29.fejezet - Álmatlanság

Sziasztok Drágáim!
A hatalmas ihletválságomnak vége, ugyanis a csoki is nutella megtette együttes hatását! :D Szóval nem is untatlak titeket a hülye szövegemmel, itt a fejezet, jó olvasást,remélem tetszeni fog! :D




Az ajtóban egy fiatal, egész helyes srác állt...Én valami középkorú, fiatalos nőt képzeltem el, de semmiféle képpen nem egy pasit..
Összegezve, nem volt rossz, nagyon is jól nézett ki, bár nem az én esetem. Le rítt róla a beképzeltség, olyan tipikus csajozós fiút láttam benne...
Nem akartam húzni az időt, rögtön rátértem a tárgyra.

-Meghoztam a pizzát! Itt a blokk
Látszott rajta,hogy teljesen össze van zavarodva. A szeme előtt megtisztogattam a pizzát a fűszálaktól.Átkoztam magam abban a pillanatban, a szerencsétlenségem miatt. -.-"

-Upsz...-nyögtem lányos zavaromban, majd a kezébe nyomtam a pizzát a kis cetlivel.

-Ezt most minek köszönhetem?-kérdezte férfias, mély hangon

-Mármint a fűcsomót, vagy a pizzát?- hajtottam le a fejem

-Hát a fűdarabokat nekem, a pizzát meg te rendelted!-mosolyogtam bájosan, leplezve a zavaromat.-Jobb belépőt ki sem találhattam volna...-gondoltam magamban

-Én nem rendeltem semmiféle pizzát, ez valami tévedés lesz!-rázta meg a fejét

-Figyelj nekem ezt a címet adták meg! Egy nevet kérhetnék? - a végére szerintem már egész jól belejöttem
-Ray Preston-felelte

-Lehet,hogy egy lakótársad rendelte...-Célozgattam

-Ohh azt nemhitszem! Ugyanis egyedül lakom!

-Értem! De én akkor is kérem a pénzt!

-Nem, nem, nem! Azt hiszem nem értjük egymást!Én nem rendeltem semmiféle pizzát!

-Figyelj... Engem nem érdekel, hogy ki rendelt és ki nem rendelt pizzát, nekem csak ki kell szállítanom, elvenni a pénzt, a többi pedig már nem rám tartozik! Most,hogy ezt tisztáztuk, kérem a pénzem,neked meg itt a pizzád és én már itt sem vagyok! - Játszottam az elégedetlent.

-Húha, na hát ezt jól megkaptam- mosolygott- kifizetem a pizzát, de csak ha most bejössz és együtt pusztítjuk el! Mit szólsz?
Eléggé meglepődtem ezen, nem gondoltam volna,hogy így fog reagálni, sokkal inkább azt hittem,hogy elküld a búsba... De nem adom magam ilyen könnyen, túlságosan átlátszó lenne ez az egész...

-Uhh.. Hát nekem még nem járt le a munkaidőm és hát hosszú nap volt ez a mai... Ráadásul volt egy kisebb balesetem is... Szóval most nem vagyok olyan állapotban. Esetleg holnap?

-Nekem megfelel! Akkor holnap! Érted megyek, jó?

-Rendben!
Elmondtam neki a címem, aztán megkíséreltem még egy próbálkozást a motorommal, hátha most sikerül az aszfalton maradnom...
Épségben hazaértem és siettem is a fürdőbe. Tom nem volt itthon, biztosan valami dolga akadt... Ki tudja?
A forró fürdő után, átöltöztem és bebújtam az ágyba. Megnéztem mi megy a TV-ben, de nem találtam semmi érdekeset. Úgyhogy kikapcsoltam és csendes magányomban agyaltam azon,h Tom merre is lehet. Nem nagyon szokta megosztani velem a saját dolgait, de ha nem jön haza,azt általában elszokta mondani.
Nem aludtam valami jól. Igazából mióta a családom meghalt nem aludtam jól.

Már vagy fél éve történt,de nem tudtam igazán túltenni rajta magam. Túlságosan nagy trauma volt ez számomra, melyet talán soha életemben nem fogok tudni feldolgozni. De ennek talán így is kell lennie. Nem akarom őket elfelejteni, vagy ilyesmi, de még mindig összeszorul a gyomrom mikor csak visszaemlékszem,hogyan közölték velem a halálukat.
Odajött hozzám a rendőr és érzelmek nélküli arccal közölte velem,h a családom sajnos meghalt autóbalesetben. Esélyük sem volt kitérni a kamionos elől... Azonnal meghaltak.
Még most is víz hangzik ez a pár mondat a fülemben. Ez a pár jelentéktelen,de számomra mégis életbevágó mondat, melyet úgy ejtett ki a száján mintha azt mondaná,hogy süt a nap. Ez a pár mondat,mint villám hasított belém.

Igazából nem is ez a legrosszabb. A kamionost ugyanis nem kapták el... Még most is boldogan él ki tudja,hogy hol... Nem nagyon izgattam,magam azon,hogy bosszút álljak rajta vagy megkeressem. Nem. Ugyanis volt egy olyan megérzésem,hogy találkozok még vele. Nem tudom,mikor vagy hol,hogyan egyszerűen csak éreztem. Biztos voltam benne!
Sok mindenen gondolkodtam azon az estén. A mamán,Lanán és a többieken.
De tudom,hogy ők jól vannak és ugyanúgy nyomoznak, készülődnek a támadásra mint én.
Egyedül egy valakire próbáltam nem gondolni. Az a valaki pedig Nick volt. Úgy gondoltam,hogy jobb ha nem is gondolok rá. Csak saját magamat spannolnám vele. De a fájó igazságot akkor is muszáj voltam beismerni magamnak. Már nem szeret. Biztosra vettem,hogy nem, ugyanis ha ez másképp lenne,már tett volna valamit azért,hogy találkozhassunk. A baj csak annyi,hogy én szeretem. Szerelmes vagyok belé. De a szerelmem nem talált viszonzásra. Ettől pedig úgy érzem,mintha a szívem egyik fele ki lenne szakadva, a belsőm pedig kong az ürességtől! Borzalmas ez így. Igyekszem őt kiverni a fejemből,de ez nem ilyen egyszerű. Minél jobban igyekszem elfelejteni, az emléke azonnal megpróbál utat törni magának,mintha csak azt akarná,hogy egy kis időre se felejtsem el...

Reggel, hamar felkeltem az ágyból és egyből Tom szobája felé vettem az irányt. Az ágynemű szétdobálva. Tehát későn jött haza. Hm
Kint a konyhában tojásrántotta és hideg tej fogadott, Tom viszont sehol... Nagyon úgy tűnt,hogy direkt kerüli a társaságomat. Érdekes. De legalább csinált reggelit...
Miután eltüntettem mindent a tányéromról elmosogattam és feltettem főni az ebédet. Gondoltam Tom örülni fog neki.

Miközben főzőcskéztem elkezdtem készülődni a "randinkra". Az ebéd hamar megfőtt én pedig ugyan ilyen gyorsasággal elkészültem. nem csíptem ki magam, ugyanis nem akartam neki, úgymond tetszeni... Persze.. Az kéne még csak...

-Szia!-köszönt Ray

-Szia!-köszöntem én is

-Bejössz?-Kérdeztem illedelmesen.

-Áááá nem! Gondoltam mehetnénk egyből hozzám. Kikölcsönöztem pár jó filmet és vettem popcornt is-mosolygott elbűvölően.

-Remek! Akkor hozom a kabátom és mehetünk is!

A kocsiban nem sokat beszélgettünk. Hamar odaértünk hozzá, úgyhogy időnk sem nagyon volt rá.
A ház belülről nagyon jól mutatott. Modern volt, szépen berendezett.
-Nem vagy éhes? Ha gondolod rendelhetünk pizzát-mosolygott sejtetősen. Rögtön tudtam mire gondol...

-Ez remek ötlet!

Ray betette a filmet,ami hamar el is kezdődött.
A doboz-olvastam a képernyőn.
Te jó ég! Ez most komoly???? Bármit csak ezt ne! Komolyan! Mindenféle filmet megnézek,szinte az összeset szeretem, csak épp ezt nem! Hogy hogy lehetek ilyen szerencsétlen???
Ez nem is velem történhetett meg... Nem is én lettem volna! -.-"

-Jó ez a film nem? Ez az egyik kedvencem!-mosolygott-jó neked-gondoltam magamban...

-Ohh igen én is szeretem... izé... Érdekes egy film...

-Az ám!-mondta és beleharapott a pizzájába

A pizza finom volt viszont a film borzalmas.. Unalmas, vontatott stb...
A film felénél már nem bírtam tovább. Ki kellett találnom valamit...

-Te jó ég! Ezen a pizzán gomba van?

-Őőőő igen.. Talán nem szereted??

-Allergiás vagyok rá!

-Neee ez most komoly...

-Uff rosszul vagyok.Hol a mosdó??

-Szegény.. Nem tudtam! Hidd el nem direkt volt! A folyosó végén jobbra- mondta de én már ott sem voltam.

