12. fejezet -Nem szerethetem

Nick befejezte a reggeliét és behívott a nappaliba. Leültünk a kanapéra és bekapcsolta a tévét. Valami hülye mese ment rajta, de ezzel most nem nagyon foglalkoztam. Nick felállt és a kis éjjeli szekrényhez ment. Elvett onnan egy fehér trikót és éppen bele akart bújni, mire megszólaltam:
-Neeee!-mondtam hangosan, mire gyorsan a szám elé tettem a kezemet.
Azt hiszem ezt hangosan mondtam ki. Nem néztem Nickre, de anélkül is tudtam, hogy engem néz. Nagyon piros lehettem, de hát nem akartam, hogy felvegye azt a pólót... Így sokkal jobb volt.
-Mi az?-kérdezte Nick,miközben csak belebújt abba a trikóba....
-Jah semmi.. Csak a TV. Mese megy rajta.. Elkapcsolod?-tereltem el a szót.
Elég jól tudtam hazudni, úgyhogy azt hiszem bevette.
-Persze-felelte és elkapcsolta valami ismeretlen filmre.
-Na szóval. Hajlandó lennél végre beavatni ebbe a gonosz dologba?
-Hát azt hiszem megtehetem-felelte mosolyogva-Az elején kezdem.

-Minden nagyon régen kezdődött. Mikor Mary még kicsi volt, és te meg én meg sem születtünk. A gonosz, vagyis a wentorok már akkor is léteztek és az erőnkre fájt a foguk. Álltalában megpróbálták maguk mellé állítani az embereket, de ha nem ment, elvették az erejüket és végeztek velük. A wentorok uralkodni akarnak az emberek felett.-mondta teljes komolysággal.
Már nem bírtam megállni, meg kellett, hogy kérdezzem ami eddig piszkálta a csőrömet
-Nick? De hogyan csinálják? Szóval.. Hogyan veszik el az erőnket?-kérdeztem félénken
-Az egy elég különleges dolog. Tudod a szemünkön keresztül.Mikor belenéznek a szemedbe. Ezért nem szabad a szemükbe nézni. De ezt ma majd gyakoroljuk.
-Gyakorolunk?-kérdeztem feldobottan. tényleg szerettem volna fejleszteni magam, ha harcra kerül a sor megálljam a helyem.
-igen. Azt fogjuk tenni. Muszáj lesz, hisz nem sokár....-itt félbehagyta a mondatot és lehajtotta a fejét. Tudtam, hogy mire gondol, nem kellett, hogy befejezze. Már nincs sok időn.
A wentorok meg fogják tudni, hogy milyen erőm van és akkor eljönnek. De nekem addigra készen kell állnom.
-És mikor fogjuk kezdeni?-mosolyogtam rá.
-Hát ha szeretnéd akár most elkezdhetjük.-nézett az órára. Én is így tettem és megdöbbenve vettem észre, hogy már 10 óra. Jól elment az idő.
-Adok valami ruhát.- Mondta és kiment a szobából.
Pár perc múlva már itt is volt a kezében egy adag ruhával. Női ruha volt. Nem nagyon értettem, de nem kérdeztem rá. Gondoltam a barátnője ruhája.
Szerencsés lehet az a lány... Sóhajtottam egy nagyot.
Nick magamra hagyott és felöltöztem. Egy csőfarmer volt és egy nagy dekoltázsú fekete hősszúujjú. Nem éreztem benne jól magam. Kényelmes volt, de tudtam, hogy nem az enyém, hanem azé a lányé akit Nick szeret. Mintha féltékeny lettem volna rá.
De neeeeem! Ezt nem szabad! Lili most verd ki a fejedből-parancsoltam magamra. Nem szerethetem Nicket! Ő mást szeret és ha nem is lenne neki az a lány, akkor sem jönne velem össze....Inkább bementem a fürdőbe, megmosakodtam és megmostam a fogam a tegnap kapott fogkefével és fogkrémmel. Kifésültem a madárfészket a fejemen.
Kimentem Nickhez .Ott ült a konyhaasztalnál, nekem háttal.
Megint éreztem azt a furcsa érzést a hasamban. Mikor Nick közelében voltam, mindig ezt éreztem. Sejtettem, hogy mi ez, de inkább hanyagoltam és ráfogtam a véletlenre.
-Köszi a ruhát-mondtam és odamentem mellé-Na mehetünk?
Nick nem szólt semmit csak engem bámult. Kicsit furcsa volt, hogy ennyire néz, de aztán gyorsan lekapta rólam a tekintetét.
-Igen, mehetünk.
