ült a konyhaasztalnál. Ahogy beléptem a konyhába, Ő felkapta a fejét és feszült, komor arccal meredt rám. Felállt az asztaltól és karba tett kézzel lépett oda hozzám. Félrehúzta a száját, majd kérdőn nézett rám.
Teljesen ledöbbentem.
Még mindig haragszik rám? De ez most nem olyan nézés.
-Mi az? -kérdeztem teljes határozottsággal.
-Ezt akár én is kérdezhetném! Te lépsz le egy szó nélkül, és vonsz kérdőre engem?
Na most ledöbbentem. Mi az, hogy egy szó nélkül?
-Egy szó nélkül? Te néztél mostanában a hűtőre???-förmedtem rá.
Nick összeráncolta a szemöldökét és megfordult.Odalépett a hűtőhöz és levette róla a kis cetlit amit odatűztem. Elkezdte olvasni, majd megszégyenülve lehajtotta a fejét, de nem szólt semmit.
Majd pár perc múlva csak ennyit motyogott az orra alatt:
-Én is szeretlek...-adott megjegyzést a papíron szereplő utolsó soromra.
-Hát persze....-suttogtam és sarkon fordultam.
Kiviharzottam a konyhából, ügyet sem vetve a hátam mögé.
-Lili várj már! Mi a bajod?
Idegesen hátraléptem és elkezdtem vele üvöltözni:
-Ezt talán én is kérdezhetném!-vágtam a fejéhez, ugyan azt amit ő az előbb -Mi van veled Nick? Bevágod a durcit, tiszta ideg vagy egész nap és erre most letámadsz azért amit el sem követtem. A válasz pedig egy szeretlek? Üres szavak!!-Mélyen a szemébe néztem és folytattam határozottan- Én szeretlek téged! El sem tudom mondani, hogy mennyire és épp ezért fáj, hogy te így viselkedsz velem, okot sem adva rá! Szeretsz? Komolyan? Akkor miért vagy ilyen velem? Mond meg, hogy nem szeretsz és akkor fejezd be ezt a színjátékot! Mond a szemembe!
-Lili, hogy hihetsz rólam ilyet! Én szeretlek és ezt te nagyon jól tudod. Szeretlek fogd már fel -arcomat gyengéden a két keze közé fogta és a szemembe nézett - Te tudod milyen rossz volt látni úgy a parton? Abban a tudatban, hogy akit a világon a legjobban szeretek lehet, hogy meghal? Tudod, milyen rossz volt nekem ezt átélni? És mire visszakaptalak egyszerűen kisétálsz az ajtón és én nem tudom hol vagy. Azt sem tudtam, kihez forduljak, vagy mit csináljak. Majd szét vetett az ideg! Érted már? Azért voltam ilyen, mert mindennél jobban szeretlek, te vagy nekem a legfontosabb! -Nick szeme fátyolosodni kezdett, amint ezeket kimondta.
Már én sem láttam tisztán, kibuggyanó könnycseppjeimtől.
Bárhogy is próbáltam, nem tudtam visszafogni az érzelmeimet. Az a tény, hogy még is szeret és én vagyok neki a legfontosabb, mindennél többet ér.
Hosszú percekig csak álltunk és néztük egymást, majd forró csókban forrtunk össze.
Akkor már semmi nem érdekelt. Kiűztem a fejemből minden egyes gondolatot és megállt az idő. Csak Ő volt meg Én!
Itt is van a fejezet. Hosszabb lett, mint az előző és nagyon remélem, hogy jobb is, (azzal nem vagyok nagyon kibékülve....)
Viszont most is kérek komikat, nem ússzátok meg! (ördögi kacaj)
Jó olvasást, puszi: Lili
2010. március 10., szerda
15. fejezet -Kis baleset
Nick kocsijában ültem és bámultam kifelé az ablakon. Próbáltam kitalálni, hogy mit fogok tenni, mikor úszásra kerül a sor. Nem maradhatok kint a parton... Biztos nevetnének egy jót rajtam, hogy még úszni sem tudok....
-Megjöttünk! -szólt Nick- itt megvárlak.
-Okés. Sietek.
Adtam egy gyors szájra puszit, majd kiszálltam a kocsiból.
Kíváncsi voltam, hogy Mary mit fog szólni, hogy úszni megyek....
-Mama! Megjöttem. -Kiáltottam fel neki
-Szia Lilikém. Hogyhogy?-sétált le a lépcsőn
-Szia. -öleltem meg Maryt- Nickkel elmegyünk úszni.... és hát kellene a fürdőruhám...
-Úszni???-kerekedtek ki a szemei
-Igen, úszni.
-De hát te nem is tudsz úszni..... Vagy már igen?
-Nem..nem tudok. De majd megoldom, ne aggódj.
-Hát rendben.. Te tudod.
Felsétáltam az emeletre és benyitottam a szobámba.
Pont úgy volt ahogy hagytam. Kihúztam a fehérneműs fiókomat és elkezdtem az alján turkálni.
-El kéne mondanom Marynek, hogy mi is van Nickkel, meg velem.... De hogy fog reagálni? Végül is szereti Nicket, úgyhogy nem lehet nagy gond...
Ahogy ezt végiggondoltam, Mary lépett be a szobámba.
-Na megtaláltad?
-Őőőő .... Igen! -kaptam ki a fehér, kétrészes fürdőruhámat- fel is veszem.
Bementem a kis fürdőszobámba és lekaptam a ruháimat és felvettem a fürdőrucimat, majd visszahúztam rá a többi ruhámat.
-És hogy állsz az erőddel?Megy már? -kérdezett rá hirtelen Mary.
-Hát azt nem mondanám, hogy megy.... Inkább csak megyeget..-hajtottam le a fejemet
-Semmi gond. Ennek idő kell. És biztos vagyok benne, hogy Nick segíteni fog benne.
-Az biztos! -vágtam rá azonnal
-Na de én most megyek is, mert Nick már vár.
-Persze menj csak. -adott egy puszit az arcomra.- vigyázz magadra kicsikém.
-Persze. Szia. -mondtam és kimentem a szobából
Kicsit bántott, hogy nem mondtam el neki, hogy mi is van Nickkel meg velem, de nem ez volt a megfelelő alkalom.
Hamar leértünk a partra, de nem volt ott senki.
-Hol vannak? -kérdeztem döbbenten. Azt hittem, ők már itt lesznek
-Még nincsenek itt, de már bármelyik percben itt lehetnek.
Kiszálltunk a kocsiból és Nick megfogta a kezem, így sétáltunk tovább.
Jól esett a bőrének melege és, hogy itt van velem. Szerettem őt, bár ezt még nem nagyon mondtam neki, de így volt.
