Nézzétek meg!

Sziasztok!
Van egy nagyon jó blog, ami nekem nagyon tetszik! Sajnos elég kevés a látogatója, ahhoz képest, hogy milyen jó! Szóval azt szeretném kérni tőletek, hogy akinek van kedve és ideje, az nézzen be hozzájuk, mert tényleg nagyon jó.
www.szado.blogspot.com
Kérlek nézzétek meg, szerintem nem olyan nehéz feladat és még csak nem is olyan fárasztó! Az a két lány aki írja, nagyon örülne neki, szóval már csak miattuk is kukkoljátok meg!
Puszi: Lili

23. fejezet -Távol tőle.

Úgy mondják édes a bosszú. Hát majd megtudom!!!


Tommal vissza indultunk a véget nem érő folyosón.
Most, hogy Nick elment, olyan üresnek tűnik az életem. Semmit nem tudok az új "munkámról". Egyáltalán hol fogok lakni? De ez csak részletkérdés... Engem az érdekel igazán, hogy mire számíthatok a közeljövőben? Egyáltalán teljesíteni tudom majd a "követeléseket"?
Muszáj leszek!-adtam választ magamnak.-Ha másért nem már csak Nick miatt is.

Mikor újra rá gondoltam, a gyomrom összeszorult és akaratlanul is bevillantak azok az emlékek, mikor együtt voltunk, minden forró csókja, az érintése, melybe még a lábam is beleremegett.
De az a tény, hogy nem láthatom, nem szerethetem az még borzasztóbb volt.
Gondolataimból Tom mély hangja rángatott vissza.
-Lili most beszélnem kell Larryvel, te várj meg itt.-parancsolta és belépett egy ajtón, amit eddig észre sem vettem. Most hamarabb visszaértünk. Vagy csak nekem nem tűnt fel?
Odatartottam a fülem a nagy ajtóhoz és megpróbáltam kiszűrni minden egyes mondat, mely elhangzott a teremben.
Nem értettem őket tisztán, de biztos voltam benne, hogy rólam van szó.
-Az eddigi akadályokat nagyon jól vette, de ki tudja mire számíthatunk a jövőben....-hallottam egy mély hangot és biztosra vettem, hogy Larry az.
-Magad is láthattad, hogy lelőtte azt a fiút. Szerette őt Larry. De megtette... El tudod, te képzelni, hogy mekkora erőfeszítés kellett ahhoz, hogy megtegye? Tisztában vagy te vele? Ő még is lelőtte. És te még ezek után is kételkedsz benne?...-Ahogy Tom ezeket a szavakat Tom kimondta, újabb fájdalom fogott el.
-Nem érdemlem meg ezt a hangnemet. Úgy gondolom, hogy amit hiszek és tudok, az csak az én dolgom és neked ebbe semmi beleszólásod sincs. Nagyot csalódtam benned fiam...-Itt tartott egy kis szünetet, és ahogy ki tudtam venni, még sóhajtott is egyet, majd újra belekezdett -Azért a fiúért meg küldj valakit, hogy takarítsa el...-mondta flegmán

Takarítsa el??? Hogy beszélhet így egy emberről? Mi Ő? Szemét amit el kell takarítani? A düh újra fellángolt bennem és éreztem amint forr a vér az ereimben. Nem sok híja volt, hogy berontsak a terembe és megfojtsam... Időben sikerült leállítanom magam, majd tovább hallgattam a beszélgetésüket.
-Azzal ne fáradj, már én megoldottam.-Hazudott Tom.
De végül is ha jobban belegondolok, nem is hazudott....

-Rendben Tom. Viszont szeretnék kérni tőled valamit.
Ő nem válaszolt, gondolom bólintott egyet...
-Nos Lili még nagyon új. Ez nem látszik rajta, de be kell illeszkednie. Először is, szeretném, ha nálad lenne elszállásolva, mivel téged már ismer és így van kihez tartoznia. Segíts neki fiam. Az edzéseken részt kell vennie. Hatalmas ereje van amit meg kell tanulnia használni. De mivel én a legjobbat szeretném drága növendékeimnek, így ő az önvédelmi "órákon" is részt fog venni!-jelentette ki

Jézusom! Milyen edzéseken és az az önvédelmi órák? Még hogy növendék... De semmi gond. Mindent meg fogok tanulni, csakhogy ez nem az ő hasznára lesz. Egész másra fogom használni!
A fejemben már le is zajlott a bosszú minden pillanata, mikor Larry újra belekezdett.

-Tudom, hogy nagyon nehéz lesz ez kezdésnek, de Lili kemény lány, mint ezt már tanúsította a nap folyamán. Ráadásul, nagyon hasznos ereje van és ezt nem szabad veszni hagynunk. Bízom Liliben és tudom, hogy sikerülni fog neki.

Hát persze. Abban biztos lehet, hogy sikerülni fog!...
-Rendben! Akkor ha most, megengeded távoznék is és hazavinném Lilit.
Larry nem válaszolt, de abban a pillanatban már nyílott is az ajtó. Hirtelen félreugrottam és ránéztem Tomra.
Az arca merev volt, nem tükrözött semmi érzelmet.

Tom kilépett az ajtón, de nem szólt semmit. Elindult a folyosón, kezét a zsebébe rakta én pedig mentem utána. Biztos voltam benne, hogy tudja, hogy hallgatóztam és már mindenről tudok. Semmi értelme újból elmagyarázni. Nem faggattam, csak mentem utána, gondolataimba merülve.

Nem gondolkoztam azon, hogy mire számíthatok az elkövetkezendő időben, majd idővel úgy is kiderül. Inkább Nicken gondolkoztam.
Vajon mi lehet most vele? Nagyon haragszik rám? -Biztos voltam benne, hogy igen, de nem akartam beismerni magamnak. Képtelen voltam rá. Próbáltam elhitetni magammal, hogy minden rendbe fog jönni és megbocsát, minden olyan lesz, mint régen, de legbelül még is sejtettem, hogy ez nem ilyen egyszerű! Semmi sem egyszerű!
Megpróbáltam mellőzni ezeket a gondolataimat, mert így csak az én dolgomat nehezítem meg. Minél többet gondolok rá, annál rosszabb lesz!

