1. fejezet - A kezdet

A nevem Lily Darwin, 17 éves vagyok. Szüleim-Joe és Emiley-meghaltak egy autóbalesetben 4 éves öcsémmel- Justinnal -együtt.Így egyetlen élő rokonomhoz Maryhez a nagymamámhoz kell költöznöm, Forksba. 10 éve nem jártam ott és nagyimat azóta sem láttam. Anyukám valamiért megharagudott rá így többet nem találkoztunk. Én szerettem a nagyit, mindig kedves volt velem.
Még sokáig ültem a vonaton gondolkozva Maryn, Forkson, de legfőképpen a szüleimen és öcsémen. Annyira hiányoztak. Egy hete, hogy meghaltak így még nem tettem túl magam a halálukon. Akaratlanul is eszembe jutottak a nyaralások a családi hétvégék. Justin kis csínytevései ellenem. Amikor verekedtünk és kitépett egy marék hajamat. Istenem az sem számítana ha az összeset kitépné csak most itt lennének velem. Kicsordult egy könnycsepp a szememből és végigfolyt az arcomon. Gyorsan letöröltem. Nem szabad sírnom! A temetésen megfogadtam, hogy többet nem fogok sírni akármilyen nehéz is lesz, de keménynek kell lennem. Nem szeretném, hogy más miattam szenvedjen!
A vonat lassulni kezdett. Kinéztem az ablakon és a táj amit láttam nagyon ismerős volt. Itt kell leszállnom.... Levettem a nagy bőröndömet és egy kis táskát amiben a cuccaim voltam és siettem le a vonatról. Mikor leszálltam egyből nagyimat kezdtem keresni. Megakadt a szemem egy őszhajú hajlott hátú öregasszonyon akinek a szeme pont olyan csodálatos volt mint az én nagymamámé. Tudtam hogy ő az hiszen ilyen csodálatos zöld szempár mint az övé nem sok van.Ledobtam az összes bőröndömet és azonnal a nyakába ugrottam.
-Drága nagyim de rég láttalak!-mondtam boldogan. Nagyi eltolt magától és alaposan szemügyre vett. Én is így tettem és nagyon meglepett, hogy mennyit öregedett. Arcán hosszú, mély barázdák húzódtak végig. Gyönyörű szeme sarkában aranyos nevetőráncok telepedtek. Hosszú fekete haja helyett most ősz tincsek omlottak a vállára.
-Jajj kis angyalkám mekkorát nőttél mióta utoljára láttalak! Kész nő lett belőled!-mondta meglepetten
-Hát igen. Már rég találkoztunk....
-Igen rég volt már...-mondta elhalkulva. Mind a ketten tudtuk, hogy mire gondol a másik. Hatalmas fájdalom járta át a testem. De ezt nem mutattam ki.- ne de gyere még lesz időnk beszélgetni-mondta és egy ezüst színű Passat felé kezdett húzni.
Egy hosszú fekete hajú, rézbőrű pasas ült benne. Az ő arcán is rengeteg barázda húzódott.
Kiszállt az autóból és mosolyogva üdvözölt.
-Szerbusz. Biztosan te vagy Lili. Már rengeteget hallottam rólad-itt egy csibészes félmosollyal nagyimra nézett majd folytatta- én Dawe Harryson vagyok -kezet ráztam vele, majd egy aranyos mosolyt küldtem felé és kezet ráztam vele.
-Igen én Lili Darwin vagyok. Örülök, hogy megismerhetem.-mondtam kedvesen.
-Gyere had rakjam be a csomagjaidat a vén Passatba.-mondta de már fel is kapta őket. Gyorsan bedobta a csomagtartóba majd ajtót nyitott nekem és Marynak. Miután mindannyian beszálltunk Dawe beindította a kocsit ami egy dörmögő hangot adott ki majd nagy nehezen elindult. Az út csendben telt el és mire észbekaptam már a régi ház előtt álltam. Dawe úriember módjára kinyitotta az ajtót -megint- és a cuccaimat a ház felé kezdte cipelni.Nagyi belém karolt és bevezetett a házba. A ház semmit sem változott. Pont ugyan olyan mint régen. A finom süti illata szét terjedt a házban. Ugyan az a fehér, virágos tapéta. A fa bútorok. Na meg a TV... Olyan otthonos hangulata volt az egész háznak.
-Na én szerintem megyek is, mert a fiam hiányolni fog. -Mondta Dawe
-Jajj nehogy már most mennél-mondta nagyi szomorúan
-De-de. Holnap úgy is találkozunk ebédnél.
-Hát rendben, de holnap itt legyetek!
-Rendben!-onda boldogan azzal a csibészes mosollyal a száján és már kint is volt. Még el sem köszöntem tőle.
-Ugye nem gond, hogy áthívtam őket ebédre?
-Nem persze hogy nem de hogy érted, hogy őket?-kérdeztem meglepetten
-Dawe-t és a fiát
-Ohh értem. Persze, hogy nem gond. - Talán még egy barátom is lesz-gondoltam magamban.
Nem voltam egy barátkozós típus, mindig kerültem a társaságot, így nem nagyon voltak barátaim.
-nem vagy éhes angyalom?-kérdezte Mary
-Nem. Nem vagyok mostanában nem szoktam olyan sokat enni.Inkább lefeküdnék aludni. -mondtam és ránéztem az órámra. Este 6 óra volt.
-Hát persze gyere megmutatom a szobádat. -mondta és a lépcső felé kezdett bicegni. Követtem őt, de sejtettem, hogy melyik szobát kapom.
Igen eltaláltam. Pont azt amelyikben kiskoromban is aludtam. Ez a szoba sem változott semmit.
- Ez jó lesz drágám? Csak ehhez van külön fürdőszoba.
-Igen persze! Ez tökéletes -mondtam boldogan.Szerettem ezt a szobát. Olyan megnyugtató volt.
-Akkor én magadra is hagylak. Biztosan elfáradtál, pihend ki magad én is lefekszek aludni. -mondta és felfedeztem a fáradtságot hangjában
-Rendben. Pihend ki magad.-Mondtam és becsuktam az ajtót.
Körbenéztem a kicsike kis szobában.Nem nagyon változott mióta utoljára láttam. Kivéve a hatalmas franciaágyat a sarokban. Szembe vele egy kis íróasztal volt rajta egy éjjeli lámpával. Mellette egy nagy két ajtós szekrény melybe virágmotívumok voltak belefaragva.Azzal szemben pedig a fürdőszoba ajtaja nyílt.Odahúztam a szekrényhez a bőröndömet és elkezdtem kipakolni belőle. Hamar végeztem vele aztán elővettem a kedvenc pizsamámat. Egy egyszerű szürke cicanadrág és egy fehér rövid ujjú tunika. Bementem a fürdőszobába és lezuhanyoztam. Régen mindíg annyit énekeltem a zuhany alatt. Pedig borzasztó hangom van, de énekelni szerettem. De ez az éneklés most valahogy nem ment. Inkább megtörölköztem és felvettem a pizsimet. A hajammal most nem nagyon foglalkoztam, inkább hagytam, hogy magától megszáradjon. Bebújtam a puha, meleg ágyba és hagytam hogy elnyomjon az álom.



Hát ez lenne az 1. fejezet. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek és sok komit írtok majd! Puszi. Lili (L)