Az volt a legjobb az egészben, hogy ő is szeretett engem és ebben nem volt kétségem.Biztos voltam benne, hogy szeret.
Nick hirtelen megállt és rám nézett. Elvesztem a tekintetében, gyönyörű barna szemeiben.
-Mire gondolsz most? -suttogta halkan
-Arra, hogy mennyire szeretlek.
Nick ezen mosolygott egy jót. Arca közeledett felém, tudtam, hogy mire készül, de nem ellenkeztem. Becsuktam a szemem és vártam. Vártam, hogy forró ajka gyengéden tapadjon enyémre, de nem történt semmi. Csak egy röpke puszit adott a homlokomra.....
Erre én csak elhúztam a számat, de nem szóltam semmit.
A távolból, nevetésre lettünk figyelmesek. Hátranéztünk és négy félmeztelen fiú és egy fekete hajú lány közeledett felénk. A fiúkat nagyjából ismertem és a nevüket is tudtam, de a lányt nem nagyon. Gondoltam, hogy ő lehet Jesse húga Lana. Kb ennyit tudtam róla....
Remélem jó barátnők leszünk és a fiúkkal is jól kijövök majd....
-Sziasztok!-köszönt Nick boldogan
-Hali. -köszöntem én is kicsit félénken
-Sziasztok! -köszöntek kórusban
-Szió! Biztos te vagy Lili. -nyújtotta felém a kezét- Én Lana vagyok, már sokat hallottam rólad!- kicsit furcsálltam, de azért kezet fogtam vele.
Örültem Lana közvetlenségének, mivel ha rajtam múlt volna, biztos nem szólítom meg...
-Na akkor megyünk úszni vagy nem?-szólt egy szőke srác hátulról, azt hiszem Jesse.
-Na ná! Menjünk is!-szólt egy másik, talán Kevin.
Kézen fogta Lanát és a tenger felé kezdte húzni. Hamar ledobálták a ruháikat és már bent is voltak a vízben. Én is követtem a példájukat és levettem a ruháimat, vagyis Lanáét és besétáltam a vízbe.
Nagyon hideg volt, de kilehetett bírni.
-Gyere Lili versenyezzünk! -szólt Lana
-Köszi, de inkább nem.... Elég hideg a víz, én kimegyek...-mondtam bűnbánóan.
Már épp indultam volna ki, de valaki lehúzott a víz alá. Nem kaptam levegőt és a víz csak sodort egyre beljebb. Hiába kapálóztam, sehogy sem tudtam visszamenni. A víz morajlott a fülem mellett és nem tudtam semmit sem csinálni. Már nem nagyon voltam magamnál, de valaki megragadott a kezemnél fogva és a felszínre húzott. Még utoljára körülnéztem, de elsötétült előttem minden....
**************
-Lili, Lili!!!!! Kelj fel! Hallod???? Lili!!!-szólítgatott egy mély hang.
nem tudtam, hogy ki az és mi történt velem. De akkor megláttam Őt, Nicket. Fekete hajában csillogtak a vízcseppek.
-Nick...-mondtam halkan
Na végre kész lett. Bocsi a késésért, siettem ahogy tudtam!
Jó olvasást és kérek sok komit.
-Megjöttünk! -szólt Nick- itt megvárlak.
-Okés. Sietek.
Adtam egy gyors szájra puszit, majd kiszálltam a kocsiból.
Kíváncsi voltam, hogy Mary mit fog szólni, hogy úszni megyek....
-Mama! Megjöttem. -Kiáltottam fel neki
-Szia Lilikém. Hogyhogy?-sétált le a lépcsőn
-Szia. -öleltem meg Maryt- Nickkel elmegyünk úszni.... és hát kellene a fürdőruhám...
-Úszni???-kerekedtek ki a szemei
-Igen, úszni.
-De hát te nem is tudsz úszni..... Vagy már igen?
-Nem..nem tudok. De majd megoldom, ne aggódj.
-Hát rendben.. Te tudod.
Felsétáltam az emeletre és benyitottam a szobámba.
Pont úgy volt ahogy hagytam. Kihúztam a fehérneműs fiókomat és elkezdtem az alján turkálni.
-El kéne mondanom Marynek, hogy mi is van Nickkel, meg velem.... De hogy fog reagálni? Végül is szereti Nicket, úgyhogy nem lehet nagy gond...
Ahogy ezt végiggondoltam, Mary lépett be a szobámba.
-Na megtaláltad?
-Őőőő .... Igen! -kaptam ki a fehér, kétrészes fürdőruhámat- fel is veszem.
Bementem a kis fürdőszobámba és lekaptam a ruháimat és felvettem a fürdőrucimat, majd visszahúztam rá a többi ruhámat.
-És hogy állsz az erőddel?Megy már? -kérdezett rá hirtelen Mary.
-Hát azt nem mondanám, hogy megy.... Inkább csak megyeget..-hajtottam le a fejemet
-Semmi gond. Ennek idő kell. És biztos vagyok benne, hogy Nick segíteni fog benne.
-Az biztos! -vágtam rá azonnal
-Na de én most megyek is, mert Nick már vár.
-Persze menj csak. -adott egy puszit az arcomra.- vigyázz magadra kicsikém.
-Persze. Szia. -mondtam és kimentem a szobából
Kicsit bántott, hogy nem mondtam el neki, hogy mi is van Nickkel meg velem, de nem ez volt a megfelelő alkalom.
Hamar leértünk a partra, de nem volt ott senki.
-Hol vannak? -kérdeztem döbbenten. Azt hittem, ők már itt lesznek
-Még nincsenek itt, de már bármelyik percben itt lehetnek.
Kiszálltunk a kocsiból és Nick megfogta a kezem, így sétáltunk tovább.
Jól esett a bőrének melege és, hogy itt van velem. Szerettem őt, bár ezt még nem nagyon mondtam neki, de így volt.
Az volt a legjobb az egészben, hogy ő is szeretett engem és ebben nem volt kétségem.Biztos voltam benne, hogy szeret.
Nick hirtelen megállt és rám nézett. Elvesztem a tekintetében, gyönyörű barna szemeiben.
-Mire gondolsz most? -suttogta halkan
-Arra, hogy mennyire szeretlek.
Nick ezen mosolygott egy jót. Arca közeledett felém, tudtam, hogy mire készül, de nem ellenkeztem. Becsuktam a szemem és vártam. Vártam, hogy forró ajka gyengéden tapadjon enyémre, de nem történt semmi. Csak egy röpke puszit adott a homlokomra.....
Erre én csak elhúztam a számat, de nem szóltam semmit.
A távolból, nevetésre lettünk figyelmesek. Hátranéztünk és négy félmeztelen fiú és egy fekete hajú lány közeledett felénk. A fiúkat nagyjából ismertem és a nevüket is tudtam, de a lányt nem nagyon. Gondoltam, hogy ő lehet Jesse húga Lana. Kb ennyit tudtam róla....
