Nick befejezte a reggeliét és behívott a nappaliba. Leültünk a kanapéra és bekapcsolta a tévét. Valami hülye mese ment rajta, de ezzel most nem nagyon foglalkoztam. Nick felállt és a kis éjjeli szekrényhez ment. Elvett onnan egy fehér trikót és éppen bele akart bújni, mire megszólaltam:
-Neeee!-mondtam hangosan, mire gyorsan a szám elé tettem a kezemet.
Azt hiszem ezt hangosan mondtam ki. Nem néztem Nickre, de anélkül is tudtam, hogy engem néz. Nagyon piros lehettem, de hát nem akartam, hogy felvegye azt a pólót... Így sokkal jobb volt.
-Mi az?-kérdezte Nick,miközben csak belebújt abba a trikóba....
-Jah semmi.. Csak a TV. Mese megy rajta.. Elkapcsolod?-tereltem el a szót.
Elég jól tudtam hazudni, úgyhogy azt hiszem bevette.
-Persze-felelte és elkapcsolta valami ismeretlen filmre.
-Na szóval. Hajlandó lennél végre beavatni ebbe a gonosz dologba?
-Hát azt hiszem megtehetem-felelte mosolyogva-Az elején kezdem.
-Minden nagyon régen kezdődött. Mikor Mary még kicsi volt, és te meg én meg sem születtünk. A gonosz, vagyis a wentorok már akkor is léteztek és az erőnkre fájt a foguk. Álltalában megpróbálták maguk mellé állítani az embereket, de ha nem ment, elvették az erejüket és végeztek velük. A wentorok uralkodni akarnak az emberek felett.-mondta teljes komolysággal.
Már nem bírtam megállni, meg kellett, hogy kérdezzem ami eddig piszkálta a csőrömet
-Nick? De hogyan csinálják? Szóval.. Hogyan veszik el az erőnket?-kérdeztem félénken
-Az egy elég különleges dolog. Tudod a szemünkön keresztül.Mikor belenéznek a szemedbe. Ezért nem szabad a szemükbe nézni. De ezt ma majd gyakoroljuk.
-Gyakorolunk?-kérdeztem feldobottan. tényleg szerettem volna fejleszteni magam, ha harcra kerül a sor megálljam a helyem.
-igen. Azt fogjuk tenni. Muszáj lesz, hisz nem sokár....-itt félbehagyta a mondatot és lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy mire gondol, nem kellett, hogy befejezze. Már nincs sok időn.
A wentorok meg fogják tudni, hogy milyen erőm van és akkor eljönnek. De nekem addigra készen kell állnom.
-És mikor fogjuk kezdeni?-mosolyogtam rá.
-Hát ha szeretnéd akár most elkezdhetjük.-nézett az órára. Én is így tettem és megdöbbenve vettem észre, hogy már 10 óra. Jól elment az idő.
-Adok valami ruhát.- Mondta és kiment a szobából.
Pár perc múlva már itt is volt a kezében egy adag ruhával. Női ruha volt. Nem nagyon értettem, de nem kérdeztem rá. Gondoltam a barátnője ruhája.
Szerencsés lehet az a lány... Sóhajtottam egy nagyot.
Nick magamra hagyott és felöltöztem. Egy csőfarmer volt és egy nagy dekoltázsú fekete hősszúujjú. Nem éreztem benne jól magam. Kényelmes volt, de tudtam, hogy nem az enyém, hanem azé a lányé akit Nick szeret. Mintha féltékeny lettem volna rá.
De neeeeem! Ezt nem szabad! Lili most verd ki a fejedből-parancsoltam magamra. Nem szerethetem Nicket! Ő mást szeret és ha nem is lenne neki az a lány, akkor sem jönne velem össze....Inkább bementem a fürdőbe, megmosakodtam és megmostam a fogam a tegnap kapott fogkefével és fogkrémmel. Kifésültem a madárfészket a fejemen.
Kimentem Nickhez .Ott ült a konyhaasztalnál, nekem háttal.
Megint éreztem azt a furcsa érzést a hasamban. Mikor Nick közelében voltam, mindig ezt éreztem. Sejtettem, hogy mi ez, de inkább hanyagoltam és ráfogtam a véletlenre.
-Köszi a ruhát-mondtam és odamentem mellé-Na mehetünk?
Nick nem szólt semmit csak engem bámult. Kicsit furcsa volt, hogy ennyire néz, de aztán gyorsan lekapta rólam a tekintetét.
-Igen, mehetünk.
Felvettük a kabátunkat és kimentünk a ház elé. Nagyon szép napos idő volt. Mióta idejöttem, nem nagyon láttam a fényes napot. Jól esett ez a meleg. Mélyet szippantottam a finom friss levegőből. Szerettem az esőt, de a szép tiszta és meleg időt is.
-Itt fogunk gyakorolni?-kérdeztem
-Igen itt. Itt meg van minden ami kell.
-Rendben akkor felőlem kezdhetjük.-Elég izgatott voltam, de féltem is. Mikor legutóbb használtam az erőmet szörnyű dolog történt. Nem akartam ezt a hibát még egyszer elkövetni, de most épp azért voltam itt. Hogy megtanuljam hogyan is kell csinálni. Nem nagyon értettem, hogy Nick ebben hogyan tudna nekem segíteni, de reménykedtem benne.
-Okés. Akkor most először kezdjük ezzel a fadarabbal- mutatott a földre.-Figyelj Lili. Én nem nagyon tudom, hogy hogyan kell csinálni, de megpróbálom a lehető legtöbbet nyújtani.-nem válaszoltam csak bólintottam. Féltem. Nagyon féltem, de ezt megpróbáltam nem kimutatni.
-Figyelj. Nagyon kell koncentrálnod. próbáld meg felidézni, hogy mit tettél akkor, amikor.... szóval próbáld felidézni.-most is tudtam, hogy mire gondol.
Úgy tettem ahogy mondta. Megpróbáltam mindent felidézni magamba. DE nem ment. Arra már nem emlékeztem. Talán a sokk miatt, vagy nem tudom.... De nem ment.
-Nick nem emlékszem. Fogalmam sincs hogy csináltam...-szomorodtam el
-Mi? De próbáld meg. Valamire csak emlékszel.
Megpróbáltam. De nem ment....
-Nem Nick. Nem megy!-mondtam kicsit hangosabban
-Dehogynem. Csak akarnod kell!-emelte fel ő is a hangját.
Erre kicsit megtántorodtam, de nem voltam az az ijedős fajta.
-Nick. Én sem emlékezhetek mindenre. Ez most nem megy! Egyszerűen nem emlékszem és kész! Tudod, hogy megijedtem? Milyen rossz volt ott látni Alexet ott vérben fetrengve??-már majdnem kiabáltam, de megtartottam a hangnemet.
Nem sírtam, vagy hisztiztem, már nem zaklatott fel annyira. De ezt Nick nem tudta.
-Lili sajnálom. Nem akartam. Hülye vagyok. Tényleg nem akartalak így felzaklatni...
-Jó semmi gond. Hagyjuk ezt a témát.Én sajnálom, hogy így kiakadtam
-Dehogy is. ha nem hozom fel akkor nem akadsz ki. Az én hibám
-Nem ez nem igaz. Mostanában elég lobbanékony vagyok... -okoltam magam, nem akartam, hogy Nick magát hibáztassa
Nick erre csak elmosolyodott és kuncogott egyet
-Mi az? Mi ilyen vicces?
-Semmi... Csak tudod elég makacs vagy!-mondta nevetve
na ez már aztán sok. Én makacs? Lehet, hogy az vagyok, de ez az én dolgom...
-Igen az vagyok. De te meg önfejű és akkor mi van..-mondtam flegmán. Már csak azért is az enyém az utolsó szó.
-Én önfejű? Te kezdtél el itt hisztizni!-jelentette ki
-Micsoda?Te tiszta hülye vagy!-mondtam és közelebb léptem felé és mélyen a szemébe néztem. Állta a pillantásom és erre ő is közelebb jött.
-Áááá szóval önfejű vagyok és most már hülye is?-Lépett közelebb ismét. Már csak egy lépés választott el minket.
Nem haboztam egyből odaléptem hozzá.
-Igen az vagy!-oktattam ki, de még mindig a szemébe néztem.
Istenem azok a szemek. Valahogy nem tudtam rá haragudni.Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy forró lehelete súrolta az arcomat. Teljesen megbabonázott.
-Igen az vagyok. Mert eddig ezt nem tettem meg...-suttogta. A pillantása a számra esett.
Én is ajkait kezdtem bámulni, melyek vészesen közeledtek felém. A gyomrom teljesen összeszorult.
Na itt a 12. fejezet. Sajnálom, hogy nem raktam fel hamarabb, de egyszerűen nem volt ihletem. Sajnálom, de remélem, hogy mindenkinek tetszik.
KÖSZÖNÖM ANDINAK, HOGY SEGÍTETT A FEJEZET MEGÍRÁSÁBAN. Komolyan nem is tudom mire mennék nélküled. Nagyon kösz és 1000 puszi♥♥♥
2010. február 27., szombat
2010. február 24., szerda
11. fejezet -Ismeretlen érzés
Kérdőn néztem Nickre, de ő sem értett semmit....
Gyorsan leszedtem a kötést a sebről, hogy megnézzem mi is történt.
A piros, vérző seb helyén már csak egy hosszú, fehér, domború csík volt. Teljesen leblokkoltam. Mi történt?-Kérdeztem magamtól, mert most valahogy nem tudtam megszólalni.
A köztünk lévő csend, már szinte idegesítő volt, de nem szólaltam meg. Most nem ment. Nick a sem szólt semmit, csak csíkot nézte a kezén.
Már vagy 5 perce álltunk néma csendben egymással szemben, mikor már nem bírtam tovább.
-Ezt te csináltad?-kérdeztem alig hallhatóan.
-Nem. Legalábbis nem hiszem.-felelte, de a végét már alig hallottam.
A csend újra eluralkodott mindenen, de ezt most nem bántam. Elgondolkodtam a velem megtörtént hasonló eseményeken. Amikor megvágtam magam az üvegszilánkkal, 2szer is, na meg az Alextől kapott sebeimnek is csak úgy nyoma veszett.
-Lili... azt hiszem te voltál.... Nem tudhatom biztosra, de múltkor az az üvegszilánk... nem akarlak megijeszteni. Csak hát... most sem látok rajtad sebet, pedig meg mertem volna esküdni, hogy .. hát érted - tudtam, hogy mire gondol.
-Igen. Értem-jelentettem ki hangosan - Szóval ez is amolyan, erő. Igaz?-bár én is tisztában voltam vele és a választ is tudtam, mégis féltem beismerni magamnak. Ez az egész annyira ijesztő. Ráadásul annyi minden történt velem 1 nap alatt. Ez azért sok.
De nem borulhatok ki. Most már nem. Épp eleget rinyáltam és sajnáltattam magam mindenen. Nem lehetek ilyen gyenge. Igaz, hogy sok minden történt velem mostanában, ráadásul elég negatív dolgok, de akkor is túl kell lépnem rajta. Nem állhatok meg és sajnáltathatom magam emiatt. Talpra kell állnom és keménynek kell lennem a leglehetetlenebb helyzetekben is. Még rengeteg ilyen dolog fog érni és nem omolhatok össze akkor is.
Most fel kell állnom a földről és talpon maradnom, úgy hogy még csak megbotlanom sem szabad!!!-ezt most megfogadtam magamnak.
-Lili szerintem feküdj le aludni. Tényleg pihend ki magadat, rád fér, hidd el!
Én erre csak megadóan bólintottam és az ágy felé vettem az irányt, ami olyan hívogató volt számomra.
-Várj még egy picit.-szólt utánam Nick és megfogta a kezemet.
Nyomott 2 puszit az arcomra, amit én is viszonoztam. Mikor az arcunk összeért, a gyomrom görcsbe rándult. Jó volt vele lenni.
-Jó éjt.-suttogta a fülembe, amit alig hallottam.
Elengedte a kezem és újra elindultam. Nem tudom miért, de abban reménykedtem, hogy újra visszaránt és forró karjaiba zár. Jó volt a közelében lenni, megnyugtató volt és biztonságban tudhattam magam mellette.
Ebben a tudatban feküdtem le és nem foglalkoztam a lelkiismeretemmel. Már túl tettem rajta magam. Csak Nicken járt az eszem, mindaddig míg szempilláim nehezedni nem kezdtek és az álom messze repített. Messze, egy olyan világba, ahol nincs rossz, sem jó. Nincs semmi, csak sötétség....
**************
Reggel hallottam a falióra ketyegését. Csak a megnyugtató hangra koncentráltam. Nem tudtam tovább aludni, csak feküdtem csukott szemmel és nem gondoltam semmire, csak a ketyegésre. Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk. Csak ez ismétlődött. Persze ez más esetben teljesen felidegesített volna, de most még is jól esett.
Bevetettem az ágyat és kimentem a konyhába. Meglepetésemre Nick még nem volt ott, biztosan aludt, hisz még csak 6 óra volt.
Gondoltam készítek valami reggeli félét neki. Elkezdtem a hűtőben turkálni, de nem találtam semmi ehető dolgot, csak tojást. Úgy emlékszem, hogy Nick egyszer mondta, hogy szereti, de ha megroppanok sem jut szembe, hogy mikor....
-Ha meg még sem szereted, akkor is ezt fogod enni, mert ez van!...-Gondoltam magamban.
Kisütöttem neki pár tojást és az asztalra tettem. - pár tojás... ez reális, 6 tojást csináltam, csak neki, mivel én nem voltam éhes.
Kíváncsi voltam, hagy Dawe hol van, de gondoltam külön lakik Nicktől. Ezen nem gondolkodtam sokat, inkább megkerestem a felmosót és felmostam a konyhába, meg kiszellőztettem. A tojás miatt elég büdi lett a konyhába.
Ez a szag a régi macskám pukijára emlékeztetett -még szüleim halála előtt szökött meg tőlünk és azóta sem láttam- Néha olyan büdöseket eresztett mellettem, hogy kifordultam a szobából... Istenem, de büdös volt....
Mély elmélkedésemből Nick hangja rángatott vissza a jelenbe.
-Jó reggelt.-dörmögte mögöttem.
Nagyon mély volt a hangja, kicsit még vicces is. Mint egy medvének.
Mikor ránéztem leesett az állam. Egy teljes percig tátott szájjal bámultam.
Csak egy kék kockás rövidnadrág volt rajta, a felső testét pedig nem takarta el semmi. Így gyönyörű, domború kockás hasát tisztán lehetett látni. Annyira magával ragadó volt és férfias. Tiszta izom!
-Mi az? Baj van?-kérdezte Nick riadtan. Egy ideig még a hangomat sem találtam annyira bámultam.
-őőő... nem!!-vágtam rá és szerintem nagyon elpirulhattam, mivel Nick csak nevetett egy jót rajtam és leült az asztalhoz.
-Hűűűűű csináltál reggelit? Imádom a tojást!-nyalta meg a szája szélét.
Most hogy így megnéztem nagyon is helyes volt. Gyönyörű napbarnított arca szépen kiemelte fehér fogait. A barna szemeiről ne is beszéljünk. Már majdnem lefolytam a székről mikor ismét megtörte a csendet.
-Te aztán korán kelhettél.-mondta miközben egy tojást boncolgatott.
-Hát igen...
-Figyelj Lili. nem szeretném kerülgetni a forró kását, inkább nyíltan elmondom. Már a parton is elszerettem volna mondani, csak nem volt rá alkalmam.
Én csak megdöbbenten néztem és vártam, hogy mit akar mondani. Vett egy nagy levegőt és mélyen a szemembe nézett.
-Hát szóval... izé... nagyon szép a szemed.-na most leesett az állam.
Szép a szemem? Komolyan ezt akarta mondani? Már teljesen megijedtem, hogy megint valami rémisztőt akar közölni, erre.... Jó persze ennek is örülök, de miért mond nekem ilyet, ha egyszer mást szeret?
Nem gondolkodtam rajta tovább inkább csak mosolyogtam rá egyet és néztem ahogy befalja a tojásokat.
-Egyébként tegnap beszéltem Maryvel és megegyeztünk, hogy itt maradsz egy darabig nálam.
-Mi? De miért? elmondtad neki?-Nagyon megijedtem, hogy esetleg Mary megtudott valamit, hisz nem tudtam, hogy mit reagál rá..
-Nem, dehogy.Nem mondtam neki semmi ilyet, csak azt, hogy mivel te még "új vagy" gyakorolnod kéne ezt a képességet, vagyis képességeidet és itt nagyobb biztonságban is vagy!
-Értem. Szóval gyakorolni fogunk?-kérdeztem boldogan, mivel jó lenne végre kitanulni....
-Hát tudod nem csak azért-itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta-tudod, most, hogy kiderült, hogy van egy másik képességed, ami nagyon hasznos, így a "gonosz" biztosan meg akarja majd szerezni..... szóval érted...
-Igen hogyne érteném-feleltem halkan. Egy kicsit megrémítette amit mondott.
-Nick. Mesélnél nekem egy kicsit bővebben erről a gonoszról?
Gyorsan leszedtem a kötést a sebről, hogy megnézzem mi is történt.
A piros, vérző seb helyén már csak egy hosszú, fehér, domború csík volt. Teljesen leblokkoltam. Mi történt?-Kérdeztem magamtól, mert most valahogy nem tudtam megszólalni.
A köztünk lévő csend, már szinte idegesítő volt, de nem szólaltam meg. Most nem ment. Nick a sem szólt semmit, csak csíkot nézte a kezén.
Már vagy 5 perce álltunk néma csendben egymással szemben, mikor már nem bírtam tovább.
-Ezt te csináltad?-kérdeztem alig hallhatóan.
-Nem. Legalábbis nem hiszem.-felelte, de a végét már alig hallottam.
A csend újra eluralkodott mindenen, de ezt most nem bántam. Elgondolkodtam a velem megtörtént hasonló eseményeken. Amikor megvágtam magam az üvegszilánkkal, 2szer is, na meg az Alextől kapott sebeimnek is csak úgy nyoma veszett.
-Lili... azt hiszem te voltál.... Nem tudhatom biztosra, de múltkor az az üvegszilánk... nem akarlak megijeszteni. Csak hát... most sem látok rajtad sebet, pedig meg mertem volna esküdni, hogy .. hát érted - tudtam, hogy mire gondol.
-Igen. Értem-jelentettem ki hangosan - Szóval ez is amolyan, erő. Igaz?-bár én is tisztában voltam vele és a választ is tudtam, mégis féltem beismerni magamnak. Ez az egész annyira ijesztő. Ráadásul annyi minden történt velem 1 nap alatt. Ez azért sok.