Nem mertem ránézni Tomra, sejtettem, hogy most mit érez, min mehet keresztül. Neki is épp olyan nehéz lehet, mint nekem. Bele gondolni abba, hogy akit eddig szeretett és tisztelt, akire apjaként tekintett, most el kell árulnia.
Néha felmerül bennem, hogy Tom végig csak körbecsal és csak játszik velünk, de ezt ahogy jön úgy el is megy. Igaz, nehéz megbízni benne ezek után, de nem tudok mást tenni. Mintha nem is én irányítanám az akaratomat... Valami azt parancsolja nekem, hogy higgyek neki és vakon megbízzak benne én pedig képtelen vagyok nemet mondani. Lehetetlen. De ahogy belenézek Tom gyönyörű kék szemeibe, azonnal megnyugszom és rájövök, hogy már nem tudna becsapni.
neki is nehéz lehet ennyi év után vermet ásni az "apjának" , de biztos vagyok benne, hogy ő is rájött arra a tényre, hogy Larry csak egy gyilkos és semmi több! Egy élősködő pióca aki csak magának akar jót és nem számít neki semmi és senki. Eléri a célját, még ha másokon is kell rajta átgázolnia. Olyan mint egy buldózer. Nem nézi, hogy merre, megy csak előre, összenyomva másokat!

Az út amin mentünk, már ismerős volt számomra. Nem a látottak, hanem az letördelt ágak és a lábnyomaim alapján, melyeket akkor hagytam itt, mikor még semmit sem értettem.
A távolban egy ház képét láttam kirajzolódni. Sejtettem, hogy Tom háza. Nem néztem meg akkor rendesen, így nem maradt meg rendesen az emlékezetemben.
Tom lépteit gyorsabbra vette és szinte már futottunk a házig. Nem tudtam, minek ennyire sietni, de már nem is érdekelt. Tom számomra megfejthetetlen. Nem értem mit miért, vagy miért nem tesz....
Felbaktattunk a lépcsőn, majd benyitottunk a házba.
Nem akartam körül nézni. Féltem a látványtól, mert tudtam, hogy a cserép maradványok még ott vannak a földön és mind csak újabb sebet ejtene a szívemen. Mind arra emlékeztetne, hogy milyen is volt az, mikor még láttam a kiutat magam előtt. Ha akkor meg tudtam volna szökni akkor talán most minden máshogy történik. Még együtt lehetek Nickkel és nem kéne attól rettegnem magamban, hogy mikor kapok egy olyan feladatot, melyet képtelen leszek végrehajtani.

Tom elindult felfelé a lépcsőn, de még most sem szólt semmit. Furcsa volt nekem ez a nagy csend... De már nem is nagyon zavart, én csak mentem utána.
Kinyitott egy szép domború faajtót, majd szembe fordult velem.
-Ez lesz a szobád. A fürdő balra. A szekrényben megtalálsz mindent ami kell-mondta, majd magamra hagyott.
Kicsit félénken sétáltam be a szobába.
Gyönyörű volt. A kis helység közepén egy kör alakú plüssös szőnyeg terült el. Velem szemben egy elég nagy franciaágy rózsaszín ágyneművel, mellette pedig egy kis éjjeliszekrény. Az ággyal szemben egy nagy kétajtós szekrény, melynek eleje, hatalmas tükrökkel volt lefedve. Igazából nem volt túlzsúfolt a szoba, de pont attól volt szép.
Kinyitottam a szekrényem, amit már bátran tudhattam az enyémnek. Tele volt divatos ruhákkal. Farmerek, pólók, pulcsik. Minden volt amit csak akartam. Nem gyönyörködtem benne túl sokáig, kikaptam egy koptatott csőgatyát, pulcsit, meg egy törülközőt és bevonultam a fürdőbe.
Amikor kinyitottam, majdnem leejtettem mindent ami a kezemben volt.
Mindenhol fekete-fehér csempe és egy hatalmas sarokkád. Nagyon tetszett. Hamar ledobtam a ruháimat a földre és megengedtem a forró vizet. Miután levetkőztem, nyakig elmerültem a habok között.
Fogalmam sincs, hogy Tom honnan tudta, hogy milyen ruhákat hordok, meg a méretemet. De lehet, hogy nem is Tom volt?
Ez érdekelt most a legkevésbé. Szerintem ez a legkevesebb azért, amiért én most itt vagyok. Megpróbáltam kikapcsolni az agyam és nem gondolni semmire. Nem nagyon ment...
Folyton Nick arca villant be. Lehetetlen így lazítani, hogy nem tudom mi van vele és mit csinál. Olyan lelkiismeret fulladásom van amiatt, hogy nem búcsúzhattam el tőle rendesen. Ki tudja mikor láthatom őt legközelebb....

************

Miután rendesen kiáztattam magam felhúztam magamra a ruháimat. Kattogásokat hallottam a szobámból. Lövésem sincs róla, hogy mi lehet..
Szó szerint kirontottam a fürdőből és majdnem szívinfarktust kaptam mikor megláttam Tomot az ágyamon, fegyverekkel körülvéve.....

Sziasztok drágáim! Megjött a friss egy kis késéssel, de kérlek nézzétek el nekem, hisz rengeteget kell tanulnom, főleg most így év vége felé. De igyekeztem ahogy tudtam és megpróbáltam a legjobbat kihozni belőle.
A következőt megpróbálom hamarabb hozni, de addig is legyetek rosszak!!!♥
Puszi: Lili

22. fejezet -Pókerarc

Szemeimet görcsösen lehunytam. Nem akartam. Nem, nem és nem!!!

Szerelmem csak térdelt előttem a földön és mélyen a szemembe nézett. Tudta, hogy nem fogom megtenni, mert szeretem. De ugyanakkor azt is tudta, hogy nincs más kiút.
Ahogy ráfogtam a pisztolyt hatalmas bűntudat áradt szét a testemben. Életem szerelme, akiért a saját életemet is feláldoznám, most itt térdel előttem, megkötözve és az én döntésemet várja. Bárcsak én halnék meg helyette. De ez nem ilyen egyszerű. Itt nincs más kiút. Vagy végzek vele, vagy nem teszem meg és meghalunk. Mindannyian. A pisztoly remegett a kezemben. Iszonyatosan féltem, a kezem reszketett. Képtelen voltam megtenni. Képtelen! Eddig erős voltam és nem féltem (annyira). De ez most más, teljesen más.

Az eddig fájdalomtól eltorzult arcomra, most felhúztam a pókerarcot és a kezemben megszorítottam a pisztolyt. Magabiztosnak kellett látszanom. Muszáj volt jól csinálnom. Az a pár ember aki most abban a kis teremben volt, mind engem nézett. Azt várták, hogy mikor végzek szerelmemmel. Szinte tapintani lehetett a feszültséget. De én elhatároztam magam. Tudtam mit kell tennem, még ha nem is voltam olyan biztos magamban.