Remélem jó barátnők leszünk és a fiúkkal is jól kijövök majd....
-Sziasztok!-köszönt Nick boldogan
-Hali. -köszöntem én is kicsit félénken
-Sziasztok! -köszöntek kórusban
-Szió! Biztos te vagy Lili. -nyújtotta felém a kezét- Én Lana vagyok, már sokat hallottam rólad!- kicsit furcsálltam, de azért kezet fogtam vele.
Örültem Lana közvetlenségének, mivel ha rajtam múlt volna, biztos nem szólítom meg...
-Na akkor megyünk úszni vagy nem?-szólt egy szőke srác hátulról, azt hiszem Jesse.
-Na ná! Menjünk is!-szólt egy másik, talán Kevin.
Kézen fogta Lanát és a tenger felé kezdte húzni. Hamar ledobálták a ruháikat és már bent is voltak a vízben. Én is követtem a példájukat és levettem a ruháimat, vagyis Lanáét és besétáltam a vízbe.
Nagyon hideg volt, de kilehetett bírni.
-Gyere Lili versenyezzünk! -szólt Lana
-Köszi, de inkább nem.... Elég hideg a víz, én kimegyek...-mondtam bűnbánóan.
Már épp indultam volna ki, de valaki lehúzott a víz alá. Nem kaptam levegőt és a víz csak sodort egyre beljebb. Hiába kapálóztam, sehogy sem tudtam visszamenni. A víz morajlott a fülem mellett és nem tudtam semmit sem csinálni. Már nem nagyon voltam magamnál, de valaki megragadott a kezemnél fogva és a felszínre húzott. Még utoljára körülnéztem, de elsötétült előttem minden....
**************
-Lili, Lili!!!!! Kelj fel! Hallod???? Lili!!!-szólítgatott egy mély hang.
nem tudtam, hogy ki az és mi történt velem. De akkor megláttam Őt, Nicket. Fekete hajában csillogtak a vízcseppek.
-Nick...-mondtam halkan
Na végre kész lett. Bocsi a késésért, siettem ahogy tudtam!
Jó olvasást és kérek sok komit.
2010. március 7., vasárnap
14. fejezet - Egy kis csoki
Hosszú percekig csak ott álltunk egymás karjaiban. Jól esett vele lenni, abban a tudatban, hogy szeret engem.
Nick eltolt magától és mosolyogva rám nézett.
-Talán folytatnunk kéne a gyakorlást.-mondta bűnbánóan
-Szerintem meg nem!-vágtam rá
-Miért ne?
-Mert nem! Én béna vagyok hozzá és csak időpocsékolás lenne... Nekem ez nem megy.
-Ne mondj ilyeneket! Ez hülyeség, csak bebeszéled magadnak. Ha nem akarod nem is fog menni. Próbáld meg!
-Nem. Figyelj Nick. Ha eddig nem vetted volna észre, akkor most felvilágosítalak. Én egy genetikai selejt vagyok, egy két lábon járó életveszély. A végén még bajod esne,vagy valami....
Nick ezen nevetett egy jót, pedig nem viccnek szántam. Ez az igazság!
-Mi ilyen vicces ezen? Ez van ezt dobta a gép. Fogadd el és törődj bele...
Annyira nevetett, hogy alig kapott levegőt. Már kezdtem ideges lenni, hogy ilyen viccesnek tart. Mit kell ezen nevetni?
-Egy próbát azért megér.
-Ami nem megy azt ne erőltessük.
Nick bevetette azt az ellenállhatatlan bociszemet, aminek soha nem tudok ellenállni. De inkább rá sem néztem.
Most nem hatsz meg!!!-gondoltam magamban
-Kapsz egy csokit!-szólt hirtelen
Na erre a mondatra már felnéztem és az arcomon hatalmas mosoly terült szét.
Csoki, csoki, csoki, csoki!!!!-ordítottam magamban, mint egy kisgyerek. Úgy is éreztem magam. De mit tehetnék? Imádom a csokit és ezzel tényleg meg lehet vesztegetni. Főleg most, hogy már egy ideje nem is nagyon ettem... Tényleg bármit megtennék egy csokiért..
-Na megegyeztünk?-villantotta elő azt a csábos mosolyát.
-Hát.....nem is tudom....-vacilláltam.
-Na jó egy tábla csoki és egy puszi. Megegyeztünk?
-Naná!-vágtam rá. Csoki és egy puszi? Ennek ki mondana nemet? Én tuti nem..
-De a puszimat most kérem!
Odaemeltem az arcomat Nick felé aki nyomott rá egy gyors puszit.
Kézen fogott és elindultunk vissza a házhoz.
-Tényleg Nick. Még meg sem kérdeztem, hogy miért forró a bőröd? Vagyis megkérdeztem, de te nem válaszoltál rá....
-Hát ez tudod a képességemmel áll összefüggésben.Elég bonyolult így elmagyarázni... Az én képességem, hogy irányítani tudom más érzékszerveit.
-Mi? Érzékszerveit? Kicsit bővebben légyszíves.
-Mondom, hogy bonyolult.... Szóval a képzeletemmel például el tudom hitetni bárkivel, hogy hideg van, vagy meleg. Vagy elképzelem, hogy fáj neki valamije, vagy éppen ki tudom venni a fájdalmát. Bármit amit elképzelek vele kapcsolatban. És ez rám is kihatással van. Szóval mikor megláttalak akkor az erdőben. Akkor az én érzelmeim változtak meg. Akkor te voltál rám hatással és ez az én külsőmön változott meg, vagyis csak forró lett a bőröm.. Ha rám vannak hatással az érzelmek, akkor az nyomot hagy, vagy valami ilyesmi....
-Igen azt hiszem értem. Ez elég furcsa. De tök jó.
Az út további részében nem szóltunk egymáshoz, csak kéz a kézben sétáltunk vissza a házhoz. Furcsa, hogy eddig meg sem kérdeztem Nick erejét. Valahogy eszembe sem jutott.
De milyen nehéz lehet neki az erejét használni.. Sokkal nehezebb mint nekem erre én meg itt rinyálok és sajnáltatom magam, hogy ez nekem nem megy.... Keményebbnek kellene lennem. Meg kell mutatnom Nicknek, de legfőképpen magamnak, hogy ez nekem menni fog. Nem vallhatok kudarcot. Már nem!!!!!!
Elég hamar visszaértünk a házhoz. Már előre féltem.
Nyugi Lili, sikerülni fog!!! Hát persze, hogy menni fog, miért is ne menne? Ha meg nem akkor is kapok csokit, úgyhogy...-biztattam magamat
-Na akkor vágjunk bele!-szólt Nick
-Na ná... Vágjunk bele...-vágtam egy sokatmondó fintort
-Szóval! Nagyjából egyszerű ez a feladat. Itt ez a tégla és próbáld meg felemelni.