De nem borulhatok ki. Most már nem. Épp eleget rinyáltam és sajnáltattam magam mindenen. Nem lehetek ilyen gyenge. Igaz, hogy sok minden történt velem mostanában, ráadásul elég negatív dolgok, de akkor is túl kell lépnem rajta. Nem állhatok meg és sajnáltathatom magam emiatt. Talpra kell állnom és keménynek kell lennem a leglehetetlenebb helyzetekben is. Még rengeteg ilyen dolog fog érni és nem omolhatok össze akkor is.
Most fel kell állnom a földről és talpon maradnom, úgy hogy még csak megbotlanom sem szabad!!!-ezt most megfogadtam magamnak.
-Lili szerintem feküdj le aludni. Tényleg pihend ki magadat, rád fér, hidd el!
Én erre csak megadóan bólintottam és az ágy felé vettem az irányt, ami olyan hívogató volt számomra.
-Várj még egy picit.-szólt utánam Nick és megfogta a kezemet.
Nyomott 2 puszit az arcomra, amit én is viszonoztam. Mikor az arcunk összeért, a gyomrom görcsbe rándult. Jó volt vele lenni.
-Jó éjt.-suttogta a fülembe, amit alig hallottam.
Elengedte a kezem és újra elindultam. Nem tudom miért, de abban reménykedtem, hogy újra visszaránt és forró karjaiba zár. Jó volt a közelében lenni, megnyugtató volt és biztonságban tudhattam magam mellette.
Ebben a tudatban feküdtem le és nem foglalkoztam a lelkiismeretemmel. Már túl tettem rajta magam. Csak Nicken járt az eszem, mindaddig míg szempilláim nehezedni nem kezdtek és az álom messze repített. Messze, egy olyan világba, ahol nincs rossz, sem jó. Nincs semmi, csak sötétség....
**************
Reggel hallottam a falióra ketyegését. Csak a megnyugtató hangra koncentráltam. Nem tudtam tovább aludni, csak feküdtem csukott szemmel és nem gondoltam semmire, csak a ketyegésre. Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk. Csak ez ismétlődött. Persze ez más esetben teljesen felidegesített volna, de most még is jól esett.
Bevetettem az ágyat és kimentem a konyhába. Meglepetésemre Nick még nem volt ott, biztosan aludt, hisz még csak 6 óra volt.
Gondoltam készítek valami reggeli félét neki. Elkezdtem a hűtőben turkálni, de nem találtam semmi ehető dolgot, csak tojást. Úgy emlékszem, hogy Nick egyszer mondta, hogy szereti, de ha megroppanok sem jut szembe, hogy mikor....
-Ha meg még sem szereted, akkor is ezt fogod enni, mert ez van!...-Gondoltam magamban.
Kisütöttem neki pár tojást és az asztalra tettem. - pár tojás... ez reális, 6 tojást csináltam, csak neki, mivel én nem voltam éhes.
Kíváncsi voltam, hagy Dawe hol van, de gondoltam külön lakik Nicktől. Ezen nem gondolkodtam sokat, inkább megkerestem a felmosót és felmostam a konyhába, meg kiszellőztettem. A tojás miatt elég büdi lett a konyhába.
Ez a szag a régi macskám pukijára emlékeztetett -még szüleim halála előtt szökött meg tőlünk és azóta sem láttam- Néha olyan büdöseket eresztett mellettem, hogy kifordultam a szobából... Istenem, de büdös volt....
Mély elmélkedésemből Nick hangja rángatott vissza a jelenbe.
-Jó reggelt.-dörmögte mögöttem.
Nagyon mély volt a hangja, kicsit még vicces is. Mint egy medvének.
Mikor ránéztem leesett az állam. Egy teljes percig tátott szájjal bámultam.
Csak egy kék kockás rövidnadrág volt rajta, a felső testét pedig nem takarta el semmi. Így gyönyörű, domború kockás hasát tisztán lehetett látni. Annyira magával ragadó volt és férfias. Tiszta izom!
-Mi az? Baj van?-kérdezte Nick riadtan. Egy ideig még a hangomat sem találtam annyira bámultam.
-őőő... nem!!-vágtam rá és szerintem nagyon elpirulhattam, mivel Nick csak nevetett egy jót rajtam és leült az asztalhoz.
-Hűűűűű csináltál reggelit? Imádom a tojást!-nyalta meg a szája szélét.
Most hogy így megnéztem nagyon is helyes volt. Gyönyörű napbarnított arca szépen kiemelte fehér fogait. A barna szemeiről ne is beszéljünk. Már majdnem lefolytam a székről mikor ismét megtörte a csendet.
-Te aztán korán kelhettél.-mondta miközben egy tojást boncolgatott.
-Hát igen...
-Figyelj Lili. nem szeretném kerülgetni a forró kását, inkább nyíltan elmondom. Már a parton is elszerettem volna mondani, csak nem volt rá alkalmam.
Én csak megdöbbenten néztem és vártam, hogy mit akar mondani. Vett egy nagy levegőt és mélyen a szemembe nézett.
-Hát szóval... izé... nagyon szép a szemed.-na most leesett az állam.
Szép a szemem? Komolyan ezt akarta mondani? Már teljesen megijedtem, hogy megint valami rémisztőt akar közölni, erre.... Jó persze ennek is örülök, de miért mond nekem ilyet, ha egyszer mást szeret?
Nem gondolkodtam rajta tovább inkább csak mosolyogtam rá egyet és néztem ahogy befalja a tojásokat.
-Egyébként tegnap beszéltem Maryvel és megegyeztünk, hogy itt maradsz egy darabig nálam.
-Mi? De miért? elmondtad neki?-Nagyon megijedtem, hogy esetleg Mary megtudott valamit, hisz nem tudtam, hogy mit reagál rá..
-Nem, dehogy.Nem mondtam neki semmi ilyet, csak azt, hogy mivel te még "új vagy" gyakorolnod kéne ezt a képességet, vagyis képességeidet és itt nagyobb biztonságban is vagy!
-Értem. Szóval gyakorolni fogunk?-kérdeztem boldogan, mivel jó lenne végre kitanulni....
-Hát tudod nem csak azért-itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta-tudod, most, hogy kiderült, hogy van egy másik képességed, ami nagyon hasznos, így a "gonosz" biztosan meg akarja majd szerezni..... szóval érted...
-Igen hogyne érteném-feleltem halkan. Egy kicsit megrémítette amit mondott.
-Nick. Mesélnél nekem egy kicsit bővebben erről a gonoszról?
2010. február 19., péntek
10. fejezet - Önző dög!
A víz zúgott a fülem mellett. Iszonyatos hangzavar volt a víz alatt. De engem ez nem érdekelt. Csak egy dolog járt az eszemben. Meghalni. Ezzel mindenkinek megkönnyebbítem majd az életét!
Már lent voltam egy ideje a víz alatt, mikor a tüdőm iszonyatosan szorított. Azt hittem, hogy mindjárt szétrobban. Már rendesen gondolkozni sem tudtam odalent.
Megkapaszkodtam a fürdőkád 2 oldalába és szorítottam ahogy csak tudtam, várva a halált. De akkor már nem bírtam tovább. Iszonyatosan fájt a tüdőm, a fejem, fel kellett jönnöm.
A kezemmel segítettem felhúzni magam a kád aljáról, majd zihálva kapkodtam levegő után.
-Nem, nem, nem!-mondtam hangosan magamnak.
Nem lehetek ilyen gyáva és önző. Elvettem az életét valakinek akinek joga lett volna hozzá, de magamnak már nem tudtam, holott nekem már nem lenne jogom az élethez. Gyáva vagyok és önző. Nem vagyok jó semmire....
A kádban már kezdett hűlni a víz ezért kiszálltam és leakasztottam a fogasról egy fehér törülközőt. Szépen lassan megtörülköztem, majd a lila foltjaimat és a sebeimet kezdtem keresgélni.
De hiába. Nem találtam sehol. De mind1 nem is érdekel.
Kintről zajokat szűrődtek be. Ahogy kivettem belőle Nick beszélgetett valakivel.
Nem nagyon lehetett érteni, hogy mit mond, de az utolsó szót tisztán hallottam.
-De én szeretem!!! - Mikor ezt kimondta hatalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha valaki tiszta erejéből, megütött volna. Annyira fájt. De ez most már nem érdekel. Neki joga van a boldogsághoz, nekem pedig örülnöm kéne, hogy legalább ő boldog......
Mélyen elmerültem gondolataimban, mikor valaki elkezdett dörömbölni a fürdőszoba ajtaján.
-Lili ne tedd!!!!! Kérlek ne!!!!!-üvöltött Nick az ajtó mögül-Nem éri meg Lili. Nyisd ki az ajtót! Hallod?
Teljesen ledermedtem, hiszen sejtettem, hogy mire gondol, csak azt nem tudtam, hogy honnan tudta meg. haboztam egy kicsit, de végül megadtam magam és lassan kinyitottam az ajtót.
Nick ott állt előttem és mélyen a szemembe nézett. Én inkább gyorsan lekaptam róla a szemem és a földet kezdtem bámulni. Nem tudtam ezek után a szemébe nézni...
-Miért? Hallod? Miért?-kérdezte halkan. Míg a válaszra várt kezét az államra helyezte, így kényszerített, hogy szemébe nézzek. Nem válaszoltam neki, inkább ismét lehajtottam a fejem és nagyot sóhajtottam.
-Nem tettem meg... Gyáva voltam..-mondtam halkan, de az utolsó mondatál már belenéztem a szemébe és úgy fojtattam-Gyáva vagyok Nick! Gyáva önző dög!!!!-ordítottam a képébe
Nem válaszolt, csak szorosan magához húzott. Forró bőre csak úgy perzselte az enyémet. Jó volt, hogy a karjaiban tudhattam magam. Kicsit megnyugtatott, bár én soha nem voltam az a típus akit vigasztalni kelljen.
-Lili ne mondj ilyet. Ez nem igaz! Te is tudod, hogy bárki más ezt tette volna a helyedben. De erre ez nem megoldás, hogy öngyilkos legyél....-suttogta a fülembe
Most úgy éreztem magam, mint egy kislány akit éppen szid az anyukája.
-Nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves legyél hozzám-mondtam és magamhoz szorítottam, majd eltaszítottam magamtól. Nem érdemeltem meg a kedvességét, főleg ezek után....-Én megöltem egy embert! Ahhoz nem voltam gyáva, de ehhez, hogy magammal végezzek már az voltam!
-Én értelek Lili! De ez nem megoldás. Gondolj csak bele, hogy Mary mit érzett volna ha te meghalsz. Szinte senkije nem maradt volna! Na és én? Szerinted mit éreztem volna, ha te csak így vízbefojtod magad?
Erre már nem válaszoltam, mivel igaza volt. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek...
-Honnan tudtad meg?-kérdeztem elhalkulva
-Jesse meglátta... Hívott telefonon..-mondta. Hát persze Jesse. Erre nem számítottam
-Ugye megígéred, hogy többet nem teszel ilyet? Nagyon megijesztettél...-suttogta lehajtott fejjel.
-Megígérem... Nem teszek ilyet...-tettem neki fogadalmat.
-Jól van. De most menj lefeküdni. Elég fárasztó volt ez a nap.......-parancsolt rám. Most már tényleg kislánynak éreztem magam.
Megadóan az ágy felé sétáltam ami már megvolt nekem vetve. Bebújtam az ágyba és becsuktam a szemem. Tudtam, hogy úgysem fogok tudni elaludni, de azért megpróbáltam. A lelkiismeret nem hagyott nyugodni. A tarkóm csak úgy lüktetett, de nem érdekelt. Ennyi fájdalom igazán kijár nekem is.
Mindenfélén gondolkodtam, de egy bizonyos témát kerültem... De valahogy mindig bevillant egy-egy emlékkép.
Nick fürkésző pillantását végig magamon éreztem. Ott ült a fotelba és engem nézett.
*********************
A szemem egyre nehezebb lett és már majdnem megadtam magam az alvásnak, de akkor kintről egy hangos káromkodást hallottam. Kipattantak a szemeim és Nicket kezdtem keresni aki utoljára a fotelban ült. De már hűlt helye.
Vajon mit csinálhatott? Azonnal kiugrottam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.
Nick ott állt a mosogatónál és egy véres papírzsebkendő volt a csuklójára tekerve. Azonnal odafutottam hozzá.
-Jézusom Nick!! Mit csináltál???
-Hát.. megvágtam magam, pedig nem akartam öngyilkos lenni elhiheted...-mondta flegmán, mire én csak lehajtottam a fejem. Ezt egy kicsit övön alulinak éreztem, na meg újra eszembe jutott...
-Jajj ne haragudj! Nem úgy értettem!!!-mondta sajnálkozón
-Semmi gond! Felejtsük el!-javasoltam és a kezét kezdtem fürkészni- Jesszusom! Te aztán jól megvágtad magad!
Egy elég mély seb helyezkedett el a csuklóján, ami rettenetes vérzett. Mintha nem is akart volna elállni.
Nick tekert rá még egy zsebkendőt, azzal próbálta elállítani a vérzést, bár nem sokra ment vele. Ahogy rátette a zsepit az már kezdett is átázni és a vér egyre nagyobb helyen terjedt szét a zsepin.
Mikor már az is átázott odament a szekrényhez és kivett belőle egy elsősegély dobozt.
-Talán ezzel kellett volna kezdeni.... Nem?-kérdeztem flegmán
-Az lehet...-vágott egy fancsali fintort
Levette a sebről az átázott zsepiket és kinyitotta a dobozt. Kivett belőle egy tekercs fáslit és elkezdte bekötözni a sebet. Nagyon bénán ment neki félkézzel, így inkább én vettem át az irányítást.
-Majd én.-ajánlkoztam fel és kikaptam a kezéből a kötszert.
Elkezdtem rátekerni a sebre, de gy kicsit kilazult, így rátettem a kezem, hogy megszorítsam. Eléggé fel volt dagadva a másik kezéhez képest...
De akkor éreztem, hogy a duzzadtság elkezd visszahúzódni a kezem alatt. Nagyon megijedtem, úgyhogy gyorsan lekaptam róla a kezem. Csak egyszer tekertem át rajta a fáslit, így ennek már rég át kellett volna áznia. De nem.
Kérdőn néztem Nickre, de ő sem értett semmit....
na itt a 10. remélem tetszik, mert elég sokáig dolgoztam rajta. Próbáltam, kicsit depisre írni, hát remélem sikerült......
Már lent voltam egy ideje a víz alatt, mikor a tüdőm iszonyatosan szorított. Azt hittem, hogy mindjárt szétrobban. Már rendesen gondolkozni sem tudtam odalent.
Megkapaszkodtam a fürdőkád 2 oldalába és szorítottam ahogy csak tudtam, várva a halált. De akkor már nem bírtam tovább. Iszonyatosan fájt a tüdőm, a fejem, fel kellett jönnöm.
A kezemmel segítettem felhúzni magam a kád aljáról, majd zihálva kapkodtam levegő után.
-Nem, nem, nem!-mondtam hangosan magamnak.
Nem lehetek ilyen gyáva és önző. Elvettem az életét valakinek akinek joga lett volna hozzá, de magamnak már nem tudtam, holott nekem már nem lenne jogom az élethez. Gyáva vagyok és önző. Nem vagyok jó semmire....
A kádban már kezdett hűlni a víz ezért kiszálltam és leakasztottam a fogasról egy fehér törülközőt. Szépen lassan megtörülköztem, majd a lila foltjaimat és a sebeimet kezdtem keresgélni.
De hiába. Nem találtam sehol. De mind1 nem is érdekel.
Kintről zajokat szűrődtek be. Ahogy kivettem belőle Nick beszélgetett valakivel.
Nem nagyon lehetett érteni, hogy mit mond, de az utolsó szót tisztán hallottam.
-De én szeretem!!! - Mikor ezt kimondta hatalmas fájdalmat éreztem a mellkasomban, mintha valaki tiszta erejéből, megütött volna. Annyira fájt. De ez most már nem érdekel. Neki joga van a boldogsághoz, nekem pedig örülnöm kéne, hogy legalább ő boldog......
Mélyen elmerültem gondolataimban, mikor valaki elkezdett dörömbölni a fürdőszoba ajtaján.
-Lili ne tedd!!!!! Kérlek ne!!!!!-üvöltött Nick az ajtó mögül-Nem éri meg Lili. Nyisd ki az ajtót! Hallod?
Teljesen ledermedtem, hiszen sejtettem, hogy mire gondol, csak azt nem tudtam, hogy honnan tudta meg. haboztam egy kicsit, de végül megadtam magam és lassan kinyitottam az ajtót.
Nick ott állt előttem és mélyen a szemembe nézett. Én inkább gyorsan lekaptam róla a szemem és a földet kezdtem bámulni. Nem tudtam ezek után a szemébe nézni...
-Miért? Hallod? Miért?-kérdezte halkan. Míg a válaszra várt kezét az államra helyezte, így kényszerített, hogy szemébe nézzek. Nem válaszoltam neki, inkább ismét lehajtottam a fejem és nagyot sóhajtottam.
-Nem tettem meg... Gyáva voltam..-mondtam halkan, de az utolsó mondatál már belenéztem a szemébe és úgy fojtattam-Gyáva vagyok Nick! Gyáva önző dög!!!!-ordítottam a képébe
Nem válaszolt, csak szorosan magához húzott. Forró bőre csak úgy perzselte az enyémet. Jó volt, hogy a karjaiban tudhattam magam. Kicsit megnyugtatott, bár én soha nem voltam az a típus akit vigasztalni kelljen.
-Lili ne mondj ilyet. Ez nem igaz! Te is tudod, hogy bárki más ezt tette volna a helyedben. De erre ez nem megoldás, hogy öngyilkos legyél....-suttogta a fülembe
Most úgy éreztem magam, mint egy kislány akit éppen szid az anyukája.
-Nem érdemlem meg, hogy ilyen kedves legyél hozzám-mondtam és magamhoz szorítottam, majd eltaszítottam magamtól. Nem érdemeltem meg a kedvességét, főleg ezek után....-Én megöltem egy embert! Ahhoz nem voltam gyáva, de ehhez, hogy magammal végezzek már az voltam!
-Én értelek Lili! De ez nem megoldás. Gondolj csak bele, hogy Mary mit érzett volna ha te meghalsz. Szinte senkije nem maradt volna! Na és én? Szerinted mit éreztem volna, ha te csak így vízbefojtod magad?
Erre már nem válaszoltam, mivel igaza volt. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek...
-Honnan tudtad meg?-kérdeztem elhalkulva
-Jesse meglátta... Hívott telefonon..-mondta. Hát persze Jesse. Erre nem számítottam
-Ugye megígéred, hogy többet nem teszel ilyet? Nagyon megijesztettél...-suttogta lehajtott fejjel.
-Megígérem... Nem teszek ilyet...-tettem neki fogadalmat.
-Jól van. De most menj lefeküdni. Elég fárasztó volt ez a nap.......-parancsolt rám. Most már tényleg kislánynak éreztem magam.