Célba vettem Nick mellkasát és ujjamat a ravaszra helyeztem.
-Szeretlek..-suttogtam alig hallhatóan, de biztos voltam benne, hogy Nick meghallja.
Meghúztam a ravaszt, de az utolsó pillanatban, elemeltem Nick mellkasáról és a jobb karjára céloztam. A pisztoly hatalmasat puffant és abban a pillanatban kilőtte a golyót, mely iszonyatos erővel száguldott szerelmem felé. Mikor elérte célját, Nick erőtlenül esett hanyatt a földön. Összeszorult a gyomrom a könnyeim pedig utat akartak törni maguknak. De ezt nem engedhettem meg. Fent kell tartanom a látszatot, még ha nehéz is, de ez az egyetlen kiút. Erővel visszatuszkoltam könnyeimet, majd egy apró pillantást vetettem Nick felé. Mivel az álarc még rajtam volt, nem rohanhattam oda hozzá, az romba döntene mindent. Nyeltem egy nagyot és az összes érzelmemet mélyen eltároltam magamban. Tudtam, hogy nem eshetett nagy baja, hisz a karjára céloztam, de ezt csak én és Nick tudjuk. Mindenki úgy tudja, hogy a mellkasát lőttem meg.

Méltóságteljesen felemeltem a fejem és ránéztem Larryre. Ő csak büszkén mosolygott egyet és kivonult a teremből talpnyalóival együtt. Az indulat csak úgy tombolt bennem. A harag és a bosszúvágy már majdnem felülkerekedett rajtam, de az utolsó pillanatban, sikerült visszafogni magam és nem rátámadni Larryre. Tudtam, hogy egyszer ezt még vissza fogom adni neki.
Mérhetetlen fájdalmat okozott nekem azzal, hogy akit a világon a legjobban szeretek, meg akarta öletni, ráadásul velem. Meg fogom ezt bosszulni. Kínok kínjai között fog kegyelemért esedezni előttem, de én nem bocsátok meg neki. Szememet sem rezdítve fogok végezni vele a lehető leglassabban! Csöppnyi bűntudat nélkül!

Meg sem nézték, hogy mi van Nickkel, egyáltalán él-e még... A szívemet hatalmas fájdalom mardosta és a bűntudat.

Mikor már mindenki kiment a teremből, kivéve Tomot azonnal odafutottam Nickhez. Nem sírtam. Tudtam, hogy az nem segítene semmit. Nem sajnáltatom magam.

Nicket csak súrolta a golyó, de ő mégis magatehetetlenül feküdt a földön.
A kezemet ráhelyeztem forró bőrére és vártam, hogy a bőr, hideg kezem alatt összeforrjon.
Jobban szemügyre vettem Nick arcát és tele volt apró sérülésekkel. Mikor végeztem a kezével ő csak nagyokat pislogott és felült. Hálát adtam az Istennek, hogy ezzel az erővel is megáldott, de ugyanakkor vissza is vontam hálálkodásomat, mert tudtam, hogy felesleges.

Nem szóltunk egymáshoz. Ez most valahogy nem ment egyikőnknek sem. Nekem a bűntudattól és a szégyentől, neki meg a csalódottságtól. Csalódott bennem. Nem hitte, hogy megteszem és hirtelen érte ez az egész. Biztos vagyok benne, hogy megrezdült bennem a bizalma. Azt hiszi, hogy nem szeretem, azt hiszi, hogy bármikor képes lennék végezni vele. Én pedig nem csak hiszem, hanem tudom, hogy már nem bízik meg bennem.

Tom segített kioldozni a kötést a kezén, mert én nem igazán boldogultam vele.
-Mondj valamit...-suttogtam, de a hangom elveszett a hatalmas csendben.
Nem válaszolt csak keserűen nevetett és rám nézett. A szeme tele volt fájdalommal és kételyekkel. Mintha már nem is engem látna, a régi Lilit, akit szeretett, hanem egy teljesen más lányt.
-Nem volt más esélyünk....-jelentettem ki.
-Mennünk kell! Mindjárt itt lesznek!-szólalt meg Tom hirtelen.
Felsegítette Nicket, majd az ajtó felé kezdett húzni minket. Kiértünk egy sötét nyirkos és véget nem érő folyosóra. A szemem már elég jól megszokta a sötétet így elég jól tudtam közlekedni.

Sietősen, szinte futva mentünk rajta végig.
-Itt lesz egy kijárat az erdő felé. Itt Nick meg tud szökni.
Nick nem mondott semmit, csak ment Tom után, rám se nézett.
-És a többiekkel mi van?-kérdeztem idegesen
-Jól vannak. Ha jól sejtem már rég kijutottak.
-Rendben. És velem mi lesz?-tettem fel a legfontosabb kérdést
Tom lehajtotta a fejét és nem szólt semmit, csak sietett tovább, miközben a száját rágta. Ideges volt.

-Csatlakoztál. Ezt kellett ugyan tenned, mert ez volt az egyetlen esélyünk, de vállalnod kell a következményeit.-mondta teljes nyugodtsággal - Ezek nem szívbajosak Lili. Ha valamit nem úgy csinálsz ahogy mondanak, neked annyi! Láthattad. Azt kell tenned amit mondanak! Ha pedig valamit, valami kis részletet is mondanak, ami kulcsfontosságú lehet Nickék számára azt elmondod nekem én pedig továbbadom nekik! Érted? Nincsenek olyan sokan, de erősek. De ha kiismerjük a gyengéjüket egyszerűen végezhetünk velük!-mondta szinte remegő hangon. Eddig teljesen magabiztosnak látszott, de most. Teljesen megváltozott. Kételkedik bennünk.

-Szóval keménynek kell látszanom...-mondtam, de már kezdtem elfáradni a nagy futásban. Olyan ez a folyosó, mintha soha nem akarna véget érni.
-Tudom, hogy nagyon nehéz lesz, de az előbb olyan jól csináltad. Nem inoghatsz meg Lili. Itt keménynek kell lenni. Minden rajtad áll, vagy bukik! Jól jegyezd meg Lili! Minden a te kezedben van!

Ahogy ezeket a szavakat kimondta, már kezdtem én is elveszíteni a magabiztosságomat. Eddig mindent kiálltam, de most túl sok súly nehezedik a vállamra. Képtelen leszek mindent megtenni. De ha nem teszem meg, minden veszni fog! De nem hátrálhatok meg! Azt nem tehetem! Ha eddig eljutottunk és eddig bírtam, most nem tehetek mást! Egyszerűen nem! Meg fogom csinálni, ha belepusztulok is. Már csak a bosszúm miatt is! Várok. Türelmesen fogok várni. Ha kell évekig is. És majd akkor fogok "támadni" mikor a legkevésbé számít rá és élvezni fogom a bosszú minden egyes percét!

-Értem! Meg fogom csinálni. -határoztam el magam
-Nem hátrálhatsz meg. Kín szenvedés lesz, de meg kell tenned!-itt már nem inogtam meg, tisztában voltam vele. De nem érdekelt. Ahhoz én túlságosan szerettem Nicket!
-Nem vagyok gyenge.-szóltam szinte azonnal
Nem mertem ránézni. Féltem attól amit az arcán láttam volna, az pedig csak még jobban elgyengítene.