-Pfff-fintorodtam el, és karba tettem a kezem
-Úgy látom nem is kell annyira az a csoki.....
Na már megint zsarol...Nem baj Nick visszakapod ezt még!-gondoltam magamba. Nagyon bosszúálló tudok lenni xd
Leengedtem a kezem és elindultam a tégla felé.
-Tudom nem lesz egyszerű, de nekem sem volt az, hidd el. Bele fogsz jönni. Én majd segítek neked!-próbált nyugtatni, ami most jól esett
-Na jó. Próbáljuk meg!
Elkezdtem nézni a téglát és koncentráltam. Próbáltam visszaemlékezni, hogy hogyan is csináltam, de nem nagyon emlékeztem...
Én csak néztem a téglát. Elképzeltem ahogy megmozdul.
A filmekben mindig a kezükkel csinálják az ilyeneket, úgyhogy gondoltam én is megpróbálom.
Úgy sem veszíthetek vele semmit. Miért ne?
Felemeltem a kezem és a téglára irányítottam. Elképzeltem ahogy felemelkedik.
De nem ment.
Miért Istenem? Nem lehet annyira béna.-osztottam magam.
Nem adtam fel és újra próbáltam. Már kezdtem ideges lenni és épp ezért még elszántabban csináltam.
-Menni fog Lili. Gyerünk! Ügyes vagy te!!-bátorított Nick ismét
Újra kezdtem. Csak a téglára figyeltem semmi másra. Újra és újra elképzeltem ahogy felemelkedik.
A tégla elkezdett remegni és egy nagyon picit megemelkedett majd visszaesett.
Nagyon megörültem, úgyhogy nem hagytam abba. Most még magasabbra emelkedett. A kezemmel megpróbáltam irányítani és láss csodát sikerült!
-Nick, Nick, Nick nézd!!!-mondtam, de nem néztem rá.
-Látom, látom, de ne engedd le. Folytasd!
megfogadtam a tanácsát és még magasabbra emeltem. Már egészen a fejünk fölé.
-Letehetem már?
-Persze. Nagyon ügyes voltál! Megérdemled azt a csokit!
Erre csak egy elégedett mosolyt vágtam.
-Na gyere-intett a ház felé
Bementünk, majd leültünk a konyhaasztalhoz. Nick elővett a kredencből egy tábla Boci csokit és odanyújtotta nekem.
Én szépen kibontottam és eltördeltem. Kivettem belőle egyet és középre toltam, hogy Nick is elérje.
-De honnan tudtad, hogy szeretem a csokit? Én nem is mondtam neked!-jutott eszembe
-Jesse látta, hogy ezzel foglak rávenni, így hozott egy tábla csokit....
-Ááá szóval Ő volt az ötletgazda?
Vágott egy sexi csibészes mosolyt és bólintott egyet.
-Figyelj, esetleg elmehetnénk a többiekkel valahova. Jönne Jesse húga is Lana. Biztosan jól ellennétek ketten.
-Rendben! Én benne vagyok! De hová mennénk?
-Hát mikor ilyen jó idő van, mint ma akkor lemegyünk a partra, fürdünk meg ilyenek.....
-Húúú az jó. De akkor haza kéne mennem a fürdőruhámért...
-Persze. Hazaviszlek érte, de előbb felhívom öket-mondta, de már el is tűnt.
Jó lesz most egy kis kikapcsolódás. Na meg a srácok is jó fejek... Csak az az úszás téma...Na nem baj, majd valahogy megoldom. Kár, hogy soha nem tanultam meg úszni.....
Na csak sikerült még ma feltennem... Ez most szerintem nem lett annyira jó, de azért remélem olvasható és azért kapok komikat!!!
puszi:Lili
Nick eltolt magától és mosolyogva rám nézett.
-Talán folytatnunk kéne a gyakorlást.-mondta bűnbánóan
-Szerintem meg nem!-vágtam rá
-Miért ne?
-Mert nem! Én béna vagyok hozzá és csak időpocsékolás lenne... Nekem ez nem megy.
-Ne mondj ilyeneket! Ez hülyeség, csak bebeszéled magadnak. Ha nem akarod nem is fog menni. Próbáld meg!
-Nem. Figyelj Nick. Ha eddig nem vetted volna észre, akkor most felvilágosítalak. Én egy genetikai selejt vagyok, egy két lábon járó életveszély. A végén még bajod esne,vagy valami....
Nick ezen nevetett egy jót, pedig nem viccnek szántam. Ez az igazság!
-Mi ilyen vicces ezen? Ez van ezt dobta a gép. Fogadd el és törődj bele...
Annyira nevetett, hogy alig kapott levegőt. Már kezdtem ideges lenni, hogy ilyen viccesnek tart. Mit kell ezen nevetni?
-Egy próbát azért megér.
-Ami nem megy azt ne erőltessük.
Nick bevetette azt az ellenállhatatlan bociszemet, aminek soha nem tudok ellenállni. De inkább rá sem néztem.
Most nem hatsz meg!!!-gondoltam magamban
-Kapsz egy csokit!-szólt hirtelen
Na erre a mondatra már felnéztem és az arcomon hatalmas mosoly terült szét.
Csoki, csoki, csoki, csoki!!!!-ordítottam magamban, mint egy kisgyerek. Úgy is éreztem magam. De mit tehetnék? Imádom a csokit és ezzel tényleg meg lehet vesztegetni. Főleg most, hogy már egy ideje nem is nagyon ettem... Tényleg bármit megtennék egy csokiért..
-Na megegyeztünk?-villantotta elő azt a csábos mosolyát.
-Hát.....nem is tudom....-vacilláltam.
-Na jó egy tábla csoki és egy puszi. Megegyeztünk?
-Naná!-vágtam rá. Csoki és egy puszi? Ennek ki mondana nemet? Én tuti nem..
-De a puszimat most kérem!
Odaemeltem az arcomat Nick felé aki nyomott rá egy gyors puszit.
Kézen fogott és elindultunk vissza a házhoz.
-Tényleg Nick. Még meg sem kérdeztem, hogy miért forró a bőröd? Vagyis megkérdeztem, de te nem válaszoltál rá....
-Hát ez tudod a képességemmel áll összefüggésben.Elég bonyolult így elmagyarázni... Az én képességem, hogy irányítani tudom más érzékszerveit.
-Mi? Érzékszerveit? Kicsit bővebben légyszíves.
