20. fejezet - Körbecsalva

A képek amiket az agyam lefényképezett az erdőben sorba ugrottak be és mint egy film pörögtek le előttem.

Tom ott volt az erdőben. Ő karolt át engem és valószínűleg Ő is hozott ide. Csak jót akart nekem. Jézusom és meg leütöttem. Lehet, hogy megöltem! Lehet, hogy Ő is meghalt!!!! Ez is az én hibám! Miért kell mindennek így történnie velem?-felálltam és a mennyezet felé kezdtem beszélni

-Ha??? Mondd meg! Miért csinálod ezt velem? Mit tettem, hogy ezt kapom vissza??? Mi bajod van velem?-Nem értettem, hogy mi miért történik velem. Az érzelmek kavarogtak bennem. Olyan dolgok történtek, amit nem érdemelek meg. Nem adtam rá okot, hogy ennyi borzalom történjen velem! Ennyi szenvedést senki nem érdemel meg.
Nem sírtam. Kemény voltam ennyi szerencsétlenség után is. Nem adhattam meg azt az örömöt senkinek, hogy gyengének lásson. Bizonyítani akartam, de nem magamnak, hanem a világnak. Az a valaki ott fent próbára tett engem. Egy próbára amin akár életek is múlhatnak. De én ki fogom állni. Bebizonyítom, hogy velem senki nem játszadozhat, mert én nem vagyok egy gyenge kislány!

Visszafordultam Tomhoz és szemügyre vettem a sebeit, melyeket én okoztam.
A feje vérzett és nem volt eszméleténél. Gyengéden ráhelyeztem a kezem, vérzősebeire és koncentráltam, ugyan úgy ahogy egyszer Nickkel tettem.
Tom kinyitotta a szemét és csak feküdt. Nem nagyon értette, hogy mi is történik körülötte. Kábán feküdt és nézett ki a fejéből, majd hirtelen megszólalt.

-Mi történt velem?-kérdezte halkan, szinte már suttogva
Erre nem tudtam mit mondani. Meg akartam szólalni, de hang nem jött ki a torkomon. Csak guggoltam mellette, tátott szájjal.
-Hol vagyunk?-álltam fel mellőle, majd őt is felsegítettem a földről.
-Nálam. De válaszolj a kérdésemre. Mi történt velem?-kérdezte ismét, már hangosan és durván.
-Szerintem nem akarod tudni...De most el kell mennem innen. Majd máskor megbeszéljük...Szia-hadartam és már majdnem ki is léptem volna az ajtón ha Ő nem akadályoz meg benne.
-Ugyan már. Hova sietsz?-mosolygott rám kedvesen
-Tom mennem kell. Te ezt nem értheted. Légyszíves engedj ki.
Csak sóhajtott egy nagyot, majd vetett rám egy sajnálkozó pillantást.
-Sajnálom de nem tehetem.-rázta meg a fejét
-Micsoda? Miért ne tehetnéd?-háborodtam fel
-Nem engedhetlek el! Velem kell jönnöd!
-Ne hülyéskedj már! Engedj ki Tom! Valaki veszélyben van! Meg fog halni.
Nem értettem, hogy Tom mit csinál. nem szokott így viselkedni. Olyan fura lett.
-Lili, Lili, Lili. Kicsi naiv Lili. Hát még mindig nem érted?-Jött oda hozzám.

Hirtelen megcsörrent a telefon. Tom azonnal a zsebéhez nyúlt, de a szemét nem vette le rólam. Nem tudtam kiszökni, vagy elmenni mellette. Az erőmet nem akartam használni vele szemben, mert még nem tudtam olyan tökéletesen használni és még a végén bántottam volna.
De mit kellett volna értenem? Meg egyáltalán miért zárt be?

-Mi? Most vigyem oda? Nem lenne még egy kicsit korai?-beszélt Tom a telefonba
-Értem. Azonnal viszem. A másik lány megvan?
-Rendben. Sietek vele.-mondta és hangjában rémületet véltem felfedezni.