Becsuktam magam után az ajtót és leültem a csukott tetejű WC-re.
Még vártam egy kicsit, aztán elhatároztam,hogy eljátszom a beteget aztán a lehető leggyorsabban hazamegyek.
Már csak az hiányzik,hogy elindítson még egy ilyen " jó kis filmet"...
Biztosra veszem,hogy idegösszeomlást kapnék vagy valami ilyesmit..
miután ezt megtárgyaltam magamban, kibicegtem a fürdőből még a kezemet is a hasamra tettem a hatás kedvéért, ezzel fokozva a látszatot.

-Na már jobban vagy?-kérdezte aggodalmasan

-hát nem úgy érzem-nyögtem fájdalmasan-azt hiszem az lenne a legjobb ha most hazamennék- hajrá Lili, ügyes vagy te, mindent bele-szurkoltam magamnak.
remekül tudtam hazudni és a színészkedésemmel sem volt semmi baj. remélem pont olyan hihető volt ahogy azt gondoltam...

-persze hazaviszlek!

-Óhh nem! Nincs rá szükség... ne fáradj. hazatalálok!

-nekem ez nem fáradtság! gyere beindítom a kocsit.

-Rendben, nem ellenkezem!

Ray beindította a kocsit, aztán illedelmesen besegíttet, engem a kis beteget.
Az úton próbálta elterelni a figyelmem a rosszullétről úgy,hogy a filmről mesélt...
Próbáltam nem rá figyelni, de ez lehetetlennek bizonyult.
A fejem majd szét hasadt. Alig vártam,hogy hazaérjek és elmerüljek egy kád forró vízben, amibe az összes létező tusfürdőt és fürdősót belenyomok,amit csak megtalálok!

-jajj ez a film. ha gondolod máskor is megnézhetünk valamit!- na már csak ez hiányzott.Még egy ilyen hihetetlenül jó film!

-Hát persze! Miért ne?- Szent Szűzanya Jézus Krisztus! Ezt komolyan ÉN mondtam??Nem vagyok magamnál! Komolyan megártott az a sok edzés...

-Ez remek! Mit szólnál a holnaphoz?Persze csak ha jobban leszel!

-Hááát..

-Ó bocsi a holnap nekem nem jó. Dolgom van csak estefelé érek rá,ha neked az megfelel

-Dolga mégis milyen dolga?? Hm??-gondolkodtam magamban-Persze nekem jó az este, de most nálam leszünk én főzök és én választok filmet? Mit szólsz?-próbáltam menteni a menthetőt

-Tökéletes!-mosolygott
Félre ismertem Rayt. Jó fej ő, csak az ízlése rossz filmek terén. A látszat néha csal.

-Mondjak vicceket? Azzal is elterelem a figyelmed a rosszullétről!-Kész vége.. Mindent visszaszívok! Feladom! Most azonnal kiugrom a kocsiból! vajon nagyot esnék a betonon?
Ááá dehát nekem végül is mindegy,mert hát a képességemnek hála hamar összeforrnának a sebeim és a csontjaim is.. Szóval lehet megpróbálkozom vele...

Miközben én az öngyilkossági módszereken gondolkoztam Ray a favicceit mesélte amit alig tudott kinyögni a hisztérikus nevetésétől.Nagyon érdekesen nevetett.
Az a kis idő amit megtettünk, szinte óráknak tűnt. Az egész borzalmasan telt és én már alig vártam,hogy hazaérjek.

Miután "fájdalmas" búcsút vettünk egymástól, futóléptekben rohantam be a házba és mind 2 kezem összetéve adtam hátát Istennek amiért megmentett a teljes idegösszeomlástól!

A nyugtató hatású fürdő után hamar bebújtam az ágyba és vártam,hogy elnyomjon az édes álom. De arra sajnos várhattam,mert nem hagyott nyugodni egy gondolat.
Ray azt mondta,holnap dolga van.. De vajon milyen dolga???

Egy óráig vergődtem és próbáltam kényszeríteni magam az elalvásra,de nem sikerült. próbáltam mindent kitörölni a fejemből és csak az alvásra koncentrálni, de végül mindig azon kaptam magam,hogy nyitott szemmel fekszem és csak bámulok ki a fejemből.
fújtattam egyet,majd letrappoltam a lépcsőn. Gondoltam egy forró kakaó majd segít és kellő képpen elálmosít.
Amint odaértem a hűtőhöz, megakadt a szemem egy fehér kis cetlin amit egy apró hűtőmágnessel tűztek oda.
levettem a mágnest és kihajtogattam a cetlit. Tudtam,hogy csak Tom írhatta,mert ő ír ilyen szép, folytonosan. Férfi létére gyönyörűen ír.


" Kedves Lili! Elutaztam pár hétre,hogy ne legyek az utadban amíg a feladatodat teljesíted. Hidd el neked is jobb lesz így!
Igazából nem is tudom,hogy mit írjak, nem akarlak a nyálas szövegemmel untatni,de valamit jobb ha tudsz. Gondolom észrevetted,hogy nagyon kemény voltam hozzád és rengeteget hajtottalak az utóbbi időben, és jóformán egy kedves szavam sem volt hozzád, de ennek is meg van az oka. Nagyon céltudatos vagy és amit a fejedbe veszel azt el is akarod érni. Ezzel nincs semmi baj, sőt pont ezt a tulajdonságodat akartam kihasználni. Sikerült. Minél keményebb voltam veled,te annál jobban fejlődtél. Viszont az is igaz,hogy nem csak miattad voltam ilyen fapofa, de tudod úgy gondolom,hogy amit nem tudsz az nem fáj. A feladatod,pedig biztosan teljesíted, bízom benned! Pár röpke hét alatt idáig eljutottál, akkor ez már neked semmiség lesz az eddigiekhez képest. Sok mindenen mentél keresztül, egyszer ezen is túl leszel és akkor ez már csak egy rossz emlék lesz. Gondolj mindig arra,hogy miért vagy éppen kiért teszed! Ezen gondolkodj el kérlek..
Ui.: Hívni nem tudsz,mert megváltoztattam a számom és Larryn kívül senki nem tudja. Ő pedig nem fogja neked megmondani,mert külön megkértem rá. De kérlek ne keress, mert neked más feladatod van. Mire kellek itthon leszek!
SOK SIKERT, ÉN BÍZOM BENNED!

Tom

28.fejezet - Happy Pizza

Sziasztok!!! Na végre meghoztam a már régóta várt fejezetet! Nagyon remélem,hogy tetszeni fog nektek és megérte rá várni. Viszont nagyon szeretnék tőletek komikat, mert az egy kicsit ösztönözne a folytatásra! A fejezettel kapcsolatban, pedig még annyit, hogy nem valami eseménydús, de ez egy amolyan átvezető fejezet. Ígérem a következők,már jobbak lesznek! Jó olvasást! Puszillak titeket: Lili


Tom benyitott és leült mellém az ágyra. Akkor már tudtam, mi céllal jött is oda hozzám, de tettem a hülyét....

- Figyelj Lili. Mind a ketten tudjuk, mit akarok most mondani neked - jelentette ki fojtott hangon. Én csak felhúztam a szemöldököm, jelezve nem tudom miről beszél. Pedig valóban tudtam, hogy azt akarja mondani, hogy készen állok bármire, így hát Larry feladatot adott nekem. Viszont arra nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire nehezére esik elmondani...Talán félt? Ennyire nem bízott bennem? Én is félek egy kicsit, de ez nekem semmiség lesz! Hiszek magamban és a tudásomban is. Ahogy annak idején Tom, úgy én is hibátlanul fogok teljesíteni - határoztam el magam. - Én bízom benned, bízok a tudásodban, sőt, fel is nézek rád, de te nem bízol én bennem, és úgy tekintesz rám mint egy kislányra. És ez szörnyen rosszul esik tudod? - Ez nem így van, csak nagyon féltelek. Nehezemre esik belegondolni, hogy mennyit fejlődtél. És nehéz elfogadnom, hogy szinte jobb vagy mint én... Te aki nem rég még sírva fakadt volna, ha egy kicsit is felemelem rád a hangom. Furcsa látni pisztollyal a kezedben -tátott szájjal hallgattam végig amit mond. ennyire nyílt és őszinte rég nem volt velem.Kicsit sokkolt amit az előbb mondott. Nem akartam neki elhinni, hisz annyira távoli ez számomra. Edzés közben nagyon ritkán mondta,hogy jó vagyok, ügyes vagyok, inkább azt mondta, hogy lehetnék jobb is... Ritkán dicsért meg. Valahol legbelül tudtam,hogy büszke rám, de nekem ez nem volt elég. Ezekkel a szavakkal ösztönzött a folytatásra, hogy lehetnék jobb is. Hittem neki és így egyre magasabb célt tűztem ki magam elé. Észre sem vettem ezt, de egyre jobb és jobb lettem, most pedig itt állok készen, a feladatra várva.
Ott ácsorogtam az iroda előtt, izgalmat nem mutatva, pedig a szívem majd ki ugrott a helyéről. Megjelent Larry és intett,hogy menjek be. Mint aki teljesen otthon érzi magát, lehuppantam a székbe, álcázva,hogy most már "közéjük tartozom". Láttam rajta, hogy meglepődött a látottakon, én pedig jót kuncogtam magamban.