-Mondom, hogy bonyolult.... Szóval a képzeletemmel például el tudom hitetni bárkivel, hogy hideg van, vagy meleg. Vagy elképzelem, hogy fáj neki valamije, vagy éppen ki tudom venni a fájdalmát. Bármit amit elképzelek vele kapcsolatban. És ez rám is kihatással van. Szóval mikor megláttalak akkor az erdőben. Akkor az én érzelmeim változtak meg. Akkor te voltál rám hatással és ez az én külsőmön változott meg, vagyis csak forró lett a bőröm.. Ha rám vannak hatással az érzelmek, akkor az nyomot hagy, vagy valami ilyesmi....
-Igen azt hiszem értem. Ez elég furcsa. De tök jó.
Az út további részében nem szóltunk egymáshoz, csak kéz a kézben sétáltunk vissza a házhoz. Furcsa, hogy eddig meg sem kérdeztem Nick erejét. Valahogy eszembe sem jutott.
De milyen nehéz lehet neki az erejét használni.. Sokkal nehezebb mint nekem erre én meg itt rinyálok és sajnáltatom magam, hogy ez nekem nem megy.... Keményebbnek kellene lennem. Meg kell mutatnom Nicknek, de legfőképpen magamnak, hogy ez nekem menni fog. Nem vallhatok kudarcot. Már nem!!!!!!
Elég hamar visszaértünk a házhoz. Már előre féltem.
Nyugi Lili, sikerülni fog!!! Hát persze, hogy menni fog, miért is ne menne? Ha meg nem akkor is kapok csokit, úgyhogy...-biztattam magamat
-Na akkor vágjunk bele!-szólt Nick
-Na ná... Vágjunk bele...-vágtam egy sokatmondó fintort
-Szóval! Nagyjából egyszerű ez a feladat. Itt ez a tégla és próbáld meg felemelni.
-Pfff-fintorodtam el, és karba tettem a kezem
-Úgy látom nem is kell annyira az a csoki.....
Na már megint zsarol...Nem baj Nick visszakapod ezt még!-gondoltam magamba. Nagyon bosszúálló tudok lenni xd
Leengedtem a kezem és elindultam a tégla felé.
-Tudom nem lesz egyszerű, de nekem sem volt az, hidd el. Bele fogsz jönni. Én majd segítek neked!-próbált nyugtatni, ami most jól esett
-Na jó. Próbáljuk meg!
Elkezdtem nézni a téglát és koncentráltam. Próbáltam visszaemlékezni, hogy hogyan is csináltam, de nem nagyon emlékeztem...
Én csak néztem a téglát. Elképzeltem ahogy megmozdul.
A filmekben mindig a kezükkel csinálják az ilyeneket, úgyhogy gondoltam én is megpróbálom.
Úgy sem veszíthetek vele semmit. Miért ne?
Felemeltem a kezem és a téglára irányítottam. Elképzeltem ahogy felemelkedik.
De nem ment.
Miért Istenem? Nem lehet annyira béna.-osztottam magam.
Nem adtam fel és újra próbáltam. Már kezdtem ideges lenni és épp ezért még elszántabban csináltam.
-Menni fog Lili. Gyerünk! Ügyes vagy te!!-bátorított Nick ismét
Újra kezdtem. Csak a téglára figyeltem semmi másra. Újra és újra elképzeltem ahogy felemelkedik.
A tégla elkezdett remegni és egy nagyon picit megemelkedett majd visszaesett.
Nagyon megörültem, úgyhogy nem hagytam abba. Most még magasabbra emelkedett. A kezemmel megpróbáltam irányítani és láss csodát sikerült!
-Nick, Nick, Nick nézd!!!-mondtam, de nem néztem rá.
-Látom, látom, de ne engedd le. Folytasd!
megfogadtam a tanácsát és még magasabbra emeltem. Már egészen a fejünk fölé.
-Letehetem már?
-Persze. Nagyon ügyes voltál! Megérdemled azt a csokit!
Erre csak egy elégedett mosolyt vágtam.
-Na gyere-intett a ház felé
Bementünk, majd leültünk a konyhaasztalhoz. Nick elővett a kredencből egy tábla Boci csokit és odanyújtotta nekem.
Én szépen kibontottam és eltördeltem. Kivettem belőle egyet és középre toltam, hogy Nick is elérje.
-De honnan tudtad, hogy szeretem a csokit? Én nem is mondtam neked!-jutott eszembe
-Jesse látta, hogy ezzel foglak rávenni, így hozott egy tábla csokit....
-Ááá szóval Ő volt az ötletgazda?
Vágott egy sexi csibészes mosolyt és bólintott egyet.
-Figyelj, esetleg elmehetnénk a többiekkel valahova. Jönne Jesse húga is Lana. Biztosan jól ellennétek ketten.
-Rendben! Én benne vagyok! De hová mennénk?
-Hát mikor ilyen jó idő van, mint ma akkor lemegyünk a partra, fürdünk meg ilyenek.....
-Húúú az jó. De akkor haza kéne mennem a fürdőruhámért...
-Persze. Hazaviszlek érte, de előbb felhívom öket-mondta, de már el is tűnt.
Jó lesz most egy kis kikapcsolódás. Na meg a srácok is jó fejek... Csak az az úszás téma...Na nem baj, majd valahogy megoldom. Kár, hogy soha nem tanultam meg úszni.....
Na csak sikerült még ma feltennem... Ez most szerintem nem lett annyira jó, de azért remélem olvasható és azért kapok komikat!!!
puszi:Lili
2010. március 1., hétfő
13. fejezet - Senki más, csak te!
A gyomrom teljesen összeszorul. Egyik karjával szorosan átölelte derekamat, míg másik a hátamon kalandozott.
Forró ajkai gyengéden tapadtak enyémre. Én csak álltam ott értetlenül, és hagytam, hogy ajkai kényeztessék az enyémet. Nem csókoltam vissza. Csak álltam.
Próbáltam végiggondolni, hogy mit csinál. Ő mást szeret, nem engem!!!!
Hahó Lili barátnője van!!! Mit csinálsz?-figyelmeztettem magam, de valahogy nem akartam kibújni forró öleléséből.
csak akkor tudatosult bennem, hogy mennyire szeretem.
Szeretem őt. Visszavonhatatlanul beleszerettem valakibe aki mást szeret.De akkor miért teszi ezt vele? Ha őt szereti? Nem! Nem és nem. Én nem szerethetem őt!!!!!!
Kezemet forró, kockás mellhasára szegeztem és próbáltam eltolni magamtól. De ő erősebb volt mint én. Nem hagyta, hogy véget vessek a csókunknak.Még jobban magához húzott és beletúrt a hosszú kiengedett hajamba. Testemet átjárta a forróság és akartam őt. Akartam, hogy még jobban magához húzzon. Akartam szeretni. De legfőképpen azt akartam, hogy ő szeressen, de ez lehetetlen volt.
