23. fejezet -Távol tőle.

Úgy mondják édes a bosszú. Hát majd megtudom!!!


Tommal vissza indultunk a véget nem érő folyosón.
Most, hogy Nick elment, olyan üresnek tűnik az életem. Semmit nem tudok az új "munkámról". Egyáltalán hol fogok lakni? De ez csak részletkérdés... Engem az érdekel igazán, hogy mire számíthatok a közeljövőben? Egyáltalán teljesíteni tudom majd a "követeléseket"?
Muszáj leszek!-adtam választ magamnak.-Ha másért nem már csak Nick miatt is.

Mikor újra rá gondoltam, a gyomrom összeszorult és akaratlanul is bevillantak azok az emlékek, mikor együtt voltunk, minden forró csókja, az érintése, melybe még a lábam is beleremegett.
De az a tény, hogy nem láthatom, nem szerethetem az még borzasztóbb volt.
Gondolataimból Tom mély hangja rángatott vissza.
-Lili most beszélnem kell Larryvel, te várj meg itt.-parancsolta és belépett egy ajtón, amit eddig észre sem vettem. Most hamarabb visszaértünk. Vagy csak nekem nem tűnt fel?
Odatartottam a fülem a nagy ajtóhoz és megpróbáltam kiszűrni minden egyes mondat, mely elhangzott a teremben.
Nem értettem őket tisztán, de biztos voltam benne, hogy rólam van szó.
-Az eddigi akadályokat nagyon jól vette, de ki tudja mire számíthatunk a jövőben....-hallottam egy mély hangot és biztosra vettem, hogy Larry az.
-Magad is láthattad, hogy lelőtte azt a fiút. Szerette őt Larry. De megtette... El tudod, te képzelni, hogy mekkora erőfeszítés kellett ahhoz, hogy megtegye? Tisztában vagy te vele? Ő még is lelőtte. És te még ezek után is kételkedsz benne?...-Ahogy Tom ezeket a szavakat Tom kimondta, újabb fájdalom fogott el.
-Nem érdemlem meg ezt a hangnemet. Úgy gondolom, hogy amit hiszek és tudok, az csak az én dolgom és neked ebbe semmi beleszólásod sincs. Nagyot csalódtam benned fiam...-Itt tartott egy kis szünetet, és ahogy ki tudtam venni, még sóhajtott is egyet, majd újra belekezdett -Azért a fiúért meg küldj valakit, hogy takarítsa el...-mondta flegmán

Takarítsa el??? Hogy beszélhet így egy emberről? Mi Ő? Szemét amit el kell takarítani? A düh újra fellángolt bennem és éreztem amint forr a vér az ereimben. Nem sok híja volt, hogy berontsak a terembe és megfojtsam... Időben sikerült leállítanom magam, majd tovább hallgattam a beszélgetésüket.
-Azzal ne fáradj, már én megoldottam.-Hazudott Tom.
De végül is ha jobban belegondolok, nem is hazudott....

-Rendben Tom. Viszont szeretnék kérni tőled valamit.
Ő nem válaszolt, gondolom bólintott egyet...
-Nos Lili még nagyon új. Ez nem látszik rajta, de be kell illeszkednie. Először is, szeretném, ha nálad lenne elszállásolva, mivel téged már ismer és így van kihez tartoznia. Segíts neki fiam. Az edzéseken részt kell vennie. Hatalmas ereje van amit meg kell tanulnia használni. De mivel én a legjobbat szeretném drága növendékeimnek, így ő az önvédelmi "órákon" is részt fog venni!-jelentette ki

Jézusom! Milyen edzéseken és az az önvédelmi órák? Még hogy növendék... De semmi gond. Mindent meg fogok tanulni, csakhogy ez nem az ő hasznára lesz. Egész másra fogom használni!
A fejemben már le is zajlott a bosszú minden pillanata, mikor Larry újra belekezdett.

-Tudom, hogy nagyon nehéz lesz ez kezdésnek, de Lili kemény lány, mint ezt már tanúsította a nap folyamán. Ráadásul, nagyon hasznos ereje van és ezt nem szabad veszni hagynunk. Bízom Liliben és tudom, hogy sikerülni fog neki.

Hát persze. Abban biztos lehet, hogy sikerülni fog!...
-Rendben! Akkor ha most, megengeded távoznék is és hazavinném Lilit.
Larry nem válaszolt, de abban a pillanatban már nyílott is az ajtó. Hirtelen félreugrottam és ránéztem Tomra.
Az arca merev volt, nem tükrözött semmi érzelmet.

Tom kilépett az ajtón, de nem szólt semmit. Elindult a folyosón, kezét a zsebébe rakta én pedig mentem utána. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy hallgatóztam és már mindenről tudok. Semmi értelme újból elmagyarázni. Nem faggattam, csak mentem utána, gondolataimba merülve.

Nem gondolkoztam azon, hogy mire számíthatok az elkövetkezendő időben, majd idővel úgy is kiderül. Inkább Nicken gondolkoztam.
Vajon mi lehet most vele? Nagyon haragszik rám? -Biztos voltam benne, hogy igen, de nem akartam beismerni magamnak. Képtelen voltam rá. Próbáltam elhitetni magammal, hogy minden rendbe fog jönni és megbocsát, minden olyan lesz, mint régen, de legbelül még is sejtettem, hogy ez nem ilyen egyszerű! Semmi sem egyszerű!
Megpróbáltam mellőzni ezeket a gondolataimat, mert így csak az én dolgomat nehezítem meg. Minél többet gondolok rá, annál rosszabb lesz!