- Szóval úgy érzem itt az ideje, hogy beavassalak a dolgok menetébe. - Már alig vártam, piszkosul kíváncsi vagyok, úgyhogy tessék!-jelentettem ki, megjátszva az örömöm - Jól van. Egyszerű a feladat. kapsz egy címet, elmész oda, kifigyeled azt a bizonyos személyt,majd ráveszed, hogy csatlakozzon hozzánk! Érthető?

- Mégis ki az a bizonyos személy? Férfi, nő? Mi a neve???

- Arra neked kell rájönnöd. Ez is a feladat része- itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy mire vállalkoztam...

- Hát rendben-egyeztem bele. - Én is így gondoltam!-mosolygott nyájasan, majd kezembe nyomott egy cetlit: "Cambridge 32"- nem nagyon ismertem ezt a környéket, de majd lesz ami lesz... - Szóval röviden: odamegyek, kifigyelem, összespannolunk majd idehozom és a mi oldalunkra állítom?

-Pontosan. De azért ez nem ilyen egyszerű! Figyelj Lili kedves-utáltam amikor így hívott,de ezt nem jegyeztem meg- ez azért nem ennyire egyszerű. Teljesítened kell a feladatod 1 hét alatt! Ez a személy nagyon fontos számunkra,mert olyan hatalom birtokában van, ami nekünk nagyon is jól jöhet. Nem ronthatsz! ha pedig mégis, az következményekkel jár!

- Nos hacsak ennyiről van szó, nem is rabolom tovább az idődet!-mondtam egyhangúan majd felálltam a székből.

- Remélem értetted amit mondtam!-hangoztatta újból. Pedig ha tudná, hogy mekkora düh gyülemlett fel bennem azok alapján, amiket elmondott! legszívesebben itt helyben végeztem volna vele, de tudtam,hogy nem tehetem meg.

-Viszlát Larry - adtam tömören a tudtára,hogy véget ért a beszélgetésünk. Hamar hazamentem, átöltöztem és már indultam is teljesíteni a feladatot! Annyira, de annyira bennem volt a kísértés,hogy elmegyek és vissza se jövök, de mint még sok mást ezt sem tehettem meg... Féltem a következményektől, másrészt a szabadságvágy sehol nem volt a Larry iránti bosszúmhoz képest. Pedig milyen egyszerű lett volna elszökni Nickkel és mindent magunk mögött hagyni, egy teljesen új életet kezdeni együtt, messze innen, elhagyva a múltat és a csak a jövőre koncentrálni. Vagy ha mást nem titokban találkozni, de ez is túlságosan kockázatos lenne. Arról nem is beszélve, hogy Nick látni sem akar engem... Gyűlöl... Nagyon rosszul esik és hiába próbálok másra gondolni, egyszerűen nem megy... Ahhoz túlságosan is szeretem!
De most másra kellett összpontosítanom! Sokáig bolyongtam, míg rá nem találtam arra a helyre ahol Lanával kellett volna találkoznom... Akaratlanul is utat törtek maguknak a gondolataim és most csak a többiekre tudtam gondolni. Vajon mi lehet velük? Mit csinálhatnak? Jól vannak egyáltalán? Fogalmam sincs...
Fogtam egy taxit, majd megadtam azt a címet, ahová mennem kellett. Távol volt attól a környéktől, amerre én lakom. Először jártam arra, de tudtam nem utoljára! A ház nem volt túl nagy, de kicsi sem. Épp megfelelő. Pici pázsit vette körül a bejárat előtti gyepet. Nagyon elbizonytalanodtam. Legszívesebben rohantam volna Tomhoz, de ő sem segíthetett nekem. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy én hogyan is ismerkedtem meg Tommal.
Ekkor támadt egy jó ötletem. Leszólítottam egy járókelőt.

-Jó napot! ,nem tudja,hogy van-e a közelben egy pizzéria??-kérdeztem egy idős bácsit. Mondjuk lehet nem éppen őt kellett volna megkérdeznem.. -.-"

-Jajj aranyom én nem tudom...Sajnálom! -ohh, hát azért köszönöm, viszlát!

-Na mindegy... Majd a következő-mondtam magamba.

-Szia!-köszöntem egy fiatal lánynak-Nem tudod,hogy van-e a közelben egy pizzéria?

-Szia! De igen, van! Két sarokkal arrébb az utca végén! Nem tudod eltéveszteni!-mosolygott rám,majd megköszöntem a segítségét és elköszöntünk egymástól. Igaza volt a lánynak. KB 10 perc alatt már oda is értem.
A pizzéria előtt sok kocsi, motor és bicikli parkolt. A Bábut ami a pizzéria kabalája volt,már messziről kiszúrtam. Szép lassan besétáltam az étterembe, ezután leültem két pasi mellé. Nem kellett sokat várnom, a kiszolgáló már ott állt előttem.

-jó napot! Mit hozhatok?

-Hm egy pizzát szeretnék, rád bízom,hogy milyent-mosolyogtam rá szépen.

-Jó választás!Akkor a napi ajánlatot hozom! Nekem az a kedvencem!

-Rendben, akkor az lesz! Míg a pizzámra vártam a mellettem ülőket kezdtem kémlelni. Mindkettő egy piros kezes-lábasban volt. Gondoltam ők lehetnek a kifutófiúk... A közvetlenül mellettem ülő mellett egy piros kulcs volt, amin egy mosolygós pizza nézett velem szembe.
Ekkor egy hihetetlenül jó ötletem támadt! Amíg én a kulcsot tanulmányoztam, valaki idegfeszítő köhögésbe kezdett előttem. Mikor felnéztem csak akkor láttam meg,hogy a kiszolgáló fiú. Átnyújtotta a pizzámat, amit gyorsan rátettem a kulcsra. Hamar lerendeztük az anyagiakat, majd felemeltem a dobozt, ügyesen hozzáfogtam a kulcsot is. Úgy vettem észre,hogy a tulajdonosát nagyon leköti a vele szemben ülő lány, akinek egy kicsit sokat mutató a ruhája...
Kint eszeveszettül elkezdtem nyomkodni a kis szerkezeten található összes gombot, várva,hogy valamelyik járművet elindítja. A mellettem lévő piros motor pittyegett egyet.
-Hát igen... tudhattam volna...-motyogtam magamba, míg a motoron lévő mosolygós pizzát tanulmányoztam. A csomagomat bedobtam a hátsó rekeszbe és beindítottam a járgányt. Kicsit féltem,hiszen még nem vezettem motort, de apa régen próbált róla valamit magyarázni...Csak megragadt bennem valami... Már egész közel jártam a házhoz,mikor elkezdtem dicsérni magam,hogy egész ügyes vagyok, most már úgy sem történhet semmi... Ó hát persze,hogy nem...
Olyan hirtelen vettem be a kanyart,hogy a motor kereke kicsúszott a talajon, én pedig azzal a határozott mozdulattal beborultam az árokba. Kb 5 percig, csak ültem és néztem ki a fejemből. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi is történt velem, hisz ez az egész olyan gyorsan,hirtelen történt... Mikor végre eljutott az agyamig és képes voltam befogadni az új információt, feltápászkodtam és elkezdtem magam méregetni...Lett rajtam pár karcolás, de a képességemnek hála, ez nem sokára eltűnik. A motor is hasonló állapotban volt, csak neki nem tűnnek el a karcolásai... Kitoltam az árokból, majd megegyeztem magammal,hogy az út további részén inkább tolom. Én is, na meg a motor is jobban jár így.
Mikor a ház elé értem elkezdtem rendbe hozni a kinézetem, nehogy azt higgye,hogy most másztam ki egy árokból, pedig nem tévedne sokat.. -.-" Kiszedtem a hajamból a beleragadt csimbókokat, bár a hatalmas fűfoltok a térdemen így is elég árulkodóak voltak... A motort letettem a ház előtt és pizzával a kezemben sétáltam oda a csengőhöz. Nem voltam ideges, nem láttam értelmét. Megnyomtam a csengőt és türelmesen vártam. Addig is megpróbáltam úgy elhelyezkedni a lábammal, hogy a fűfoltok ne nagyon látszódjanak, de azért ne boruljak fel! Bár a mai nap után, már ezen sem csodálkoznék... Az ajtó kinyílt és én nagyon meglepődtem a látottakon....

27. fejezet - Gondolatokba merülve

Sziasztok!
Ennyi idő után végre visszatértem! Remélem, hogy nem jöttem ki annyira az írásból és ez a fejezet is ugyan úgy tetszeni fog nektek, mint az előzőek. Ez nem lett annyira eseménydús, de majd a következőt igyekszem úgy megírni!(kacsint)
Szépen kérlek titeket, hogy írjatok nekem komikat, mert elég nagy önbizalom kell most az újrakezdéshez! Puszillak titeket!♥



Engem már nem érdekelsz.... Csak sajnálni tudlak téged.... Szánalmas vagy...-mondtam, majd hátat fordítottam neki.


