27. fejezet - Gondolatokba merülve

Sziasztok!
Ennyi idő után végre visszatértem! Remélem, hogy nem jöttem ki annyira az írásból és ez a fejezet is ugyan úgy tetszeni fog nektek, mint az előzőek. Ez nem lett annyira eseménydús, de majd a következőt igyekszem úgy megírni!(kacsint)
Szépen kérlek titeket, hogy írjatok nekem komikat, mert elég nagy önbizalom kell most az újrakezdéshez! Puszillak titeket!♥



Engem már nem érdekelsz.... Csak sajnálni tudlak téged.... Szánalmas vagy...-mondtam, majd hátat fordítottam neki.


(Lili szemszöge)

Csak teltek a hetek és én egyre jobban fejlődtem. Larrynek igaza volt, Tom tényleg mindenre megtanított. Rengeteget fejlődtem az első gyakorlásom óta, melyen már csak nevetni tudok, ahogy visszagondolok rá. Nagyon kezdő voltam, de most már bátran mondhatom, hogy profi vagyok, de nem csak ebben... Megtanultam használni a fegyvereket és mindent, amit csak tudnom kell róluk. Az erőmet is tökélyre fejlesztettük, szóval készen álltam mindenre.
Többször végiggondoltam, hogy mire is jó ez a gyakorlás dolog. Eleinte próbáltam hitegetni magam, hogy minden eddigi tudásom csakis önvédelemre való, de ez csak a látszat... Naiv vagyok, hogy ezzel hitegetem magam. Engem Tom nem arra képzett ki, hogy megvédjem magam -jó persze azért is-, de nem ez volt a fő ok. Csak vissza kell emlékeznem arra, amit Tom régebben mondott: "Larry szava számodra parancs", akkor ki tisztul előttem a kép. Parancs, vagyis azt kell tennem amit mond! Ha azt mondja végezzek valakivel, akkor nekem meg kell tennem mindenféle kérdezősködés és ellenvetés nélkül. Olyanná kell válnom, amilyenek ők. Egy hidegvérű gyilkossá... De ez az egyetlen esély és ezt nekem el kell fogadnom. Ugyanakkor arra is rá kellett ébrednem, hogy ez az egyetlen megoldás, ha olyan leszek, mint ők.
Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd így döntök. Sőt, ha valaki ezt mondta volna nekem, jól szemberöhögöm. De ez a legjobb megoldás, hisz annyiszor végiggondoltam már. Minden este, az elejétől a végéig pontosan lejátszottam magamban mindent, hogy hogy lenne a legjobb, mit kell csinálnom és hogyan...
Gondolkoztam azon, hogy beszélek Tommal arról, hogy mit kell majd csinálnom a továbbiakban - mivel a "tanításom" nyilvánvalóan befejeződött - , de elvetettem ezt az ötletet, mert Tommal mostanában nem lehet beszélni. Egyrészt azért, mert alig van "itthon", ugyanis edzést tart másoknak, másrészt meg nem is akarok.
Pár héttel ezelőtt, mikor Larryvel kellett beszélnem, azóta olyan furán viselkedik...Nem is értem. Soha nem nézett a szemembe, mikor beszélt velem, már amikor egyáltalán beszélt velem, mert az sem sokszor fordult elő. Eleinte faggattam, hogy mi a baja velem, mit tettem, vagy éppen mit nem, de azt mondta, hogy jobb ha nem tudom. Többet nem kérdezgettem...Hittem neki. Ha nem kell róla tudnom, hát nem is akarom. Inkább belefeledkeztem a gyakorlásba és a gondolataimmal vigasztaltam magam. Nagyon egyedül éreztem magam, mert a többi "diákkal" akik úgymond itt "tanulnak" nem találkozhattam. Ezt sem értettem. Miért nem? Tom azzal hitegetett, hogy azért, mert csak a gond lenne velük...Bár nem is nagyon érdekelt, mert nem is voltam rájuk kíváncsi. Csak jó lett volna valaki, aki mellettem áll, akivel beszélgethetek, és akivel én lehetek. Aki előtt nem kell a kemény csajt játszanom. Bár az idő során, már megjátszanom sem kellett.
Mondjuk, eddig is magányos voltam és megbirkóztam a gondjaimmal saját magam, nem kellett más vállán kisírnom magam. Az én érzelmeim csak rám tartoznak, senki másra. Nincs szükségem más sajnálatára és együttérzésére. Attól nem lesz jobb senkinek.
Jobb nekem egyedül!
Épp az ágyamon feküdtem és a hihetetlenül érdekes mennyezetet fürkésztem, miközben igyekeztem mindent kitörölni a fejemből, főként egy valakit. Ennyi idő után sikerült rájönnöm arra, hogy ha nem gondolok rá úgy elviselhetőbb a hiánya. De még azzal sem tudtam enyhíteni az iránta érzett szerelmemet. Akartam őt.
Hirtelen kitárult az ajtó és Tom feszült arccal lépett be.