Megadóan az ágy felé sétáltam ami már megvolt nekem vetve. Bebújtam az ágyba és becsuktam a szemem. Tudtam, hogy úgysem fogok tudni elaludni, de azért megpróbáltam. A lelkiismeret nem hagyott nyugodni. A tarkóm csak úgy lüktetett, de nem érdekelt. Ennyi fájdalom igazán kijár nekem is.
Mindenfélén gondolkodtam, de egy bizonyos témát kerültem... De valahogy mindig bevillant egy-egy emlékkép.
Nick fürkésző pillantását végig magamon éreztem. Ott ült a fotelba és engem nézett.
*********************
A szemem egyre nehezebb lett és már majdnem megadtam magam az alvásnak, de akkor kintről egy hangos káromkodást hallottam. Kipattantak a szemeim és Nicket kezdtem keresni aki utoljára a fotelban ült. De már hűlt helye.
Vajon mit csinálhatott? Azonnal kiugrottam az ágyból és a konyha felé vettem az irányt.
Nick ott állt a mosogatónál és egy véres papírzsebkendő volt a csuklójára tekerve. Azonnal odafutottam hozzá.
-Jézusom Nick!! Mit csináltál???
-Hát.. megvágtam magam, pedig nem akartam öngyilkos lenni elhiheted...-mondta flegmán, mire én csak lehajtottam a fejem. Ezt egy kicsit övön alulinak éreztem, na meg újra eszembe jutott...
-Jajj ne haragudj! Nem úgy értettem!!!-mondta sajnálkozón
-Semmi gond! Felejtsük el!-javasoltam és a kezét kezdtem fürkészni- Jesszusom! Te aztán jól megvágtad magad!
Egy elég mély seb helyezkedett el a csuklóján, ami rettenetes vérzett. Mintha nem is akart volna elállni.
Nick tekert rá még egy zsebkendőt, azzal próbálta elállítani a vérzést, bár nem sokra ment vele. Ahogy rátette a zsepit az már kezdett is átázni és a vér egyre nagyobb helyen terjedt szét a zsepin.
Mikor már az is átázott odament a szekrényhez és kivett belőle egy elsősegély dobozt.
-Talán ezzel kellett volna kezdeni.... Nem?-kérdeztem flegmán
-Az lehet...-vágott egy fancsali fintort
Levette a sebről az átázott zsepiket és kinyitotta a dobozt. Kivett belőle egy tekercs fáslit és elkezdte bekötözni a sebet. Nagyon bénán ment neki félkézzel, így inkább én vettem át az irányítást.
-Majd én.-ajánlkoztam fel és kikaptam a kezéből a kötszert.
Elkezdtem rátekerni a sebre, de gy kicsit kilazult, így rátettem a kezem, hogy megszorítsam. Eléggé fel volt dagadva a másik kezéhez képest...
De akkor éreztem, hogy a duzzadtság elkezd visszahúzódni a kezem alatt. Nagyon megijedtem, úgyhogy gyorsan lekaptam róla a kezem. Csak egyszer tekertem át rajta a fáslit, így ennek már rég át kellett volna áznia. De nem.
Kérdőn néztem Nickre, de ő sem értett semmit....
na itt a 10. remélem tetszik, mert elég sokáig dolgoztam rajta. Próbáltam, kicsit depisre írni, hát remélem sikerült......
2010. február 18., csütörtök
9. fejezet - Mindennek vége!
Már vagy 5 perce ott álltam magamba zárkózva, a gondolataim pedig máshol jártak. A felismerés villámként csapott belém, miszerint meghalt és erről csak én tehettem. Én öltem meg őt. Én. Én.Én!!!!! Nem tudtam mit tenni, vagy esetleg szólni valakinek, hisz nem járt erre senki. Elkezdtem lapozgatni a telefonom névlistáját, de nem találtam benne senkit aki ebben a helyzetben a segítségemre lehetett volna.
De akkor megláttam Nick nevét. Hát persze. Ő talán tud segíteni. Ő az egyetlen esélyem....
Megnyomtam a zöld gombot a telefonomon és vártam, hogy felvegye. Nem kellet sokáig várnom, hamar felvette.
-Szia Lili. Hát te?- kérdezte vidáman, de erre nem tudtam mit felelni. Annyira felkavartak az események, hogy nem találtam a hangomat sem.
-Lili ott vagy?-kérdezte kicsit idegesen. De én még mindig nem tudtam érthető választ kinyögni.
Mikor végre megtaláltam a hangomat, csak ennyit tudtam kinyögni:
-Megöltem...-mondtam suttogva, úgy, hogy a végét már alig lehetett hallani.
-Tessék? Lili te vagy az? Ki halt meg?-kérdezte, de hangjában már teljesen érezhető volt a feszültség.
Már nem tudtam könnyeimet visszafogni, így zokogva ordítottam bele a telefonba:
- Meghalt!!! Megöltem!!! Én. Én öltem meg Nick!!!!!-ordítottam
-Tessék? De ki? Azonnal odamegyek. Hol vagy most?-árasztott el kérdéseivel
-Nem tudom....Egy sikátorban...
-Milyen sikátorban? Itt a városban?
-Igen.-Adtam ki halkan a rövid választ
-Tudom hol van! Azonnal odamegyek. Várj meg ott!!!-de mire kimondta már sípolt is egyet a telefon, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek.
Eltettem a telefont, vissza a zsebembe és újra bámulni kezdtem Alexet.
Leültem a fal mellé és felhúztam a lábaimat, majd szorosan átöleltem a kezeimmel a térdemet.A vállam már nem fájt annyira, mint pár perce.
De bennem még mindig ott kavarogtak az érzelmek. Megöltem, valakit akinek joga volt az élethez. Akinek nem kellett volna meghalnia. Ma biztos, hogy nem és nem én általam. Miért nem én haltam meg? Nekem kéne most ott feküdnöm helyette. Nekem és nem neki...
Arcomat térdeimre hajtottam és tovább okoltam magam Alex halála miatt, ami az én lelkemen szárad. De akkor lépteket hallottam az utcában. Egyre gyorsabbak lettek, de nem emeltem fel a fejem, hiszen anélkül is tudtam, hogy kitől származnak.
-Jézusom Lili!!!!.-jött oda mellém Nick és szorosan átölelt a földön.
Felálltam a földről és ismét Alexre néztem akit saját vére vett körbe.
Már nem tudtam őt olyan sokáig nézni, mivel a látvány elég borzalmas volt. Nick szorosan állt mellettem és fogta a kezemet. Nem szólt egy szót sem, amiért hálás vagyok neki.
Elengedtem forró kezét és mélyen bele néztem gyönyörű mély barna szemeibe, melyben a boldogság helyett fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel.
-Megöltem!-jelentettem ki majd újra ölelő karjaiba vetettem magam.
Olyan szorosan öleltem magamhoz ahogy csak tudtam és fekete bőrdzsekijébe temettem könnyes arcomat. Csak zokogtam és zokogtam.
-Meghalt!!!-ütöttem bele a vállába tiszta erőből-Én tehetek róla!Az egész az én hibám!!!-ütöttem meg ismét. -Ha én nem vagyok akkor ez az egész nem történik meg! Mindenről csak én tehetek!!!!-üvöltöttem hisztérikusan és közben levegőért kapkodtam
-Cssss!! Ne aggódj. Minden rendben lesz!-suttogta a fülembe és közben a hátamat simogatta
************************
Egy fél óra múlva már a Passatban ültem és bámultam ki az ablakon.
Nick felhívta a haverjait és elmesélte neki a történteket -legalábbis amennyit tudott, mivel én nem meséltem neki róla-! Ők pedig segítenek eltakarítani a......
Nick lekanyarodott a szokásos hazafelé vezető útról és rátért egy kis ösvényre, mely számomra még teljesen ismeretlen volt.
Vetettem felé egy kérdő pillantást, hisz nem nagyon tudtam, hogy hova megyünk, mivel a házunk teljesen más irányban van.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne Maryhez hazamenned a történtek után, így gondoltam a legjobb az lesz ha nálam lennél egy ideig...-itt tartott egy kis szünetet majd folytatta-Ő még nem tud róla.... és szerintem az lenne a legjobb, ha nem is tudna...-ezzel valahogy egyet tudtam érteni
-Igen-mondtam elhalkulva és újra az utat kezdtem kémlelni.
Nem sokat láttam, mivel már kezdett sötétedni.
Hamar odaértünk egy ismerős házhoz. Idehozott Nick mikor találkoztunk az erdőben.
Udvariasan kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és bevezetett a házba. Nem volt egy nagy szám. Kicsi volt, de még is otthonos. Minden ugyan úgy állt ahogyan a képzeletem megőrizte. A kicsi fa bútorok, a pasi szag...
-Gyere megmutatom hol fogysz aludni.-mondta és felvezetett a lépcsőn
Kinyitotta előttem az ajtót és nagyon kellemes látvány fogadott.
A szoba hasonlít az enyémre. Egy kis éjjeliszekrény az aprócska ágy mellett. az ággyal szemben egy nagy ablak, melyből a kilátás pont az erdőre néz.Az ablak alatt pedig egy kis kétajtós fa szekrény.
-Hát itt fogsz aludni. Remélem tetszik...-mondta és lehajtotta a fejét.
erre nem tudtam mit mondani. Fogtam magam és a nyakába ugrottam.
-Mindent köszönök neked. Ha te nem lennél nekem akkor nem is tudom mit tehettem volna.-öleltem át szorosan
-Aranyos vagy....-nézett mélyen a szemembe. Még alig néztem meg közelről. annyira szép arca van. Mintha csak egy magazinból lépett volna ki. Olyan csodálatos volt. -Őőő... hát fürdőszoba csak egy van. A következő ajtó balra ha esetleg leszeretnél zuhanyozni..
-Oh igen az jó lenne.-mondtam, mivel tényleg rám férne.
-Rendben. Akkor adok pár ruhát.-szólt halkan és a kis fa szekrényhez sétált.
Kivett belőle egy szürke pólót és egy fekete rövidnadrágot.-Ez jó lesz?
-Ó persze. Ez tökéletes. Köszönöm!-mondtam és kivettem a kezéből, majd nyomtam 2 puszit az arcára.-Nick örülök, hogy voltál nekem!!-szóltam és még egyszer jól megnéztem. Utoljára.
Tényleg nagyon hálás voltam neki, hisz nem is tudom mi lett volna velem nélküle. Kár, hogy ennek már vége. Jó lett volna még vele egy kis időt tölteni. De nekem ez már nem menne. Már nem!!
Benyitottam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Levetkőztem és a szennyeseimet bedobtam a szennyes kosárba és elkezdtem a kádba vizet engedni. Mikor a víz már elég kellemes volt elzártam a csapot és beleereszkedtem. Valahogy most nem tudtam ellazulni.... De az események nem mentek ki a fejemből. Újra és újra lezajlottak előttem az események.
Minden az én hibám volt. Mindenkinek csak megnehezítem az életét. De ennek most véget vetek!!!!!!!-gondoltam magamba.
Kifújtam az összes levegőmet és lebuktam a víz alá.
De akkor megláttam Nick nevét. Hát persze. Ő talán tud segíteni. Ő az egyetlen esélyem....
Megnyomtam a zöld gombot a telefonomon és vártam, hogy felvegye. Nem kellet sokáig várnom, hamar felvette.
-Szia Lili. Hát te?- kérdezte vidáman, de erre nem tudtam mit felelni. Annyira felkavartak az események, hogy nem találtam a hangomat sem.
-Lili ott vagy?-kérdezte kicsit idegesen. De én még mindig nem tudtam érthető választ kinyögni.
Mikor végre megtaláltam a hangomat, csak ennyit tudtam kinyögni:
-Megöltem...-mondtam suttogva, úgy, hogy a végét már alig lehetett hallani.
-Tessék? Lili te vagy az? Ki halt meg?-kérdezte, de hangjában már teljesen érezhető volt a feszültség.
Már nem tudtam könnyeimet visszafogni, így zokogva ordítottam bele a telefonba:
- Meghalt!!! Megöltem!!! Én. Én öltem meg Nick!!!!!-ordítottam
-Tessék? De ki? Azonnal odamegyek. Hol vagy most?-árasztott el kérdéseivel
-Nem tudom....Egy sikátorban...
-Milyen sikátorban? Itt a városban?
-Igen.-Adtam ki halkan a rövid választ
-Tudom hol van! Azonnal odamegyek. Várj meg ott!!!-de mire kimondta már sípolt is egyet a telefon, jelezve, hogy vége a beszélgetésnek.
Eltettem a telefont, vissza a zsebembe és újra bámulni kezdtem Alexet.
Leültem a fal mellé és felhúztam a lábaimat, majd szorosan átöleltem a kezeimmel a térdemet.A vállam már nem fájt annyira, mint pár perce.
De bennem még mindig ott kavarogtak az érzelmek. Megöltem, valakit akinek joga volt az élethez. Akinek nem kellett volna meghalnia. Ma biztos, hogy nem és nem én általam. Miért nem én haltam meg? Nekem kéne most ott feküdnöm helyette. Nekem és nem neki...
Arcomat térdeimre hajtottam és tovább okoltam magam Alex halála miatt, ami az én lelkemen szárad. De akkor lépteket hallottam az utcában. Egyre gyorsabbak lettek, de nem emeltem fel a fejem, hiszen anélkül is tudtam, hogy kitől származnak.
-Jézusom Lili!!!!.-jött oda mellém Nick és szorosan átölelt a földön.
Felálltam a földről és ismét Alexre néztem akit saját vére vett körbe.
Már nem tudtam őt olyan sokáig nézni, mivel a látvány elég borzalmas volt. Nick szorosan állt mellettem és fogta a kezemet. Nem szólt egy szót sem, amiért hálás vagyok neki.
Elengedtem forró kezét és mélyen bele néztem gyönyörű mély barna szemeibe, melyben a boldogság helyett fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel.
-Megöltem!-jelentettem ki majd újra ölelő karjaiba vetettem magam.
Olyan szorosan öleltem magamhoz ahogy csak tudtam és fekete bőrdzsekijébe temettem könnyes arcomat. Csak zokogtam és zokogtam.
-Meghalt!!!-ütöttem bele a vállába tiszta erőből-Én tehetek róla!Az egész az én hibám!!!-ütöttem meg ismét. -Ha én nem vagyok akkor ez az egész nem történik meg! Mindenről csak én tehetek!!!!-üvöltöttem hisztérikusan és közben levegőért kapkodtam
-Cssss!! Ne aggódj. Minden rendben lesz!-suttogta a fülembe és közben a hátamat simogatta
************************
Egy fél óra múlva már a Passatban ültem és bámultam ki az ablakon.
Nick felhívta a haverjait és elmesélte neki a történteket -legalábbis amennyit tudott, mivel én nem meséltem neki róla-! Ők pedig segítenek eltakarítani a......
Nick lekanyarodott a szokásos hazafelé vezető útról és rátért egy kis ösvényre, mely számomra még teljesen ismeretlen volt.
Vetettem felé egy kérdő pillantást, hisz nem nagyon tudtam, hogy hova megyünk, mivel a házunk teljesen más irányban van.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne Maryhez hazamenned a történtek után, így gondoltam a legjobb az lesz ha nálam lennél egy ideig...-itt tartott egy kis szünetet majd folytatta-Ő még nem tud róla.... és szerintem az lenne a legjobb, ha nem is tudna...-ezzel valahogy egyet tudtam érteni
-Igen-mondtam elhalkulva és újra az utat kezdtem kémlelni.
Nem sokat láttam, mivel már kezdett sötétedni.
Hamar odaértünk egy ismerős házhoz. Idehozott Nick mikor találkoztunk az erdőben.
Udvariasan kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és bevezetett a házba. Nem volt egy nagy szám. Kicsi volt, de még is otthonos. Minden ugyan úgy állt ahogyan a képzeletem megőrizte. A kicsi fa bútorok, a pasi szag...
-Gyere megmutatom hol fogysz aludni.-mondta és felvezetett a lépcsőn
Kinyitotta előttem az ajtót és nagyon kellemes látvány fogadott.
A szoba hasonlít az enyémre. Egy kis éjjeliszekrény az aprócska ágy mellett. az ággyal szemben egy nagy ablak, melyből a kilátás pont az erdőre néz.Az ablak alatt pedig egy kis kétajtós fa szekrény.
-Hát itt fogsz aludni. Remélem tetszik...-mondta és lehajtotta a fejét.
erre nem tudtam mit mondani. Fogtam magam és a nyakába ugrottam.
-Mindent köszönök neked. Ha te nem lennél nekem akkor nem is tudom mit tehettem volna.-öleltem át szorosan
-Aranyos vagy....-nézett mélyen a szemembe. Még alig néztem meg közelről. annyira szép arca van. Mintha csak egy magazinból lépett volna ki. Olyan csodálatos volt. -Őőő... hát fürdőszoba csak egy van. A következő ajtó balra ha esetleg leszeretnél zuhanyozni..
-Oh igen az jó lenne.-mondtam, mivel tényleg rám férne.
-Rendben. Akkor adok pár ruhát.-szólt halkan és a kis fa szekrényhez sétált.
Kivett belőle egy szürke pólót és egy fekete rövidnadrágot.-Ez jó lesz?
-Ó persze. Ez tökéletes. Köszönöm!-mondtam és kivettem a kezéből, majd nyomtam 2 puszit az arcára.-Nick örülök, hogy voltál nekem!!-szóltam és még egyszer jól megnéztem. Utoljára.
Tényleg nagyon hálás voltam neki, hisz nem is tudom mi lett volna velem nélküle. Kár, hogy ennek már vége. Jó lett volna még vele egy kis időt tölteni. De nekem ez már nem menne. Már nem!!
Benyitottam a fürdőbe és becsuktam magam mögött az ajtót. Levetkőztem és a szennyeseimet bedobtam a szennyes kosárba és elkezdtem a kádba vizet engedni. Mikor a víz már elég kellemes volt elzártam a csapot és beleereszkedtem. Valahogy most nem tudtam ellazulni.... De az események nem mentek ki a fejemből. Újra és újra lezajlottak előttem az események.
Minden az én hibám volt. Mindenkinek csak megnehezítem az életét. De ennek most véget vetek!!!!!!!-gondoltam magamba.
Kifújtam az összes levegőmet és lebuktam a víz alá.
2010. február 17., szerda
Új dizi
Hali!
Meguntam a rózsaszínt, úgyhogy gondoltam kékre váltok. Remélem jobban tetszik, mint az előző.
Puszika: Lili
Meguntam a rózsaszínt, úgyhogy gondoltam kékre váltok. Remélem jobban tetszik, mint az előző.
Puszika: Lili
2010. február 16., kedd
8. fejezet - Élet vagy halál?