Felvettük a kabátunkat és kimentünk a ház elé. Nagyon szép napos idő volt. Mióta idejöttem, nem nagyon láttam a fényes napot. Jól esett ez a meleg. Mélyet szippantottam a finom friss levegőből. Szerettem az esőt, de a szép tiszta és meleg időt is.
-Itt fogunk gyakorolni?-kérdeztem
-Igen itt. Itt meg van minden ami kell.
-Rendben akkor felőlem kezdhetjük.-Elég izgatott voltam, de féltem is. Mikor legutóbb használtam az erőmet szörnyű dolog történt. Nem akartam ezt a hibát még egyszer elkövetni, de most épp azért voltam itt. Hogy megtanuljam hogyan is kell csinálni. Nem nagyon értettem, hogy Nick ebben hogyan tudna nekem segíteni, de reménykedtem benne.
-Okés. Akkor most először kezdjük ezzel a fadarabbal- mutatott a földre.-Figyelj Lili. Én nem nagyon tudom, hogy hogyan kell csinálni, de megpróbálom a lehető legtöbbet nyújtani.-nem válaszoltam csak bólintottam. Féltem. Nagyon féltem, de ezt megpróbáltam nem kimutatni.
-Figyelj. Nagyon kell koncentrálnod. próbáld meg felidézni, hogy mit tettél akkor, amikor.... szóval próbáld felidézni.-most is tudtam, hogy mire gondol.
Úgy tettem ahogy mondta. Megpróbáltam mindent felidézni magamba. DE nem ment. Arra már nem emlékeztem. Talán a sokk miatt, vagy nem tudom.... De nem ment.
-Nick nem emlékszem. Fogalmam sincs hogy csináltam...-szomorodtam el
-Mi? De próbáld meg. Valamire csak emlékszel.
Megpróbáltam. De nem ment....
-Nem Nick. Nem megy!-mondtam kicsit hangosabban
-Dehogynem. Csak akarnod kell!-emelte fel ő is a hangját.
Erre kicsit megtántorodtam, de nem voltam az az ijedős fajta.
-Nick. Én sem emlékezhetek mindenre. Ez most nem megy! Egyszerűen nem emlékszem és kész! Tudod, hogy megijedtem? Milyen rossz volt ott látni Alexet ott vérben fetrengve??-már majdnem kiabáltam, de megtartottam a hangnemet.
Nem sírtam, vagy hisztiztem, már nem zaklatott fel annyira. De ezt Nick nem tudta.
-Lili sajnálom. Nem akartam. Hülye vagyok. Tényleg nem akartalak így felzaklatni...
-Jó semmi gond. Hagyjuk ezt a témát.Én sajnálom, hogy így kiakadtam
-Dehogy is. ha nem hozom fel akkor nem akadsz ki. Az én hibám
-Nem ez nem igaz. Mostanában elég lobbanékony vagyok... -okoltam magam, nem akartam, hogy Nick magát hibáztassa
Nick erre csak elmosolyodott és kuncogott egyet
-Mi az? Mi ilyen vicces?
-Semmi... Csak tudod elég makacs vagy!-mondta nevetve
na ez már aztán sok. Én makacs? Lehet, hogy az vagyok, de ez az én dolgom...
-Igen az vagyok. De te meg önfejű és akkor mi van..-mondtam flegmán. Már csak azért is az enyém az utolsó szó.
-Én önfejű? Te kezdtél el itt hisztizni!-jelentette ki
-Micsoda?Te tiszta hülye vagy!-mondtam és közelebb léptem felé és mélyen a szemébe néztem. Állta a pillantásom és erre ő is közelebb jött.
-Áááá szóval önfejű vagyok és most már hülye is?-Lépett közelebb ismét. Már csak egy lépés választott el minket.
Nem haboztam egyből odaléptem hozzá.
-Igen az vagy!-oktattam ki, de még mindig a szemébe néztem.
Istenem azok a szemek. Valahogy nem tudtam rá haragudni.Annyira közel voltunk egymáshoz, hogy forró lehelete súrolta az arcomat. Teljesen megbabonázott.
-Igen az vagyok. Mert eddig ezt nem tettem meg...-suttogta. A pillantása a számra esett.
Én is ajkait kezdtem bámulni, melyek vészesen közeledtek felém. A gyomrom teljesen összeszorult.

Na itt a 12. fejezet. Sajnálom, hogy nem raktam fel hamarabb, de egyszerűen nem volt ihletem. Sajnálom, de remélem, hogy mindenkinek tetszik.
KÖSZÖNÖM ANDINAK, HOGY SEGÍTETT A FEJEZET MEGÍRÁSÁBAN. Komolyan nem is tudom mire mennék nélküled. Nagyon kösz és 1000 puszi♥♥♥