Tom benyitott és leült mellém az ágyra. Akkor már tudtam, mi céllal jött is oda hozzám, de tettem a hülyét....
- Figyelj Lili. Mind a ketten tudjuk, mit akarok most mondani neked - jelentette ki fojtott hangon. Én csak felhúztam a szemöldököm, jelezve nem tudom miről beszél. Pedig valóban tudtam, hogy azt akarja mondani, hogy készen állok bármire, így hát Larry feladatot adott nekem. Viszont arra nem gondoltam volna, hogy ezt ennyire nehezére esik elmondani...Talán félt? Ennyire nem bízott bennem? Én is félek egy kicsit, de ez nekem semmiség lesz! Hiszek magamban és a tudásomban is. Ahogy annak idején Tom, úgy én is hibátlanul fogok teljesíteni - határoztam el magam. - Én bízom benned, bízok a tudásodban, sőt, fel is nézek rád, de te nem bízol én bennem, és úgy tekintesz rám mint egy kislányra. És ez szörnyen rosszul esik tudod? - Ez nem így van, csak nagyon féltelek. Nehezemre esik belegondolni, hogy mennyit fejlődtél. És nehéz elfogadnom, hogy szinte jobb vagy mint én... Te aki nem rég még sírva fakadt volna, ha egy kicsit is felemelem rád a hangom. Furcsa látni pisztollyal a kezedben -tátott szájjal hallgattam végig amit mond. ennyire nyílt és őszinte rég nem volt velem.Kicsit sokkolt amit az előbb mondott. Nem akartam neki elhinni, hisz annyira távoli ez számomra. Edzés közben nagyon ritkán mondta,hogy jó vagyok, ügyes vagyok, inkább azt mondta, hogy lehetnék jobb is... Ritkán dicsért meg. Valahol legbelül tudtam,hogy büszke rám, de nekem ez nem volt elég. Ezekkel a szavakkal ösztönzött a folytatásra, hogy lehetnék jobb is. Hittem neki és így egyre magasabb célt tűztem ki magam elé. Észre sem vettem ezt, de egyre jobb és jobb lettem, most pedig itt állok készen, a feladatra várva.
Ott ácsorogtam az iroda előtt, izgalmat nem mutatva, pedig a szívem majd ki ugrott a helyéről. Megjelent Larry és intett,hogy menjek be. Mint aki teljesen otthon érzi magát, lehuppantam a székbe, álcázva,hogy most már "közéjük tartozom". Láttam rajta, hogy meglepődött a látottakon, én pedig jót kuncogtam magamban.
- Szóval úgy érzem itt az ideje, hogy beavassalak a dolgok menetébe. - Már alig vártam, piszkosul kíváncsi vagyok, úgyhogy tessék!-jelentettem ki, megjátszva az örömöm - Jól van. Egyszerű a feladat. kapsz egy címet, elmész oda, kifigyeled azt a bizonyos személyt,majd ráveszed, hogy csatlakozzon hozzánk! Érthető?
- Mégis ki az a bizonyos személy? Férfi, nő? Mi a neve???
- Arra neked kell rájönnöd. Ez is a feladat része- itt egy kicsit elgondolkodtam, hogy mire vállalkoztam...
- Hát rendben-egyeztem bele. - Én is így gondoltam!-mosolygott nyájasan, majd kezembe nyomott egy cetlit: "Cambridge 32"- nem nagyon ismertem ezt a környéket, de majd lesz ami lesz... - Szóval röviden: odamegyek, kifigyelem, összespannolunk majd idehozom és a mi oldalunkra állítom?
-Pontosan. De azért ez nem ilyen egyszerű! Figyelj Lili kedves-utáltam amikor így hívott,de ezt nem jegyeztem meg- ez azért nem ennyire egyszerű. Teljesítened kell a feladatod 1 hét alatt! Ez a személy nagyon fontos számunkra,mert olyan hatalom birtokában van, ami nekünk nagyon is jól jöhet. Nem ronthatsz! ha pedig mégis, az következményekkel jár!
- Nos hacsak ennyiről van szó, nem is rabolom tovább az idődet!-mondtam egyhangúan majd felálltam a székből.
- Remélem értetted amit mondtam!-hangoztatta újból. Pedig ha tudná, hogy mekkora düh gyülemlett fel bennem azok alapján, amiket elmondott! legszívesebben itt helyben végeztem volna vele, de tudtam,hogy nem tehetem meg.
-Viszlát Larry - adtam tömören a tudtára,hogy véget ért a beszélgetésünk. Hamar hazamentem, átöltöztem és már indultam is teljesíteni a feladatot! Annyira, de annyira bennem volt a kísértés,hogy elmegyek és vissza se jövök, de mint még sok mást ezt sem tehettem meg... Féltem a következményektől, másrészt a szabadságvágy sehol nem volt a Larry iránti bosszúmhoz képest. Pedig milyen egyszerű lett volna elszökni Nickkel és mindent magunk mögött hagyni, egy teljesen új életet kezdeni együtt, messze innen, elhagyva a múltat és a csak a jövőre koncentrálni. Vagy ha mást nem titokban találkozni, de ez is túlságosan kockázatos lenne. Arról nem is beszélve, hogy Nick látni sem akar engem... Gyűlöl... Nagyon rosszul esik és hiába próbálok másra gondolni, egyszerűen nem megy... Ahhoz túlságosan is szeretem!