Összegyűjtöttem minden erőmet és eltoltam magamtól. Nem mertem belenézni gyönyörű szemeibe. Féltem meglátni a valóságot. De nem tehettem mást.
Nick zihálva kapkodott levegő után. Szemei égtek a vágytól, de mégis mosolygott.
Lekaptam róla pillantásomat és meghátráltam. Nem akartam őt látni. Hogy lehetett ilyen hűtlen ahhoz a szegény lányhoz?
Szemét! Szemét! Szemét!-ordítottam magamban. Nem volt se erőm, se bátorságom kimondani. Hátat fordítottam és elkezdtem futni. Nem tudtam, hova, csak azt, hogy el innen.
Alig pár métert tettem meg, mikor Nick megfogta a kezemet és visszarántott magához.
-Mi az? Talán te nem akartad?-nézett mélyen a szememben és elmosolyodott. Nem tudtam, hogy mi lehet ilyen vicces.
Erőt vettem magamon és most a harag felülkerekedett rajtam.
-Mi??? Hogy kérdezhetsz ilyet???-ordítottam a képébe-Hagyj elmenni.
-Nem Lili. Nem tehetem!
-Már miért ne tehetnéd? Nekem te ne akard megmondani, hogy mit csináljak! Hagy elmenni! Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni.-halkultam el a végére
-De Lili.. én.. tényleg...-dadogott
-Nem érdekel! Hagyj egyedül. Este visszamegyek. Csak had gondolkodjam!-suttogtam alig hallhatóan
Nick csak lehajtotta a fejét és egyetértően bólintott.
-Csak kérlek ne tegyél kárt magadban! Kérlek! Ígérd meg!
-Nem szándékozom elhiheted!-mondtam és magam mögött hagytam.
Csak futottam egyenesen az erdőn át, le a partra. Az tökéletes lesz gondolkodni. Nick nem lakott messze a parttól így pár perc alatt le is értem.
kellemes napos idő volt így levettem a cipőmet és a zoknimat és Felhajtottam a nadrágomat térd fölé.
lassan besétáltam a vízbe. Jó érzés volt ahogy a hullámok csikizték a lábamat.
De ez most valahogy nem nyugtatott meg.
Mélyen elmerültem a gondolataimba és már csak fizikailag voltam parton. A gondolataim messze elkalandoztak Nicken és úgy mindenen.
Abban biztos voltam, hogy teljes mértékben beleszerettem. Beleszerettem valakibe akibe nem szabadott volna és aki mást szeret. De akkor miért tette ezt azzal a másik lánnyal, na és velem????Ez jó neki? Hogy így szenvedünk? Vagyis csak én. Az a lány még csak talán nem is sejti.
Vajon most mit kéne tennem? Visszamenni Nickhez és ottmaradni?
Azt biztos, hogy nem. Nem bírnám ki mellette ebben a tudatban.
Nem tudnék úgy ott lenni mellette, hogy ő egy másik lányt szeret...
De én már nem értek semmit. Miért csókolt meg? Szánalomból? De mire fel?? Már tényleg nem értem. Hogy lehet ilyen. Én nem így ismertem meg. Ő nem lehet ilyen! Egyszerűen nem.
A lábam már kezdett egy kicsit fázni, úgyhogy inkább kiléptem a vízből. Felvettem a zoknimat és a cipőmet, majd letelepedtem a homokban.
Nagyon meleg volt, pedig ez nem jellemző errefelé. Egy kicsit jól is esett a sok eső után.
levettem a kabátomat és magam mellé terítettem.
Ismét feltettem a kérdéseket magamban, de most sem tudtam választ adni magamnak. Annyira zavaros az egész.
Hirtelen egy forró kéz érintette meg a vállamat.
Nem néztem hátra, anélkül is tudtam, hogy ki az. Hát persze. Úgy sem bírta volna ki, hogy ne jöjjön utánam...
Nem szóltam semmit, csak sóhajtottam egy nagyot és bámultam a kék tengert. Nick leült mellém néma csöndben és ő is követte a példámat.
-Miért?-tettem fel hirtelen a kérdést úgy, hogy nem néztem rá.
Már nem bírtam tovább magamban tartani. Nem ment.Nick sóhajtott egy nagyot, de nem adott választ.
-Kérdeztem valamit.-mondtam halál komolyan
-Lili. Figyelj. Már el kellett volna mondanom, de vagy nem volt ott a megfelelő alkalom, vagy nem volt bátorságom -itt hagyott egy kis szünetet és mélyen a szemembe nézett- Szeretlek Lili. Nagyon szeretlek!
Nem válaszoltam csak nevettem egy nagyot és megráztam a fejem.
Most csalódtam Nickben.
Ilyet hazudni! Mit képzel magáról? Hogy majd beveszem? Vagy mi? Jobb hazugságot nem tudott kitalálni, vagy csak ez jutott eszébe? Miért teszi ezt velem? Csak még jobban ki akar készíteni? Na és a barátnője?
Már kezdem azt hinni, hogy ő ezt élvezi..
-Hogy mondhatsz ilyet? Miért vagy ilyen azzal a lánnyal? Nick én nem így ismerlek téged! Miért mondasz nekem ilyet amikor tudom, hogy mást szeretsz! Arra a lányra nem gondolsz? Istenem....-mondtam fájdalmasan. Nem akartam elhinni, hogy ilyen! Nem, biztos, hogy nem lehet ilyen!! Biztos!!!!!!!
-Micsoda? Te meg miről beszélsz? Milyen másik lány?-tette a hülyét
-Jajj Nick ne csináld már. Nem kell megjátszanod a hülyét. Tudom, hogy mást szeretsz, mert hallottam! Érted? Tudok róla!!!-ordítottam. Már nem bírtam visszafogni magam. Ki kellett adnom a dühöt, ami eddig felgyülemlett bennem.
-Micsoda? Lili én téged szeretlek, nem mást. Nincs semmiféle másik lány! Én nem hazudnék neked! Még is mikor hallottad?
-Óóó persze, hogy nincs másik lány.-jelentettem ki, majd felálltam és hátat fordítottam Nicknek.
Soha nem szerettem, ha valaki hazudik. Én mindig igazat mondtam neki, egyszer sem hazudtam. Úgy gondolom, ha én vagyok olyan egyenes, hogy igazat mondok neki, az lenne a legkevesebb ha viszonozná ezt.
Már épp mentem volna el, de akkor Nick visszarántott a karomnál fogva.
-Lili várj már. Hinned kell nekem! Én téged szeretlek. Nincs semmilyen másik lány. Érted? Nincs más lány. Csak te vagy nekem és csak téged szeretlek! Senki mást értsd már meg! Csak te, senki más Lili. Te vagy a múltam a jelenem és a jövőm! Te, te és te!Nem lehet más senki. Nekem csak te kellessz!-Mélyen a szemembe nézett és eltűrt egy kósza hajszálat az arcomból.