Na meghoztam a 8. at. Elég véresre sikeredett, de remélem, hogy tetszeni fog.
Leesett az állam! Csak némán, tátott szájjal álltam a szoba közepén és meredtem Nickre aki az ágy szélén ült. Ő meg hogy kerül ide?
- Szia!!!-mondta, boldogan és hangjában megkönnyebbülést véltem felfedezni.
-Hát szia! Te meg mit keresel itt?- förmedtem rá. Csak így bejön a szobámba? Tök jó. És ha meztelenül sétáltam volna ki?
-Én... csak hívtalak párszor, de nem vetted föl, és gondoltam megnézem mi van veled.-mondta vidáman miközben engem méregetett.
csak most jöttem rá, hogy egy szál törülközőben vagyok.
-Ohh. Értem, de most felöltözök.-szóltam, de már el is indultam az ágyhoz és kivettem a pizsamámat a párnám alól, majd sietve berontottam a fürdőbe.
Magamra kapkodtam a cuccaimat és visszamentem Nickhez, aki még mindig ugyan ott ült.
Vajon mit akarhatott tőlem. Odamentem az íróasztalomhoz, ahol tegnap hagytam a telefonomat. Megnéztem a nem fogadottak listáját és leesett az állam.
-Jézusom!!! Te 10-szer hívtál?-Kérdeztem azonnal
-Igen!-mondta és egy csibészes mosolyt küldött felém
-Hát biztos fontos lehetett amit mondani szerettél volna....-szóltam, de még mindig a megdöbbenés hatása alatt voltam, úgyhogy inkább leültem mellé.
- Áááá nem annyira. Csak gondoltam elmehetnénk moziba, vagy valami.
-Mozi? Benne vagyok. És mit néznénk?-kérdeztem vidáman, mert feldobott ez az ötlet. Mivel barátaim alig voltak, így szüleimmel mentem csak moziba, ami nem volt olyan szórakoztató, úgyhogy én inkább mindig otthon maradtam.
-Biztos adnak valami romantikus filmet vagy valami...
-Romantikus????????? Ááá azt ne. Én nem rajongok értük annyira. Gondolom te sem. Inkább nézzünk valami horrort!!-jelentettem ki.
Nick erre csak nagy szemekkel nézett rám.
-Horrort? Te meg a horror?
Na ezt már nem hagyhattam szótlanul, úgyhogy belevágtam a szavába
-Micsoda? Miért ne szerethetném a horrort?
- Nem az.. csak gondoltam inkább néznél egy romantikus filmet... vagy valami..
- Na ne. Legyen valami jó ijesztgetős horror!
-Hát jó de te mondtad. És mikor menjünk?
-Ma milyen nap is van?-kérdeztem, mert nem voltam nagyon tisztában vele. Valahogy nem nagyon tudtam észben tartani a napokat.... Főleg mostanában.
-Kedd.
-Legyen mondjuk csütörtök. Neked jó?
-Igen tökéletes.
*********
Rengeteget beszélgethettünk még este mivel reggel elég kábultan ébredtem. Jó volt vele beszélgetni. Nagyon bírtam Nicket. Jó fej meg minden. És olyan jó ha ott van mellettem. A közelsége, a forró bőre..... Mikor rá gondolok kiráz a hideg és hihetetlen melegség áraszt el.
Ráadásul csütörtökön moziba megyek vele!!! Jujj már annyira várom. Csak jó lenne valami normális cuccot venni. Már így is rég mentem vásárolni. Na meg biztosan kell a konyhára is valami.
Még ezen gondolkodtam, nagyokat kortyolgattam a kakaómból.
Miután befejeztem a reggelimet segítettem nagyinak rendbe tenni a konyhát.
-Mama. Elmehetnék vásárolni? Biztos kell valami a konyhára meg ilyesmi....
-Hát igen. Most már tényleg jó lenne bevásárolni. De egyedül mennél?
-Igen. Egyedül. De ne aggódj, tudok vigyázni magamra.
-Én nem azért aggódom drágám. Tudod neked... szóval, te még "új vagy"...
Egyből értettem,hogy mire gondol.
-Igen értem. De ne aggódj. Kordában tudom tartani magam.-Ezen akaratlanul is elnevettem magam. Elég furcsán hangzott.
-nagyon remélem- mondta megadóan és én egyből tudtam, hogy nyert ügyem van-Írok egy listát
Hamar elkészült, mivel csak pár dolog volt rajta.
Nagyi kivett egy 20.000-est a pénztárcájából és felém nyújtotta.
-Vegyél magadnak valami szépet!-szólt kedvesen
-Jujj nagyon köszönöm-mondtam és azonnal a nyakába ugrottam.
Gyorsan zsebre raktam a pénzt és a listás. Az ajtóban felkaptam magamra a cipőmet, majd a szövetkabátomat.Gyorsan elköszöntem nagyitól és indultam is a buszmegállóba.
A buszra nem kellett sokat várni, hamar fel is szálltam rá, megvettem a jegyemet és helyet foglaltam egy fiatal srác mellé.
-Szia. Szabad ez a hely?-kérdeztem udvariasan
-Persze ülj csak le!-mutatott maga mellé
Ahogy így elnéztem egész helyes volt. Szőkés barna haj, zöld szem. Még kabátban is látszott, hogy elég kigyúrt. Bár nem annyira, mint Nick...
-Te hova mész? -érdeklődött
-Csak egy közeli boltba. És te?
-Én a haverokkal találkozom. Gondoltam beülünk valahova.
-Óóó az jó.
-Egyébként Alex vagyok. És te?- nyújtotta felém a kezét
-Én Lili-ráztam vele kezet
Nem beszélgettünk olyan sokat a buszon, mert hamar le kellett szállnom.
-Én itt szállok. Örülök, hogy találkoztunk!-mondtam, de már fel is álltam
-Én is!-vágta rá azonnal, de már ő is állt
Leszálltunk a buszról és csendben sétáltunk egymás mellett, még nem egy sötét utca mellett nem mentünk el.
-Hát örülök, hogy találkoztunk-mondta sejtetősen.
- Én is.-mosolyogtam egyet majd hátat fordítottam neki és elindultam. Nem hallottam, hogy utánam jönne, csak nevetett egyet.
-Mégis hová mész?-ordította utánam, mire én megrezzentem és hátrafordultam
-Tessék? Én?-értetlenkedtem
-Na ná, hogy te szépségem!-mondta és megszorította a kezemet
-Engedj el! Ez már fáj!!
Iszonyatosan erősen fogta a kezemet. A szívem majd ki ugrott a helyéről, úgy vert. Nem tudtam, hogy mit akar velem csinálni, abban reménykedtem, hogy csak ugrat.
-Na ne kéresd magad kicsikém. Tudom, hogy te is akarod!-belenevetett az arcomba és a sikátor felé kezdett húzni.
Nagyon erős volt, úgyhogy nem nagyon tudtam ellenkezni. Másik kezemmel megpróbáltam kihúzni a kezemet szorításából, de akkor egy iszonyatos pofont kevert le. A keze hatalmasat csattant az arcomon. Én a földre estem és azonnal az arcomhoz kaptam.Segítségért kiabáltam, de tudtam, hogy felesleges, mivel egy lélek sem járt az utcán. Ránéztem a tenyeremre és tiszta vér volt. Az arcom pedig csak úgy sajgott. Kétségbe esetten néztem Alexre aki ezen csak nevetett egyet, majd a zsebéhez nyúlt. Kivett belőle két fehér kendőt és így szólt:
-Nem ajánlom, hogy ellenkezz, úgy csak még rosszabb lesz!
Az egyik kendőt a szám elé tette és szorosan megkötötte a tarkómon, majd a másikkal összekötötte a kezemet.
-Biztos ami biztos. Úgy sem hallja senki a sikításod, de én azért biztosra megyek!!!-mondta flegmán
Én teljesen bepánikoltam. Nem tudtam mit kéne tennem, de azt sem tudtam, hogy ő mit fog tenni. Csak abban reménykedtem, hogy valaki talán erre jár.
Sírni nem tudtam, de az úgy sem segítene. Elkezdtem rángatni a kezem, reménykedve hátha kilazul a kötés, de semmire sem mentem. Alex csak jót nevetett ez a próbálkozásomon.
Megfogott a kabátomnál fogva és felrángatott a földről.
-Nem hiszem, hogy segítene. Inkább csak könnyítsd meg a dolgom. Úgy mind a 2-nk nek egyszerűbb lesz.-suttogta a fülembe
Megfogott az egyik vállamnál és tiszta erejéből nekivágott a falnak. A vállam reccsent egy nagyot én pedig térdre borultam. Tudtam, hogy eltörött a kulcscsontom, de valahogy még sem tudtam sírni. Iszonyatosan sajgott a vállam. Csak néztem magam elé és nem tudtam semmit csinálni.
Alex közeledni kezdett felém és megint felrángatott.
-Kelj fel! Nem lehetsz ilyen gyenge!-ordította
Nehezen, de megtudtam állni a lábamon. Nem mertem a szemébe nézni, csak a földet bámultam. Megláttam a földön egy hatalmas féltéglát.
Akkor már tudtam, hogy mit kell tennem. Felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem. A szeme tele volt gyűlölettel, de ez egy cseppet sem érdekelt.
Visszanéztem a téglára és elkezdtem koncentrálni. Mindent kizártam az elmémből és a gondolataim csak a tégla körül forogtak. Nem hittem a szememnek, de sikerült. A tégla megmozdult és felemelkedett. Tudtam, hogy nem hagyhatom abba, folytatnom kell! A téglát most a gondolataim irányították.
Teljes erőmből nekivágtam Alexnek. Pont a fejét érte. Alex ájultan a földre esett és nem mozdult. A fejéből ömlött a vér.
Én csak néztem. Néztem ahogy a piros vér szétárad a földön és egyre nagyobb tócsa lesz belőle. Meg voltam kötözve így nem tudtam mit tenni. Csak bámultam a már hatalmas tócsát ami csak növekedett és növekedett. Fölé hajoltam és piros vérben tükröződött az arcom.
Már tudtam, hogy meghalt. De én csak néztem a vérét és újra, meg újra lezajlottak előlem az események....
Leesett az állam! Csak némán, tátott szájjal álltam a szoba közepén és meredtem Nickre aki az ágy szélén ült. Ő meg hogy kerül ide?
- Szia!!!-mondta, boldogan és hangjában megkönnyebbülést véltem felfedezni.
-Hát szia! Te meg mit keresel itt?- förmedtem rá. Csak így bejön a szobámba? Tök jó. És ha meztelenül sétáltam volna ki?
-Én... csak hívtalak párszor, de nem vetted föl, és gondoltam megnézem mi van veled.-mondta vidáman miközben engem méregetett.
csak most jöttem rá, hogy egy szál törülközőben vagyok.
-Ohh. Értem, de most felöltözök.-szóltam, de már el is indultam az ágyhoz és kivettem a pizsamámat a párnám alól, majd sietve berontottam a fürdőbe.
Magamra kapkodtam a cuccaimat és visszamentem Nickhez, aki még mindig ugyan ott ült.
Vajon mit akarhatott tőlem. Odamentem az íróasztalomhoz, ahol tegnap hagytam a telefonomat. Megnéztem a nem fogadottak listáját és leesett az állam.
-Jézusom!!! Te 10-szer hívtál?-Kérdeztem azonnal
-Igen!-mondta és egy csibészes mosolyt küldött felém
-Hát biztos fontos lehetett amit mondani szerettél volna....-szóltam, de még mindig a megdöbbenés hatása alatt voltam, úgyhogy inkább leültem mellé.
- Áááá nem annyira. Csak gondoltam elmehetnénk moziba, vagy valami.
-Mozi? Benne vagyok. És mit néznénk?-kérdeztem vidáman, mert feldobott ez az ötlet. Mivel barátaim alig voltak, így szüleimmel mentem csak moziba, ami nem volt olyan szórakoztató, úgyhogy én inkább mindig otthon maradtam.
-Biztos adnak valami romantikus filmet vagy valami...
-Romantikus????????? Ááá azt ne. Én nem rajongok értük annyira. Gondolom te sem. Inkább nézzünk valami horrort!!-jelentettem ki.
Nick erre csak nagy szemekkel nézett rám.
-Horrort? Te meg a horror?
Na ezt már nem hagyhattam szótlanul, úgyhogy belevágtam a szavába
-Micsoda? Miért ne szerethetném a horrort?
- Nem az.. csak gondoltam inkább néznél egy romantikus filmet... vagy valami..
- Na ne. Legyen valami jó ijesztgetős horror!
-Hát jó de te mondtad. És mikor menjünk?
-Ma milyen nap is van?-kérdeztem, mert nem voltam nagyon tisztában vele. Valahogy nem nagyon tudtam észben tartani a napokat.... Főleg mostanában.
-Kedd.
-Legyen mondjuk csütörtök. Neked jó?
-Igen tökéletes.
*********
Rengeteget beszélgethettünk még este mivel reggel elég kábultan ébredtem. Jó volt vele beszélgetni. Nagyon bírtam Nicket. Jó fej meg minden. És olyan jó ha ott van mellettem. A közelsége, a forró bőre..... Mikor rá gondolok kiráz a hideg és hihetetlen melegség áraszt el.
Ráadásul csütörtökön moziba megyek vele!!! Jujj már annyira várom. Csak jó lenne valami normális cuccot venni. Már így is rég mentem vásárolni. Na meg biztosan kell a konyhára is valami.
Még ezen gondolkodtam, nagyokat kortyolgattam a kakaómból.
Miután befejeztem a reggelimet segítettem nagyinak rendbe tenni a konyhát.
-Mama. Elmehetnék vásárolni? Biztos kell valami a konyhára meg ilyesmi....
-Hát igen. Most már tényleg jó lenne bevásárolni. De egyedül mennél?
-Igen. Egyedül. De ne aggódj, tudok vigyázni magamra.
-Én nem azért aggódom drágám. Tudod neked... szóval, te még "új vagy"...
Egyből értettem,hogy mire gondol.
-Igen értem. De ne aggódj. Kordában tudom tartani magam.-Ezen akaratlanul is elnevettem magam. Elég furcsán hangzott.
-nagyon remélem- mondta megadóan és én egyből tudtam, hogy nyert ügyem van-Írok egy listát
Hamar elkészült, mivel csak pár dolog volt rajta.
Nagyi kivett egy 20.000-est a pénztárcájából és felém nyújtotta.
-Vegyél magadnak valami szépet!-szólt kedvesen
-Jujj nagyon köszönöm-mondtam és azonnal a nyakába ugrottam.
Gyorsan zsebre raktam a pénzt és a listás. Az ajtóban felkaptam magamra a cipőmet, majd a szövetkabátomat.Gyorsan elköszöntem nagyitól és indultam is a buszmegállóba.
A buszra nem kellett sokat várni, hamar fel is szálltam rá, megvettem a jegyemet és helyet foglaltam egy fiatal srác mellé.
-Szia. Szabad ez a hely?-kérdeztem udvariasan
-Persze ülj csak le!-mutatott maga mellé
Ahogy így elnéztem egész helyes volt. Szőkés barna haj, zöld szem. Még kabátban is látszott, hogy elég kigyúrt. Bár nem annyira, mint Nick...
-Te hova mész? -érdeklődött
-Csak egy közeli boltba. És te?
-Én a haverokkal találkozom. Gondoltam beülünk valahova.
-Óóó az jó.
-Egyébként Alex vagyok. És te?- nyújtotta felém a kezét
-Én Lili-ráztam vele kezet
Nem beszélgettünk olyan sokat a buszon, mert hamar le kellett szállnom.
-Én itt szállok. Örülök, hogy találkoztunk!-mondtam, de már fel is álltam
-Én is!-vágta rá azonnal, de már ő is állt
Leszálltunk a buszról és csendben sétáltunk egymás mellett, még nem egy sötét utca mellett nem mentünk el.
-Hát örülök, hogy találkoztunk-mondta sejtetősen.
- Én is.-mosolyogtam egyet majd hátat fordítottam neki és elindultam. Nem hallottam, hogy utánam jönne, csak nevetett egyet.
-Mégis hová mész?-ordította utánam, mire én megrezzentem és hátrafordultam
-Tessék? Én?-értetlenkedtem
-Na ná, hogy te szépségem!-mondta és megszorította a kezemet
-Engedj el! Ez már fáj!!
Iszonyatosan erősen fogta a kezemet. A szívem majd ki ugrott a helyéről, úgy vert. Nem tudtam, hogy mit akar velem csinálni, abban reménykedtem, hogy csak ugrat.
-Na ne kéresd magad kicsikém. Tudom, hogy te is akarod!-belenevetett az arcomba és a sikátor felé kezdett húzni.
Nagyon erős volt, úgyhogy nem nagyon tudtam ellenkezni. Másik kezemmel megpróbáltam kihúzni a kezemet szorításából, de akkor egy iszonyatos pofont kevert le. A keze hatalmasat csattant az arcomon. Én a földre estem és azonnal az arcomhoz kaptam.Segítségért kiabáltam, de tudtam, hogy felesleges, mivel egy lélek sem járt az utcán. Ránéztem a tenyeremre és tiszta vér volt. Az arcom pedig csak úgy sajgott. Kétségbe esetten néztem Alexre aki ezen csak nevetett egyet, majd a zsebéhez nyúlt. Kivett belőle két fehér kendőt és így szólt:
-Nem ajánlom, hogy ellenkezz, úgy csak még rosszabb lesz!
Az egyik kendőt a szám elé tette és szorosan megkötötte a tarkómon, majd a másikkal összekötötte a kezemet.
-Biztos ami biztos. Úgy sem hallja senki a sikításod, de én azért biztosra megyek!!!-mondta flegmán
Én teljesen bepánikoltam. Nem tudtam mit kéne tennem, de azt sem tudtam, hogy ő mit fog tenni. Csak abban reménykedtem, hogy valaki talán erre jár.
Sírni nem tudtam, de az úgy sem segítene. Elkezdtem rángatni a kezem, reménykedve hátha kilazul a kötés, de semmire sem mentem. Alex csak jót nevetett ez a próbálkozásomon.
Megfogott a kabátomnál fogva és felrángatott a földről.
-Nem hiszem, hogy segítene. Inkább csak könnyítsd meg a dolgom. Úgy mind a 2-nk nek egyszerűbb lesz.-suttogta a fülembe
Megfogott az egyik vállamnál és tiszta erejéből nekivágott a falnak. A vállam reccsent egy nagyot én pedig térdre borultam. Tudtam, hogy eltörött a kulcscsontom, de valahogy még sem tudtam sírni. Iszonyatosan sajgott a vállam. Csak néztem magam elé és nem tudtam semmit csinálni.
Alex közeledni kezdett felém és megint felrángatott.