Nem mertem ránézni Tomra, sejtettem, hogy most mit érez, min mehet keresztül. Neki is épp olyan nehéz lehet, mint nekem. Bele gondolni abba, hogy akit eddig szeretett és tisztelt, akire apjaként tekintett, most el kell árulnia.
Néha felmerül bennem, hogy Tom végig csak körbecsal és csak játszik velünk, de ezt ahogy jön úgy el is megy. Igaz, nehéz megbízni benne ezek után, de nem tudok mást tenni. Mintha nem is én irányítanám az akaratomat... Valami azt parancsolja nekem, hogy higgyek neki és vakon megbízzak benne én pedig képtelen vagyok nemet mondani. Lehetetlen. De ahogy belenézek Tom gyönyörű kék szemeibe, azonnal megnyugszom és rájövök, hogy már nem tudna becsapni.
neki is nehéz lehet ennyi év után vermet ásni az "apjának" , de biztos vagyok benne, hogy ő is rájött arra a tényre, hogy Larry csak egy gyilkos és semmi több! Egy élősködő pióca aki csak magának akar jót és nem számít neki semmi és senki. Eléri a célját, még ha másokon is kell rajta átgázolnia. Olyan mint egy buldózer. Nem nézi, hogy merre, megy csak előre, összenyomva másokat!

Az út amin mentünk, már ismerős volt számomra. Nem a látottak, hanem az letördelt ágak és a lábnyomaim alapján, melyeket akkor hagytam itt, mikor még semmit sem értettem.
A távolban egy ház képét láttam kirajzolódni. Sejtettem, hogy Tom háza. Nem néztem meg akkor rendesen, így nem maradt meg rendesen az emlékezetemben.
Tom lépteit gyorsabbra vette és szinte már futottunk a házig. Nem tudtam, minek ennyire sietni, de már nem is érdekelt. Tom számomra megfejthetetlen. Nem értem mit miért, vagy miért nem tesz....
Felbaktattunk a lépcsőn, majd benyitottunk a házba.
Nem akartam körül nézni. Féltem a látványtól, mert tudtam, hogy a cserép maradványok még ott vannak a földön és mind csak újabb sebet ejtene a szívemen. Mind arra emlékeztetne, hogy milyen is volt az, mikor még láttam a kiutat magam előtt. Ha akkor meg tudtam volna szökni akkor talán most minden máshogy történik. Még együtt lehetek Nickkel és nem kéne attól rettegnem magamban, hogy mikor kapok egy olyan feladatot, melyet képtelen leszek végrehajtani.

Tom elindult felfelé a lépcsőn, de még most sem szólt semmit. Furcsa volt nekem ez a nagy csend... De már nem is nagyon zavart, én csak mentem utána.
Kinyitott egy szép domború faajtót, majd szembe fordult velem.
-Ez lesz a szobád. A fürdő balra. A szekrényben megtalálsz mindent ami kell-mondta, majd magamra hagyott.
Kicsit félénken sétáltam be a szobába.
Gyönyörű volt. A kis helység közepén egy kör alakú plüssös szőnyeg terült el. Velem szemben egy elég nagy franciaágy rózsaszín ágyneművel, mellette pedig egy kis éjjeliszekrény. Az ággyal szemben egy nagy kétajtós szekrény, melynek eleje, hatalmas tükrökkel volt lefedve. Igazából nem volt túlzsúfolt a szoba, de pont attól volt szép.
Kinyitottam a szekrényem, amit már bátran tudhattam az enyémnek. Tele volt divatos ruhákkal. Farmerek, pólók, pulcsik. Minden volt amit csak akartam. Nem gyönyörködtem benne túl sokáig, kikaptam egy koptatott csőgatyát, pulcsit, meg egy törülközőt és bevonultam a fürdőbe.
Amikor kinyitottam, majdnem leejtettem mindent ami a kezemben volt.
Mindenhol fekete-fehér csempe és egy hatalmas sarokkád. Nagyon tetszett. Hamar ledobtam a ruháimat a földre és megengedtem a forró vizet. Miután levetkőztem, nyakig elmerültem a habok között.
Fogalmam sincs, hogy Tom honnan tudta, hogy milyen ruhákat hordok, meg a méretemet. De lehet, hogy nem is Tom volt?
Ez érdekelt most a legkevésbé. Szerintem ez a legkevesebb azért, amiért én most itt vagyok. Megpróbáltam kikapcsolni az agyam és nem gondolni semmire. Nem nagyon ment...
Folyton Nick arca villant be. Lehetetlen így lazítani, hogy nem tudom mi van vele és mit csinál. Olyan lelkiismeret fulladásom van amiatt, hogy nem búcsúzhattam el tőle rendesen. Ki tudja mikor láthatom őt legközelebb....

************

Miután rendesen kiáztattam magam felhúztam magamra a ruháimat. Kattogásokat hallottam a szobámból. Lövésem sincs róla, hogy mi lehet..
Szó szerint kirontottam a fürdőből és majdnem szívinfarktust kaptam mikor megláttam Tomot az ágyamon, fegyverekkel körülvéve.....

Sziasztok drágáim! Megjött a friss egy kis késéssel, de kérlek nézzétek el nekem, hisz rengeteget kell tanulnom, főleg most így év vége felé. De igyekeztem ahogy tudtam és megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle.
A következőt megpróbálom hamarabb hozni, de addig is legyetek rosszak!!!♥
Puszi: Lili