26. fejezet - Szánalmas...

Tudom, hogy nem fogsz neki örülni, de Larry beszélni akar veled....

Alig ért el a tudatomig amit mondott. A Larry szónál leblokkolt az agyam és elfogott a düh. Az arca ott lebegett előttem És csak arra tudtam gondolni mikor a bocsánatomért esedezik és én meg sem fogom hallani. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mit tett velem.
-Hahó Lili! Itt vagy még?-Próbált viccelődni Tom, amihez nekem most semmi kedvem nem volt...
-Itt...-Adtam rövid választ.
-Tudom, hogy haragszol rá és van is okod rá, de nem volt más választásod és bár mennyire is idegesítő, de ez ezzel jár, ezt kell tenned. Itt keménynek kell látszanod, bármennyire is legyen nehéz vagy lehetetlen a helyzet. Azt kell tenned amit mondanak, Larry szava, számodra parancs! Lehet, sőt biztos, hogy nehezedre fog esni ezt elfogadni, de még nehezebb lesz beilleszkedned, na meg úgy teljesítened, ahogy azt elvárják.
Türelmesen hallgattam végig, amit Tom mondott és be kellett látnom, hogy igaza van. Igen, nehéz lesz, de nem lehetetlen! Képes leszek normálisan beszélni Larryvel és a gondolataimat megtartani magamnak.
Hazamentünk átöltözni én pedig gyorsan átöltöztem és összedobtam egy kis rakott krumplit-Tom állítólagos kedvencét, melyet hamar el is takarított a tányérról- majd elindultunk Larryhez.
Az úton alig szóltunk egymáshoz, csendben sétáltunk egymás mellett, gondolatainkba merülve.
Azon agyaltam, hogy Larry miről akar velem beszélni. Biztos azokról az "órákról" lesz szó, amiről beszéltek, hogy részt kell rajtuk vennem.
Sejtelmem sem nagyon volt, hogy hogyan is nézhet ki egy ilyen "óra", na meg egyáltalán mit fogunk ott csinálni? Bár Tommal már elkezdtünk gyakorolni, de ez még nagyon az eleje.
Mire észbe kaptam, már az ismerős sötét folyosón sétáltunk, melyhez megannyi szomorú emlék fűz.
Hirtelen megtorpantam és csak bámultam a sötétség mélyébe, mely elnyelte Nicket. Újra és újra átéltem azt a fájdalmat, melyet Nick okozott az nap.
Kicsit félve lépkedtem be abba a terembe, ahol szinte minden elkezdődött.
-Kérlek foglalj helyet-mutatott Larry a vele szemben lévő székre.
Úgy tettem ahogy mondta, majd kérdőn néztem rá. Az undort, melyet abban a pillanatban keltett bennem, megpróbáltam visszatuszkolni magamba és nem kimutatni.
-Na, kedvesem térjünk is a tárgyra, amiért idehívtalak- Minden egyes szava arra kényszerített, hogy most azonnal ugorjak neki és végezzek vele. Nehezen tudtam magam leállítani és elnyomni magamban a dühöt. Megpróbáltam nem rá koncentrálni.
-Szóval, mint már azt sejthetted nem lesz egyszerű a dolgod, mivel részt kell venned a mi felkészítő oktatásunkon, mint magántanuló. Úgy gondolom, ha egyedül vagy, hamarabb belejössz és hamarabb adhatok neked feladatot.
-Még is milyen oktatásról lenne szó?-kérdeztem erősen
-Úgy tudom már elkezdtetek gyakorolni Tommal és ahogy értesültem elég jól megy -büszkén kihúztam magam, majd tovább hallgattam Larryt - Először nehéz volt elhinnem, hogy ilyen gyorsan fejlődsz, de nem kételkedtem benned. Már az elejétől fogva tudtam, hogy te különleges vagy. Sokkal fogékonyabb és talpraesettebb vagy mint a többiek. Egy csiszolatlan gyémánt. Soha nem láttam még hozzád foghatót. Talán csak egyet- Az utolsó mondatot sokkal halkabban mondta, mint a többit, de én így is tisztán értettem -Szóval Lili. Szeretném, ha a lehető legtöbbet hoznád ki magadból, mert tudom, hogy mindenre képes vagy, csak akarnod kell. Hidd el, hogy ha elég elszánt vagy és képzett, sokra viheted még az életben!-Hitetlenkedve, undorodva hallgattam végig amit mondott. Lehet, hogy ő jót akar nekem ezzel, de engem akkor is idegesített a nyalizása.