-Kelj fel! Nem lehetsz ilyen gyenge!-ordította
Nehezen, de megtudtam állni a lábamon. Nem mertem a szemébe nézni, csak a földet bámultam. Megláttam a földön egy hatalmas féltéglát.
Akkor már tudtam, hogy mit kell tennem. Felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem. A szeme tele volt gyűlölettel, de ez egy cseppet sem érdekelt.
Visszanéztem a téglára és elkezdtem koncentrálni. Mindent kizártam az elmémből és a gondolataim csak a tégla körül forogtak. Nem hittem a szememnek, de sikerült. A tégla megmozdult és felemelkedett. Tudtam, hogy nem hagyhatom abba, folytatnom kell! A téglát most a gondolataim irányították.
Teljes erőmből nekivágtam Alexnek. Pont a fejét érte. Alex ájultan a földre esett és nem mozdult. A fejéből ömlött a vér.
Én csak néztem. Néztem ahogy a piros vér szétárad a földön és egyre nagyobb tócsa lesz belőle. Meg voltam kötözve így nem tudtam mit tenni. Csak bámultam a már hatalmas tócsát ami csak növekedett és növekedett. Fölé hajoltam és piros vérben tükröződött az arcom.
Már tudtam, hogy meghalt. De én csak néztem a vérét és újra, meg újra lezajlottak előlem az események....
2010. február 13., szombat
7. fejezet - Ez meg mi a fene?
Reggel elég későn ébredtem. Nem is csodálom. Annyit beszélgettünk még este Mary-vel, azt sem tudom, hogy mikor aludtam el.
Még nem volt kedvem felkelni az ágyból, úgyhogy lustálkodtam egy kicsit. Már sokadszorra végiggondoltam, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban. Nem volt már olyan rossz rá gondolni, hogy nekem valóban van képességem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de már egyáltalán nem zavart és valahogy természetesnek tűnt. Nem értem, hogy miért, de ez van. Hiszen nem csak nekem van képességem! Ezen nem szabad annyira kiborulnom. Teljesen gyengének tűnnék mindenki előtt és azt nem szeretném. Meg kell mutatnom, hogy erős vagyok és nem szabad gyengének lennem. Mary is olyan jól bírja. Ő sem futamodott meg annak idején. De hát én mi mást tudnék tenni? Nagyi is megmondta, hogy ez nem egy olyan dolog amit el tudok dobni magamtól vagy azt mondani, hogy bocsika de ezt én nem kértem. Ez is én vagyok, egy tulajdonságom, el kell fogadnom és fejlesztenem kell, hogy erős legyek.
Jesse látott meghalni, igaz ez még nem biztos, hogy így lesz, de egyszer úgy is meg fogják tudni és ha én felkészületlen leszek akkor nagyon könnyen végezhetnek velem. De ez nem így lesz!!! Gyakorolni fogok és mikor harcra kerül a sor készen fogok állni rá és bátran ki fogok állni!! Igen így lesz!!!-határoztam el magamba, majd kikeltem az ágyból és elmentem megmosakodni.
Felkaptam egy elfogadható göncöt magamra, majd lementem a konyhába. Nagyi még nem volt lent, pedig már 11 óra volt. Biztosan még alszik. Tegnap ő is elfáradt.
Gondoltam meglepem és ma én főzök. Egy kicsit megkönnyítem a dolgát.
Csináltam egy tepsi rakott tésztát, de annyira belejöttem a munkába, hogy fel is takarítottam. A papucsom talpa elég sáros volt, úgyhogy inkább levettem, nehogy összemászkáljam a felmosott padlót. Már nem volt mit csinálnom, úgyhogy gondoltam megnézem mi van a TV-ben. Elindultam a nappali felé, de akkor egy iszonyatos szúró fájdalmat éreztem a talpamban.
-Áúúú- szisszentem fel hirtelen
Féllábbal elugráltam a fotelhoz, hogy szemügyre vegyem, mi is okozta a fájdalmat. Lehuppantam a fotelba és felhúztam a jobb lábamat a térdemre. Körülbelül egy 1cm-es üvegszilánk állt bele a lábamba. Biztosan annak a pohárnak a darabja amit tegnap eltörtem. Kihúztam a lábamból a szilánkot, majd elbicegtem a mosogatóhoz, hogy lefertőtlenítsem a lábamat. Kitisztítottam az aprócska sebemet, és elbotorkáltam a szekrényhez, amiben a kötszerek is voltak. Kivettem belőle a kis dobozt és vissza szerencsétlenkedtem a fotelhoz.
-Ez nem is én lettem volna!-mondtam hangosan és nevettem egy jót a bénaságomon.
Újra szemügyre vettem a sebet, de a látvány meghökkentő volt. nem azért mert olyan csúnya volt, hanem azért, mert nem volt ott semmi, csak egy kis fehér csík. Megnéztem a másik lábamat is hátha eltévesztettem, de ott sem volt semmi.
-Ez nem lehet!-szisszentem fel
-Mi nem lehet?-Hallottam meg nagyi hangját a hátam mögött
-hát... csak beleléptem egy üvegszilánkba.... és már nincs ott a helye. Pedig nem rég még ott volt.-mondtam halkan
-Micsoda? Nincs ott? -értetlenkedett Mary
-Nem, nincs, csak a helye! Nézd meg.-szóltam és kinyújtottam felé a lábam, hogy jól láthassa a sebhelyemet.
-Mikor szerezted ezt a sebet?- kérdezte
-Kb 5perce.
-és így beforrt? Az nem lehet! Még holnapra sem nagyon forrhatott volna össze!-értetlenkedett mellettem
-Hát ez pedig teljesen begyógyult!! De hogyan? A kezem is, hogy összeforrt tegnap. Én már nem értem. Biztos, hogy csak véletlen?
-Ebben nem vagyok olyan biztos drágám. De szerintem várjunk egy kicsit. Idővel úgy is kiderül!
-Igen biztos.-mondtam nyugodtan. Hittem nagyinak. Ő sokkal tapasztaltabb mint én.
-Na mi legyen az ebéd? Mit szeretnél enni?-mondta, mintha mi sem történt volna. Már a meglepettség jelét sem láttam rajta. Túl tette magát rajta. Én is így teszek, hisz egyszer úgy is meg fogom érteni.
-Ebéd? Én már csináltam rakott tésztát. Ugye nem gond?
-Csináltál ebédet? Jaj nem kellett volna. De azért aranyos vagy!!-mondta vidáman, de hangjában érezni lehetett a megkönnyebbültséget. Ő már nem volt olyan fiatal, és sok mindent megélt már. Neki is fárasztó az ilyen munka, úgyhogy biztos örült, hogy besegítettem neki.
-Kérsz? Szerintem finom lett.
-Hát persze, hogy kérek! Kíváncsi vagyok, hogy milyen lett. Nekem valahogy soha nem akar sikerülni, ezért ritkán csinálok.
-Na akkor gyere adok neked.-mondtam feldobottan és már fel is pattantam a fotelból és a konyha felé vettem az irányt.
Nagyi is követett, majd helyet foglalt az asztalnál.Kiszedtem neki egy adagot és leültem mellé. Én nem voltam éhes, úgyhogy csak néztem ahogy eszik. Ahogy elnéztem nagyon ízlett neki.
-Hát ez nagyon finom lett! Ezt meg kell tanítanod nekem.
-Rendben. Benne vagyok!!-mondtam feldobottan. Szerettem főzni, úgyhogy örültem neki.
-De ha nem gond én most megnéznék valami filmet a TV-ben.
-Hát persze menj csak.
Leültem a nappaliba és bekapcsoltam a TV-t. Mindenhol csak akciófilmek mentek. Soha nem szerettem az ilyen lövöldözős filmeket, úgyhogy hamar el is kapcsoltam róluk. Nem nagyon értettem, hogy mit szeretnek az ilyen filmeken az emberek. Az egész csak arról szól, hogy piff-puff meghalsz, meg folyik a vér stb... Én inkább a romantikus filmeket szerettem és a vígjátékokat. Na meg bármilyen furcsa is, de rajongok a horrorfilmekért! Bár annak sincs sok értelme, hogy ijesztgetik az embereket, de én szerettem és az a lényeg.
Miközben kapcsolgattam a tévét megakadt a szemem Leonardo Di Caprio-n. A Titanic ment a tv-ben. Még csak most kezdődött. Imádtam ezt a filmet. Már vagy 100-szor láttam, de soha nem tudnám megunni. Annyira jó ( na meg Leonardo di Caprio is nagyon helyes benne)!
Már a végénél tartott a film, de én már akkor vagy 6-szor elsírtam magam. Igaz megfogadtam, hogy nem fogok sírni, de úgy gondoltam, hogy ezzel nem okozok senkinek sem fájdalmat, úgyhogy most aztán rendesen kisírtam magam.
A filmnek nem sokára vége lett én pedig úgy döntöttem,hogy felmegyek és elnyúlok egy kád forró vízben. Bementem a fürdő szobába és még folyott a víz én levetkőztem. Szép lassan elmerültem a kád vízben és kikapcsoltam az agyam. Mire feleszméltem azon kaptam magam, hogy énekelek, de iszonyatosan hamisan és pocsék kiejtéssel, valami angol szöveget. Nem zavartattam magam, mert gondoltam úgy sem hall senki, így folytattam az éneklést.
Mikor úgy döntöttem, hogy ennél jobb hangom már úgy sem lesz kiszálltam a kádból és megtörölköztem, majd csináltam egy jó kis turbánt a vizes hajamra. A ruháimat bedobáltam a szennyes kosárba és elkezdtem, keresni a pizsamámat. Hamar rájöttem, hogy azt kereshetem, mivel nem vittem be magammal. Leszedtem a turbánomat és magamra tekertem a törülközőt.
Kiléptem a szobából és megdöbbenéstől leesett az állam!
Na itt a 7. fejezet. Szerintem nem lett olyan jó, de kellenek ilyen átkötő fejezetek. remélem tetszik és írtok komikat is.
Puszi: Lili
Még nem volt kedvem felkelni az ágyból, úgyhogy lustálkodtam egy kicsit. Már sokadszorra végiggondoltam, hogy mi is történt velem az elmúlt napokban. Nem volt már olyan rossz rá gondolni, hogy nekem valóban van képességem. Lehet, hogy furcsán hangzik, de már egyáltalán nem zavart és valahogy természetesnek tűnt. Nem értem, hogy miért, de ez van. Hiszen nem csak nekem van képességem! Ezen nem szabad annyira kiborulnom. Teljesen gyengének tűnnék mindenki előtt és azt nem szeretném. Meg kell mutatnom, hogy erős vagyok és nem szabad gyengének lennem. Mary is olyan jól bírja. Ő sem futamodott meg annak idején. De hát én mi mást tudnék tenni? Nagyi is megmondta, hogy ez nem egy olyan dolog amit el tudok dobni magamtól vagy azt mondani, hogy bocsika de ezt én nem kértem. Ez is én vagyok, egy tulajdonságom, el kell fogadnom és fejlesztenem kell, hogy erős legyek.
Jesse látott meghalni, igaz ez még nem biztos, hogy így lesz, de egyszer úgy is meg fogják tudni és ha én felkészületlen leszek akkor nagyon könnyen végezhetnek velem. De ez nem így lesz!!! Gyakorolni fogok és mikor harcra kerül a sor készen fogok állni rá és bátran ki fogok állni!! Igen így lesz!!!-határoztam el magamba, majd kikeltem az ágyból és elmentem megmosakodni.
Felkaptam egy elfogadható göncöt magamra, majd lementem a konyhába. Nagyi még nem volt lent, pedig már 11 óra volt. Biztosan még alszik. Tegnap ő is elfáradt.
Gondoltam meglepem és ma én főzök. Egy kicsit megkönnyítem a dolgát.
Csináltam egy tepsi rakott tésztát, de annyira belejöttem a munkába, hogy fel is takarítottam. A papucsom talpa elég sáros volt, úgyhogy inkább levettem, nehogy összemászkáljam a felmosott padlót. Már nem volt mit csinálnom, úgyhogy gondoltam megnézem mi van a TV-ben. Elindultam a nappali felé, de akkor egy iszonyatos szúró fájdalmat éreztem a talpamban.
-Áúúú- szisszentem fel hirtelen
Féllábbal elugráltam a fotelhoz, hogy szemügyre vegyem, mi is okozta a fájdalmat. Lehuppantam a fotelba és felhúztam a jobb lábamat a térdemre. Körülbelül egy 1cm-es üvegszilánk állt bele a lábamba. Biztosan annak a pohárnak a darabja amit tegnap eltörtem. Kihúztam a lábamból a szilánkot, majd elbicegtem a mosogatóhoz, hogy lefertőtlenítsem a lábamat. Kitisztítottam az aprócska sebemet, és elbotorkáltam a szekrényhez, amiben a kötszerek is voltak. Kivettem belőle a kis dobozt és vissza szerencsétlenkedtem a fotelhoz.
-Ez nem is én lettem volna!-mondtam hangosan és nevettem egy jót a bénaságomon.
Újra szemügyre vettem a sebet, de a látvány meghökkentő volt. nem azért mert olyan csúnya volt, hanem azért, mert nem volt ott semmi, csak egy kis fehér csík. Megnéztem a másik lábamat is hátha eltévesztettem, de ott sem volt semmi.
-Ez nem lehet!-szisszentem fel
-Mi nem lehet?-Hallottam meg nagyi hangját a hátam mögött
-hát... csak beleléptem egy üvegszilánkba.... és már nincs ott a helye. Pedig nem rég még ott volt.-mondtam halkan
-Micsoda? Nincs ott? -értetlenkedett Mary
-Nem, nincs, csak a helye! Nézd meg.-szóltam és kinyújtottam felé a lábam, hogy jól láthassa a sebhelyemet.
-Mikor szerezted ezt a sebet?- kérdezte
-Kb 5perce.
-és így beforrt? Az nem lehet! Még holnapra sem nagyon forrhatott volna össze!-értetlenkedett mellettem
-Hát ez pedig teljesen begyógyult!! De hogyan? A kezem is, hogy összeforrt tegnap. Én már nem értem. Biztos, hogy csak véletlen?
-Ebben nem vagyok olyan biztos drágám. De szerintem várjunk egy kicsit. Idővel úgy is kiderül!
-Igen biztos.-mondtam nyugodtan. Hittem nagyinak. Ő sokkal tapasztaltabb mint én.
-Na mi legyen az ebéd? Mit szeretnél enni?-mondta, mintha mi sem történt volna. Már a meglepettség jelét sem láttam rajta. Túl tette magát rajta. Én is így teszek, hisz egyszer úgy is meg fogom érteni.
-Ebéd? Én már csináltam rakott tésztát. Ugye nem gond?
-Csináltál ebédet? Jaj nem kellett volna. De azért aranyos vagy!!-mondta vidáman, de hangjában érezni lehetett a megkönnyebbültséget. Ő már nem volt olyan fiatal, és sok mindent megélt már. Neki is fárasztó az ilyen munka, úgyhogy biztos örült, hogy besegítettem neki.
-Kérsz? Szerintem finom lett.
-Hát persze, hogy kérek! Kíváncsi vagyok, hogy milyen lett. Nekem valahogy soha nem akar sikerülni, ezért ritkán csinálok.
-Na akkor gyere adok neked.-mondtam feldobottan és már fel is pattantam a fotelból és a konyha felé vettem az irányt.
Nagyi is követett, majd helyet foglalt az asztalnál.Kiszedtem neki egy adagot és leültem mellé. Én nem voltam éhes, úgyhogy csak néztem ahogy eszik. Ahogy elnéztem nagyon ízlett neki.
-Hát ez nagyon finom lett! Ezt meg kell tanítanod nekem.
-Rendben. Benne vagyok!!-mondtam feldobottan. Szerettem főzni, úgyhogy örültem neki.
-De ha nem gond én most megnéznék valami filmet a TV-ben.
-Hát persze menj csak.
Leültem a nappaliba és bekapcsoltam a TV-t. Mindenhol csak akciófilmek mentek. Soha nem szerettem az ilyen lövöldözős filmeket, úgyhogy hamar el is kapcsoltam róluk. Nem nagyon értettem, hogy mit szeretnek az ilyen filmeken az emberek. Az egész csak arról szól, hogy piff-puff meghalsz, meg folyik a vér stb... Én inkább a romantikus filmeket szerettem és a vígjátékokat. Na meg bármilyen furcsa is, de rajongok a horrorfilmekért! Bár annak sincs sok értelme, hogy ijesztgetik az embereket, de én szerettem és az a lényeg.
Miközben kapcsolgattam a tévét megakadt a szemem Leonardo Di Caprio-n. A Titanic ment a tv-ben. Még csak most kezdődött. Imádtam ezt a filmet. Már vagy 100-szor láttam, de soha nem tudnám megunni. Annyira jó ( na meg Leonardo di Caprio is nagyon helyes benne)!
Már a végénél tartott a film, de én már akkor vagy 6-szor elsírtam magam. Igaz megfogadtam, hogy nem fogok sírni, de úgy gondoltam, hogy ezzel nem okozok senkinek sem fájdalmat, úgyhogy most aztán rendesen kisírtam magam.
A filmnek nem sokára vége lett én pedig úgy döntöttem,hogy felmegyek és elnyúlok egy kád forró vízben. Bementem a fürdő szobába és még folyott a víz én levetkőztem. Szép lassan elmerültem a kád vízben és kikapcsoltam az agyam. Mire feleszméltem azon kaptam magam, hogy énekelek, de iszonyatosan hamisan és pocsék kiejtéssel, valami angol szöveget. Nem zavartattam magam, mert gondoltam úgy sem hall senki, így folytattam az éneklést.
Mikor úgy döntöttem, hogy ennél jobb hangom már úgy sem lesz kiszálltam a kádból és megtörölköztem, majd csináltam egy jó kis turbánt a vizes hajamra. A ruháimat bedobáltam a szennyes kosárba és elkezdtem, keresni a pizsamámat. Hamar rájöttem, hogy azt kereshetem, mivel nem vittem be magammal. Leszedtem a turbánomat és magamra tekertem a törülközőt.
Kiléptem a szobából és megdöbbenéstől leesett az állam!
Na itt a 7. fejezet. Szerintem nem lett olyan jó, de kellenek ilyen átkötő fejezetek. remélem tetszik és írtok komikat is.
Puszi: Lili
2010. február 7., vasárnap
6. fejezet - Minden olyan bonyolult!
Én csak ültem és próbáltam felfogni a történteket. Nehéz volt megemészteni ezt az egészet. A gondolataim valahol messze kalandoztak. A veszélyben szó,k fényt gyújtott az elmémben és felkaptam a fejem.
-Micsoda? Mégis miért?-Kérdéseim özöne árasztotta el őket. Rögtön találgatni kezdtem magamban, hogy miért lennék veszélyben, de semmi nem jutott eszembe.
-Lili ez nem teljesen így van!-kérdőn pillantottam Nick felé, mert már tényleg elvesztettem a fonalat.