(Lili szemszöge)

Csak teltek a hetek és én egyre jobban fejlődtem. Larrynek igaza volt, Tom tényleg mindenre megtanított. Rengeteget fejlődtem az első gyakorlásom óta, melyen már csak nevetni tudok, ahogy visszagondolok rá. Nagyon kezdő voltam, de most már bátran mondhatom, hogy profi vagyok, de nem csak ebben... Megtanultam használni a fegyvereket és mindent, amit csak tudnom kell róluk. Az erőmet is tökélyre fejlesztettük, szóval készen álltam mindenre.
Többször végiggondoltam, hogy mire is jó ez a gyakorlás dolog. Eleinte próbáltam hitegetni magam, hogy minden eddigi tudásom csakis önvédelemre való, de ez csak a látszat... Naiv vagyok, hogy ezzel hitegetem magam. Engem Tom nem arra képzett ki, hogy megvédjem magam -jó persze azért is-, de nem ez volt a fő ok. Csak vissza kell emlékeznem arra, amit Tom régebben mondott: "Larry szava számodra parancs", akkor ki tisztul előttem a kép. Parancs, vagyis azt kell tennem amit mond! Ha azt mondja végezzek valakivel, akkor nekem meg kell tennem mindenféle kérdezősködés és ellenvetés nélkül. Olyanná kell válnom, amilyenek ők. Egy hidegvérű gyilkossá... De ez az egyetlen esély és ezt nekem el kell fogadnom. Ugyanakkor arra is rá kellett ébrednem, hogy ez az egyetlen megoldás, ha olyan leszek, mint ők.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd így döntök. Sőt, ha valaki ezt mondta volna nekem, jól szemberöhögöm. De ez a legjobb megoldás, hisz annyiszor végiggondoltam már. Minden este, az elejétől a végéig pontosan lejátszottam magamban mindent, hogy hogy lenne a legjobb, mit kell csinálnom és hogyan...
Gondolkoztam azon, hogy beszélek Tommal arról, hogy mit kell majd csinálnom a továbbiakban - mivel a "tanításom" nyilvánvalóan befejeződött - , de elvetettem ezt az ötletet, mert Tommal mostanában nem lehet beszélni. Egyrészt azért, mert alig van "itthon", ugyanis edzést tart másoknak, másrészt meg nem is akarok.
Pár héttel ezelőtt, mikor Larryvel kellett beszélnem, azóta olyan furán viselkedik...Nem is értem. Soha nem nézett a szemembe, mikor beszélt velem, már amikor egyáltalán beszélt velem, mert az sem sokszor fordult elő. Eleinte faggattam, hogy mi a baja velem, mit tettem, vagy éppen mit nem, de azt mondta, hogy jobb ha nem tudom. Többet nem kérdezgettem...Hittem neki. Ha nem kell róla tudnom, hát nem is akarom. Inkább belefeledkeztem a gyakorlásba és a gondolataimmal vigasztaltam magam. Nagyon egyedül éreztem magam, mert a többi "diákkal" akik úgymond itt "tanulnak" nem találkozhattam. Ezt sem értettem. Miért nem? Tom azzal hitegetett, hogy azért, mert csak a gond lenne velük...Bár nem is nagyon érdekelt, mert nem is voltam rájuk kíváncsi. Csak jó lett volna valaki, aki mellettem áll, akivel beszélgethetek, és akivel én lehetek. Aki előtt nem kell a kemény csajt játszanom. Bár az idő során, már megjátszanom sem kellett.
Mondjuk, eddig is magányos voltam és megbirkóztam a gondjaimmal saját magam, nem kellett más vállán kisírnom magam. Az én érzelmeim csak rám tartoznak, senki másra. Nincs szükségem más sajnálatára és együttérzésére. Attól nem lesz jobb senkinek.
Jobb nekem egyedül!
Épp az ágyamon feküdtem és a hihetetlenül érdekes mennyezetet fürkésztem, miközben igyekeztem mindent kitörölni a fejemből, főként egy valakit. Ennyi idő után sikerült rájönnöm arra, hogy ha nem gondolok rá úgy elviselhetőbb a hiánya. De még azzal sem tudtam enyhíteni az iránta érzett szerelmemet. Akartam őt.
Hirtelen kitárult az ajtó és Tom feszült arccal lépett be.

(Tom szemszöge)

Őrült gyorsasággal teltek a hetek és én észre sem vettem.
Lili láthatóan jól viselte Nick hiányát, de én tudtam, hogy ez csak a látszat... Legbelül szenved, borzalmasan. Megpróbál kemény maradni, de hiába... Előttem nem tudja rejtegetni az érzelmeit, elég jó emberismerő vagyok.
Nagyon haragudtam ezért Nickre. Szánalmas alak! Hogy lehet ilyet tenni egy lánnyal? De ő tudja... A haragomat és az együttérzésemet mélyen elnyomtam magamban, nem akartam, hogy Lili bármit is megsejtsen. Addig jó amíg nem tudja, csak rosszabb lenne neki. Így is az edzésbe feledkezik szegény. Észre sem vette, de pár röpke hét alatt, profi lett mindenben. Másokat is tanítok rajta kívül, de ők Lilit meg sem közelítik. De pont ez a baj. Minél hamarabb készül fel, annál hamarabb kap feladatot. Ezzel sajnos Lili is tisztában van. Párszor már meg is akarta kérdezni, hogy mit kell majd csinálnia, de én vagy leléptem, vagy eltereltem a szót egy semleges témára. Tudtam, hogy Lili kemény, de nem voltam benne teljes mértékig biztos. Ugyan is az a kezdő feladat bármi lehet, amire, még gondolni sem merek... Ő valahol legbelül sejtette, de talán még tisztában is volt ezzel a ténnyel, hisz nem véletlenül tanítottam így ki. Nem szoktunk az "újakkal" ennyit foglalkozni, de Lili teljesen más. Okos lány... Biztosan sejti, hogy ezt a tudását nem csak önvédelemre használhatja... Be kell vallanom, hogy féltem őt. Nagyon is! Igaz, bár mikor meg tudja védeni magát bár ki ellen akár a puszta erejével, még is volt bennem egy kis félsz.
Emlékszem annak idején Larry engem is a mélyvízibe dobott, de sikeresen vettem az akadályt, mert rendesen fel voltam rá készülve. Épp ezért voltam olyan kemény Lilivel mostanában. Piszkosul megdolgoztattam, de ő ezt észre sem vette, annyira belelendült a gyakorlásba és ő is keményen hajtotta saját magát, hogy fel sem tűnt neki.
Mély elmélkedésemből a mobilom idegfeszítő csörgése rángatott vissza a jelenbe.
-Igen, tessék?- szóltam bele kelletlenül
-Szia Tom! Larry vagyok -ahogy meghallottam a hangját görcsbe rándult a gyomrom- Csak érdekelne, hogy álltok az edzéssel?-ennél a kérdésnél már tudtam, hogy mire készül. Nagyon jól tudja, hogy hogy állunk vele, csak az én számból akarja hallani.
-Az igazat megvallva egész jól...
-Egész jól? Ez mégis mit takar? mennyire jól?- vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem. Tudtam, hogy egyszer túl kell lennem rajta és tudtam, hogy Lili készen fog állni mindenre, legyen az bármi!
-Larry te is nagyon jól tudod, hogy hogy állunk. De ha csak tőlem szeretnéd hallani akkor elmondom. Lili készen áll!-jelentettem ki nagy nehezen.
-Ez csodálatos Tom!Bíztam a tudásodban és a mi kis Lilinkben is. Na de a lényeg az, hogy minél hamarabb szeretnék beszélni vele. Kérlek mond meg neki.
-Rendben, átadom. De ha szabad tudnom mégis mire számíthatunk?
-Nos Tom. Úgy vélem, hogy ez csak Lilire meg rám tartozik. És ha most megbocsátasz nekem mennem kell. Viszlát Tom...-Mondta flegmán
-Viszlát...-mondtam halkan, de akkor már késő volt hisz a telefon kisípolt.
Sokáig csak álltam és tartottam a fülemen a telefont. Próbáltam elképzelni, hogy mi vár majd Lilire. Tudtam, hogy nem lesz neki könnyű, de eddig sem volt az. Bízok benne. Én úgy gondolom, hogy mindent megtettem érte. Sikerülni fog neki.
Lassan felsétáltam a lépcsőn, majd habozva benyitottam a szobájába. Megpróbáltam a feszültséget eltüntetni magamról, de nem nagyon ment...
Halkan, szinte már remegő hangon szólaltam meg...

A blog szünetel!

Sziasztok!

