16. fejezet - Mond a szemembe!-

-Óóó Lili!!!! Én nem akartam! Tényleg! nem tudtam, hogy nem tudsz úszni.... Kérlek ne haragudj rám!-sodorta el Lana mindezt egy szuszra.
-Mi? Nem! Dehogy.. Nem haragszom...-mondtam, de még mindig a sokk hatása alatt voltam.
-Azért lehettél volna egy kicsit óvatosabb is!-szúrta le Nick
-nem! Az én hibám. Nem tudhatta, hogy nem tudok úszni... Ne hibáztasd.
-Nicknek igaza van. Nem kellett volna. Nagyon sajnálom, hidd el!
Felálltam a földről és odaléptem Lanához.
-Ezért ne hibáztasd magad. Már megtörtént és ezen nem tudunk változtatni. Ez van... Te nem tudhattad. Felejtsük el!
Lana a nyakamba ugrott és szorosan megölelt.
-Most talán menjünk haza...-mondta Nick kicsit idegesen
-Mi? de hát most jöttünk...-mondtam szomorúan
-Az lehet, de jobb lenne, ha most hazamennénk!-parancsolt rám Nick
-Igaza van Lili. -mondta Lana egyetértően
Csak egyetértően bólintottam és felvettem a ruháimat a földről, majd gyorsan magamra kaptam őket

Beültünk Nick kocsijába és ő már rögtön el is indította. Elég feszültnek látszott. És ahogy azt a kormányt markolta. Majd szét vetette az ideg.
Nem értem minek ennyit idegeskedni. Nem történt semmi...

-Nem történt semmi. Nem értem miért vagy ilyen ideges...
-Nem vagyok ideges!-jelentette ki határozottan, miközben markolt egyet a kormányon.
-Pff - adtam egy rövid választ és ügyet sem vetve rá kibámultam az ablakon.

Hamar hazaértünk. Mondjuk ahogy Nick vezetett nem csodálom....
-Elmegyek megfürdök. -jelentette ki
Nem válaszoltam. Kicsit duzzogtam.
Jólesik, hogy Nick ennyire aggódik értem, de nem esett bajom. Akkor meg minek ennyire felfújni ezt az egészet? Lépjen tovább.
Legszívesebben most én is elmentem volna fürödni, de nem volt másik ruhám... Én hülye.. Ott voltam Marynél, de nem hoztam volna el pár ruhát.. Á nem...


Írtam egy cetlit Nicknek, hogy elmentem:
"Elmentem Maryhez pár ruháért. Sietek haza.
Szeretlek: Lili♥"

Felraktam a macskakaparásomat a hűtőre és kimentem az ajtón.
Mivel nem tudok vezetni, ezért gyalog mentem.
Jó volt egy kis friss levegő, így legalább kiszellőzik a fejem. Ahogy beszippantottam a kicsit hideg levegőt, megkönnyebbültem. Mintha a kiűzte volna a fejemből a gondolatokat.Nem akartam semmire sem gondolni. Jó volt most így.

Gyorsan megérkeztem Maryhez. Ahogy beléptem a kis házba megcsapott a "szeretet illata". Mindig jó volt így hazamenni, hogy van aki otthon vár és szeret.
-Mama megjöttem. -Mary kilépet a konyhából és meglepetten rám nézett
-Mi szél hozott?- lépett oda hozzám boldogan
-Csak pár ruháért jöttem. -mosolyogtam vissza
-Azt hittem úszni mentetek.
Na erre most mit mondjak????...

-igen úgy volt... csak hamarabb hazajöttünk...-ezzel végül is nem hazudtam neki
-Na jó te tudod!
Nem válaszoltam, hanem felviharzottam az emeletre. Megfogtam a kis utazótáskámat és belepakoltam pár cuccot. A fürdőszobából is kihoztam minden női kelléket és bedobtam a táskába. Letelepedtem az íróasztalomhoz és gondolataim csak Nick körül forogtak.

Ezért így felkapta a vizet? Tiszta hülyeség. nem is értem mit töröm rajta a fejem..a lényeg, hogy szeretem és remélhetőleg még ő is engem...