Mikor odaértünk ahhoz a rozsdás ajtóhoz, mely Nick számára a kiutat jelentette, elfogott a szomorúság, melyet nem mutattam ki. Tudtam, hogy Nick ki fog sétálni azon az ajtón.
Kisétál és ki tudja, hogy mikor látom legközelebb? Nem érezhetem a közelségét, bőrének forróságát, nem hallhatom a hangját, nem csókolhatom, nem szerethetem! Borzalmas lesz!-próbáltam érzelmeimet, fájdalmamat nem kimutatni. Azok az én érzelmeim és ebben a pillanatban és az elkövetkezendő időkben, csak rám tartoznak, senki másra!

Tom kinyitotta a hatalmas ajtót, mely nyikorgott egyet, majd hatalmas fényáradat szökött be rajta. Egy kicsit bántotta a szememet a sok sötétség után, de most ez érdekelt a legkevésbé.
-Nick ahogy lesz valami hír jelentkezünk! Addig kérlek legyetek türelemmel.
Nick sóhajtott egy fájdalmasat, majd bólintott.
-Megpróbálunk mindent, ami tőlünk telik.-szólalt meg hosszú idő után először-Köszönjük a segítséget.... Nem tudom mire mennék nélküled.-itt tartott egy kis szünetet, majd folytatta.-kellemeset csalódtam benned Tom!
-Ez a legkevesebb, azok után.....-Tom lehajtotta a fejét és alsó ajkába harapott.-De most menj, mert még a végén....-nem fejezte be a mondatot
-Rendben. Még egyszer köszönünk mindent. És.... Kérlek..... vigyázz Lilire...-az utolsó mondatot halkan és akadozva mondta. Látszott rajta, hogy nehezére esik kimondani a nevemet, de nekem még is jól esik, hogy aggódik értem. Még ha nem is mutatja ki,én tudom, érzem, hogy félt!
-Ez természetes!-vágta rá Tom
Nick megfordult és már épp kilépett volna az ajtón, de én megfogtam a karját és megállítottam.
-Még várj!-kérőn ránéztem Tomra. Ő vette a lapot és megfordult.
-2 percetek van!-mondta szigorúan
Erre nem válaszoltam. Nick most fontosabb volt.
-Kérlek ne haragudj. Tudod, hogy szeretlek, de ez volt az egyetlen lehetőség.-Lehajtott fejjel állt és nem nézett a szemembe- Hallod! Szeretlek Nick! Nézz már rám!-megfogtam az állát és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen. Borzalmas volt mindezt átélni. Nem néz rám, nem látom gyönyörű barna szemeit, mely az igazságot tükrözné.
Ő hirtelen odakapott a kezemhez és egy gyengéd mozdulattal levette az álláról.
-Már nem tudom, hogy mit higgyek. -nézett a szemembe majd nyelt egy nagyot és egy kis habozás után nyomott egy gyengéd, még is szenvedélyes csókot a homlokomra. Hátat fordított nekem és kisétált az ajtón, az életemből.

Nem tudom, hogy mikor látom őt utoljára, és a szívem mikor lehet megint teljes.
Nekem vissza kell térnem a "sötétségbe" , érzéseimet mélyen magamba zárva. De mégsem voltam szomorú. Igaz, hogy fájt, pokolian, de ezzel nem foglalkoztam. Tudtam, hogy ezt még úgy is duplán visszakapja az a szemét! Addig nem nyugszom! Úgy mondják édes a bosszú. Hát majd megtudom!!!


Na drágaságaim, itt is a fejezet. Remélem, hogy jó lett és nem túl bosszúszomjas!:-D Kérlek titeket, hogy írjatok nekem pár jó szaftos komit, mert alig látok és én már csak ilyen kis telhetetlen vagyok!
Puszika: Lili

21.fejezet-Döntések

Tudtam, hogy nem vagyok abban a helyzetben, hogy nekiálljak veszekedni. Elvégre, ő volt az aki most a segítségemre lehetett. De nem voltam biztos se magamban, se benne. Mi van ha csak hazudik? Ha ez egy újabb csapda?

-Hogy bízhatnék meg benned ezután?-kérdeztem

Láttam, hogy rosszul estek neki a szavaim.De nekem is minden épp olyan bántó volt. Úgy éreztem, végre leltem egy barátot, akiben támaszra lelhetek, erre minden villámcsapásként sújt le rám.

-Nem kérek tőled semmit, csak azt az egyet, hogy legalább próbáld meg. Fontos vagy nekem, és nem akarlak elveszíteni. Bízz meg bennem, és akkor segíthetek.-felelte

-Rendben van.Mit kell tennem?-kérdeztem, de nem kaphattam rá választ, mert belépett az ajtón, az a férfi, akivel nemrég beszéltem.

-Lili kedvesem. Úgyhiszem ezidő alatt dönthettél.-nézett rám mosolygósan, majd Tomra pillantott, és legyintett egyet, hogy Tom hagyja el ahelyiséget.

-Na, kedvesem? Mi a válaszod?-nézett rám érdelődő pillantással.

Elöntött a pánik. Két lehetőségem volt. Vagy csatlakozok, és ezáltal nyerek időt, így képes leszek megszökni Lanával együtt. Vagy, elutasítom az ajánlatot, ezáltal végeznek velem..

Az ideg, a tétlenség, a bizonytalanság mardosott.

-Én, azt hiszem, csatlakoznék. De kérlek mond el, mit kellene csinálnom is pontosan.-hebegtem.

Bűntudatom lett, hogy nem ezt kellett volna tennem. De ha meg nemet mondok, akkor is az ellenkezőjét akartam volna.

-Remek döntés csillagom. Tudtam, hogy okos lány vagy te. Igazából, semmi különöset. Egész egyszerű lesz a feladatod. Az oylan képességekkel rendelkezőket, akikben van tehetség, és fantázia azokat szépen elhozod hozzám. Ennyi...Ugye nem is olyan bonyolult?!-magyarázta még mindíg fülig érő mosollyal, amit én nem tudtam ép indokokkal magyarázni.

Miért mosolyog? Talán olyan jó kedve van?

Megkellett játszanom magam. Ha már elhitetek valamit, akkor azt tegyem is jól.

-De igen uram, ez télleg nem túl megerőltető. Azthiszem, könnyen elbírok vele.-mosolyogtam én is állszenten.

-Pompás.-dörzsölte össze tenyerét, majd elindult kifelé.

Amint már nem lehetett hallani lépteinek moralyát, Tom sietett be.

Kicsit megörültem, és kifújtam a tüdőmben felgyülemlő levegőt.