Nos az a nagy harci helyzet, hogy szüneteltetem a blogot. Úgy gondolom, hogy ha már ezt kell tennem, annyi a legkevesebb, hogy megmagyarázom.
Először is itt az év vége és nagyon kell hajtanom. Szóval próbálok javítani, de így írás mellett ez nem mindig megy. Elég nehéz mindenkinek maximálisan megfelelnem, ezért van az, hogy néha csúszok egy kicsit a fejezetekkel.
A másik okom meg a komik. Gondolom nagyon elegetek van belőle, hogy mindig ezzel jövök (és még rajtam kívül sokan mások), de eléggé rosszul érint, hogy rengeteget dolgozok a fejezetekkel és annyit nem tudtok leírni, hogy jó vagy rossz.(Tisztelet a kivételnek) Ennyire nagy kérés, hogy szánjatok kb. 2-percet egy vacak komira? Kezdem elveszíteni az önbizalmam... ( Nemrég már azt fontolgattam, hogy bezárom a blogot, de ezt az ötletemet a lelkes támogatóimnak hála elvetettem.)
Szóval elnézést kérek mindenkitől, de ez van, sajnálom!:-(
Megértéseteket köszönöm és elnézést, ha ezzel csalódást okozom bárkinek is, de igyekszem hamar visszatérni.
Puszi: Lili

26. fejezet - Szánalmas...

Tudom, hogy nem fogsz neki örülni, de Larry beszélni akar veled....

Alig ért el a tudatomig amit mondott. A Larry szónál leblokkolt az agyam és elfogott a düh. Az arca ott lebegett előttem És csak arra tudtam gondolni mikor a bocsánatomért esedezik és én meg sem fogom hallani. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit tett velem.
-Hahó Lili! Itt vagy még?-Próbált viccelődni Tom, amihez nekem most semmi kedvem nem volt...
-Itt...-Adtam rövid választ.
-Tudom, hogy haragszol rá és van is okod rá, de nem volt más választásod és bár mennyire is idegesítő, de ez ezzel jár, ezt kell tenned. Itt keménynek kell látszanod, bármennyire is legyen nehéz vagy lehetetlen a helyzet. Azt kell tenned amit mondanak, Larry szava, számodra parancs! Lehet, sőt biztos, hogy nehezedre fog esni ezt elfogadni, de még nehezebb lesz beilleszkedned, na meg úgy teljesítened, ahogy azt elvárják.
Türelmesen hallgattam végig, amit Tom mondott és be kellett látnom, hogy igaza van. Igen, nehéz lesz, de nem lehetetlen! Képes leszek normálisan beszélni Larryvel és a gondolataimat megtartani magamnak.
Hazamentünk átöltözni én pedig gyorsan átöltöztem és összedobtam egy kis rakott krumplit-Tom állítólagos kedvencét, melyet hamar el is takarított a tányérról- majd elindultunk Larryhez.
Az úton alig szóltunk egymáshoz, csendben sétáltunk egymás mellett, gondolatainkba merülve.
Azon agyaltam, hogy Larry miről akar velem beszélni. Biztos azokról az "órákról" lesz szó, amiről beszéltek, hogy részt kell rajtuk vennem.
Sejtelmem sem nagyon volt, hogy hogyan is nézhet ki egy ilyen "óra", na meg egyáltalán mit fogunk ott csinálni? Bár Tommal már elkezdtünk gyakorolni, de ez még nagyon az eleje.
Mire észbe kaptam, már az ismerős sötét folyosón sétáltunk, melyhez megannyi szomorú emlék fűz.
Hirtelen megtorpantam és csak bámultam a sötétség mélyébe, mely elnyelte Nicket. Újra és újra átéltem azt a fájdalmat, melyet Nick okozott az nap.
Kicsit félve lépkedtem be abba a terembe, ahol szinte minden elkezdődött.
-Kérlek foglalj helyet-mutatott Larry a vele szemben lévő székre.
Úgy tettem ahogy mondta, majd kérdőn néztem rá. Az undort, melyet abban a pillanatban keltett bennem, megpróbáltam visszatuszkolni magamba és nem kimutatni.
-Na, kedvesem térjünk is a tárgyra, amiért idehívtalak- Minden egyes szava arra kényszerített, hogy most azonnal ugorjak neki és végezzek vele. Nehezen tudtam magam leállítani és elnyomni magamban a dühöt. Megpróbáltam nem rá koncentrálni.
-Szóval, mint már azt sejthetted nem lesz egyszerű a dolgod, mivel részt kell venned a mi felkészítő oktatásunkon, mint magántanuló. Úgy gondolom, ha egyedül vagy, hamarabb belejössz és hamarabb adhatok neked feladatot.
-Még is milyen oktatásról lenne szó?-kérdeztem erősen
-Úgy tudom már elkezdtetek gyakorolni Tommal és ahogy értesültem elég jól megy -büszkén kihúztam magam, majd tovább hallgattam Larryt - Először nehéz volt elhinnem, hogy ilyen gyorsan fejlődsz, de nem kételkedtem benned. Már az elejétől fogva tudtam, hogy te különleges vagy. Sokkal fogékonyabb és talpraesettebb vagy mint a többiek. Egy csiszolatlan gyémánt. Soha nem láttam még hozzád foghatót. Talán csak egyet- Az utolsó mondatot sokkal halkabban mondta, mint a többit, de én így is tisztán értettem -Szóval Lili. Szeretném, ha a lehető legtöbbet hoznád ki magadból, mert tudom, hogy mindenre képes vagy, csak akarnod kell. Hidd el, hogy ha elég elszánt vagy és képzett, sokra viheted még az életben!-Hitetlenkedve, undorodva hallgattam végig amit mondott. Lehet, hogy ő jót akar nekem ezzel, de engem akkor is idegesített a nyalizása.

Nagyon jól tudom, hogy nem hisz bennem igazán, valahol a lelke mélyén nagyon jól tudja, hogy nem tartozom ide, csak hitegetni akarja magát azzal, hogy közéjük tartozom. Larry nem hülye, elég tapasztalt, jól át lát rajtam. Azt akarja, hogy olyan legyek, mint Ő! De ha azt hiszi, hogy egy cseppet is hasonlítani fogok rá, akkor nagyon téved!
-Ki volt az akiről az előbb beszélt?-Kérdeztem hirtelen, még mielőtt megint eluralkodna rajtam a düh.
-Ezt nem nagyon értem... Ki kicsoda?-Tette a hülyét, holott nagyon jól tudja, hogy kiről van szó. Láttam a szemén, ahogy visszaemlékezik és lepőrögnek a szeme előtt az események. Fogalmam sem volt, hogy most mit él át magában.
-Tudja nagyon jól.
Larry sóhajtott egy nagyot majd belekezdett.
-Tudod mikor Tom idekerült, nem nagyon ment neki a beilleszkedés, nagyon egyedül volt. Teljesen kikészült, erre persze a rossz előélete is rájátszott. Minden percét az edző teremben töltötte, alig lehetett látni. Nagyon gyorsan fejlődött, majdnem egy hét alatt szinte profi lett. De az, hogy valaki jó, önmagában nem ér semmit, úgyhogy hamar bedobtam a mélyvízibe. Elküldtem őt terepszemlére egy fiú után. Nagyon jól tudta, hogy mit kell tennie. Tom hibátlanul vette az akadályt. Attól fogva úgy tekintettem rá, mint a fiamra, ő pedig úgy énrám, mint az apjára. Jó volt neki végre tartoznia valakihez. Saját magam tanítottam meg mindenre- Most már értem, hogy Tom miért nem képes annyira haragudni Larryre. Ha úgy vesszük, neki köszönhet mindent. Csak rá számíthatott, ő volt a lelki támasza is.
De az Tom. Én akkor sem tudok neki megbocsátani. Az ilyennek nem!
Látom amit látok én nem fogom karba tett kézzel nézni, hogy ölet meg másokat akik semmiről sem tehetnek. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem álok be közéjük. Mindenki bukott volna velem együtt. És ki tudja hányan vannak még így?
-A lényeg az, hogy folytasd tovább az edzést Tommal, Ő mindenre megtanít amire csak kell. Úgy intéztem, hogy mindenre Ő tanítson. Megbízom a tudásában és neked is egyszerűbb lesz vele dolgoznod-mondta befejezés képen.
-Rendben. Ha ennyi amit tudnom kéne, akkor én most mennék is-jelentettem ki, de már álltam is fel.
-Ez csak természetes.
Már épp léptem volna ki az ajtón mikor még egyszer megszólalt:
-Lili!-mondta hirtelen-Csak ügyesen!
-Viszlát...-Adtam rövid választ, majd távoztam a helységből.

Tom szemszög

Mikor Lili bement a terembe, már tudtam, hogy Larry mit akar neki mondni. Általában nem így szokott lenni, hogy Larry saját maga készíti fel őket a továbbiakra. Lilinél ez máshogy van. Gondolom már Ő is látta az elejétől fogva, hogy Lili nem mindennapi. Hihetetlen nagy küzdő képessége van, ez az elején feltűnt.