Mintha megállt volna az idő és csak mi ketten lettünk volna. Senki más, csak ő meg én! A szemében tükröződött a szerelem és elhittem amit mond. Magamnak sem akartam bevallani, de hittem neki. A szavainak ugyan nem, de a szeme mindent elárult. A szerelmet a fájdalmat, mindent amit abban a pillanatban érzett.
Lágyan végigsimította az arcomat és rám mosolygott. Annyira szépek voltak a fogai, az arca a szeme. Mindene tökéletes volt rajta.
-Mond, hogy hiszel nekem. Kérlek!
-Nick én nem tudom, hogy mit higgyek. Szeretnék hinni, neked, de valahogy nem megy. Tisztán hallottam, amit mondtál a telefonba.
-Micsoda? Mikor?
Nem kellett sokat gondolkoznom, hisz az emlékek még tisztán éltek bennem. Minden egyes rémes pillanat, ami azon a napon történt.
-Amikor én a fürdőben voltam. Azon a napon.-hangsúlyoztam ki az azon szót- Te beszéltél valakivel telefonon. Nem tudom, kivel és nagyon azt sem, hogy mit, de azt hallottam, hogy szereted azt a lányt...-mondtam szomorúan és abban a pillanatban le tudtam volna tépni magamról a ruháit. Irritált, hogy az övé.
-jajj te kis butus- nyomott egy puszit az arcomra- Én akkor rólad beszéltem.
Kiült az arcomra a boldogság és a szerelem minden jele. Engem szeretett. Engem és nem mást. Testemet átjárta a forróság és csak Nick volt előttem.
De a kép valahogy összeomlott.
-És a ruhák? Gondolom nem te szoktad őket hordani?-gúnyolódtam
-Ó dehogynem. Sutyiban transzvesztita vagyok...-poénkodott velem. Ezen mind ketten jót nevettünk- A ruhákat Jesse húgától kértem kölcsön. Gondoltam nem akarsz az én ruháimban járni és Maryt már nem akartam zavarni.
Bólintottam nyugodtan.
Ettől egy kicsit jobban éreztem magam.
-Hiszek neked.-suttogtam és megöleltem.
De Nick nem ölelt vissza hanem eltolt magától és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben minden benne volt. Szerelem, szenvedély, vágy. Nem haboztam és most már én is viszonoztam. Szerettem őt és most már ő is szeretett engem, nem volt kétségem.
Végre megírtam. Elég sokat dolgoztam rajta és most is beleszőttem Andi ötleteit, amit köszönök neki. Remélem tetszik nektek és kapok sok komit. ( Chat-be is lehet!!!)
Puszi: Lili
Forró ajkai gyengéden tapadtak enyémre. Én csak álltam ott értetlenül, és hagytam, hogy ajkai kényeztessék az enyémet. Nem csókoltam vissza. Csak álltam.
Próbáltam végiggondolni, hogy mit csinál. Ő mást szeret, nem engem!!!!
Hahó Lili barátnője van!!! Mit csinálsz?-figyelmeztettem magam, de valahogy nem akartam kibújni forró öleléséből.
csak akkor tudatosult bennem, hogy mennyire szeretem.
Szeretem őt. Visszavonhatatlanul beleszerettem valakibe aki mást szeret.De akkor miért teszi ezt vele? Ha őt szereti? Nem! Nem és nem. Én nem szerethetem őt!!!!!!
Kezemet forró, kockás mellhasára szegeztem és próbáltam eltolni magamtól. De ő erősebb volt mint én. Nem hagyta, hogy véget vessek a csókunknak.Még jobban magához húzott és beletúrt a hosszú kiengedett hajamba. Testemet átjárta a forróság és akartam őt. Akartam, hogy még jobban magához húzzon. Akartam szeretni. De legfőképpen azt akartam, hogy ő szeressen, de ez lehetetlen volt.
Összegyűjtöttem minden erőmet és eltoltam magamtól. Nem mertem belenézni gyönyörű szemeibe. Féltem meglátni a valóságot. De nem tehettem mást.
Nick zihálva kapkodott levegő után. Szemei égtek a vágytól, de mégis mosolygott.
Lekaptam róla pillantásomat és meghátráltam. Nem akartam őt látni. Hogy lehetett ilyen hűtlen ahhoz a szegény lányhoz?
Szemét! Szemét! Szemét!-ordítottam magamban. Nem volt se erőm, se bátorságom kimondani. Hátat fordítottam és elkezdtem futni. Nem tudtam, hova, csak azt, hogy el innen.
Alig pár métert tettem meg, mikor Nick megfogta a kezemet és visszarántott magához.
-Mi az? Talán te nem akartad?-nézett mélyen a szememben és elmosolyodott. Nem tudtam, hogy mi lehet ilyen vicces.
Erőt vettem magamon és most a harag felülkerekedett rajtam.
-Mi??? Hogy kérdezhetsz ilyet???-ordítottam a képébe-Hagyj elmenni.
-Nem Lili. Nem tehetem!
-Már miért ne tehetnéd? Nekem te ne akard megmondani, hogy mit csináljak! Hagy elmenni! Csak egy kicsit egyedül szeretnék lenni.-halkultam el a végére
-De Lili.. én.. tényleg...-dadogott
-Nem érdekel! Hagyj egyedül. Este visszamegyek. Csak had gondolkodjam!-suttogtam alig hallhatóan
Nick csak lehajtotta a fejét és egyetértően bólintott.
-Csak kérlek ne tegyél kárt magadban! Kérlek! Ígérd meg!
-Nem szándékozom elhiheted!-mondtam és magam mögött hagytam.
Csak futottam egyenesen az erdőn át, le a partra. Az tökéletes lesz gondolkodni. Nick nem lakott messze a parttól így pár perc alatt le is értem.
kellemes napos idő volt így levettem a cipőmet és a zoknimat és Felhajtottam a nadrágomat térd fölé.
lassan besétáltam a vízbe. Jó érzés volt ahogy a hullámok csikizték a lábamat.
De ez most valahogy nem nyugtatott meg.
Mélyen elmerültem a gondolataimba és már csak fizikailag voltam parton. A gondolataim messze elkalandoztak Nicken és úgy mindenen.
Abban biztos voltam, hogy teljes mértékben beleszerettem. Beleszerettem valakibe akibe nem szabadott volna és aki mást szeret. De akkor miért tette ezt azzal a másik lánnyal, na és velem????Ez jó neki? Hogy így szenvedünk? Vagyis csak én. Az a lány még csak talán nem is sejti.
Vajon most mit kéne tennem? Visszamenni Nickhez és ottmaradni?