Nagyon jól tudom, hogy nem hisz bennem igazán, valahol a lelke mélyén nagyon jól tudja, hogy nem tartozom ide, csak hitegetni akarja magát azzal, hogy közéjük tartozom. Larry nem hülye, elég tapasztalt, jól át lát rajtam. Azt akarja, hogy olyan legyek, mint Ő! De ha azt hiszi, hogy egy cseppet is hasonlítani fogok rá, akkor nagyon téved!
-Ki volt az akiről az előbb beszélt?-Kérdeztem hirtelen, még mielőtt megint eluralkodna rajtam a düh.
-Ezt nem nagyon értem... Ki kicsoda?-Tette a hülyét, holott nagyon jól tudja, hogy kiről van szó. Láttam a szemén, ahogy visszaemlékezik és lepőrögnek a szeme előtt az események. Fogalmam sem volt, hogy most mit él át magában.
-Tudja nagyon jól.
Larry sóhajtott egy nagyot majd belekezdett.
-Tudod mikor Tom idekerült, nem nagyon ment neki a beilleszkedés, nagyon egyedül volt. Teljesen kikészült, erre persze a rossz előélete is rájátszott. Minden percét az edző teremben töltötte, alig lehetett látni. Nagyon gyorsan fejlődött, majdnem egy hét alatt szinte profi lett. De az, hogy valaki jó, önmagában nem ér semmit, úgyhogy hamar bedobtam a mélyvízibe. Elküldtem őt terepszemlére egy fiú után. Nagyon jól tudta, hogy mit kell tennie. Tom hibátlanul vette az akadályt. Attól fogva úgy tekintettem rá, mint a fiamra, ő pedig úgy énrám, mint az apjára. Jó volt neki végre tartoznia valakihez. Saját magam tanítottam meg mindenre- Most már értem, hogy Tom miért nem képes annyira haragudni Larryre. Ha úgy vesszük, neki köszönhet mindent. Csak rá számíthatott, ő volt a lelki támasza is.
De az Tom. Én akkor sem tudok neki megbocsátani. Az ilyennek nem!
Látom amit látok én nem fogom karba tett kézzel nézni, hogy ölet meg másokat akik semmiről sem tehetnek. Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nem álok be közéjük. Mindenki bukott volna velem együtt. És ki tudja hányan vannak még így?
-A lényeg az, hogy folytasd tovább az edzést Tommal, Ő mindenre megtanít amire csak kell. Úgy intéztem, hogy mindenre Ő tanítson. Megbízom a tudásában és neked is egyszerűbb lesz vele dolgoznod-mondta befejezés képen.
-Rendben. Ha ennyi amit tudnom kéne, akkor én most mennék is-jelentettem ki, de már álltam is fel.
-Ez csak természetes.
Már épp léptem volna ki az ajtón mikor még egyszer megszólalt:
-Lili!-mondta hirtelen-Csak ügyesen!
-Viszlát...-Adtam rövid választ, majd távoztam a helységből.

Tom szemszög

Mikor Lili bement a terembe, már tudtam, hogy Larry mit akar neki mondni. Általában nem így szokott lenni, hogy Larry saját maga készíti fel őket a továbbiakra. Lilinél ez máshogy van. Gondolom már Ő is látta az elejétől fogva, hogy Lili nem mindennapi. Hihetetlen nagy küzdő képessége van, ez az elején feltűnt.

Még mindig bántott amiket mondtam neki. Jó lenne úgy visszagondolni az egészre, hogy nem direkt volt, de ez nem így van! Igenis szándékos volt... Lili nagyon gyengén teljesített magához képest. Ez másnál mondjuk még sok is, de tudom, hogy Lili ennél sokkal többre képes, ezért muszáj voltam feszegetni a tűrőképességeinek határait. De bevált. Azóta rengeteget fejlődött és büszke vagyok rá.
De már nem vagyok képes tovább nézni a szenvedéseit, amit hiába próbál leplezni, mert a szeme mindent elárul.
próbálok keményen viselkedni vele, hogy szokjon az itteni élethez, na meg nem akarom a saját gondjaimmal is terhelni. Az túl sok lenne neki.
épp az eredőben sétáltam, mert Nickkel kellett találkoznom. Írtam neki egy sms-t, hogy félúton az erdőben találkozzunk, persze azt nem írtam le neki, hogy miért.
-Szia Tom! Valami gond van?- Kérdezte Nick, de ahogy ránéztem nagyon ledöbbentem. A szemei alatt hatalmas karikák telepedtek le, az arca pedig be volt esve. Ez nem ő volt. Teljesen ki van készülve szegény... Bár Lili sem néz ki jobban...
-Hát... Ahogy vesszük.... Beszélned kéne Lilivel! Nagyon ki van és ahogy és ahogy látom te sem nézel ki jobban..
-Micsoda? Beszélni vele? Na azt már nem!
-Mi az, hogy nem? Hogy mondhatsz ilyet? Már nem szereted?-kérdeztem kétségbeesetten és felháborodottan.
-Nem tudom, hogy mit gondoljak róla.. Megrezdült benne a bizalmam..
-Ezt, hogy érted?
-Ahogy mondom! Ezt te nem értheted...-tartott egy kis szünetet, amíg egy pillanatra újra átélte az egészet, majd folytatta-Amikor ott térdeltem előtte, biztosra vettem, hogy nem teszi meg, mert szeret.. De tévedtem. Megtette. Ezek után nem tudom, hogy mit gondoljak róla.
-Azt gondolsz amit akarsz! Az a baj, hogy nem látsz a szemedtől! Te nem láttad, hogy akkor, abban a pillanatban mit élt át magában? Nem láttad az arcát? Azóta nem tudja elfelejteni és megbocsátani magának amit tett, magát okolja mindenért, pedig te is nagyon jól tudod, hogy mi történt volna ha nem teszi meg! Nem látod, hogy mennyire szeret? Egyfolytában csak rád gondol, hogy te már nem szereted, sőt gyűlölöd őt azért amit tett, amire rákényszerült! Szánalmas vagy nem veszed észre? Olyan ósdi szöveg ez a "nem tudom mit gondoljak"...De tudod mit gondolj? Azt, ha igazán szereted őt, akkor nagyon jól tudod, hogy ő is szeret téged! Nézz már egy kicsit magadba kérlek! Akkor talán rájönnél, hogy mi a helyzet igazából!-Nick végig lehajtott fejjel állt előttem és tűrte a bírálatomat, majd hosszú idő után megszólalt.
-Én... Én.. nem...-makogott
-Jó, tudod mit? Nem vagyok rá kíváncsi! tartsd meg magadnak! Engem már nem érdekelsz.... Csak sajnálni tudlak téged.... Szánalmas vagy...-mondtam, majd hátat fordítottam neki.