18. fejezet -Egy kis gubanc!

-Tessék? Ezt, hogy érted?-értetlenkedtem.
-Ahogy mondom. Fogalmam sincs, hogy ki vagyok....-halkult el és a hangja is elcsuklott.
Biztos nehéz lehet róla beszélnie, ha ennyire felzaklatja a dolog. De vajon mi érhette, ami ennyire rosszul érte?
-Figyelj. Ha nem szeretnél róla beszélni én megértem, de lehet, hogy egyszerűbb lenne kibeszélni magadból, mintsem magadba fojtani. Nekem bármit elmondhatsz, szívesen meghallgatlak. -mondtam, és bátorítóan megfogtam a kezét.
-Igazad van....-sóhajtott egy nagyot, és odavezetett egy fatörzshöz. Kényelmesen helyet foglaltunk, majd Tom belekezdett a történetébe.
-Minden 6 évvel ezelőtt kezdődött Sydney-ben Mégy csak 14-éves voltam. Mondhatni, hogy még gyerek.- Tom nem nézett a szemembe, végig a tengert kémlelte.-Egyik reggel egy kórházi ágyon ébredtem. Egy öreg néni ült mellettem és simogatta az arcom. nem tudtam, hogy ki Ő, nem tudtam, hogy hol vagyok, de a legrosszabb az egészben, hogy azt sem tudtam, hogy én ki vagyok. Mindenem fájt. A fejem zúgott. Mindenhol kötések voltak rajtam.
De nem ez zavart, hanem a tudatlanság. Nem voltak ott a szüleim egy család tagom sem.... Csak az a nő és mint utóbb kiderült, ő talált rám az utcán.
Mindent elmesélt. Kiestem az árvaház 2. emeletéről. Csoda, hogy egyáltalán életbe maradtam. -itt tartott egy kis szünetet és nyelt egy nagyot, de arra ügyelt, hogy ne nézzen a szemembe. Biztos nehezére esett volna. Tartotta magát és keményen viselkedett.
-Csak annyit sikerült kideríteni előző életemből, hogy már kisbaba korom óta abban az árvaházban nevelkedtem és magatartási problémákkal küszködtem. Magányos voltam, zárkózott és rossz. De ez Mirandát, a nőt aki megtalált nem zavarta. Örökbe fogadott és gondoskodott rólam. Megadott nekem mindent, anyám helyett anyám volt. Nagyon szerettem őt! Soha nem kötődtem igazán senkihez, de ő mégis más volt! Úgy éreztem, hogy van értelme élnem. Van aki éltet engem. Megtanultam szeretni.Minden jól ment.. Egészen 2 évvel ezelőttig-itt nem mondta tovább. Biztos újra átélte az egészet. Rossz volt így látni, ahogy szenved.
-Szívinfarktus-ban halt meg. Teljesen összetörtem. Nem ismertem magamra. Annyira rosszul ért, hogy az egyetlen ember akihez kötődöm itt hagy. Az egyetlen ember akihez tartozhattam. Akihez fordulhattam, ha bántott valami. Aki gondoskodott rólam és megadott mindent, de legfőképpen a szeretetet, amit soha senkitől nem kaptam.
Elment és maga mögött hagyott mindent. Elment és maga mögött hagyott engem. Elment vele együtt az "életem is" távozott. Az életem ami hozzá volt kötve. Csak egy test maradt itt, aminek már minden mind1!
De nem tudtam tovább Sydney-ben maradni. Minden rá emlékeztetett. Minden egyes dolog a házban. Az utcák a boltok minden! Érted? Nem tudtam valamire úgy ránézni, hogy ne Ő jusson eszembe! Nem tudtam úgy aludni, hogy ne jelenjen meg az álmaimban! Az utolsó napokban már nem is aludtam és nem is ettem. Olyan voltam mint egy zombi.
Nem maradhattam ott, már nem voltam rá képes. Újra kellett kezdenem mindent egyedül. Miranda hagyott rám egy kis pénzt és abból kellett talpra állnom.
De megfogadtam, hogy nem fogom magam sajnáltatni és kemény leszek. Már csak Mirandáért is. Ő kemény nő volt és engem is annak nevelt. Nem vallhatok kudarcot az életben.-Nem sírt és még csak a hangja sem csuklott el. meg sem hatódott.