-Helyesen cselekedtél. De most nagyon jól figyelj. Elmegyünk innét. Egyenesen a várkastély déli szárnyába, ahol Lanát őrzik.Sietnünk kell, és nem kelthetünk feltűnést.-mondta minden komoylságot vegyítve a hangjában.
-Tom, tudod, ha most tényleg segítessz nekem, akkor én nagyon hálás leszek neked mindörökké.-mondtam, miközben próbáltam megbűvölni a tekintetemmel.
-Nemkell lálásnak lenned. Miattam keveredtél bajba, én is húzlak ki belőle. Ez a legkevesebb. Na de ezt majd később beszéljük meg, jobb lesz ha sietünk.-sürgetett, amjd a kezemet megragadva kezdett el húzni.
Már eg yjó ideje mentünk, mikor Tom afalnak nyomott, sé befogta a szám. Próbáltam volna épp védekezni, mikor megláttam, hogy egy őr mászkált a folyosó végén.
Mihelynst eltúnt a szemünk elől, újra rohanni kezdtünk.
A kezeim remegtek, épp úgy mint a gyomrom. Az idegességtől, és a félelemtől egyaránt.
Tom elbújtatott egy kis zugban, mikor már közel voltunk Lanához, és azt mondta " Várj meg itt. Ígérem sietek"
Tudni akartam mi folyik ott... Mindig is makacs voltam, és önfejű. Tom után surrantam, és megálltam a nagy, barna vaspántos ajtó előtt, ami résnyire nyitva maradt.
-Héj te.. Hagyd őt.-kiáltotta Tom.
A kezemet szorosan a szém elé tapasztottam, mert félő volt hogy felsikítok, amint megláttam azt a magas férfit, amint Lana fejéhez szegezett egy pisztolyt.
-Már mért hagynám? Walter megparancsolta, hogy öljem meg...
-De a terv változott. Ki kell vallatnom, és majd csak utána végezheted el a piszkos munkát.-magyarázta Tom a sok hazugságot szemrebbenés nélkül.
-Hát jó. Én kint várakozok.-mondta, majd amint megindult kifele, tom hátulról elkapta, és a nyakát törte. Az élettelen test a földrerogyott, miközben Tom megragadta, és eltávolította a szem elől.
-Lana ugye? Fiygelj rám jól. Én Lilinek segítek, és most épp megszöktetlek titeket. Úgy kell tenned, ahogy én mondom. Világos?-mondta Tom, miközben Lana rémült arcát fürkészte
-Honnan tudjam, hogy nem csak hazudsz?-kérdezte Lana
-Sehonnan.-felelte Tom, majd Lanát felhúzta a földről, és az ajtófelé indultak.
-Mondtam, hogy maradj ott ahol vagy.-dorgált meg Tom, miközben odaértek hozzám.
-Jézusom Lili!!-ölelt magához Lana.-Én..Én úgy féltem..Ígérd meg, hogy mostmár minden rendben lesz.-mondta
-Ígérem. Minden rendben lesz, csak előbb jussunk ki innen.-mondtam, majd leakasztottam magamról Lanát, és megindultunk.
Már egy ideje mentünk a nagy, kőfallal kirakott épületben, ami mindenhol szinte ugyanúgy nézett ki.
Lerobbant,régi,poros.
Féltem, hogy csak körbe-körbe járunk..
Egy nagy ajtóhoz értünk, majd onnét tovább haladva megláttuk Nicket,Jesset,és a többieket.
A szívem hevesebben vert, a kezem még jobban remegett.
Odarohantam, és megöleltem Nicket.
Nem mondtam semmit, képtelen voltam rá. Csak sírtam...Tudom, nem az volt a legalkalmasabb időpont rá, de kikellett adnom mgamból, és ezt az idegesség váltotta ki belőlem.
-Hogy kerültetek idee?-kérdeztem rekedtes hangon pár másodperc után.
-Jesse látta, hogy mi történt, és egyből idejöttünk. Ti menjetek ki, mi is megyünk majd utánatok.
-mii? Neem, szósem lehet róla. Most azonnal mind eltűnűnk.-mondtam.
-Nem lehet. Nem hagyhatjuk, csak úgy büntetlenül itt őket. Akkor később is megpróbálnak majd megölni.-mondta
-Héj.Srácok.. Azonnal indulnunk kell. Mindjárt ittvannak. Rájöttek, hogy ittvagytok.-mondta Tom rémült arckifejezéssel.
-Fiúk. Vigyétek el innen Lanát,Lilit. Biztonságos helyre.
-Szó sem lehet róla. Én nem mehetek el. Én enkem nem eshet bántódásom.. Ti mennyetek el!!!-mondtam
A fiúk Lanával együtt elis indultak, de Nick nem ment.
-Menny már! Hát nem érted??? Így veszélybe sodrod mindkettőnket.-feleltem, de már elkéstem.
-Nocsak,nocsak. Ő a hős Rómeó?-kérdezte a férfi, akivel ezidáig beszélgettem. A nevét még mindíg nem tudtam.
-Már indul is. Lili megmondta neki......-kezdte Tom, de az úr félbeszakította
-Látom félreértések támadtak. Lili, én tudtommal, nem adtam neked utasítást, hogy hagyd el a termet. Ha a hátam mögött cselekszel, hogy bízzak meg benned?-kérdezte.
-Larry kérlek..Én mondtam neki...-kezdte újra Tom..
Ahhaaa, szóval Larrynek hívják.
-Dee Tom.. Fiam, neked ki mondta? Én? nem hiszem. Ne szervezkedjetek a hátam mögött, világos? Ha csak nem akarjátok elveszíteni a bizalmat.-mondta.
-Pff. Mégis ki maga, hogy megszabja Lilinek mit tegyen?-szólt közbe Nick.
Basszus Nick! Ezt miért kellett? Most teljesen elrontassz mindent!! Te csak ne szólalj meg, és talán megúszhatod ezt az egészet!!!!-gondoltam magamban.
-Te halgass! Nem adtam engedélyt, hogy beszélj!-dörmögte Larry.
-Vigyétek!-legyintett a kezével Larry, és a mögötte gyülekező férfiak megintultak Nick felé!
Legszívesebben rátámadtam volna az összesre, amiért Nicket akarják bántani, de nem tehettem.
A kezemet Nick után nyújtottam, amit Tom megfogott, és magam mellé szorított, és egy erőteljes pillantást vetett rám.
Tudtam, figyelmeztetésnek szánta, hogy ne tegyek ostobaságot. Mentsem, ami még menthető. De annyira összevoltam zavarodva, és rettegtem.
-Lili drágám, fáradj utánam kérlek.-szólt Larry, miután Nicket elvitték. Rettegtem, hogy valami baja történhet. Én azt soha nem tudnám magamnak megbocsátani. Tudom, hogy nélküle nem tudnék élni. Ő a legfontosabb a számomra. Mintha csakis előre néznél, és azt nem látod mi van körülötted. Nekem csak Nick van. A többi már nem érdekel.
Ránéztem tomra, aki bíztatóan bólintott, majd ő is elindult velünk.
Beértünk egy nagyon lepukkadt, romos teremszerűségbe. Ott volt Nick, és Larry emberei is.
Nem értettem ebből az egészből semmit. Csak azt tudtam, hogy Nick, veszélbyen van, és nekem valamit tennem kell.
-Na Lili. Tudod, az emberek nem bíznak meg vakon a másikban. Mint ahogyan énsem. Kell valamit tenned, amivel bebizonyítod, hogy a mi oldalunkon vagy, és bízhatunk benned. Nekem máris van egy ötletem. Tudod, ezt vedd csak amolyan beavatás szerűségnek.-mondta Larry azzal a le nem törölhető vigyorral a képén, ami most átváltott elszántá, és kajánná.
-Eddig világos. De mégis miféle ötlet?-kérdeztem bizalmalankodva
Úgyhiszem, észre vehette a hangomban a kétségbeesést, és a nyugtalanságot.
-Nyugalom. Csak semmi pánik.-magyarázott, majd a kezembe nyomott egy fegyvert.
Sajnos, tudtam mit akar ezzel mondani. A szám autómatikusan résnyire nyíltak, a kezemben megremegett a fegyver, és elöntött a pánik.
Segítségért fohászkodva néztem Tomra, de ő csak lefajtotta a fejét, és bólintott.
Akkor most cserbenhagyott, azért hajtotta le a fejét? De ha igen miért bólintott?
-Larry, szerintem ez kicsit erős kezdetnek Lilinek. Nemhiszem, hogy ez lenne a megfelelő megoldás, arra hogy bizonyítson.-mondta Tom.
-Tom, fiam vagy, úgy is neveltelek. Kérlek téged, ne próbáld megmondani nekem, mi a helyes, mi nem. Tudod jól, hogy nem szeretem.-mondta Larry fenyegetően, mégis lágy hangon.
Azután pedig felém fordult, és a szavainak az elejét nem értettem mert magamban kiáltoztam segítségért, pánikba estem.
-Lili kedvesem, essünk túl a próbán.-mondta.
-Jólhiszem, hogy azt a feladatot bízod rám, hogy nyírjam ki Nicket?-kérdeztem hidegen. Megpróbáltam elfedni a félelmem, és elhitetni mindenkivel amit már az elején is tettem.
-Igen, jólhiszed.-mondta, majd bólintott.
Lábaim görcsösen fordultak arra az irányban, ahol életem szerelme térdelt előttem.
Szemeiben fájdalmat véltem felfedezni. Féltem, hogy nem bízik meg bennem. Hogy elhiszi azt, amit én elakarom hogy hidjenek.
Nick mélyen a szemembe nézett, és mintha azt mondta volna:
-Lili, tudod hogy nem teszed meg. Tudod hogy szeretlek, és én is tudom, hogy te szeretsz.
Lábaim mintha a földbegyökereztek volna.
Remegő lábakkal előrébb léptem nagy nehezen, és a kezemet felemeltem benne tartva a fegyvert. Egyenesen Nickre szegeztem, és őt néztem.
Próbáltam elmenekülni, próbáltam segítséget hívni, próbáltam megmenteni.
De nem tehettem semmit.
-Lili kedves, mire vársz még? Rajta, tedd meg! Ugye nem szeretnél nekem csalódást okozni?!-sürgetett Larry.
Nem volt más választásom. Egyetlen egy kiút volt. Az az út, amelyet én nem akartam járni. Nem akartam megtenni. Nem akartam fájdalmat okozni annak, akit a legjobban szeretek. De sarokba szorítottak. Vagy megteszem, vagy meghalunk mind.
Azt tettem, amit jónak láttam.
Kibiztosítottam a fegyvert, és újra Nickre szegeztem.
Szemeimet görcsösen lehunytam. Nem akartam. nem, nem és nem.