-Sütöttem egy kis sütit. Viszel Nicknek?
Csak pár perc után válaszoltam. Teljesen le voltam lassulva.
-Ohh.. persze.. Köszönöm. -küldtem felé egy hálálkodó pillantást
-Baj van Lili?
Ennyire látszik rajtam? Pedig nincs is baj csak ugye Nick. Bár ezt majd vele kell megbeszélnem.
-Nem mama. Nincs gond. Majd megoldom.
Mary leült az ágyra és rám nézett.
-Figyelj kincsem. Nekem mindent elmondhatsz!
-Igen tudom. De tényleg nincs akkora baj. Csak Nick... tudod... Szóval mi összejöttünk..-Folytattam volna, de nagyi közbevágott
-Jajj drágaságom! Annyira örülök nektek! Már alig vártam!
Ezt úgy mondta, mintha összeházasodnánk. Örültem, hogy ő így örül nekünk, a boldogságunknak.
-Igen.. szóval és szeretem, nagyon is. De ő.. ma olyan fura volt...
-jajj kicsikém ne idegeskedj. Ő is nagyon szeret téged, hidd el!
-De olyan furán viselkedett ma lent a parton, mikor.. , hát mikor lementem a víz alá... Ideges lett nagyon. És nem hiszem, hogy amiatt a kis baleset miatt.
-A férfiak furák! De biztos vagyok benne, hogy szeret! Emiatt ne emészd magad. De talán ezt a dolgot jobb lenne vele megbeszélned.
-Igen igazad van! Akkor most megyek is. Köszönöm a jó tanácsot és a sütit!
Kikísért az ajtóig, aztán elköszöntünk.

Elég nehéz volt a csomagom, így a vállamra kaptam és lassan baktattam hazafelé.
Reménykedtem, hogy Nick tényleg szeret, és nem csak mondja....

Nem tudom, hogy reagálnék, ha azt mondaná, hogy mégsem kellek neki. Végül is fenn áll a lehetőség. Hisz csúnya is vagyok ráadásul még béna is, mint azt ma is bebizonyítottam... Egy öngyilkosságot is megkíséreltem már... Megérteném ha azt mondja, hogy bocsika, de inkább hagyjuk.

Már épp félúton voltam, de akkor már nem bírtam. Nagyon fájt a kezem a sok cipekedéstől. Annyira elmerültem a gondolkodásban, hogy elterelődött a figyelmem a fájdalomról.
A tenyeremen, hosszú piros csík és bemélyedés futott végig.
-Ssszzzzz!-szisszentem egyet
Nem is én lettem volna!-gondoltam magamban

-Segítsek? -Jött egy mély hang a hátam mögül
-Á nem kell, köszi. Megoldom....-utasítottam vissza kedvesen
-Azt látom....-mondta flegmán- Csak segítek hazavinni. De ha gondolod, nyugodtan folytasd csak, hátha még pirosabb lesz a tenyered...-mondta a magas szőke hajú, egész izmos srác. Meg kell hagyni, egész jól nézett ki abban a fekete feszülős pólóban...
-Na jó. Meggyőztél!
Kedvesen rám mosolygott, majd kivette a kezemből a cuccomat.
-Én Tom vagyok.-nyújtotta a kezét felém.
-Én meg Lili. -fogtam vele kezet- köszi, hogy segítesz, aranyos vagy!
-Köszi a bókot, de nem vagyok aranyos!-jelentette ki határozottan és mélyen a szemembe nézett, majd meggyőződötten rám mosolygott.
Kicsit megijedtem, de még sem féltem tőle.

Nem sokat beszéltünk az úton, alig pár szót, teljesen általános dolgokról.
Tom pár napja költözött ide egyedül. Ezt nem nagyon értettem, de nem akartam feszegetni a témát. Szeptembertől ő is a gimibe fog járni, mint én.( Nem nagyon vártam a sulit, de még volt 2 hónap, úgyhogy az még messze volt.)
Meg kedveltem Tomot, bár még csak alig pár perce ismertem meg és szinte semmit sem tudok róla, egészen szimpatikus volt számomra.