(Tom szemszöge)

Őrült gyorsasággal teltek a hetek és én észre sem vettem.
Lili láthatóan jól viselte Nick hiányát, de én tudtam, hogy ez csak a látszat... Legbelül szenved, borzalmasan. Megpróbál kemény maradni, de hiába... Előttem nem tudja rejtegetni az érzelmeit, elég jó emberismerő vagyok.
Nagyon haragudtam ezért Nickre. Szánalmas alak! Hogy lehet ilyet tenni egy lánnyal? De ő tudja... A haragomat és az együttérzésemet mélyen elnyomtam magamban, nem akartam, hogy Lili bármit is megsejtsen. Addig jó amíg nem tudja, csak rosszabb lenne neki. Így is az edzésbe feledkezik szegény. Észre sem vette, de pár röpke hét alatt, profi lett mindenben. Másokat is tanítok rajta kívül, de ők Lilit meg sem közelítik. De pont ez a baj. Minél hamarabb készül fel, annál hamarabb kap feladatot. Ezzel sajnos Lili is tisztában van. Párszor már meg is akarta kérdezni, hogy mit kell majd csinálnia, de én vagy leléptem, vagy eltereltem a szót egy semleges témára. Tudtam, hogy Lili kemény, de nem voltam benne teljes mértékig biztos. Ugyan is az a kezdő feladat bármi lehet, amire, még gondolni sem merek... Ő valahol legbelül sejtette, de talán még tisztában is volt ezzel a ténnyel, hisz nem véletlenül tanítottam így ki. Nem szoktunk az "újakkal" ennyit foglalkozni, de Lili teljesen más. Okos lány... Biztosan sejti, hogy ezt a tudását nem csak önvédelemre használhatja... Be kell vallanom, hogy féltem őt. Nagyon is! Igaz, bár mikor meg tudja védeni magát bár ki ellen akár a puszta erejével, még is volt bennem egy kis félsz.
Emlékszem annak idején Larry engem is a mélyvízibe dobott, de sikeresen vettem az akadályt, mert rendesen fel voltam rá készülve. Épp ezért voltam olyan kemény Lilivel mostanában. Piszkosul megdolgoztattam, de ő ezt észre sem vette, annyira belelendült a gyakorlásba és ő is keményen hajtotta saját magát, hogy fel sem tűnt neki.
Mély elmélkedésemből a mobilom idegfeszítő csörgése rángatott vissza a jelenbe.
-Igen, tessék?- szóltam bele kelletlenül
-Szia Tom! Larry vagyok -ahogy meghallottam a hangját görcsbe rándult a gyomrom- Csak érdekelne, hogy álltok az edzéssel?-ennél a kérdésnél már tudtam, hogy mire készül. Nagyon jól tudja, hogy hogy állunk vele, csak az én számból akarja hallani.
-Az igazat megvallva egész jól...
-Egész jól? Ez mégis mit takar? mennyire jól?- vettem egy mély levegőt, majd belekezdtem. Tudtam, hogy egyszer túl kell lennem rajta és tudtam, hogy Lili készen fog állni mindenre, legyen az bármi!
-Larry te is nagyon jól tudod, hogy hogy állunk. De ha csak tőlem szeretnéd hallani akkor elmondom. Lili készen áll!-jelentettem ki nagy nehezen.
-Ez csodálatos Tom!Bíztam a tudásodban és a mi kis Lilinkben is. Na de a lényeg az, hogy minél hamarabb szeretnék beszélni vele. Kérlek mond meg neki.
-Rendben, átadom. De ha szabad tudnom mégis mire számíthatunk?
-Nos Tom. Úgy vélem, hogy ez csak Lilire meg rám tartozik. És ha most megbocsátasz nekem mennem kell. Viszlát Tom...-Mondta flegmán
-Viszlát...-mondtam halkan, de akkor már késő volt hisz a telefon kisípolt.
Sokáig csak álltam és tartottam a fülemen a telefont. Próbáltam elképzelni, hogy mi vár majd Lilire. Tudtam, hogy nem lesz neki könnyű, de eddig sem volt az. Bízok benne. Én úgy gondolom, hogy mindent megtettem érte. Sikerülni fog neki.
Lassan felsétáltam a lépcsőn, majd habozva benyitottam a szobájába. Megpróbáltam a feszültséget eltüntetni magamról, de nem nagyon ment...
Halkan, szinte már remegő hangon szólaltam meg...