Hali! Bocsi, amiért ilyen sokat késtem, de mostanság nagyon kicsúsztak a dolgok a kezemből. a sok tanulás...stb.És most is úgy írtam meg a fejezetet,hoyg erős fejfájásaim voltak.Remélem azért tetszeni fog...

És megszeretném köszönni Krisztinek, amiért segített. Puszii:Lili

20. fejezet - Körbecsalva

A képek amiket az agyam lefényképezett az erdőben sorba ugrottak be és mint egy film pörögtek le előttem.

Tom ott volt az erdőben. Ő karolt át engem és valószínűleg Ő is hozott ide. Csak jót akart nekem. Jézusom és meg leütöttem. Lehet, hogy megöltem! Lehet, hogy Ő is meghalt!!!! Ez is az én hibám! Miért kell mindennek így történnie velem?-felálltam és a mennyezet felé kezdtem beszélni

-Ha??? Mondd meg! Miért csinálod ezt velem? Mit tettem, hogy ezt kapom vissza??? Mi bajod van velem?-Nem értettem, hogy mi miért történik velem. Az érzelmek kavarogtak bennem. Olyan dolgok történtek, amit nem érdemelek meg. Nem adtam rá okot, hogy ennyi borzalom történjen velem! Ennyi szenvedést senki nem érdemel meg.
Nem sírtam. Kemény voltam ennyi szerencsétlenség után is. Nem adhattam meg azt az örömöt senkinek, hogy gyengének lásson. Bizonyítani akartam, de nem magamnak, hanem a világnak. Az a valaki ott fent próbára tett engem. Egy próbára amin akár életek is múlhatnak. De én ki fogom állni. Bebizonyítom, hogy velem senki nem játszadozhat, mert én nem vagyok egy gyenge kislány!

Visszafordultam Tomhoz és szemügyre vettem a sebeit, melyeket én okoztam.
A feje vérzett és nem volt eszméleténél. Gyengéden ráhelyeztem a kezem, vérzősebeire és koncentráltam, ugyan úgy ahogy egyszer Nickkel tettem.
Tom kinyitotta a szemét és csak feküdt. Nem nagyon értette, hogy mi is történik körülötte. Kábán feküdt és nézett ki a fejéből, majd hirtelen megszólalt.