Milyen másik lányról beszélt? És kit kell vinnie, meg egyáltalán hova? Azt mondta, hogy senkit nem ismer itt.
Tom letette a telefont és kézen fogott. A szorítása erős volt és durva. Beráncigált a szobába és lelökött egy fotelba.
-Ááááá. Te mit csinálsz? Tiszta hülye vagy!- Már kezdtem tőle megijedni. Ez egy teljesen más oldala volt Tomnak. Rideg és ijesztő.
-El ne merj mozdulni, mert nagyon megjárod. Értetted? Itt maradsz!-ordítozott velem. Már féltem tőle. A kezem remegett, de eszem ágában sem volt megszökni. Tudtam, hogy Tom úgysem tudna bántani. Ő nem olyan.
Nem tudtam, hogy miért viselkedik így velem, de akkor kezdett összeállni a fejemben a kép.

Az erdőben ő volt az és ő is zárt be a szobába. De honnan tudta, hogy az erdőben leszek? Hát persze. Egyedül voltam otthon. Nick elment. Senki nem volt velem. Kivéve Lanát. Ő oda akart jönni hozzám, de elrabolták. Én voltam a célpont. Engem akartak! Végig erre ment ki az egész. Ők azok akikről Nick mesélt. Az erőmet akarják. Én pedig bedőltem neki, Tomnak. Naiv voltam és vakon megbíztam benne. Azért mondott olyanokat magáról, meg az életéről. Körbecsalt engem. Nick tudta, hogy nem kéne benne megbíznom, de nem hallgattam rá. Mert önfejű vagyok és vakon megbízok bárkiben. Mert én mindenkiben a jót látom és nem a rosszat.
-Tudom ki vagy..-nyögtem halkan Tom felé aki a kötéllel babrált.
-Jó hogy rájössz...-mondta flegmán
-Miért hazudtál nekem az életedről?..
Tom megfeszült és ökölbe szorította a kezét. Láthatóan rosszul érintette ez téma.
-Én nem hazudtam neked!
-Hát persze. Csak füllentettél....
-Nem ez nem igaz! Én nem hazudtam. Így történt.-Tom odalépett felém egy kötéldarabbal a kezében és felemelte a kezemet. Én nem ellenkeztem. Tudtam, hogy egy vacak kis kötél úgy sem fog használni ellenem. Tehát hagytam, hogy jól bekötözzön. Nem lett szoros. Bármikor kicsúsztattam volna a kezem. De vártam. Már tudtam, hogy mit fogok tenni. Tom körbecsalt engem és én is ezt fogom tenni. Ott fogom " ütni ahol a legjobban fáj neki".

Kiléptünk a házból és Tom egy kendőt kötött a fejemre, hogy véletlenül se lássam az utat....
Erősen megfogta a kezem és rángatott maga után.

-Mond meg az igazat! Hogy volt!-kértem
-Ahogy mondtam.
-Hazudsz. Hallom a hangodon...
-Jó. Úgy volt ahogy mondtam. De egy valamiben tényleg nem mondtam igazat. -itt tartott egy kis szünetet, majd sóhajtott egy nagyot-Miranda nem halt meg. Én hagytam ott. Mikor az erőm megjelent, nem tudtam mit csinálni. Csak egyet tehettem. Véget akartam vetni az életemnek. Teljesen ki voltam borulva. Mirandának nem mondhattam el... Csak magamra számíthattam. De mielőtt megtettem volna Joe megtalált és felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk. Elfogadtam az ajánlatát, hisz mást nem tudtam volna tenni. Attól a naptól fogva Miranda számomra meghalt. Azóta sem láttam és már nem is fogom. Nekem már más családom van. Más tervem van az élettel.-fejezte be

-Ez hülyeség.-szólaltam meg nagy csönd után.-Halottnak tekinted Mirandát???? Ez jó megoldás szerinted? Megölsz másokat és elveszed az erejüket? Ez neked élet? Neked tényleg ez kell? Hogy tudsz este így lefeküdni? Miranda min mehet keresztül, hogy te nem vagy mellette és semmit nem tud rólad? Hogy szenvedhet? Azt mondtad, hogy szeretett és te is szeretted őt! Nem gyötör miatta a lelkiismeret? És még csak Miranda a legkisebb ok a lelkiismeretfurdalásosodra. Remélem legalább jót alszol este...-osztottam ki.