10-perc alatt haza is értünk. Elbúcsúztam Tomtól, miután telefonszámot cseréltünk.
Vettem egy mély levegőt és megpróbáltam lelkileg felkészülni arra, amin most túl kell esnem. Meg kell beszélnem a dolgokat Nickel. Úgy tekintettem erre a beszélgetésre mint egy kivégzésre.
De benyitottam, hisz minél hamarabb túlesek rajta annál jobb.

Nick ott ült a konyhaasztalnál. Ahogy beléptem a konyhába, Ő felkapta a fejét és feszült, komor arccal meredt rám. Felállt az asztaltól és karba tett kézzel lépett oda hozzám. Félrehúzta a száját, majd kérdőn nézett rám.
Teljesen ledöbbentem.
Még mindig haragszik rám? De ez most nem olyan nézés.

-Mi az? -kérdeztem teljes határozottsággal.
-Ezt akár én is kérdezhetném! Te lépsz le egy szó nélkül, és vonsz kérdőre engem?
Na most ledöbbentem. Mi az, hogy egy szó nélkül?
-Egy szó nélkül? Te néztél mostanában a hűtőre???-förmedtem rá.
Nick összeráncolta a szemöldökét és megfordult.Odalépett a hűtőhöz és levette róla a kis cetlit amit odatűztem. Elkezdte olvasni, majd megszégyenülve lehajtotta a fejét, de nem szólt semmit.
Majd pár perc múlva csak ennyit motyogott az orra alatt:
-Én is szeretlek...-adott megjegyzést a papíron szereplő utolsó soromra.
-Hát persze....-suttogtam és sarkon fordultam.
Kiviharzottam a konyhából, ügyet sem vetve a hátam mögé.

-Lili várj már! Mi a bajod?
Idegesen hátraléptem és elkezdtem vele üvöltözni:
-Ezt talán én is kérdezhetném!-vágtam a fejéhez, ugyan azt amit ő az előbb -Mi van veled Nick? Bevágod a durcit, tiszta ideg vagy egész nap és erre most letámadsz azért amit el sem követtem. A válasz pedig egy szeretlek? Üres szavak!!-Mélyen a szemébe néztem és folytattam határozottan- Én szeretlek téged! El sem tudom mondani, hogy mennyire és épp ezért fáj, hogy te így viselkedsz velem, okot sem adva rá! Szeretsz? Komolyan? Akkor miért vagy ilyen velem? Mond meg, hogy nem szeretsz és akkor fejezd be ezt a színjátékot! Mond a szemembe!

-Lili, hogy hihetsz rólam ilyet! Én szeretlek és ezt te nagyon jól tudod. Szeretlek fogd már fel -arcomat gyengéden a két keze közé fogta és a szemembe nézett - Te tudod milyen rossz volt látni úgy a parton? Abban a tudatban, hogy akit a világon a legjobban szeretek lehet, hogy meghal? Tudod, milyen rossz volt nekem ezt átélni? És mire visszakaptalak egyszerűen kisétálsz az ajtón és én nem tudom hol vagy. Azt sem tudtam, kihez forduljak, vagy mit csináljak. Majd szét vetett az ideg! Érted már? Azért voltam ilyen, mert mindennél jobban szeretlek, te vagy nekem a legfontosabb! -Nick szeme fátyolosodni kezdett, amint ezeket kimondta.

Már én sem láttam tisztán, kibuggyanó könnycseppjeimtől.
Bárhogy is próbáltam, nem tudtam visszafogni az érzelmeimet. Az a tény, hogy még is szeret és én vagyok neki a legfontosabb, mindennél többet ér.

Hosszú percekig csak álltunk és néztük egymást, majd forró csókban forrtunk össze.
Akkor már semmi nem érdekelt. Kiűztem a fejemből minden egyes gondolatot és megállt az idő. Csak Ő volt meg Én!

Itt is van a fejezet. Hosszabb lett, mint az előző és nagyon remélem, hogy jobb is, (azzal nem vagyok nagyon kibékülve....)
Viszont most is kérek komikat, nem ússzátok meg! (ördögi kacaj)
Jó olvasást, puszi: Lili