Még mindig bántott amiket mondtam neki. Jó lenne úgy visszagondolni az egészre, hogy nem direkt volt, de ez nem így van! Igenis szándékos volt... Lili nagyon gyengén teljesített magához képest. Ez másnál mondjuk még sok is, de tudom, hogy Lili ennél sokkal többre képes, ezért muszáj voltam feszegetni a tűrőképességeinek határait. De bevált. Azóta rengeteget fejlődött és büszke vagyok rá.
De már nem vagyok képes tovább nézni a szenvedéseit, amit hiába próbál leplezni, mert a szeme mindent elárul.
próbálok keményen viselkedni vele, hogy szokjon az itteni élethez, na meg nem akarom a saját gondjaimmal is terhelni. Az túl sok lenne neki.
épp az eredőben sétáltam, mert Nickkel kellett találkoznom. Írtam neki egy sms-t, hogy félúton az erdőben találkozzunk, persze azt nem írtam le neki, hogy miért.
-Szia Tom! Valami gond van?- Kérdezte Nick, de ahogy ránéztem nagyon ledöbbentem. A szemei alatt hatalmas karikák telepedtek le, az arca pedig be volt esve. Ez nem ő volt. Teljesen ki van készülve szegény... Bár Lili sem néz ki jobban...
-Hát... Ahogy vesszük.... Beszélned kéne Lilivel! Nagyon ki van és ahogy és ahogy látom te sem nézel ki jobban..
-Micsoda? Beszélni vele? Na azt már nem!
-Mi az, hogy nem? Hogy mondhatsz ilyet? Már nem szereted?-kérdeztem kétségbeesetten és felháborodottan.
-Nem tudom, hogy mit gondoljak róla.. Megrezdült benne a bizalmam..
-Ezt, hogy érted?
-Ahogy mondom! Ezt te nem értheted...-tartott egy kis szünetet, amíg egy pillanatra újra átélte az egészet, majd folytatta-Amikor ott térdeltem előtte, biztosra vettem, hogy nem teszi meg, mert szeret.. De tévedtem. Megtette. Ezek után nem tudom, hogy mit gondoljak róla.
-Azt gondolsz amit akarsz! Az a baj, hogy nem látsz a szemedtől! Te nem láttad, hogy akkor, abban a pillanatban mit élt át magában? Nem láttad az arcát? Azóta nem tudja elfelejteni és megbocsátani magának amit tett, magát okolja mindenért, pedig te is nagyon jól tudod, hogy mi történt volna ha nem teszi meg! Nem látod, hogy mennyire szeret? Egyfolytában csak rád gondol, hogy te már nem szereted, sőt gyűlölöd őt azért amit tett, amire rákényszerült! Szánalmas vagy nem veszed észre? Olyan ósdi szöveg ez a "nem tudom mit gondoljak"...De tudod mit gondolj? Azt, ha igazán szereted őt, akkor nagyon jól tudod, hogy ő is szeret téged! Nézz már egy kicsit magadba kérlek! Akkor talán rájönnél, hogy mi a helyzet igazából!-Nick végig lehajtott fejjel állt előttem és tűrte a bírálatomat, majd hosszú idő után megszólalt.
-Én... Én.. nem...-makogott
-Jó, tudod mit? Nem vagyok rá kíváncsi! tartsd meg magadnak! Engem már nem érdekelsz.... Csak sajnálni tudlak téged.... Szánalmas vagy...-mondtam, majd hátat fordítottam neki.

25. fejezet - Érzelmek nélkül.

"Minden elsötétült előttem, majd elmerültem a tudatlanság feneketlen tengerében...."


Iszonyatosan fájt a fejem a testem többi részét pedig nem éreztem. Fogalmam sem volt, hogy hol vagyok, ezért próbáltam kényszeríteni magam a felkelésre, de a fáradtság eluralkodott rajtam és a testem nem akart engedelmeskedni. Az agyam egyik fele tudta, hogy fel kéne kelnem, mert ki tudja hol vagyok, de a másik elhomályosult része nem hagyta magát. Még sokáig vívódtam magamba, mire kényszerítettem magamat és a végtagjaimat, hogy engedelmeskedjenek. Abban a pillanatban, amint ráálltam a lábamra iszonyatos fájdalom nyilallt bele. Minden egyes lépés a hatalmas sötétségben kín szenvedés volt, mintha éles üvegszilánkokon mászkálnék.Megpróbáltam kihúzni magam, de rossz ötlet volt, mivel a fájdalom ott volt minden egyes porcikámon.
Megállapítottam hogy izomlázam van, majd megkapaszkodtam egy kilincsnek vélt valamiben, lenyomtam és az ajtó kinyílt. Hatalmas fényáradat kúszott be rajta, mely megvilágosította a szobát és az én agyamat is. A tegnapi emlékek sorra villantak be és tisztult ki előttem az eddig elhomályosult kép, miszerint én az ideiglenes szobámban vagyok, Tomnál.
Azonnal leviharzottam a földszintre és fürkésző pillantásaimmal kerestem Tomot, de sehol sem találtam. Fel-alá járkáltam a házban, Őt keresve, de sehol sem találtam.
Már szét vetett az ideg, hogy mi lehet vele, mit csinál és a lehető legrosszabb gondolatok is átfutottak az agyamon, de ezeket abban a pillanatban el is vetettem. Idegesen pillantottam a hűtőre, mikor észrevettem rajta egy fehér lapot, mely egy aranyos mágnessel volt odarögzítve.
Azonnal odarohantam és letéptem a helyéről. A szívem majdnem kiugrott a helyéről miközben olvastam a levél sorait.

" Bocsáss meg, hogy nem vártam meg még felébredsz, de le kell vezetnem az ideget, így elmentem edzeni, oda ahol tegnap voltunk -Látszott rajta, hogy nagyon ideges lehet, mert a betűk több helyen is szabálytalanul voltak húzva- sajnálom ami tegnap történt, de valahogy ösztönöznöm kellett téged, talán egy kicsit túl messzire mentem, de ahogy elnéztem bevált. Még egyszer bocsáss meg, hamar elborul az agyam.
UI: Kaja van a hűtőben, sietek vissza, puszi: Tom"

Amint elolvastam ezt a pár sort, rögtön megnyugodtam. Most már normálisan álltam a dologhoz és rájöttem, hogy igaza volt és mindezt az én érdekemben tette, csak jót akart nekem. De már megtörtént nem tudunk mit csinálni. Azért sajnálom Tomit, hogy miattam emészti magát, ráadásul teljesen feleslegesen, hiszen én már rég túl tettem rajta magam. Nem vagyok egy haragtartó típus, csak rosszul érintett a dolog...
Ledobtam a levelet az asztalra és felrohantam a szobámba átöltözni. Kikaptam a szekrényből néhány ruhadarabot -meg se nagyon néztem őket- felhúztam magamra, majd a koszosakat bedobtam a szennyesbe.
Hamar rendbe hoztam magam, majd mikor úgy véltem, hogy így már kimehetek az utcára, anélkül, hogy megköveznének.
Ahogy kiléptem a házból a testemet megborzongatta a már jól ismert, hideg levegő. ez most egy cseppet sem érdekelt, inkább Tomon járt az agyam, vagyis jobban mondva a viselkedésén, mely megfejthetetlen volt számomra.
Én nem így ismertem meg őt. Olyan kemény velem mostanában. Vagy ez csak a látszat? Egy színjáték? -Kérdeztem meg magamtól, bár biztos voltam benne, hogy választ nem fogok tudni rá adni. Lassan sétáltam az erdőben a tornaterem felé, miközben a már jól ismert gondolatok, ismét nem hagytak nyugodni.
Talán példát akar nekem mutatni?
Ezzel próbál buzdítani a folytatáshoz, hogy legyek olyan mint ő? Olyan kemény és rideg? Vagy csak megpróbálja előlem elrejteni az érzelmeit, pont mint én? Igen valószínű. Így talán egyszerűbb mind a kettőnknek. Ha nem mutatjuk ki a valós érzelmeinket, akkor jobban tudunk a feladatra koncentrálni és nem arra figyelni, hogy mi baja a másiknak.
Ezért felnéztem Tomra. Piszkosul nehéz lehetett így a közelemben lennie, fenntartva a látszatot. Ezzel is csak engem próbál védeni...
Mire észbe kaptam, meg is érkeztem a célomhoz. most, hogy így jobban megnéztem tényleg olyan volt, mint egy tornaterem. Alacsony és széles az oldalán tele kis ablakokkal. Nem nagyon foglalkoztam a külsejével, fogtam és kinyitottam az ajtót.
Tom háttal állt nekem és a bokszzsákon vezette le a feszültségét. A fülében fülhallgató volt, így nem hallhatta, hogy bemegyek. Jól megfigyeltem minden egyes mozdulatát. Az ütéseit, a rúgásait, hogy hogy tartja a vállát a lábát, mindent egészen a legapróbb részletekéig. Látszott rajta, hogy nem kezdő, profin csinálta. Óvatosan, hangtalanul közelítettem felé, de annyira figyeltem rá, hogy a lábam elé viszont nem néztem rá.
Belerúgtam egy kis súlyzóba, minek a következtében az egy kis koccanással a másiknak ütközött és egy hatalmas vízhangot adott ki a nagy épületben. Tom azonnal megpördült a tengelye körül és támadóállásba lendült. Védekezés képpen a kezem magam elé kaptam. Már megijedtem, hogy Tom nekem támad, mikor meglátta, hogy csak én vagyok kifújta az addig benntartott levegőt és kivette a fülhallgatóját.
-Bocsi, nem akartalak megzavarni, csak gondoltam megnézem mit csinálsz...-Mondtam kicsit remegő hangon, hisz még mindig az előzőek hatása alatt voltam. A szívem ki akart törni a helyéről és a levegőt is gyorsabban vettem.
-Semmi gond, gondolom megtaláltad a levelem...-mondta, de a hangjában ott bujkált a szomorúság, melyet hiába próbált elrejteni.
-Igen megtaláltam, de felesleges sajnálkoznod, nem haragszom, eddig sem haragudtam. Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért olyan gyenge és kényes voltam. megértettem amit mondtál, ezek után jobban fogok majd igyekezni...
-Ez a beszéd. Akkor már állhatunk is neki!-szólt, majd odadobott egy pár boxkesztyűt.