-Mi történt velem?-kérdezte halkan, szinte már suttogva
Erre nem tudtam mit mondani. Meg akartam szólalni, de hang nem jött ki a torkomon. Csak guggoltam mellette, tátott szájjal.
-Hol vagyunk?-álltam fel mellőle, majd őt is felsegítettem a földről.
-Nálam. De válaszolj a kérdésemre. Mi történt velem?-kérdezte ismét, már hangosan és durván.
-Szerintem nem akarod tudni...De most el kell mennem innen. Majd máskor megbeszéljük...Szia-hadartam és már majdnem ki is léptem volna az ajtón ha Ő nem akadályoz meg benne.
-Ugyan már. Hova sietsz?-mosolygott rám kedvesen
-Tom mennem kell. Te ezt nem értheted. Légyszíves engedj ki.
Csak sóhajtott egy nagyot, majd vetett rám egy sajnálkozó pillantást.
-Sajnálom de nem tehetem.-rázta meg a fejét
-Micsoda? Miért ne tehetnéd?-háborodtam fel
-Nem engedhetlek el! Velem kell jönnöd!
-Ne hülyéskedj már! Engedj ki Tom! Valaki veszélyben van! Meg fog halni.
Nem értettem, hogy Tom mit csinál. nem szokott így viselkedni. Olyan fura lett.
-Lili, Lili, Lili. Kicsi naiv Lili. Hát még mindig nem érted?-Jött oda hozzám.

Hirtelen megcsörrent a telefon. Tom azonnal a zsebéhez nyúlt, de a szemét nem vette le rólam. Nem tudtam kiszökni, vagy elmenni mellette. Az erőmet nem akartam használni vele szemben, mert még nem tudtam olyan tökéletesen használni és még a végén bántottam volna.
De mit kellett volna értenem? Meg egyáltalán miért zárt be?

-Mi? Most vigyem oda? Nem lenne még egy kicsit korai?-beszélt Tom a telefonba
-Értem. Azonnal viszem. A másik lány megvan?
-Rendben. Sietek vele.-mondta és hangjában rémületet véltem felfedezni.

Milyen másik lányról beszélt? És kit kell vinnie, meg egyáltalán hova? Azt mondta, hogy senkit nem ismer itt.
Tom letette a telefont és kézen fogott. A szorítása erős volt és durva. Beráncigált a szobába és lelökött egy fotelba.
-Ááááá. Te mit csinálsz? Tiszta hülye vagy!- Már kezdtem tőle megijedni. Ez egy teljesen más oldala volt Tomnak. Rideg és ijesztő.
-El ne merj mozdulni, mert nagyon megjárod. Értetted? Itt maradsz!-ordítozott velem. Már féltem tőle. A kezem remegett, de eszem ágában sem volt megszökni. Tudtam, hogy Tom úgysem tudna bántani. Ő nem olyan.
Nem tudtam, hogy miért viselkedik így velem, de akkor kezdett összeállni a fejemben a kép.

Az erdőben ő volt az és ő is zárt be a szobába. De honnan tudta, hogy az erdőben leszek? Hát persze. Egyedül voltam otthon. Nick elment. Senki nem volt velem. Kivéve Lanát. Ő oda akart jönni hozzám, de elrabolták. Én voltam a célpont. Engem akartak! Végig erre ment ki az egész. Ők azok akikről Nick mesélt. Az erőmet akarják. Én pedig bedőltem neki, Tomnak. Naiv voltam és vakon megbíztam benne. Azért mondott olyanokat magáról, meg az életéről. Körbecsalt engem. Nick tudta, hogy nem kéne benne megbíznom, de nem hallgattam rá. Mert önfejű vagyok és vakon megbízok bárkiben. Mert én mindenkiben a jót látom és nem a rosszat.
-Tudom ki vagy..-nyögtem halkan Tom felé aki a kötéllel babrált.
-Jó hogy rájössz...-mondta flegmán
-Miért hazudtál nekem az életedről?..
Tom megfeszült és ökölbe szorította a kezét. Láthatóan rosszul érintette ez téma.
-Én nem hazudtam neked!
-Hát persze. Csak füllentettél....
-Nem ez nem igaz! Én nem hazudtam. Így történt.-Tom odalépett felém egy kötéldarabbal a kezében és felemelte a kezemet. Én nem ellenkeztem. Tudtam, hogy egy vacak kis kötél úgy sem fog használni ellenem. Tehát hagytam, hogy jól bekötözzön. Nem lett szoros. Bármikor kicsúsztattam volna a kezem. De vártam. Már tudtam, hogy mit fogok tenni. Tom körbecsalt engem és én is ezt fogom tenni. Ott fogom " ütni ahol a legjobban fáj neki".

Kiléptünk a házból és Tom egy kendőt kötött a fejemre, hogy véletlenül se lássam az utat....
Erősen megfogta a kezem és rángatott maga után.

-Mond meg az igazat! Hogy volt!-kértem
-Ahogy mondtam.
-Hazudsz. Hallom a hangodon...
-Jó. Úgy volt ahogy mondtam. De egy valamiben tényleg nem mondtam igazat. -itt tartott egy kis szünetet, majd sóhajtott egy nagyot-Miranda nem halt meg. Én hagytam ott. Mikor az erőm megjelent, nem tudtam mit csinálni. Csak egyet tehettem. Véget akartam vetni az életemnek. Teljesen ki voltam borulva. Mirandának nem mondhattam el... Csak magamra számíthattam. De mielőtt megtettem volna Joe megtalált és felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzájuk. Elfogadtam az ajánlatát, hisz mást nem tudtam volna tenni. Attól a naptól fogva Miranda számomra meghalt. Azóta sem láttam és már nem is fogom. Nekem már más családom van. Más tervem van az élettel.-fejezte be

-Ez hülyeség.-szólaltam meg nagy csönd után.-Halottnak tekinted Mirandát???? Ez jó megoldás szerinted? Megölsz másokat és elveszed az erejüket? Ez neked élet? Neked tényleg ez kell? Hogy tudsz este így lefeküdni? Miranda min mehet keresztül, hogy te nem vagy mellette és semmit nem tud rólad? Hogy szenvedhet? Azt mondtad, hogy szeretett és te is szeretted őt! Nem gyötör miatta a lelkiismeret? És még csak Miranda a legkisebb ok a lelkiismeretfurdalásosodra. Remélem legalább jót alszol este...-osztottam ki.

Tudtam, hogy mennyire fájhat neki. Nem láttam az arcát, de nem is akartam. Anélkül is tudtam, hogy szenved. Rosszul érintette ez a téma, de pont ez volt a célom.

-Én vakon megbíztam benned Tom! Te voltál a legjobb barátom, de te csak kihasználtál. Tényleg segíteni szerettem volna... Te pedig most mire készülsz? Ha? Végiggondoltad? Meg fognak ölni, vagy mit tudom én. De tudod mit? Öljenek csak meg engem... Az lesz a legjobb. A halálom a te lelkeden fog száradni. Minden este eszedbe fogok jutni és az arcom ott fog lebegni előtted! És erről majd csak te tehetsz! Ha most Miranda látna... Teljesen összeomlana, hogy akit úgy szeretetés nevelt, akinek mindent megadott és jóra nevelte, abból mos ez lett.. -tudtam hogy ezzel egy hatalmas sebet ejtek rajta, de muszáj voltam legyengíteni. A lelki sebek sokkal jobban fájnak és sokkal tovább tartanak.