- Jesse látja a jövőt, de a jövő az elhatározásaink alapján még változhat- mondta megnyugtatás képpen, de még mindig nem tudtam, hogy miért is lennék veszélyben.
-De mégis miért lennék veszélyben? Légyszíves válaszoljon már valaki!-mondtam hisztérikusan, mivel a síró görcs szélén álltam.
-nyugodj, meg kicsim. Tudom, hogy mind ez most nagyon hirtelen ért, ráadásul egy nap tudtál meg mindent, de erősnek kell lenned. Ki kell tartanod.-mondta komolyan.-Nyugodj meg!
-Jó már megnyugodtam.De mégis miért vagyok veszélyben?-kérdeztem ismét, de most már nyugodtan.
-Drágám. Jó és rossz mindig is létezett. Ha nem lenne gonosz, nem lenne jó sem. Ez mindig is így volt. A gonosz mindig hatalomra akar törni.-itt hagyott egy kis szünetet. Régen is mindig mesélt nekem. Ez most pont arra emlékeztetett, így nem szakítottam félbe. Türelmesen hagytam, hogy folytassa.- Tudtam, hogy benned is természetfeletti erő fog uralkodni, de senki nem hitt nekem.-itt megint tartott egy kis szünetet és mélyen a szemembe nézett.
-Kicsim. Te sokkal hatalmasabb erőt képviselsz, mint a többiek. Így sokkal nagyobb veszélyben vagy. A gonosz el akarja majd venni az erőtöket és-még mielőtt befejezhette volna a mondatot, Jesse félbeszakította
-Téged maga mellé akarnak majd állítani Lili!-ezt úgy mondta mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Dehogy én úgysem csatlakoznék hozzájuk! Azt biztos, hogy nem.-Jelentettem ki
-Igen tudom-mondta Jesse-Pont ezt láttam a látomásomban. Te nem csatlakozol,így pedig nem vehetik a te hasznodat sem. És hát...
-Megölnek engem-vágtam rá, hisz tudtam mit akar mondani.Jesse csak bólintott egyet.
-De ez még nem biztos, hogy így lesz. A jövő még változhat!-szólalt meg Nick mellőlem.-Mégis honnan tudnák meg, hogy neked már van erőd. Ha pedig még is, mi itt leszünk és megvédünk!!!-monda határozottan. Mély hangjában érezni lehetett a dühöt.
A kezemben már nem éreztem az üvegszilánkok okozta sebet. Már nem is fájt hogyha hozzáértem. Ilyen még soha nem volt. Ilyenkor még a legapróbb sérülésem is szokott fájni. Most miért nem?-tettem fel a kérdést magamnak, majd lenéztem a kezemre.
A döbbenettől még a lélegzetem is elállt. Ahol most piros varasodott sebeknek kéne lenni, most apró fehér csíkok vannak. A sebeim begyógyultak.
-Ez lehetetlen!-mondtam hangosan. Erre a kijelentésemre mindenki kérdőn nézett rám. Biztosan azt hitték, hogy az előbbin akadtam ki.
- Meggyógyult a kezem!-jelentetem ki.
-Micsoda? De hogy? Nem lehet, hogy ilyen hamar begyógyuljon!-Mondta az eddig hallgatak Brad.
Kinyújtottam a kezemet, hogy mindenki jól láthassa. Alaposan megnézték, aztán ráfogtuk a véletlenre.
Ránéztem az órámra, ami a 7-esen állt.
-Azt hiszem én most lefekszem aludni-mondtam 2 ásítás között
-Rendben drágám, menj csak aludd ki magad.-monda nagyim és nyomott 2 puszit az arcomra.
-Sziasztok.-mondtam fáradtan és felmentem a lépcsőn. Hallottam még, hogy ők is elköszönnek, de nekem most az eszem csak a kád körül forgott. De akkor valaki megfogta a kezem és hátra rántott.
Nick volt az. Megint olyan közel voltuk egymáshoz. Forró lehelete perzselte az arcomat. Sötétbarna szemei engem méregettek. Csak most vettem észre, hogy milyen izmos. Egy egyszerű fehér trikó volt rajta, de még így is lehetett látni domborulatait.
-Mi az?-kérdeztem halkan
-Csak el szerettem volna köszönni tőled.-mosolygott csibészesen, de szemét még mindig nem vette le rólam
-Rendben. Akkor jó éjt.
-Jó éjt, szép álmokat!-Suttogta és nyomott 2 puszit az arcomra, majd elengedett. Besétáltam a szobámba és kivettem az ágyamból a pizsamámat. Bementem a fürdőszobába és megnyitottam a csapot. Miközben folyott, gyorsan levetkőztem és feltűztem hosszú barna hajamat. Beléptem a kád forró vízbe és szép lassan elmerültem benne. A fejem lüktetett a fájdalomtól, de ez most nem nagyon érdekelt.Kizártam a fejemből minden gondolatomat és csak lazítottam. Ez most rám is fért a mai nap után. Nehezen de végre felfogtam mi is történt velem és hogy természetfeletti erőm van. Soha nem gondoltam volna, hogy ez fog történni velem, de ez azért jó is egyben. Bárki bármit megadna érte, ha tárgyakat tudna mozgatni. Ki kell használnom az erőmet. Miközben agyam megint el kezdett ezen járni, kiszálltam a kádból és megtörölköztem. Felvettem a pizsamámat és kisétáltam a fürdőből. Nem hallottam lentről zajokat, úgyhogy gondoltam elmentek a fiúk. Megkedveltem őket, annak ellenére, hogy alig tudtam beszélni velük. Bár Chris elég furán viselkedett. Nem is szólt hozzám, de ahogy elnéztem a fiukhoz sem. Elég fura volt.
Odamentem az ablakhoz és az eget kezdtem kémlelni. Egy kicsit felfrissültem a fürdéstől, úgyhogy még nem akartam lefeküdni. Miközben az eget bámultam valaki megszólalt mögöttem.
-Szóval még nem alszol te lány?-Kérdezte nagymamám és belépett a szobámba
-Nem még nem. A fiuk elmentek már?
-Igen. Mikor te feljöttél már ők is indultak.
-Értem.- itt hallgattunk egy sort majd Mary megtörte a csendet.
-Félsz az erődtől igaz?-kérdezte kíváncsiskodva
-Bevallom egy kicsit félek.
-Nem kell tőle félned. Használd ki ahogy csak tudod! Segíts a többieknek.
-Mi? Hogyan segíthetnék én a többieknek. Tiszta béna vagyok. Majd pont nekem kéne nekik segíteni?-Mondtam szomorúan
-Nem egyáltalán nem vagy béna. Csak akarnod kell. Ha ilyen hamar feladod nem is fog menni. Meg kell próbálnod!!
-Igen igazad van. Gyakorolni fogom.-Ígértem meg neki.-De mégis miben kéne nekem segíteni?
-A gonosz bárhol lehet drágám. Meg kell tartani az egyensúlyt a világban. Ha bárki megtudná, hogy ilyen erők uralkodnak a világban mi lenne itt?
-Kész káosz!- Vágtam rá és akaratlanul is elmosolyodtam, bár nem mintha ez olyan vicces lenne. Hallgattam egy kicsit, majd újra megszólaltam.-Nagyi. Neked is volt valamilyen erőd?-kérdeztem félénken.
-Igen. Valaha volt... De az már a múlté-válaszolt szomorúan
-De milyen erőd volt?-kíváncsiskodtam
-Volt? Ugyan. Ez nem egy olyan dolog amit csak úgy el lehet dobni magadtól. Még most is meg van ez az erőm, csak nem használom. Öreg vagyok én már az ilyesmihez.
-Micsoda? Van erőd és nem használod? De milyen erő?- olyan voltam mint egy kisgyerek. letámadtam őt a kérdéseimmel.De most olyan jól esett vele beszélgetni. Na meg érdekelt is.
-Tudod az én képességem elég bonyolult. Ez nem olyan képesség mint a tiéd. Nehéz elmagyarázni. Én ki tudom vetíteni valakinek azt amit más lát. Én olyan közvetítő vagyok.
-Á már értem. Ha például Jesse lát valamit azt te nekünk is meg tudod mutatni. Igaz? -Ezen nevetett egy jót
-Igen, így van.
Rengeteget beszélgettünk még. Jó volt vele végre beszélgetni, úgy igazából.
-Micsoda? Mégis miért?-Kérdéseim özöne árasztotta el őket. Rögtön találgatni kezdtem magamban, hogy miért lennék veszélyben, de semmi nem jutott eszembe.
-Lili ez nem teljesen így van!-kérdőn pillantottam Nick felé, mert már tényleg elvesztettem a fonalat.
- Jesse látja a jövőt, de a jövő az elhatározásaink alapján még változhat- mondta megnyugtatás képpen, de még mindig nem tudtam, hogy miért is lennék veszélyben.
-De mégis miért lennék veszélyben? Légyszíves válaszoljon már valaki!-mondtam hisztérikusan, mivel a síró görcs szélén álltam.
-nyugodj, meg kicsim. Tudom, hogy mind ez most nagyon hirtelen ért, ráadásul egy nap tudtál meg mindent, de erősnek kell lenned. Ki kell tartanod.-mondta komolyan.-Nyugodj meg!
-Jó már megnyugodtam.De mégis miért vagyok veszélyben?-kérdeztem ismét, de most már nyugodtan.
-Drágám. Jó és rossz mindig is létezett. Ha nem lenne gonosz, nem lenne jó sem. Ez mindig is így volt. A gonosz mindig hatalomra akar törni.-itt hagyott egy kis szünetet. Régen is mindig mesélt nekem. Ez most pont arra emlékeztetett, így nem szakítottam félbe. Türelmesen hagytam, hogy folytassa.- Tudtam, hogy benned is természetfeletti erő fog uralkodni, de senki nem hitt nekem.-itt megint tartott egy kis szünetet és mélyen a szemembe nézett.
-Kicsim. Te sokkal hatalmasabb erőt képviselsz, mint a többiek. Így sokkal nagyobb veszélyben vagy. A gonosz el akarja majd venni az erőtöket és-még mielőtt befejezhette volna a mondatot, Jesse félbeszakította
-Téged maga mellé akarnak majd állítani Lili!-ezt úgy mondta mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
-Dehogy én úgysem csatlakoznék hozzájuk! Azt biztos, hogy nem.-Jelentettem ki
-Igen tudom-mondta Jesse-Pont ezt láttam a látomásomban. Te nem csatlakozol,így pedig nem vehetik a te hasznodat sem. És hát...
-Megölnek engem-vágtam rá, hisz tudtam mit akar mondani.Jesse csak bólintott egyet.
-De ez még nem biztos, hogy így lesz. A jövő még változhat!-szólalt meg Nick mellőlem.-Mégis honnan tudnák meg, hogy neked már van erőd. Ha pedig még is, mi itt leszünk és megvédünk!!!-monda határozottan. Mély hangjában érezni lehetett a dühöt.
A kezemben már nem éreztem az üvegszilánkok okozta sebet. Már nem is fájt hogyha hozzáértem. Ilyen még soha nem volt. Ilyenkor még a legapróbb sérülésem is szokott fájni. Most miért nem?-tettem fel a kérdést magamnak, majd lenéztem a kezemre.
A döbbenettől még a lélegzetem is elállt. Ahol most piros varasodott sebeknek kéne lenni, most apró fehér csíkok vannak. A sebeim begyógyultak.
-Ez lehetetlen!-mondtam hangosan. Erre a kijelentésemre mindenki kérdőn nézett rám. Biztosan azt hitték, hogy az előbbin akadtam ki.
- Meggyógyult a kezem!-jelentetem ki.
-Micsoda? De hogy? Nem lehet, hogy ilyen hamar begyógyuljon!-Mondta az eddig hallgatak Brad.
Kinyújtottam a kezemet, hogy mindenki jól láthassa. Alaposan megnézték, aztán ráfogtuk a véletlenre.
Ránéztem az órámra, ami a 7-esen állt.
-Azt hiszem én most lefekszem aludni-mondtam 2 ásítás között
-Rendben drágám, menj csak aludd ki magad.-monda nagyim és nyomott 2 puszit az arcomra.
-Sziasztok.-mondtam fáradtan és felmentem a lépcsőn. Hallottam még, hogy ők is elköszönnek, de nekem most az eszem csak a kád körül forgott. De akkor valaki megfogta a kezem és hátra rántott.
Nick volt az. Megint olyan közel voltuk egymáshoz. Forró lehelete perzselte az arcomat. Sötétbarna szemei engem méregettek. Csak most vettem észre, hogy milyen izmos. Egy egyszerű fehér trikó volt rajta, de még így is lehetett látni domborulatait.
-Mi az?-kérdeztem halkan
-Csak el szerettem volna köszönni tőled.-mosolygott csibészesen, de szemét még mindig nem vette le rólam
-Rendben. Akkor jó éjt.
-Jó éjt, szép álmokat!-Suttogta és nyomott 2 puszit az arcomra, majd elengedett. Besétáltam a szobámba és kivettem az ágyamból a pizsamámat. Bementem a fürdőszobába és megnyitottam a csapot. Miközben folyott, gyorsan levetkőztem és feltűztem hosszú barna hajamat. Beléptem a kád forró vízbe és szép lassan elmerültem benne. A fejem lüktetett a fájdalomtól, de ez most nem nagyon érdekelt.Kizártam a fejemből minden gondolatomat és csak lazítottam. Ez most rám is fért a mai nap után. Nehezen de végre felfogtam mi is történt velem és hogy természetfeletti erőm van. Soha nem gondoltam volna, hogy ez fog történni velem, de ez azért jó is egyben. Bárki bármit megadna érte, ha tárgyakat tudna mozgatni. Ki kell használnom az erőmet. Miközben agyam megint el kezdett ezen járni, kiszálltam a kádból és megtörölköztem. Felvettem a pizsamámat és kisétáltam a fürdőből. Nem hallottam lentről zajokat, úgyhogy gondoltam elmentek a fiúk. Megkedveltem őket, annak ellenére, hogy alig tudtam beszélni velük. Bár Chris elég furán viselkedett. Nem is szólt hozzám, de ahogy elnéztem a fiukhoz sem. Elég fura volt.
Odamentem az ablakhoz és az eget kezdtem kémlelni. Egy kicsit felfrissültem a fürdéstől, úgyhogy még nem akartam lefeküdni. Miközben az eget bámultam valaki megszólalt mögöttem.
-Szóval még nem alszol te lány?-Kérdezte nagymamám és belépett a szobámba
-Nem még nem. A fiuk elmentek már?
-Igen. Mikor te feljöttél már ők is indultak.
-Értem.- itt hallgattunk egy sort majd Mary megtörte a csendet.
-Félsz az erődtől igaz?-kérdezte kíváncsiskodva
-Bevallom egy kicsit félek.
-Nem kell tőle félned. Használd ki ahogy csak tudod! Segíts a többieknek.
-Mi? Hogyan segíthetnék én a többieknek. Tiszta béna vagyok. Majd pont nekem kéne nekik segíteni?-Mondtam szomorúan
-Nem egyáltalán nem vagy béna. Csak akarnod kell. Ha ilyen hamar feladod nem is fog menni. Meg kell próbálnod!!
-Igen igazad van. Gyakorolni fogom.-Ígértem meg neki.-De mégis miben kéne nekem segíteni?
-A gonosz bárhol lehet drágám. Meg kell tartani az egyensúlyt a világban. Ha bárki megtudná, hogy ilyen erők uralkodnak a világban mi lenne itt?
-Kész káosz!- Vágtam rá és akaratlanul is elmosolyodtam, bár nem mintha ez olyan vicces lenne. Hallgattam egy kicsit, majd újra megszólaltam.-Nagyi. Neked is volt valamilyen erőd?-kérdeztem félénken.
-Igen. Valaha volt... De az már a múlté-válaszolt szomorúan
-De milyen erőd volt?-kíváncsiskodtam
-Volt? Ugyan. Ez nem egy olyan dolog amit csak úgy el lehet dobni magadtól. Még most is meg van ez az erőm, csak nem használom. Öreg vagyok én már az ilyesmihez.
-Micsoda? Van erőd és nem használod? De milyen erő?- olyan voltam mint egy kisgyerek. letámadtam őt a kérdéseimmel.De most olyan jól esett vele beszélgetni. Na meg érdekelt is.
-Tudod az én képességem elég bonyolult. Ez nem olyan képesség mint a tiéd. Nehéz elmagyarázni. Én ki tudom vetíteni valakinek azt amit más lát. Én olyan közvetítő vagyok.
-Á már értem. Ha például Jesse lát valamit azt te nekünk is meg tudod mutatni. Igaz? -Ezen nevetett egy jót
-Igen, így van.
Rengeteget beszélgettünk még. Jó volt vele végre beszélgetni, úgy igazából.
2010. február 4., csütörtök
Fontos!
Ha elolvasol egy fejezetet, kérlek írj kommentált! Nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne bepötyögni pár sort, legyen jó vagy rossz! Kérlek írjatok!
5. fejezet - Miért én?
Nick még mindig szorosan ölelt magához, szinte már fájt. Mindegyik fiú lehajtott fejjel állt és bambán nézett maga elé. Nem nagyon értetem, hogy mi is történik. Mégis miért kellene rám vigyázni? De Nick megtörte a csendet és elengedett.
-Lili, ők itt Noah, Brad, Jesse, Kevin.-Mutatott a a fiúk felé akik most már mind engem néztek. Mindegyiknek rövid fekete haja és sötét szeme volt.Mintha csak testvérek lettek volna.
-Lili figyelj! Tudnod kell valamit szólt az egyik.Azt hiszem Brad-nek hívják.
-Igen, de talán a mamájának is tudnia kellene, hiszen tőle örökölte és neki is joga van tudni róla.-Mondta a másik. Itt már végképp nem értettem semmit. Mégis mit örököltem én a nagyitól? Annyira kusza volt az egész!
-Micsoda? Mit örököltem és a nagyitól?-kérdeztem kicsit feldúltan
-Mindjárt megtudod, de most menjünk Maryhez.-jelentette ki és rögtön a kocsi felé kezdett húzni. Morcosan beszálltam a kocsi első ülésére, Nick mellém a fiúk pedig hátra. Alig fértek el ott hátul 4-en. Tettek is pár poénos megjegyzést, de én ezzel nem is foglalkoztam, csak játszottam a durcásat. Próbáltam kitalálni, hogy mit is örökölhettem nagyimtól és közben a hihetetlenül érdekes gyerek zárat nézegettem. Emlékszem mikor véletlenül lenyomtam apa kocsijában és nem tudtam kiszállni, mivel nem jöttem rá, hogy csak fel kéne húzni......