******************************

Egészen délutánig gyakoroltunk és a lehető legjobb tudásomat mutattam. Figyeltem Tom minden egyes szavára és mindent pontosan úgy csinálta, ahogyan ő azt mondta. Egy percre sem lankadt a figyelmem. Hatalmasakat rúgtam a zsákba, Tom szerint mindent úgy csináltam, mint egy profi. Én ezt nem így láttam. Az tény és való, hogy a rúgásaim tökéletesek voltak, de ennek ellenére az ütéseim még mindig elég gyatrák. Ugyan szemmelláthatón jobbak, mint amilyenek tegnap voltak, de még mindig nem az amit én elvárnék magamtól. tudom, hogy még csak alig két napja gyakorolunk, de én elég maximalista vagyok mindenben, főleg magammal szemben. Tudom, hogy nekem menne jobban is és ezért mindent el fogok követni.
Tom minden egyes ütésemnél és rúgásomnál bátorított és buzdított. Talán éppen azért fejlődtem annyit amennyit. Ezt nem csak magamnak, hanem Tomnak is köszönhetem, a legjobb barátomnak!

Ez a pár óra segített elterelni a gondolataimat Nickről. Minden percben egyre jobban hiányzott. Annyira, hogy az szinte már elviselhetetlen. örök rejtély marad számomra, hogy hogy lehet valakit ennyire szeretni, ennyire kötődni hozzá. Igaz nem volt még nagy tapasztalatom a fiúk terén, de tudom, érzem, hogy ez nem egy átlagos szerelem. Ez annál sokkal több! Én kötődök Nickhez szinte már betegesen. A távolság már fáj, a tudat, hogy nincs velem, nem érhetek hozzá a forró bőréhez, nem érezhetem a közelségét, az már szinte őrjítő. Mintha láthatatlan kötelék lenne köztünk, mely összeláncol minket.
Csak remélni tudtam, hogy Nick ugyan így érez. Szinte fizikai fájdalmat okoz belegondolni abba, hogy mi van ha ő már nem szeret és rég elfelejtett, esetleg máshol keresi a boldogságot, amiatt amit tettem, amibe belekényszerültem. Merengésemből Tom hangja rángatott vissza.
-Ő jár az eszedben igaz?-kérdezte
-Erről most inkább ne beszéljünk ...- mondtam keményen, semmilyen érzelem kimutatása nélkül. jobb ha nem beszélünk róla, így egyszerűbb elviselni a távolságot.
-Ha így akarod -Itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta- Lili mondanom kell valamit. Tudom, hogy nem fogsz neki örülni, de Larry beszélni akar veled....

24. fejezet -Újabb pofon az élettől!

Szó szerint kirontottam a fürdőből és majdnem szívinfarktust kaptam mikor megláttam Tomot az ágyamon, fegyverekkel körülvéve.....

Először szóhoz sem tudtam jutni, a sokktól.
Ez meg mit csinál ezzel a sok fegyverrel?-merült fel bennem a kérdés
-Te..Te me..g mit csinálsz?-kérdeztem remegő hangon.
Vetett rám egy lenéző pillantást, sugallva hogy hülyeséget kérdeztem, hisz magától értetődött a dolog.
Tom csak ült az ágyon és szerelte össze a fegyvereket, majd odadobta hozzám az egyiket, amely hangosan csattan a földre érve. Az ijedtségtől hátráltam egy lépést, majd kérdőn néztem rá.

-Szerinted? Készülődök. Pont, mint ahogyan neked is fel kéne készülnöd, a továbbiakra. Értsd már meg ez nem egy tündérmese, te nem vagy királylány, és herceg sincs aki megmentsen. Magadnak kell kiállnod a nehézségeket, neked, nem másnak. Fel kell nőnöd Lili, már nem lehetsz többé gyerek - mondta ridegen, majd távozott.

Egy kicsit csalódtam Tomban. Ő is megérthetné, hogy nehéz nekem, és erre meg nekiáll keménykedni. De sebaj. Igaza volt, és tudtam mit kell tennem. Nehéz lesz, de én vállalom! Most kell bizonyítanom, nem csak másoknak, hanem most az egyszer magamnak is.

Odaléptem az ágyhoz, majd kémlelni kezdtem a "játékszereket". Mármint igen,már most hibáztam. Ezek nem csupán játékszerek...Élesbe megy.
Eddig csak TV-ben láttam ilyet, de az most nem ért semmit.
Ott volt az ágy szélén egy töltényes doboz, és nem messze tőle a pisztoly.
Felemeltem a nehéz súlyú fegyvert majd kipattintottam a forgótárt, és beletettem a lőszert. Rájöttem, hogy ez az egész folyamat, nem is olyan bonyolult. Ledobtam a már összeszerelt fegyvert és másikért nyúltam, ami már sokkal bonyolultabbnak látszott. Tom már beszerelte az AK-47-es géppisztoly nagy részét, én már csak folytattam.

Behelyeztem a gázdugattyúrudat a zárkeret alkatrésszel együtt, majd a helyretoló szerkezetet. Gyorsan becsúsztattam a tokfedelet, a tisztítóvesszőt, majd a tárat is. Furcsálltam, hogy 2 perc alatt végeztem az egésszel, de büszke voltam magamra. Újabb és újabb pisztolyért nyúltam. Ezekkel is elég hamar végeztem, de ez egy cseppet sem érdekelt...
Kezdők szerencséje...- Gondoltam magamba.
Egy kis revolvert a biztonság kedvéért becsúsztattam az oldalamhoz. A többit megfogtam és lesétáltam velük a lépcsőn.
Tom épp a gáztűzhelynél serénykedett. Halkan mentem így nem hallott meg. Odaléptem az asztalhoz és ledobtam a pisztolyokat az asztalra, melyek hangos puffanással értek földet.
Tom megpördült a tengelye körül és kikerekedett szemekkel nézett az asztal felé. Gondolom elég meglepetten érte az egész, de ügyelt rá, hogy a lehető legcsekélyebben mutassa ki érzelmeit. Nem értettem, hogy mire jó ez az egész, de megbízom benne.
Hirtelen égett szag csapta meg az orrom. Tojás rántotta...- Adtam választ magamnak.
Kilöktem Tomot a tűzhely elől és kivettem a kezéből a fakanalat. Felkapartam az égett darabokat a serpenyő aljáról, majd a tányérra kapartam és az asztalra tettem.
Tom mosolyogva nézegette a pisztolyokat, majd rám nézett.
-Sajnálom amit az előbb mondtam -mondta keményen. Valahogy nem tudtam neki elhinni. Nem válaszoltam, csak leültem az asztalhoz és néztem ahogy eszik -Te nem eszel?
-Nem vagyok éhes...-mondtam flegmán.
Rosszul esik, hogy így viselkedik. Eddig azt hittem, legalább annyi elviselhető lesz az egészben, hogy itt lesz velem és majd segít, de ezzel a viselkedéssel csak rá tesz egy lapáttal és még jobban megnehezíti a dolgom...De nem fog érdekelni. Nincs szükségem Tom jó pofizására. Ha ő így akarja, legyen így!

Kint már kezdett sötétedni, az égbolt narancssárgán ragyogott. Ahogy szürkület kezdett elhomályosítani mindent, úgy az én elmémen is eluralkodott. Nem értettem, hogy mi miért történik. Nem tudtam, hogy mit hoz a jövő és ez nagyon idegesített! Ez nem egy könyv, hogy ha valamire kíváncsi vagyok csak belelapozok és megnézem, vagy máshogy cselekszem. Ezt én nem tehettem meg, nem én irányítom a sorsom. De meg vagyok róla győződve, hogy mindennek meg van az oka. Minden azért történik, mert így kell, hogy történjen!