Nem szólt hozzám én pedig nem akartam vele beszélni. Körbecsalt engem, becsapott, de nem ez zavart. Hanem, hogy hazudott. Maga a tény, hogy hazudott nekem, mindennél jobban fájt.

Az út többi részén nem szóltunk egymáshoz. Hagytam, hogy ráncigáljon maga után. Meg sem próbáltam szökni. Volt egy olyan sejtésem, hogy Lana is ott lesz. Ha pedig igazam van, akkor onnan már egyenes lesz az út a szökéshez.

Erdőben mentünk, mert bekötött szemmel is lehetett érezni ahogy belém akad egy-egy tüskés faág és megbotlok egy kiálló gyökérben, vagy egy kőben. Próbáltam trappolva menni, hogy a lábnyomom ottmaradjon, a puha sáros földben, hátha később a segítségemre lehet...

Egy pár perc múlva Tom megállított és levette rólam a kendőt és a kezemről a köteleket
-Most bemegyünk és azt csinálod amit mondok, vagy mondanak. Így egyszerűbb lesz mind a kettőnknek. Majd meglátod.-mondta egy félmosollyal a száján, melynek most semmi helye nem volt itt.
-Hát persze... Mindkettőnknek..-ismételtem, majd bevonultunk egy kicsi és sötét elhagyatott gyárféleségben. Nem hiszem, hogy gyár lehetett, de máshoz nem nagyon tudnám hasonlítani. Az ablakok kitöredezve, mindenhol csak kosz.
Mint a Fűrész című filmben. Körülbelül úgy is éreztem magam... Elhoztak ide "játszani", akár a filmben....

Ahogy beléptünk elkapott a félelem. Ahogy átjárta a testem a hideg, megborzongtam. Borzalmas volt az a hely. Alig láttam a sötétben. Csak Tom után mentem, aki még mindig maga után rángatott.

Minden egyes folyosót melyen végigmentünk, tökéletesen megfigyeltem. Az illatokat, a koszos fehér csempéket. Az agyam mindet lefényképezte és elraktározta.
Tom megállt egy ajtó előtt és durván bekopogott.
-Szabad..-jött a nyomott válasz az ajtó mögül.
Kinyitottuk a nagy faajtót és beléptünk a már világos, de még mindig nyirkos terembe.
a helységben csak egy ablakvolt és egy íróasztal, mely mögött egy öreg, ősz ember ült.
-Áááá Tom. Látom meghoztad a mi kis Lilinket.-szólt kellemes hangon az úr
Én csak lehajtottam a fejem. Képtelen voltam ránézni erre a senkire. Maga a tény, hogy egy szobában kell vele lenne, az frusztráló volt. Undorodtam tőle. Igaz nem ismertem, de egyedül is eltudtam képzelni, hogy milyen lehet... Egy gyilkos, semmi több.
-Igen itt van.-Lökött oda hozzá Tom. Még mindig nem néztem rá, csak csöndben álltam.
-Ejnye! Hát téged nem tanítottak meg köszönni?
Nem válaszoltam semmit. Fontolgattam, hogy jól beolvasok neki, de gondoltam jobb a "békesség" . Megbíztam Tomban. Nem lett volna szabad, de az ösztöneim még is azt súgták, hogy hallgassak rá.
Tom oldalba bökött jelezve, hogy mondjak már neki valamit....
-Jó napot..-motyogtam udvariasan az orrom alatt.
-Na így máris jobb! De ne húzzuk tovább az időt.-mosolygott rám- Tom kérlek fáradj ki. Nem szeretném ha hatással lennél a döntésében.-Tom csak bólintott egyet és már kint is volt- Sóval, megbízható forrásból tudom, hogy neked is vannak kiváló képességeid, melyek számunkra nagyon hasznosak lennének!-tartott egy költői szünetet, majd teljes komolysággal folytatta-Csatlakozz hozzánk szívem. Jó sorod lesz meglátod! Rendesen kiképzünk téged és ha meglesznek a kellő tapasztalataid, akár a legjobb is lehetsz közülünk.
-És mi van ha nem? Mi van ha nem akarok csatlakozni?-vágtam hirtelen a szavába
-Akkor nagyon sajnálom kedvesem, de végzünk veled. Túl erős vagy ahhoz, hogy az ellenfél oldalán harcolj. Ezt az előnyt pedig nem engedhetjük meg. Kockázatos is lehetne. Nos kincsem. A döntés a kezedben van. Vagy csatlakozol hozzánk, vagy...-nem fejezte be a mondatot, de nem is kellett. Anélkül is tudtam, hogy mire gondol.-Én most magadra hagylak, és fél óra múlva visszajövök. Addigra döntsél kérlek.-mondta és kisétált az ajtón.

Nem csatlakozhatok. Azt nem! Azzal mindenkit elárulnék. De ha nemet mondok, akkor meghalok, az biztos. Már pedig nemet kell mondanom.

Ahogy ezt a pár sort végiggondoltam Tom belépett az ajtón. Egy percig mind a ketten hallgattunk és bámultunk magunk elé, majd Tom megtörte a csendet.
-Nem fogsz csatlakozni.-jelentette ki.
-Jó megállapítás!-feleltem
-Figyelj Lili. Teljesen megértelek és igazat is adok neked.
Micsoda?? Megért? Igazat ad nekem?
- Tudom, hogy már kijátszottam a bizalmad, de kérlek hallgass meg. Neked is meg kell értened. Ide kellett hoznom téged, mert itt van Lana is.-ahogy a nevét meghallottam felcsillantak a szemeim, de nem támadtam le. Hagytam, hogy végigmondja.-Nem akarom, hogy meghalj. Nem is akartam. Amiket a parton mondtam, meg idefelé jövet, azt csak neked mondtam el. Mert megbízok benned. Az volt a feladatom, hogy összebarátkozzam veled és magunk mellé állítsalak. De én megszerettelek. Ne értsd félre, nem úgy, csak mint egy barátot. És nem akartalak megöletni, de mivel már tudnak rólad, a legbiztosabb mód a szökésre, hogy idehozlak és innen szöktetlek meg.

A szavai villámcsapásként sújtottak le rám. Segíteni akart nekem. Én pedig súlyosan megbántottam. Minden egyes szavammal, mély sebeket ütöttem rajta.
De mi van ha hazudik? Ha megint át akar verni?


Hali! Kicsit késve, de meghoztam a fejit. Nagyon remélem, hogy jó lett, mert ezzel szenvedtem eddig a legtöbbet. Szóval kérek érte sok komit!!!!!
Puszi: Lili