Tudtam, hogy mennyire fájhat neki. Nem láttam az arcát, de nem is akartam. Anélkül is tudtam, hogy szenved. Rosszul érintette ez a téma, de pont ez volt a célom.

-Én vakon megbíztam benned Tom! Te voltál a legjobb barátom, de te csak kihasználtál. Tényleg segíteni szerettem volna... Te pedig most mire készülsz? Ha? Végiggondoltad? Meg fognak ölni, vagy mit tudom én. De tudod mit? Öljenek csak meg engem... Az lesz a legjobb. A halálom a te lelkeden fog száradni. Minden este eszedbe fogok jutni és az arcom ott fog lebegni előtted! És erről majd csak te tehetsz! Ha most Miranda látna... Teljesen összeomlana, hogy akit úgy szeretetés nevelt, akinek mindent megadott és jóra nevelte, abból mos ez lett.. -tudtam hogy ezzel egy hatalmas sebet ejtek rajta, de muszáj voltam legyengíteni. A lelki sebek sokkal jobban fájnak és sokkal tovább tartanak.

Nem szólt hozzám én pedig nem akartam vele beszélni. Körbecsalt engem, becsapott, de nem ez zavart. Hanem, hogy hazudott. Maga a tény, hogy hazudott nekem, mindennél jobban fájt.

Az út többi részén nem szóltunk egymáshoz. Hagytam, hogy ráncigáljon maga után. Meg sem próbáltam szökni. Volt egy olyan sejtésem, hogy Lana is ott lesz. Ha pedig igazam van, akkor onnan már egyenes lesz az út a szökéshez.

Erdőben mentünk, mert bekötött szemmel is lehetett érezni ahogy belém akad egy-egy tüskés faág és megbotlok egy kiálló gyökérben, vagy egy kőben. Próbáltam trappolva menni, hogy a lábnyomom ottmaradjon, a puha sáros földben, hátha később a segítségemre lehet...

Egy pár perc múlva Tom megállított és levette rólam a kendőt és a kezemről a köteleket
-Most bemegyünk és azt csinálod amit mondok, vagy mondanak. Így egyszerűbb lesz mind a kettőnknek. Majd meglátod.-mondta egy félmosollyal a száján, melynek most semmi helye nem volt itt.
-Hát persze... Mindkettőnknek..-ismételtem, majd bevonultunk egy kicsi és sötét elhagyatott gyárféleségben. Nem hiszem, hogy gyár lehetett, de máshoz nem nagyon tudnám hasonlítani. Az ablakok kitöredezve, mindenhol csak kosz.
Mint a Fűrész című filmben. Körülbelül úgy is éreztem magam... Elhoztak ide "játszani", akár a filmben....

Ahogy beléptünk elkapott a félelem. Ahogy átjárta a testem a hideg, megborzongtam. Borzalmas volt az a hely. Alig láttam a sötétben. Csak Tom után mentem, aki még mindig maga után rángatott.