Azt biztos, hogy nem. Nem bírnám ki mellette ebben a tudatban.
Nem tudnék úgy ott lenni mellette, hogy ő egy másik lányt szeret...
De én már nem értek semmit. Miért csókolt meg? Szánalomból? De mire fel?? Már tényleg nem értem. Hogy lehet ilyen. Én nem így ismertem meg. Ő nem lehet ilyen! Egyszerűen nem.
A lábam már kezdett egy kicsit fázni, úgyhogy inkább kiléptem a vízből. Felvettem a zoknimat és a cipőmet, majd letelepedtem a homokban.
Nagyon meleg volt, pedig ez nem jellemző errefelé. Egy kicsit jól is esett a sok eső után.
levettem a kabátomat és magam mellé terítettem.
Ismét feltettem a kérdéseket magamban, de most sem tudtam választ adni magamnak. Annyira zavaros az egész.
Hirtelen egy forró kéz érintette meg a vállamat.
Nem néztem hátra, anélkül is tudtam, hogy ki az. Hát persze. Úgy sem bírta volna ki, hogy ne jöjjön utánam...
Nem szóltam semmit, csak sóhajtottam egy nagyot és bámultam a kék tengert. Nick leült mellém néma csöndben és ő is követte a példámat.
-Miért?-tettem fel hirtelen a kérdést úgy, hogy nem néztem rá.
Már nem bírtam tovább magamban tartani. Nem ment.Nick sóhajtott egy nagyot, de nem adott választ.
-Kérdeztem valamit.-mondtam halál komolyan
-Lili. Figyelj. Már el kellett volna mondanom, de vagy nem volt ott a megfelelő alkalom, vagy nem volt bátorságom -itt hagyott egy kis szünetet és mélyen a szemembe nézett- Szeretlek Lili. Nagyon szeretlek!
Nem válaszoltam csak nevettem egy nagyot és megráztam a fejem.
Most csalódtam Nickben.
Ilyet hazudni! Mit képzel magáról? Hogy majd beveszem? Vagy mi? Jobb hazugságot nem tudott kitalálni, vagy csak ez jutott eszébe? Miért teszi ezt velem? Csak még jobban ki akar készíteni? Na és a barátnője?
Már kezdem azt hinni, hogy ő ezt élvezi..
-Hogy mondhatsz ilyet? Miért vagy ilyen azzal a lánnyal? Nick én nem így ismerlek téged! Miért mondasz nekem ilyet amikor tudom, hogy mást szeretsz! Arra a lányra nem gondolsz? Istenem....-mondtam fájdalmasan. Nem akartam elhinni, hogy ilyen! Nem, biztos, hogy nem lehet ilyen!! Biztos!!!!!!!
-Micsoda? Te meg miről beszélsz? Milyen másik lány?-tette a hülyét
-Jajj Nick ne csináld már. Nem kell megjátszanod a hülyét. Tudom, hogy mást szeretsz, mert hallottam! Érted? Tudok róla!!!-ordítottam. Már nem bírtam visszafogni magam. Ki kellett adnom a dühöt, ami eddig felgyülemlett bennem.
-Micsoda? Lili én téged szeretlek, nem mást. Nincs semmiféle másik lány! Én nem hazudnék neked! Még is mikor hallottad?
-Óóó persze, hogy nincs másik lány.-jelentettem ki, majd felálltam és hátat fordítottam Nicknek.
Soha nem szerettem, ha valaki hazudik. Én mindig igazat mondtam neki, egyszer sem hazudtam. Úgy gondolom, ha én vagyok olyan egyenes, hogy igazat mondok neki, az lenne a legkevesebb ha viszonozná ezt.
Már épp mentem volna el, de akkor Nick visszarántott a karomnál fogva.
-Lili várj már. Hinned kell nekem! Én téged szeretlek. Nincs semmilyen másik lány. Érted? Nincs más lány. Csak te vagy nekem és csak téged szeretlek! Senki mást értsd már meg! Csak te, senki más Lili. Te vagy a múltam a jelenem és a jövőm! Te, te és te!Nem lehet más senki. Nekem csak te kellessz!-Mélyen a szemembe nézett és eltűrt egy kósza hajszálat az arcomból.
Mintha megállt volna az idő és csak mi ketten lettünk volna. Senki más, csak ő meg én! A szemében tükröződött a szerelem és elhittem amit mond. Magamnak sem akartam bevallani, de hittem neki. A szavainak ugyan nem, de a szeme mindent elárult. A szerelmet a fájdalmat, mindent amit abban a pillanatban érzett.
Lágyan végigsimította az arcomat és rám mosolygott. Annyira szépek voltak a fogai, az arca a szeme. Mindene tökéletes volt rajta.
-Mond, hogy hiszel nekem. Kérlek!
-Nick én nem tudom, hogy mit higgyek. Szeretnék hinni, neked, de valahogy nem megy. Tisztán hallottam, amit mondtál a telefonba.
-Micsoda? Mikor?
Nem kellett sokat gondolkoznom, hisz az emlékek még tisztán éltek bennem. Minden egyes rémes pillanat, ami azon a napon történt.
-Amikor én a fürdőben voltam. Azon a napon.-hangsúlyoztam ki az azon szót- Te beszéltél valakivel telefonon. Nem tudom, kivel és nagyon azt sem, hogy mit, de azt hallottam, hogy szereted azt a lányt...-mondtam szomorúan és abban a pillanatban le tudtam volna tépni magamról a ruháit. Irritált, hogy az övé.
-jajj te kis butus- nyomott egy puszit az arcomra- Én akkor rólad beszéltem.
Kiült az arcomra a boldogság és a szerelem minden jele. Engem szeretett. Engem és nem mást. Testemet átjárta a forróság és csak Nick volt előttem.
De a kép valahogy összeomlott.
-És a ruhák? Gondolom nem te szoktad őket hordani?-gúnyolódtam
-Ó dehogynem. Sutyiban transzvesztita vagyok...-poénkodott velem. Ezen mind ketten jót nevettünk- A ruhákat Jesse húgától kértem kölcsön. Gondoltam nem akarsz az én ruháimban járni és Maryt már nem akartam zavarni.
Bólintottam nyugodtan.
Ettől egy kicsit jobban éreztem magam.
-Hiszek neked.-suttogtam és megöleltem.
De Nick nem ölelt vissza hanem eltolt magától és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben minden benne volt. Szerelem, szenvedély, vágy. Nem haboztam és most már én is viszonoztam. Szerettem őt és most már ő is szeretett engem, nem volt kétségem.
Végre megírtam. Elég sokat dolgoztam rajta és most is beleszőttem Andi ötleteit, amit köszönök neki. Remélem tetszik nektek és kapok sok komit. ( Chat-be is lehet!!!)
Puszi: Lili
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