Miközben ezen gondolkodtam, ijesztő dolog történt. Az az egy zár amit éppen vizsgáltam, pittyegő hangot adott ki, majd magától lenyomódott. Azonnal felkaptam a fejem és kérdőn néztem Nickre. Nem értettem, hogy nyomódhatott le magától, hisz senki nem nyúlt hozzá. Inkább ráfogtam a véletlenre.
Egy mély öblös hang szólalt meg mögöttem:
-Nick szerintem siessünk, mert még a végén mind itt ragadunk!-Mondta és nevetett egy jót ezen a mondaton, amit én nem nagyon értettem. Mire újra gondolataimba merülhettem volna, Nick már be is parkolt a ház elé. Gyorsan kiszálltunk és benyitottunk a házba. Mary rögtön elénk sietett, majd egy széles mosollyal üdvözölt minket, majd így szólt:
-Jajj fiúk! Minek köszönhetem ezt a látogatást?-Kérdezte még mindig mosolyogva.
A fiúk csak lehajtották fejüket és a padlót kezdték tanulmányozni. Nagyi arcáról eltűnt a mosoly majd egy nagyot sóhajtott.
-Tudhattam volna. Na gyertek üljetek le.-mutatott a nappali felé.
A fiúk letelepedtek a kanapéra és nem szóltak semmit. Én is így tettem és levágódtam Nick mellé. Nagyi behozott egy nagy pohár coca-colát mindenkinek és ő is leült. Idegesen elkezdtem kortyolgatni a kólámat és vártam, hogy valaki megszólaljon és végre elmagyarázza mi is folyik itt, de senki nem szólt semmit. Idegesítő volta csend. Mindenki csak nézett maga elé, még pislogni is elfelejtettek. Már nagyon ideges voltam, majdnem elkiabáltam magam, hogy mondjon már valaki valamit! Az ideg szétáradt a testemben, a fejemben forrt a vér.
De akkor a kólás pohár a kezemben apró darabjaira tőrt és a kicsi szilánkok apró vágásokat ejtettek a kezemen.Felpattantam és kérdőre vontam őket.
-Ez meg mi a franc volt? Előbb a gyerek zár, most meg ez. Mondjon már valaki valamit, mert semmit nem értek!!!-szinte ordítottam hisztérikusan
Nick odajött hozzám és szorosan a karjaiba zárt. Bőre még most is iszonyatosan forró volt.
-Ne aggódj minden rendben lesz!-súgta a fülembe
Kimentem a konyhába és megmostam vérző kezemet, míg nagyi feltakarította a szilánkokat, aztán visszasétáltam a nappaliba és helyet foglaltam.Nagymama sóhajtott egyet és elkezdte.
-Kicsim. Tudtam, hogy egyszer eljön az idő, mikor kezedbe kerül az irányítás. Előre tudtam, de anyád nem hitt nekem- itt egy kicsit megtorpant, majd folytatta.-Az ami most veled történik, az valami hihetetlen! Természet feletti erő uralkodik a kezedben drágám. Hihetetlen dolog tudom, de el kell hinned. Amiket régen meséltem neked a gonoszról és az a sok fantasztikus történet a természet feletti lényekről és hihetetlen erőkről! Angyalom hát nem érted? Ez mind igaz!-Mondta és megfogta a kezem. Ezt nem akartam elhinni. Csak némán meredtem a kanapén és csak gondolkodtam.
Mind igaz! Sorra villantak be előttem a történetek amiket nagymama mesélt nekem esténként. Mindig beleképzeltem magam és csak álmodoztam róla, hogy egyszer velem is megtörténik. Soha nem hittem, hogy valóra válik! Nem akartam elhinni ezt az egészet, de akármilyen hihetetlennek is hangzik, de hittem benne.
-Akkor, ami a kocsiban történt és a pohárral, az én voltam.-jelentettem ki.
-Igen-Szólalt meg annyi idő után Nick.
-Te tudtál róla?-kérdeztem kíváncsian. Nick egy kicsit habozott, de válaszolt.
-Igen, tudtam.-Monda, de minta itt sem lenne. Az arca fájdalmat tükrözött.
-Lili, nemcsak neked vannak képességeid!-mondta a fiúk egyike - azt hiszem Jesse - de már folytatta is.-Az én képességem, hogy előre látom a jövőt!-mondta büszkén.
-Váó!! Az jó!-mondtam meglepetten, de közben még mindig ezt az egészet próbáltam felfogni. Annyi minden történt velem!
-Nem! Nem jó Lili.Vagyis nem mindig. -szólt Nick
-Miért nem?-kérdeztem meglepetten
-Tudod Lili vannak olyan dolgok, amit nem mindig jó előre látni.-mondta szomorúan, de nem sok idő kellett, hogy rájöjjek mire is érti. Lassan összeállat a kép a fejemben. Jesse meglátott valamit a parton, amit nem kellett volna.
-Jesse látott valamit?-kérdeztem ijedten
-Igen láttam valamit!Szólt a kanapé másik végéről Jesse, majd odajött elém.
-Lili veszélyben vagy! Nagy veszélyben!!!!-mondta Jesse halál komolyan.
-Lili, ők itt Noah, Brad, Jesse, Kevin.-Mutatott a a fiúk felé akik most már mind engem néztek. Mindegyiknek rövid fekete haja és sötét szeme volt.Mintha csak testvérek lettek volna.
-Lili figyelj! Tudnod kell valamit szólt az egyik.Azt hiszem Brad-nek hívják.
-Igen, de talán a mamájának is tudnia kellene, hiszen tőle örökölte és neki is joga van tudni róla.-Mondta a másik. Itt már végképp nem értettem semmit. Mégis mit örököltem én a nagyitól? Annyira kusza volt az egész!
-Micsoda? Mit örököltem és a nagyitól?-kérdeztem kicsit feldúltan
-Mindjárt megtudod, de most menjünk Maryhez.-jelentette ki és rögtön a kocsi felé kezdett húzni. Morcosan beszálltam a kocsi első ülésére, Nick mellém a fiúk pedig hátra. Alig fértek el ott hátul 4-en. Tettek is pár poénos megjegyzést, de én ezzel nem is foglalkoztam, csak játszottam a durcásat. Próbáltam kitalálni, hogy mit is örökölhettem nagyimtól és közben a hihetetlenül érdekes gyerek zárat nézegettem. Emlékszem mikor véletlenül lenyomtam apa kocsijában és nem tudtam kiszállni, mivel nem jöttem rá, hogy csak fel kéne húzni......
Miközben ezen gondolkodtam, ijesztő dolog történt. Az az egy zár amit éppen vizsgáltam, pittyegő hangot adott ki, majd magától lenyomódott. Azonnal felkaptam a fejem és kérdőn néztem Nickre. Nem értettem, hogy nyomódhatott le magától, hisz senki nem nyúlt hozzá. Inkább ráfogtam a véletlenre.
Egy mély öblös hang szólalt meg mögöttem:
-Nick szerintem siessünk, mert még a végén mind itt ragadunk!-Mondta és nevetett egy jót ezen a mondaton, amit én nem nagyon értettem. Mire újra gondolataimba merülhettem volna, Nick már be is parkolt a ház elé. Gyorsan kiszálltunk és benyitottunk a házba. Mary rögtön elénk sietett, majd egy széles mosollyal üdvözölt minket, majd így szólt:
-Jajj fiúk! Minek köszönhetem ezt a látogatást?-Kérdezte még mindig mosolyogva.
A fiúk csak lehajtották fejüket és a padlót kezdték tanulmányozni. Nagyi arcáról eltűnt a mosoly majd egy nagyot sóhajtott.
-Tudhattam volna. Na gyertek üljetek le.-mutatott a nappali felé.
A fiúk letelepedtek a kanapéra és nem szóltak semmit. Én is így tettem és levágódtam Nick mellé. Nagyi behozott egy nagy pohár coca-colát mindenkinek és ő is leült. Idegesen elkezdtem kortyolgatni a kólámat és vártam, hogy valaki megszólaljon és végre elmagyarázza mi is folyik itt, de senki nem szólt semmit. Idegesítő volta csend. Mindenki csak nézett maga elé, még pislogni is elfelejtettek. Már nagyon ideges voltam, majdnem elkiabáltam magam, hogy mondjon már valaki valamit! Az ideg szétáradt a testemben, a fejemben forrt a vér.
De akkor a kólás pohár a kezemben apró darabjaira tőrt és a kicsi szilánkok apró vágásokat ejtettek a kezemen.Felpattantam és kérdőre vontam őket.
-Ez meg mi a franc volt? Előbb a gyerek zár, most meg ez. Mondjon már valaki valamit, mert semmit nem értek!!!-szinte ordítottam hisztérikusan
Nick odajött hozzám és szorosan a karjaiba zárt. Bőre még most is iszonyatosan forró volt.
-Ne aggódj minden rendben lesz!-súgta a fülembe
Kimentem a konyhába és megmostam vérző kezemet, míg nagyi feltakarította a szilánkokat, aztán visszasétáltam a nappaliba és helyet foglaltam.Nagymama sóhajtott egyet és elkezdte.
-Kicsim. Tudtam, hogy egyszer eljön az idő, mikor kezedbe kerül az irányítás. Előre tudtam, de anyád nem hitt nekem- itt egy kicsit megtorpant, majd folytatta.-Az ami most veled történik, az valami hihetetlen! Természet feletti erő uralkodik a kezedben drágám. Hihetetlen dolog tudom, de el kell hinned. Amiket régen meséltem neked a gonoszról és az a sok fantasztikus történet a természet feletti lényekről és hihetetlen erőkről! Angyalom hát nem érted? Ez mind igaz!-Mondta és megfogta a kezem. Ezt nem akartam elhinni. Csak némán meredtem a kanapén és csak gondolkodtam.
Mind igaz! Sorra villantak be előttem a történetek amiket nagymama mesélt nekem esténként. Mindig beleképzeltem magam és csak álmodoztam róla, hogy egyszer velem is megtörténik. Soha nem hittem, hogy valóra válik! Nem akartam elhinni ezt az egészet, de akármilyen hihetetlennek is hangzik, de hittem benne.
-Akkor, ami a kocsiban történt és a pohárral, az én voltam.-jelentettem ki.
-Igen-Szólalt meg annyi idő után Nick.
-Te tudtál róla?-kérdeztem kíváncsian. Nick egy kicsit habozott, de válaszolt.
-Igen, tudtam.-Monda, de minta itt sem lenne. Az arca fájdalmat tükrözött.
-Lili, nemcsak neked vannak képességeid!-mondta a fiúk egyike - azt hiszem Jesse - de már folytatta is.-Az én képességem, hogy előre látom a jövőt!-mondta büszkén.
-Váó!! Az jó!-mondtam meglepetten, de közben még mindig ezt az egészet próbáltam felfogni. Annyi minden történt velem!
-Nem! Nem jó Lili.Vagyis nem mindig. -szólt Nick
-Miért nem?-kérdeztem meglepetten
-Tudod Lili vannak olyan dolgok, amit nem mindig jó előre látni.-mondta szomorúan, de nem sok idő kellett, hogy rájöjjek mire is érti. Lassan összeállat a kép a fejemben. Jesse meglátott valamit a parton, amit nem kellett volna.
-Jesse látott valamit?-kérdeztem ijedten
-Igen láttam valamit!Szólt a kanapé másik végéről Jesse, majd odajött elém.
-Lili veszélyben vagy! Nagy veszélyben!!!!-mondta Jesse halál komolyan.
2010. február 2., kedd
4. fejezet - Mondjon már valaki valamit!
Ébredésem után pár perccel, egyből ő járt az eszembe. Nick. Észrevettem, hogy egyre többet gondolok rá, és felzaklat a tudat, hogy nincs mellettem. Olyankor nem érzem magam teljesnek, nélküle fél ember vagyok. Tudom, hogy ezt még korai lenne érezni, de nem tudok ellene mit tenni! Szüleim távozása után, minden összekavarodott bennem. Nem tudtam, ki az akire számíthatok és kire nem. Egyben, azt sem tudtam eldönteni, hogy aki a barátom, az csupán csak barát-e.Szükségem volt egy támaszra. És ezt Nickben megtaláltam. Ezért érzem úgy, hogy mellette van a helyem. De ő nem lehet több, mint egy barát. Nem akarom tönkretenni ezt a barátságot.-Elmélkedtem magamban.
Kikeltem pihe-puha ágyamból, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcomat és a fogamat, majd kimentem és átöltöztem.Kivettem a legelső farmert és egy pulcsit. Levánszorogtam a lépcsőn és egy puszival köszöntöttem nagyimat.
Elkészítettem reggelimet, majd befaltam. Nem volt kedvem nagy falatozást csapni, csak egy szendvics mellett döntöttem. Egész végig csak azon járt az eszem, hogy új barátom mikor hív már fel. Hallani akartam édes hangját. Azonban erre még várnom kellett, ami kicsit feldúltá tett. Délután 2 óra felé járhatott mire megcsörrent a várva-várt hívás. Egyből odasiettem, mert nagyon feldobott a tudat, hogy beszélhetek vele.
-Szia. Ráérsz most? Találkozhatnánk, mert beszélni szeretnék veled egy fontos dologról.-mondta kicsit komolyan.
-Szia. Persze.-vágtam rá egyből.
Kicsit tétlenkedett válaszával, de végre megszólalt.
-Figyelj. akkor egy negyed óra múlva ott vagyok.-jelentette ki.
-Oké. Várni foglak.- de már le is tette
Azonnal felrohantam és felkaptam magamra egy elfogadható göncöt. Tudtam, hogy kezdeni kell valamit a hajammal ezért egyből a tükör elé siettem. Kicsit kicsinosítottam magamat, majd lementem a konyhába megosztani nagymamámmal a mai terveimet. Észrevételeim szerint örült annak, hogy máris van egy barátom, és hogy Nick az. Szerette őt is és az édesapját is. Jól kijöttek egymással. Tehát nem volt ellenvetése.
Már hallottam amint egy kocsi hajtott a feljáróra. Egyből tudtam ki lehet az, így felhúztam cipőmet, meg a kabátom, és már siettem is ki.
Beszálltam a kocsiba, majd nyomtam egy puszit arcára.
-Szia. -köszöntött huncut mosollyal arcán.
-szia-feleltem
Beindította a kocsit, majd elhajtottunk. Eszembe jutott, hogy mondani akart nekem valamit.
-Miről is akartál beszélni?-kíváncsiskodtam
-Előbb bemutatnálak pár haveromnak. Majd utána mikor kettesben leszünk, elmondom.-felelte
-Hmm.Rendben.-vágtam rá, bár idegesített hogy addig kell várnom.
Az út további részében, nem nagyon beszéltünk, csak hallgattuk a csendet.
Mikor leértünk a partra mindketten meglepődtünk, mert nem találtunk ott senkit. A part most csak a miénk volt. Nick kézen fogott és a víz közelébe kezdett vezetni.
Levettük cipőnket, és úgy folytattuk a sétát. Nagyon csiklandozó érzés volt, mikor a kisodródott víz, felcsapódott lábainkon. A hideg víz, és Nick forró érintése, kellemes volt együtt.
-Figyelj.... én..... szóval...azt szerettem volna csak mondani, hogy mióta megismertelek úgy érzem...-azonban mondandója félbeszakadt, mert a srácok kacajára lettünk figyelmesek. Nick elfordult, és a közeledő barátait figyelte. Mint én. Zavarba ejtő volt, hogy csak az alsó testük volt fedett. Izmos mellkasuk fedetlen volt. Mindannyiuknak csillogott barna bőrük a fényben, és kidolgozott mellkasuk, és karjuk csak úgy feszültek. Mind mosolygott kivéve egy srácot. Aki kicsit lemaradt a többitől, és bambán meredt rám. Szemei mélyen enyémbe fúródtak, és egy percre sem váltak meg tőlem. Mindannyian őt figyeltük sejtelmesen, de ez neki nem tűnt fel, továbbra is engem nézett. Olyan zavarba ejtő érzés volt ahogy nagy fekete szemeivel meredt énrám. Hirtelen meghátrált és elkapta rólam tekintetét. Ránéztem Nickre és félelem tükröződött a szemeiben. A fiúk meghátráltak és Nick is feléjük kezdett sétálni. Visszafordult és így szólt:
-Maradj itt, mindjárt jövök.- mondta, de már el is indult, válaszomat meg nem várva. Nem nagyon fogtam fel a helyzetet. Én távolról figyeltem beszélgetésüket és próbáltam kivenni néhány részletet beszélgetésükből. Már tudtam, hogy rólam van szó, hiszen beszélgetésük során többször is felém pillantottak, és hallottam nevemet is elhangzani. Nick hirtelen félő tekintettel bámult rám. Nem értettem ezt a szituációt, de biztos voltam benne, hogy be fognak avatni. Miután beszélgetésük végetért Nick elkezdett felém sietni, majd szorosan karjaiba zárt.
- Vigyázok rád!
Kikeltem pihe-puha ágyamból, majd a fürdőbe vettem az irányt. Megmostam az arcomat és a fogamat, majd kimentem és átöltöztem.Kivettem a legelső farmert és egy pulcsit. Levánszorogtam a lépcsőn és egy puszival köszöntöttem nagyimat.
Elkészítettem reggelimet, majd befaltam. Nem volt kedvem nagy falatozást csapni, csak egy szendvics mellett döntöttem. Egész végig csak azon járt az eszem, hogy új barátom mikor hív már fel. Hallani akartam édes hangját. Azonban erre még várnom kellett, ami kicsit feldúltá tett. Délután 2 óra felé járhatott mire megcsörrent a várva-várt hívás. Egyből odasiettem, mert nagyon feldobott a tudat, hogy beszélhetek vele.
-Szia. Ráérsz most? Találkozhatnánk, mert beszélni szeretnék veled egy fontos dologról.-mondta kicsit komolyan.
-Szia. Persze.-vágtam rá egyből.
Kicsit tétlenkedett válaszával, de végre megszólalt.
-Figyelj. akkor egy negyed óra múlva ott vagyok.-jelentette ki.
-Oké. Várni foglak.- de már le is tette
Azonnal felrohantam és felkaptam magamra egy elfogadható göncöt. Tudtam, hogy kezdeni kell valamit a hajammal ezért egyből a tükör elé siettem. Kicsit kicsinosítottam magamat, majd lementem a konyhába megosztani nagymamámmal a mai terveimet. Észrevételeim szerint örült annak, hogy máris van egy barátom, és hogy Nick az. Szerette őt is és az édesapját is. Jól kijöttek egymással. Tehát nem volt ellenvetése.
Már hallottam amint egy kocsi hajtott a feljáróra. Egyből tudtam ki lehet az, így felhúztam cipőmet, meg a kabátom, és már siettem is ki.
Beszálltam a kocsiba, majd nyomtam egy puszit arcára.
-Szia. -köszöntött huncut mosollyal arcán.
-szia-feleltem
Beindította a kocsit, majd elhajtottunk. Eszembe jutott, hogy mondani akart nekem valamit.