Nagyon keményen viselte. Ezért felnéztem rá. A semmiből elkezdeni mindent előröl és tök egyedül. Egyedül, mint a kisujja és csak magára számíthat..... Le a kalappal előtte. Egy kicsit el is szégyelltem magam emiatt. Én nem tudok ilyen kemény lenni. Nekem is nehéz volt, de nem ennyire és mégis kiborultam. Segítenem kell neki. Borzalmas lehet neki egyedül feldolgoznia a történteket és senkire nem támaszkodhat. Most van rám legjobban szüksége.

-Sajnálom. Megértem, ha rosszul érzed magad miatta. Átérzem a helyzeted.-mondtam nyugtatás képpen, bár nem sokat segített.
-Nem kell a sajnálatod. Gondolom, hogy szeretnél segíteni, de nem kell átérezned és segítened. Nem akarok senkire támaszkodni. Ez az én problémám, nem a tiéd. Ne értsd félre nagyon aranyos vagy, de nem szoktam másokra támaszkodni. Ezelőtt sem és ezután sem. Én azért jöttem ide, hogy felejtsek és újra kezdhessem az életem, épp ezért nem meséltem róla senkinek, mert tudtam, hogy mindenki azzal a megszokott dumával jönne, hogy sajnálja. Nekem nem kell más sajnálata, azzal nem megyek semmire. Neked elmondtam, mert benned megbízok, de tőled sem várom el hogy sajnálj.

-Megértem. Én is csendben szenvedő típus vagyok.Nem szeretem magam sajnáltatni.
Értettem Tomot. Nagyon sok mindenben hasonlítunk. Engem is felidegesít mások sajnálata. Ha belegondolom magam Tom helyzetébe én is ugyan így tennék. Nyelnék egy nagyot és folytatnám az életet, a problémáimat magamba zárva.

Mély gondolataimból Tom hangja rántott vissza:
-Engem nem kell, hogy sajnáljanak. Ez már megtörtént és nem lehet visszacsinálni, ez van és kész. El kell fogadnom, még ha ez nehezen is megy. Nehezen megy feldolgozni és ez még a mai napig sem megy, de muszáj leszek feledni. Mások sajnálata ezen nem segít. -ahogy ezt mondta, látszott hogy végig pörögnek az események maga előtt. Újra és újra átéli azokat a szomorú heteket, napokat, perceket.

Örülök, hogy Tom ezt megosztotta velem, biztos nehezére esett, de még is megtette. Ez azt jelenti, hogy fontos vagyok számára és megbízik bennem. Nem fogom neki mondogatni és láthatóan sajnálni. Ezzel csak újra és újra feltépné azt a varas, fájdalmas sebet a szívén. És újra meg újra fájdalmat okoznék neki. Sokkal többre megyek azzal, ha mellette leszek és meghallgatom, támogatom, mint egy igaz barát. Nick is ezt tette, mikor az a "baleset" történt. Megöltem egy embert, de nem árasztott el a sajnálatával. nagyon jól tudta, hogy semmit nem fog vele elérni és csak még jobban feltépné rémes emlékeimet.

Hosszú percekig ültünk egymás mellett, de egy teljesen más világban jártunk. Gondolataink, valahol messze kalandoztak. Hagytam, egy kicsit, hagy rendezze magában a gondolatait.Nem akartam többet erről a témáról beszélni. Inkább megpróbáltam valamivel lekötni a figyelmét.