Míg a gondolataim, valahol egészen máshol kalandoztak, Tom teljesen nyugodtan falatozott. Örültem, hogy legalább ő nyugodt...
Tom hirtelen felállt és berakta az üres tányérát a mosogatóba, majd így szólt:
-Gyere. Mennünk kell - Szólt és már ment is az ajtó felé -Hideg van kint, hozz egy pulcsit.
Felrobogtam az emeletre és kikaptam egy fekete mackó felsőt a szekrényből. Hamar lesiettem a lépcsőn és már mentem is Tom után.
Feltűnően végigmért, de nem tett semmien megjegyzést.
-Hova megyünk? -Törtem meg a csendet
-Gyakorolni- mondta
-Mi? De hát már sötétedik...-förmedtem rá.
-Annál jobb.

-Nem válaszoltam. Tom ma nincs formában -gondoltam magamban. Nem igazán érdekelt a viselkedése.
A sűrű erdő felé sétáltunk, ami kicsit megrémisztett. Mit akar Tom az erdőben ilyen sötétben? Gyakorolni az erdőben? Az szép lesz...

Néma csendben sétáltam mögötte és követtem minden egyes lépését.
Minél beljebb mentünk, annál jobban sötétedett. Így is későre járt, de az erdőben amúgy is sötét volt. A szíven a megszokottnál egy kicsit jobban vert, de nem az izgalom miatt. Féltem. Fogalmam sem volt, hogy mitől, de féltem. Tom csöndessége is felettébb
furcsa volt, szinte már rémisztő.

A sötétség mindent elborított, alig láttam valamit. Próbáltam a lábam elé nézni, de nem nagyon ment. Minden kiálló gyökérben és apró kis kavicsban megbotlottam és egy kis nyekkenő hangot adtam ki. Ilyenkor nem mertem ránézni Tomra, anélkül is tudtam, hogy mit gondolhat... Kihúztam magam és úgy mentem tovább, mintha semmi sem történt volna.
A távolban egy alacsony, de széles ház körvonalait láttam kirajzolódni. Nem láttam tisztán, de volt egy olyan sejtésem, hogy ide jövünk.
Tom turkálni kezdett a zsebében és elővett egy zörgő kulcscsomót. Az egyiket a sok közül, berakta a zárba és elfordította benne. Az ajtó nyikorogva kitárult, de bent semmit nem láttam, csak a sötétséget.

Tom besétált az ajtón és felkapcsolta a villanyt.
Bent semmi különös nem volt, csak pár gumimatrac, egy hatalmas piros bokszzsák és mi. Kicsit félve lépkedtem be a terembe. A régi tornaórás emlékek megrohamoztak. Utáltam a tornaórákat, nem ment nekem a tesi. Csak pár feladatot tudtam megcsinálni, azt is elég nyögve-nyelősen...

-Na álljunk is neki -Szólalt meg Tom hosszú idő után.
Nem válaszoltam csak odaléptem hozzá és hagytam, hogy irányítson.
Elkezdett sétálni körülöttem és úgy magyarázott.
-Jól jegyezd meg! Ahogy belépünk a terembe én nem a barátod vagyok, hanem az edződ...-mondta flegmán, de azonnal folytatta- Nem fogok veled jó pofizni és még csak kivételezni sem. Te is ugyan olyan vagy, mint a többi, se több, se kevesebb. Lehet, hogy lány vagy és valljuk be elég gyenge is, de ez nem mentség semmi alól!
-Szóval most csukd be a szemed és koncentrálj! Az erődet nem használhatod, sőt megtiltom! Ha verekedésre kerül a sor és netán tán az erődet nem tudod használni, csak a puszta erődre számíthatsz! Csukd be a szemed és ne mozdulj figyelj, hogy hol vagyok, ne hagyd hogy kibillentselek az egyensúlyodból -azt tettem amit mond.

Becsuktam a szemem és figyeltem. Befeszítettem az izmaimat és csak összpontosítottam a feladatra. Tom hirtelen meglökte a baloldalamat, de nem estem el, csak meginogtam.
-Ne feszíts, lazítsd el magad! -Újra meglökött, de ezúttal elölről. Majdnem hanyatt estem, de még időben visszatért az egyensúlyom.
Nem értettem, hogy mire jó ez a "lökdösés", de hát ő tudja. Biztos az egyensúlyomat próbálgatja, vagy fogalmam sincs.
-Jó. Az egyensúlyodon még javítani kell, de egyébként rendben van. Most lássuk, hogy ütsz.

Adott két piros bokszkesztyűt, amit felhúztam a kezemre.
Elmagyarázta, hogy hogy tartsam a lábam, meg a vállam, meg egyáltalán hogyan is kell ütni, aztán belevágtam. Nagy meglepetésemre elég jól ment. Igaz nem nagyon dicsért meg de tudtam, hogy valahol mélyen elég büszke rám, de nem akarja, hogy elszálljak magamtól.Viszont a vége elég gyatrára sikerült... Olyan fáradt voltam, hogy szinte a bokszzsákot sem láttam. Hosszú nap volt ez a mai, és alig pihentem...
-A legjobb védekezés a támadás! Soha ne hagyd, hogy Ő üssön először! Az első és az utolsó ütés mindig a tiéd legyen! Ne lankadjon a figyelmed. Ha nem figyelsz eléggé, egy ütéssel elintéz és véged! Figyelj jobban!
Nagyon idegesített amit mondott!
-Még, hogy figyeljek... Hulla fáradt vagyok, kettőig sem látok, ráadásul még izom lázam is van, de azért figyeljek...- Szidkozódtam magamba, de ezeket azonnal kivertem a fejemből. Nem kényeskedhetek! Muszáj figyelnem és jól csinálnom. Ha nem így teszek, akkor soha nem tanulom meg.
-Képzeld el magad előtt. Csak te meg az az egy valaki van a teremben. Mit tennél. Az erődet nem használhatod folyton.... Végezned kell majd vele. Ez már nem játék, fogd fel.
Újra nekiiramodtam és megpróbáltam egy erőset ütni, de még csak el sem találtam. A kesztyű erőtlenül súrolta a zsák oldalát én pedig majdnem orr estem. Utáltam amiért ilyen gyenge voltam.

-Nem lehetsz ilyen gyenge Lili!-kiabált Tom -Olyan vagy, mint egy kisgyerek! Mit szólna most Nick ha látna?-a neve hallatára összeszorult a gyomrom. Ez övön aluli volt...-Gondolkozz már egy kicsit! Hogy akarsz így beépülni? Piszkosul gyenge vagy ahhoz. Nincs elég akaraterőd. Nick sírva futna ki a teremből ha látna... Elhiszem, hogy fáradt vagy, de hidd el én is. Ez szánalmas....- A végét már csak suttogva mondta. Fogta magát és kisétált a teremből, rám se nézve.

Ahogy a szavak elértek a tudatomig, kellett egy kis idő, hogy felfogjam igaza van! Teljesen igaza! Piszkosul gyenge vagyok, egy szánalomra méltó senki! A könnyeim most nem jöttek elő. Ahhoz is gyenge vagyok, hogy sírjak... Fáradtan, erőtlenül rogytam térdre és csak néztem ki a fejemből. Igaz rosszul esett amit mondott, de ez a kő kemény valóság.
Hatalmas ideg áradt szét a testemben és csak arra tudtam gondolni, hogy fel kell kelnem és megcsinálnom! Nem törhetek itt össze. Ez is csak egy akadály, amin át kell mennem, ha törik, ha szakad! Annyi minden történt már velem és azokat is magam mögött hagytam, ezen is túl kell lépnem és bebizonyítani Tomnak, hogy nem vagyok egy kis szánalomra méltó senki. Meg kell neki mutatnom, hogy nem úgy van ahogy gondolja!

Felálltam a parkettáról és ránéztem a bokszzsákra. Lassan odasétáltam felé és egy percig csak néztem.
Beálltam abba az állásba ahogy Tom mondta és elkezdtem ütni. Nem gondoltam másra csak arra, hogy megcsinálom, meg fogom tudni csinálni. Hirtelen hatalmas erőlöket kapott el. Ütöttem és ütöttem, tiszta erőmből, ahogy tőlem telt. Tudtam, hogy jól csinálom, így folytattam. Az ütéseimben minden benne volt. A bosszú, a harag, a düh, a bizonyítási vágy!

Nem tudom, hogy mióta ütöttem szerencsétlen zsákot.(aki igazán nem tehet semmiről) A kezemet nem éreztem, a fejem pedig majdnem leesett a helyéről úgy sajgott. Nem láttam rendesen és még szédültem is.

Utolsó emlékem, hogy eszeveszetten zuhanok a padló felé, de a fájdalomra nem emlékszem. Minden elsötétült előttem, majd elmerültem a tudatlanság feneketlen tengerében....


Huhhh. Na ezzel is meg vagyok. Remélem elég akciós lett.XD
Ehhez is kérek komikat. A kövit megpróbálom hamar hozni, addig is legyetek rosszak!
Puszi: Lili