-Miről is akartál beszélni?-kíváncsiskodtam
-Előbb bemutatnálak pár haveromnak. Majd utána mikor kettesben leszünk, elmondom.-felelte
-Hmm.Rendben.-vágtam rá, bár idegesített hogy addig kell várnom.
Az út további részében, nem nagyon beszéltünk, csak hallgattuk a csendet.
Mikor leértünk a partra mindketten meglepődtünk, mert nem találtunk ott senkit. A part most csak a miénk volt. Nick kézen fogott és a víz közelébe kezdett vezetni.
Levettük cipőnket, és úgy folytattuk a sétát. Nagyon csiklandozó érzés volt, mikor a kisodródott víz, felcsapódott lábainkon. A hideg víz, és Nick forró érintése, kellemes volt együtt.
-Figyelj.... én..... szóval...azt szerettem volna csak mondani, hogy mióta megismertelek úgy érzem...-azonban mondandója félbeszakadt, mert a srácok kacajára lettünk figyelmesek. Nick elfordult, és a közeledő barátait figyelte. Mint én. Zavarba ejtő volt, hogy csak az alsó testük volt fedett. Izmos mellkasuk fedetlen volt. Mindannyiuknak csillogott barna bőrük a fényben, és kidolgozott mellkasuk, és karjuk csak úgy feszültek. Mind mosolygott kivéve egy srácot. Aki kicsit lemaradt a többitől, és bambán meredt rám. Szemei mélyen enyémbe fúródtak, és egy percre sem váltak meg tőlem. Mindannyian őt figyeltük sejtelmesen, de ez neki nem tűnt fel, továbbra is engem nézett. Olyan zavarba ejtő érzés volt ahogy nagy fekete szemeivel meredt énrám. Hirtelen meghátrált és elkapta rólam tekintetét. Ránéztem Nickre és félelem tükröződött a szemeiben. A fiúk meghátráltak és Nick is feléjük kezdett sétálni. Visszafordult és így szólt:
-Maradj itt, mindjárt jövök.- mondta, de már el is indult, válaszomat meg nem várva. Nem nagyon fogtam fel a helyzetet. Én távolról figyeltem beszélgetésüket és próbáltam kivenni néhány részletet beszélgetésükből. Már tudtam, hogy rólam van szó, hiszen beszélgetésük során többször is felém pillantottak, és hallottam nevemet is elhangzani. Nick hirtelen félő tekintettel bámult rám. Nem értettem ezt a szituációt, de biztos voltam benne, hogy be fognak avatni. Miután beszélgetésük végetért Nick elkezdett felém sietni, majd szorosan karjaiba zárt.
- Vigyázok rád!
2010. február 1., hétfő
3. fejezet - Minden olyan tökéletes!
Reggel 9 körül kidobott az ágy. nem voltam fáradt, pedig igen mozgalmas éjszakám volt... Elgondolkodtam rajta, hogy az egészet csak álmodtam, de az árulkodó lábnyomok a szőnyegen, amik nagyobbak mint az enyémek, és a nedves esőkabát, megerősítették bennem a tényt, hogy valóban megtörtént az egész. Tegnap nagyon jól összebarátkoztam Nickkel, pedig nem töltöttem vele sok időt, de az épp elég volt ahhoz, hogy megkedveljem. biztonságban éreztem magam mellette és a szüleim körül keringő, fájdalmas gondolataimat is elfeledtette velem. Ma találkozom vele. Ez kicsit feldobta a hangulatomat. Boldogan leszaladtam a konyhába, hátha segíthetek valamit a nagyinak. Ő már rég tette a dolgát mikor leértem.
-Jó reggelt. Segíthetek valamit?-kérdeztem mosolyogva
-Á nem. Hagyd csak.Majd én megoldom.-Mondta és közben megkavarta a bugyborékoló ételt, ami a gázon főtt.
-Szívesen segítek. Otthon is gyakran szoktam főzni!-ez igaz volt, mert tényleg sokszor főztem otthon, mert nagyon szerettem.
-Hát rendben ha gondolod. -mondta és küldött felém egy mosolyt
-Pillanat csak felmegyek átöltözni. Sietek!-de az utolsó szót már úgy kiabáltam magam után.Kikaptam a legfelső farmert és pulcsit a szekrényből majd gyorsan magamra rángattam őket. A melegítőket nem szerettem, olyan kényelmetlenül éreztem magam benne.
-Lerobogtam a lépcsőn és belevetettem magam a főzésbe. A nagy részét nagyi már megcsinálta a pörköltnek, nekem csak kavargatni kellett, és a tésztát kifőzni hozzá.
-ó te tényleg nagyon ügyes vagy.
-Köszi- mondtam és egymásra mosolyogtunk
Mikor már a tészta is kifőtt, közösen megterítettünk, szépen szolidan, fehér abrosszal. Pont időben, mert már csengettek is az ajtón.
-kinyitom!-és már az ajtónál is voltam. Széles mosollyal kitártam az ajtót, de az a mosoly rögtön az arcomra fagyott, mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban. Dawe és nagy meglepetésemre Nick állt az ajtóban. A megdöbbenéstől egy mukkot sem szóltam. Össze állt a kép a fejemben, miszerint Nick, Dawe fia.Ezért volt ismerős a Passat. Mary törte meg az iszonyatos csendet.
-Sziasztok! Épp időben. Kerüljetek beljebb!-tessékelte őket a házba.-Foglaljatok helyet.-mutatott kezével az asztalhoz.Becsuktam az ajtót majd én is követtem őket. Nick és Dawe az asztal két túlsó oldalán foglaltak helyet. Én is leültem Nick mellé és kérdőn néztem rá, mire ő csak egy félmosolyt küldött felém. Nem faggattam tovább, hogy is mondhatta volna el, mikor csak tegnap ismert meg. Azt sem tudta eddig, hogy a világon vagyok.
-Remélem szeretitek a pörköltet-szólt nagyi
-hát persze!-mondták kórusban a pasik
- na azért-szólt Mary és középre tette a lábost. A vacsora többi része szótlanul telt. Miután mindenki befejezte az ebédet nagyi és Dawe letelepedtek a kanapéra beszélgetni. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, de inkább csak hallgattuk az érdekest beszélgetést a főzési technikájukról. De akkor Nick megszólalt.
-Apu. Lemehetnénk Lilivel a partra sétálni?-kérdezte komolyan. nagymama csak elmosolyodott.
-Persze menjetek csak-bólintott Dawe. Felálltunk a kanapéról és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Mindketten felvettük a cipőnket és a kabátunkat, majd kisétáltunk az ajtón. A hideg levegő megcsapta az arcomat. Jól esett a hideg, így nagyot szippantottam a friss levegőből, aminek még mindig fű illata volt.
-Gyere-szólt Nick és a kocsi felé vezényelt. Beültünk a kocsiba és megszólalt a rádió. Pont a kedvenc számom ment, aminek már kívülről tudtam a szövegét. Anya is nagyon szerette és gyakran együtt hallgattuk. Mióta ő elment, nem nagyon hallgattam zenét, de ez most még is jól esett. Így megmaradt valami ami rá emlékeztethet.
-szereted ezt a számot?- kérdezte Nick
-Igen, nagyon! És neked bejön?
-hát... elmegy, bár nem szeretem az ilyen nyáladzós számokat.-mondta flegmán majd kuncogott egyet.
-ez nem nyálas!-szálltam vele vitába. -Már csak azért sem adok neki igazat!-gondoltam magamba
Az út nagy része azzal telt, hogy próbáltam megmagyarázni, hogy ez a szám miért is jó és megnyugtató, de szavaim süket fülekre találtak... Amikor leértünk a partra segített kiszállni az autóból és gyalog folytattuk tovább. Viszont a bőre még most is iszonyatosan forró volt. Szinte égette a bőrömet. Olyan volt mintha lázas lenne. A homlokára tettem a kezem, de azonnal le is kaptam, mert olyan volt, mintha tüzes vasat fogtam volna meg.
-Jézusom te lázas vagy!!!-sipákoltam ijedten. Ezen kuncogott egy jót és levette magáról a kezemet, de nem engedte el.
-Nem de hogy vagyok lázas!- még mindig nevetett- Majd egyszer megérted!-mosolygott rám. Hittem neki így többet nem nagyon akartam kérdezősködni, bár azért fúrta az oldalam a kíváncsiság. Tovább folytattuk a sétát, de kezemet még mindig nem engedte el. Nem nagyon zavart, már csak azért sem mert a parton még hidegebb volt mint máshol. Olyan gyönyörű volt a táj! Mintha egy képet csodálnék, csak ez sokkal élethűbb volt. A hullámok hangja, a finom friss levegő illata és a látvány maga szívet melengető volt. Ráadásul, mindet egy olyan fiúval, akit annyira kedveltem. Úgy éreztem, hogy végre teljes az életem. Igaz, hogy már nem lehet itt a családom, de most ez van, el kell fogadnom és meg kell becsülnöm, ami a rendelkezésemre áll és a lehető legtöbbet kell kihoznom belőle.
Még sokáig sétáltunk és beszélgettünk. Még telefon számot is cseréltünk.Minden féle téma szóba jött, kivéve egyet, amiért hálás voltam neki. Sok mindent megtudtam róla. Neki is meghalt az anyukája. Nick még egészen kicsi volt mikor édesanyja szívinfarktusban távozott az élők sorából. Apukája egyedül nevelte tovább, mivel testvére nincs, ketten kellett tovább gondoskodniuk. Nick már 20 éves, így elköltözött az apukájától és egyedül él egy kis La Push- i házban.
A nap már messze járt a tenger felett, mikor elindultunk vissza a kocsival. Az út további részét csendben töltöttük.Mikor beértünk a házunk elé Dawe és nagyi, már kint állt a tornácon, mind a ketten úgy mosolyogtak, mint a tejbe tök...Dawe elköszönt Marytól majd felénk kezdett sétálni.
-hát... szia...-mondtam szomorúan, mert szívesen maradtam volna még vele
-szia. Holnap felhívlak!-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit az arcomra. Átadtam a helyet Dawe-nek és odasétáltam nagyikám mellé és együtt integettünk tovább.Mikor már nem láttuk őket bementünk a házba. Segítettem neki elmosogatni és elpakolni a tálakat, majd elköszöntünk egymástól és elvonultunk a szobánkba. Nem nagyon kérdezgetett Nick-ről, gondolom tisztában van vele, ha valamit meg akar tudni azt majd úgy is elmondom neki én.
Levetkőztem, majd vettem egy forró zuhanyt. Jól esett és egy kicsit fel is frissültem tőle. Bekapcsoltam a laptopomat amit tegnap csak leraktam az asztalra. Semmi érdekeset nem találtam az interneten úgyhogy úgy döntöttem inkább lefekszek aludni. Sok mindenen gondolkodtam, de mindig Nick-re tértem vissza. Jó barátok lettünk, remélem még sokáig így is marad. Aztán, mikor már végképp nem bírtam tovább, megadtam magam az álmosságnak és hagytam hogy messzire repítsen.
Remélem, hogy tetszik! Légyszíves írjatok komit, mert így olyan mintha magamnak írnám! Elveszik az önbizalmam!!!:-D Puszi:Lili
-Jó reggelt. Segíthetek valamit?-kérdeztem mosolyogva
-Á nem. Hagyd csak.Majd én megoldom.-Mondta és közben megkavarta a bugyborékoló ételt, ami a gázon főtt.
-Szívesen segítek. Otthon is gyakran szoktam főzni!-ez igaz volt, mert tényleg sokszor főztem otthon, mert nagyon szerettem.
-Hát rendben ha gondolod. -mondta és küldött felém egy mosolyt
-Pillanat csak felmegyek átöltözni. Sietek!-de az utolsó szót már úgy kiabáltam magam után.Kikaptam a legfelső farmert és pulcsit a szekrényből majd gyorsan magamra rángattam őket. A melegítőket nem szerettem, olyan kényelmetlenül éreztem magam benne.
-Lerobogtam a lépcsőn és belevetettem magam a főzésbe. A nagy részét nagyi már megcsinálta a pörköltnek, nekem csak kavargatni kellett, és a tésztát kifőzni hozzá.
-ó te tényleg nagyon ügyes vagy.
-Köszi- mondtam és egymásra mosolyogtunk
Mikor már a tészta is kifőtt, közösen megterítettünk, szépen szolidan, fehér abrosszal. Pont időben, mert már csengettek is az ajtón.
-kinyitom!-és már az ajtónál is voltam. Széles mosollyal kitártam az ajtót, de az a mosoly rögtön az arcomra fagyott, mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban. Dawe és nagy meglepetésemre Nick állt az ajtóban. A megdöbbenéstől egy mukkot sem szóltam. Össze állt a kép a fejemben, miszerint Nick, Dawe fia.Ezért volt ismerős a Passat. Mary törte meg az iszonyatos csendet.
-Sziasztok! Épp időben. Kerüljetek beljebb!-tessékelte őket a házba.-Foglaljatok helyet.-mutatott kezével az asztalhoz.Becsuktam az ajtót majd én is követtem őket. Nick és Dawe az asztal két túlsó oldalán foglaltak helyet. Én is leültem Nick mellé és kérdőn néztem rá, mire ő csak egy félmosolyt küldött felém. Nem faggattam tovább, hogy is mondhatta volna el, mikor csak tegnap ismert meg. Azt sem tudta eddig, hogy a világon vagyok.
-Remélem szeretitek a pörköltet-szólt nagyi
-hát persze!-mondták kórusban a pasik
- na azért-szólt Mary és középre tette a lábost. A vacsora többi része szótlanul telt. Miután mindenki befejezte az ebédet nagyi és Dawe letelepedtek a kanapéra beszélgetni. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, de inkább csak hallgattuk az érdekest beszélgetést a főzési technikájukról. De akkor Nick megszólalt.
-Apu. Lemehetnénk Lilivel a partra sétálni?-kérdezte komolyan. nagymama csak elmosolyodott.
-Persze menjetek csak-bólintott Dawe. Felálltunk a kanapéról és a bejárati ajtó felé vettük az irányt. Mindketten felvettük a cipőnket és a kabátunkat, majd kisétáltunk az ajtón. A hideg levegő megcsapta az arcomat. Jól esett a hideg, így nagyot szippantottam a friss levegőből, aminek még mindig fű illata volt.
-Gyere-szólt Nick és a kocsi felé vezényelt. Beültünk a kocsiba és megszólalt a rádió. Pont a kedvenc számom ment, aminek már kívülről tudtam a szövegét. Anya is nagyon szerette és gyakran együtt hallgattuk. Mióta ő elment, nem nagyon hallgattam zenét, de ez most még is jól esett. Így megmaradt valami ami rá emlékeztethet.
-szereted ezt a számot?- kérdezte Nick
-Igen, nagyon! És neked bejön?
-hát... elmegy, bár nem szeretem az ilyen nyáladzós számokat.-mondta flegmán majd kuncogott egyet.
-ez nem nyálas!-szálltam vele vitába. -Már csak azért sem adok neki igazat!-gondoltam magamba
Az út nagy része azzal telt, hogy próbáltam megmagyarázni, hogy ez a szám miért is jó és megnyugtató, de szavaim süket fülekre találtak... Amikor leértünk a partra segített kiszállni az autóból és gyalog folytattuk tovább. Viszont a bőre még most is iszonyatosan forró volt. Szinte égette a bőrömet. Olyan volt mintha lázas lenne. A homlokára tettem a kezem, de azonnal le is kaptam, mert olyan volt, mintha tüzes vasat fogtam volna meg.
-Jézusom te lázas vagy!!!-sipákoltam ijedten. Ezen kuncogott egy jót és levette magáról a kezemet, de nem engedte el.
-Nem de hogy vagyok lázas!- még mindig nevetett- Majd egyszer megérted!-mosolygott rám. Hittem neki így többet nem nagyon akartam kérdezősködni, bár azért fúrta az oldalam a kíváncsiság. Tovább folytattuk a sétát, de kezemet még mindig nem engedte el. Nem nagyon zavart, már csak azért sem mert a parton még hidegebb volt mint máshol. Olyan gyönyörű volt a táj! Mintha egy képet csodálnék, csak ez sokkal élethűbb volt. A hullámok hangja, a finom friss levegő illata és a látvány maga szívet melengető volt. Ráadásul, mindet egy olyan fiúval, akit annyira kedveltem. Úgy éreztem, hogy végre teljes az életem. Igaz, hogy már nem lehet itt a családom, de most ez van, el kell fogadnom és meg kell becsülnöm, ami a rendelkezésemre áll és a lehető legtöbbet kell kihoznom belőle.
Még sokáig sétáltunk és beszélgettünk. Még telefon számot is cseréltünk.Minden féle téma szóba jött, kivéve egyet, amiért hálás voltam neki. Sok mindent megtudtam róla. Neki is meghalt az anyukája. Nick még egészen kicsi volt mikor édesanyja szívinfarktusban távozott az élők sorából. Apukája egyedül nevelte tovább, mivel testvére nincs, ketten kellett tovább gondoskodniuk. Nick már 20 éves, így elköltözött az apukájától és egyedül él egy kis La Push- i házban.
A nap már messze járt a tenger felett, mikor elindultunk vissza a kocsival. Az út további részét csendben töltöttük.Mikor beértünk a házunk elé Dawe és nagyi, már kint állt a tornácon, mind a ketten úgy mosolyogtak, mint a tejbe tök...Dawe elköszönt Marytól majd felénk kezdett sétálni.
-hát... szia...-mondtam szomorúan, mert szívesen maradtam volna még vele
-szia. Holnap felhívlak!-mosolygott rám, majd nyomott egy puszit az arcomra. Átadtam a helyet Dawe-nek és odasétáltam nagyikám mellé és együtt integettünk tovább.Mikor már nem láttuk őket bementünk a házba. Segítettem neki elmosogatni és elpakolni a tálakat, majd elköszöntünk egymástól és elvonultunk a szobánkba. Nem nagyon kérdezgetett Nick-ről, gondolom tisztában van vele, ha valamit meg akar tudni azt majd úgy is elmondom neki én.
Levetkőztem, majd vettem egy forró zuhanyt. Jól esett és egy kicsit fel is frissültem tőle. Bekapcsoltam a laptopomat amit tegnap csak leraktam az asztalra. Semmi érdekeset nem találtam az interneten úgyhogy úgy döntöttem inkább lefekszek aludni. Sok mindenen gondolkodtam, de mindig Nick-re tértem vissza. Jó barátok lettünk, remélem még sokáig így is marad. Aztán, mikor már végképp nem bírtam tovább, megadtam magam az álmosságnak és hagytam hogy messzire repítsen.
Remélem, hogy tetszik! Légyszíves írjatok komit, mert így olyan mintha magamnak írnám! Elveszik az önbizalmam!!!:-D Puszi:Lili
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