-Tudsz fütyülni?-kérdeztem hirtelen. Nem tudom honnan jött ez az ötlet, de ez ugrott be először. Én ugyan is még fütyülni sem tudtam.....
-Tessék? fütyülni?-szemeit hatalmasra nyitotta, a megdöbbentségtől
-Fütyülni. Tudsz 2 ujjal fütyülni?-ismételtem
-Persze, hogy tudok fütyülni. Miért te nem?
-Én nem...-szégyelltem el magam. Nevetséges, hogy egy ilyen alapvető dolgot nem tudok...
-Nem mondod? Te nem tudsz fütyülni?????-kérdezte szinte már ordítva?
-Kiabáld már ki!!!!! Hátha valaki még nem tudja.... Nem tudok fütyülni és kész...-tettem karba a kezem.
Tom hirtelen felpattant mellőlem és odanyújtotta a kezét.
Felhúzott a fatörzsről és elindult a víz felé. Láthatólag sikerült egy kicsit felvidítanom ezzel a fütyülős témával.
-Hogyhogy nem tudsz egy ilyen alapvető dolgot, mint a fütyülés? Ez olyan mint egy kötelező olvasmány vagy nem tudom...
-Kössz....
-Na gyere te lány, megtanítalak fütyülni.

Tom aranyosan és lelkesen mutatta, hogy hová tegyem az ujjaimat, meg minden félét, de nekem nem nagyon ment....

*****************************

Miután rendesen kifütyörésztük magunkat elindultunk hazafelé. Én persze nem tanultam meg fütyülni, sőt még csak utánoznom sem nagyon sikerült.... Hát ez van....

Tom hazakísért, de nem jött be. Akadt egy kis gondja a munkájával és be kellett mennie. Hiába kérdeztem, hogy mit dolgozik és hol, semmit nem mondott el róla.
De minek titkolni? Nem is értem. Miért nem lehet elmondani?

Ahogy beléptem a házba egyből Nicket kezdtem el keresni. De sehol nem találtam.
-Nick! Hazajöttem. Hol vagy?
Válasz nem jött. A ház minden részét felkutattam, de Nick nem volt itthon. Megnéztem a telefonomat, hogy nem-e keresett, de semmi. Nem is hívott.
Hova mehetett?
Kikerestem a számát a telefonomba és megnyomtam a hívás gombot.
Meghallottam Nick telefonjának csengőhangját a szobánkban. Azonnal felsiettem és mindent felkutattam, mire megtaláltam leesve az ágy alatt. Csak én hívtam.
-Ez nem igaz! Nick mindenhová viszi magával a telefonját....-mondtam hangosan magamnak.

Nem tudtam mit csinálni. Olyan rossz érzésem volt. Éreztem, hogy valami nincs rendben.
Nagyon kellett sietnie Nicknek, ha itthon hagyta a telefonját...
Ha valaki tud róla valamit is az csak Jesse lehet. Azonnal ki is kerestem a számát a névjegyzékbe, és már csörgettem is. Kb 3 csörgés után egy női hang vette fel a telefont.
-Haló?-szólt idegesen Lana Jesse telefonjába
-Szia Lana. Jesse ott van?
-Micsoda? Te nem tudod? Elmentek a fiukkal, akadt egy kis probléma, de ne ijedj meg nincs nagy gond! Hol vagy most?
-Hogyhogy nincs nagy gond? Még is mit csinálnak?Ők hol vannak?-idegeskedtem. Majd szét vetett az ideg.
-Nyugodj már le Lili. Tudnak magukra vigyázni, de te hol vagy az a lényeg?
-Nicknél vagyok! De kérlek mond meg, hogy hol vannak!!!!-már rendesen könyörögtem neki.
-Jól vannak Lili. Csak Te maradj ahol vagy. Azonnal oda megyek hozzád. Ne menj sehova!
De mielőtt szóhoz juthattam volna már le is tette a telefont.

Tudtam, hogy van valami baj. Éreztem! De hol lehetnek? És egyáltalán milyen kis probléma akadt? Istenem azonnal oda kell mennem!


Na meg is hoztam. Remélem jól sikerült és teszik majd! Próbáltam minél élménydúsabbá tenni.
Kérek komikat!!!!!
Puszi: Lili