Minden egyes folyosót melyen végigmentünk, tökéletesen megfigyeltem. Az illatokat, a koszos fehér csempéket. Az agyam mindet lefényképezte és elraktározta.
Tom megállt egy ajtó előtt és durván bekopogott.
-Szabad..-jött a nyomott válasz az ajtó mögül.
Kinyitottuk a nagy faajtót és beléptünk a már világos, de még mindig nyirkos terembe.
a helységben csak egy ablakvolt és egy íróasztal, mely mögött egy öreg, ősz ember ült.
-Áááá Tom. Látom meghoztad a mi kis Lilinket.-szólt kellemes hangon az úr
Én csak lehajtottam a fejem. Képtelen voltam ránézni erre a senkire. Maga a tény, hogy egy szobában kell vele lenne, az frusztráló volt. Undorodtam tőle. Igaz nem ismertem, de egyedül is eltudtam képzelni, hogy milyen lehet... Egy gyilkos, semmi több.
-Igen itt van.-Lökött oda hozzá Tom. Még mindig nem néztem rá, csak csöndben álltam.
-Ejnye! Hát téged nem tanítottak meg köszönni?
Nem válaszoltam semmit. Fontolgattam, hogy jól beolvasok neki, de gondoltam jobb a "békesség" . Megbíztam Tomban. Nem lett volna szabad, de az ösztöneim még is azt súgták, hogy hallgassak rá.
Tom oldalba bökött jelezve, hogy mondjak már neki valamit....
-Jó napot..-motyogtam udvariasan az orrom alatt.
-Na így máris jobb! De ne húzzuk tovább az időt.-mosolygott rám- Tom kérlek fáradj ki. Nem szeretném ha hatással lennél a döntésében.-Tom csak bólintott egyet és már kint is volt- Sóval, megbízható forrásból tudom, hogy neked is vannak kiváló képességeid, melyek számunkra nagyon hasznosak lennének!-tartott egy költői szünetet, majd teljes komolysággal folytatta-Csatlakozz hozzánk szívem. Jó sorod lesz meglátod! Rendesen kiképzünk téged és ha meglesznek a kellő tapasztalataid, akár a legjobb is lehetsz közülünk.
-És mi van ha nem? Mi van ha nem akarok csatlakozni?-vágtam hirtelen a szavába
-Akkor nagyon sajnálom kedvesem, de végzünk veled. Túl erős vagy ahhoz, hogy az ellenfél oldalán harcolj. Ezt az előnyt pedig nem engedhetjük meg. Kockázatos is lehetne. Nos kincsem. A döntés a kezedben van. Vagy csatlakozol hozzánk, vagy...-nem fejezte be a mondatot, de nem is kellett. Anélkül is tudtam, hogy mire gondol.-Én most magadra hagylak, és fél óra múlva visszajövök. Addigra döntsél kérlek.-mondta és kisétált az ajtón.

Nem csatlakozhatok. Azt nem! Azzal mindenkit elárulnék. De ha nemet mondok, akkor meghalok, az biztos. Már pedig nemet kell mondanom.

Ahogy ezt a pár sort végiggondoltam Tom belépett az ajtón. Egy percig mind a ketten hallgattunk és bámultunk magunk elé, majd Tom megtörte a csendet.
-Nem fogsz csatlakozni.-jelentette ki.
-Jó megállapítás!-feleltem
-Figyelj Lili. Teljesen megértelek és igazat is adok neked.
Micsoda?? Megért? Igazat ad nekem?
- Tudom, hogy már kijátszottam a bizalmad, de kérlek hallgass meg. Neked is meg kell értened. Ide kellett hoznom téged, mert itt van Lana is.-ahogy a nevét meghallottam felcsillantak a szemeim, de nem támadtam le. Hagytam, hogy végigmondja.-Nem akarom, hogy meghalj. Nem is akartam. Amiket a parton mondtam, meg idefelé jövet, azt csak neked mondtam el. Mert megbízok benned. Az volt a feladatom, hogy összebarátkozzam veled és magunk mellé állítsalak. De én megszerettelek. Ne értsd félre, nem úgy, csak mint egy barátot. És nem akartalak megöletni, de mivel már tudnak rólad, a legbiztosabb mód a szökésre, hogy idehozlak és innen szöktetlek meg.

A szavai villámcsapásként sújtottak le rám. Segíteni akart nekem. Én pedig súlyosan megbántottam. Minden egyes szavammal, mély sebeket ütöttem rajta.
De mi van ha hazudik? Ha megint át akar verni?


Hali! Kicsit késve, de meghoztam a fejit. Nagyon remélem, hogy jó lett, mert ezzel szenvedtem eddig a legtöbbet. Szóval kérek érte sok komit!!!!!
Puszi: Lili