De most másra kellett összpontosítanom! Sokáig bolyongtam, míg rá nem találtam arra a helyre ahol Lanával kellett volna találkoznom... Akaratlanul is utat törtek maguknak a gondolataim és most csak a többiekre tudtam gondolni. Vajon mi lehet velük? Mit csinálhatnak? Jól vannak egyáltalán? Fogalmam sincs...
Fogtam egy taxit, majd megadtam azt a címet, ahová mennem kellett. Távol volt attól a környéktől, amerre én lakom. Először jártam arra, de tudtam nem utoljára! A ház nem volt túl nagy, de kicsi sem. Épp megfelelő. Pici pázsit vette körül a bejárat előtti gyepet. Nagyon elbizonytalanodtam. Legszívesebben rohantam volna Tomhoz, de ő sem segíthetett nekem. Próbáltam visszaemlékezni arra, hogy én hogyan is ismerkedtem meg Tommal.
Ekkor támadt egy jó ötletem. Leszólítottam egy járókelőt.
-Jó napot! ,nem tudja,hogy van-e a közelben egy pizzéria??-kérdeztem egy idős bácsit. Mondjuk lehet nem éppen őt kellett volna megkérdeznem.. -.-"
-Jajj aranyom én nem tudom...Sajnálom! -ohh, hát azért köszönöm, viszlát!
-Na mindegy... Majd a következő-mondtam magamba.
-Szia!-köszöntem egy fiatal lánynak-Nem tudod,hogy van-e a közelben egy pizzéria?
-Szia! De igen, van! Két sarokkal arrébb az utca végén! Nem tudod eltéveszteni!-mosolygott rám,majd megköszöntem a segítségét és elköszöntünk egymástól. Igaza volt a lánynak. KB 10 perc alatt már oda is értem.
A pizzéria előtt sok kocsi, motor és bicikli parkolt. A Bábut ami a pizzéria kabalája volt,már messziről kiszúrtam. Szép lassan besétáltam az étterembe, ezután leültem két pasi mellé. Nem kellett sokat várnom, a kiszolgáló már ott állt előttem.
-jó napot! Mit hozhatok?
-Hm egy pizzát szeretnék, rád bízom,hogy milyent-mosolyogtam rá szépen.
-Jó választás!Akkor a napi ajánlatot hozom! Nekem az a kedvencem!
-Rendben, akkor az lesz! Míg a pizzámra vártam a mellettem ülőket kezdtem kémlelni. Mindkettő egy piros kezes-lábasban volt. Gondoltam ők lehetnek a kifutófiúk... A közvetlenül mellettem ülő mellett egy piros kulcs volt, amin egy mosolygós pizza nézett velem szembe.
Ekkor egy hihetetlenül jó ötletem támadt! Amíg én a kulcsot tanulmányoztam, valaki idegfeszítő köhögésbe kezdett előttem. Mikor felnéztem csak akkor láttam meg,hogy a kiszolgáló fiú. Átnyújtotta a pizzámat, amit gyorsan rátettem a kulcsra. Hamar lerendeztük az anyagiakat, majd felemeltem a dobozt, ügyesen hozzáfogtam a kulcsot is. Úgy vettem észre,hogy a tulajdonosát nagyon leköti a vele szemben ülő lány, akinek egy kicsit sokat mutató a ruhája...
Kint eszeveszettül elkezdtem nyomkodni a kis szerkezeten található összes gombot, várva,hogy valamelyik járművet elindítja. A mellettem lévő piros motor pittyegett egyet.
-Hát igen... tudhattam volna...-motyogtam magamba, míg a motoron lévő mosolygós pizzát tanulmányoztam. A csomagomat bedobtam a hátsó rekeszbe és beindítottam a járgányt. Kicsit féltem,hiszen még nem vezettem motort, de apa régen próbált róla valamit magyarázni...Csak megragadt bennem valami... Már egész közel jártam a házhoz,mikor elkezdtem dicsérni magam,hogy egész ügyes vagyok, most már úgy sem történhet semmi... Ó hát persze,hogy nem...
Olyan hirtelen vettem be a kanyart,hogy a motor kereke kicsúszott a talajon, én pedig azzal a határozott mozdulattal beborultam az árokba. Kb 5 percig, csak ültem és néztem ki a fejemből. Egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy mi is történt velem, hisz ez az egész olyan gyorsan,hirtelen történt... Mikor végre eljutott az agyamig és képes voltam befogadni az új információt, feltápászkodtam és elkezdtem magam méregetni...Lett rajtam pár karcolás, de a képességemnek hála, ez nem sokára eltűnik. A motor is hasonló állapotban volt, csak neki nem tűnnek el a karcolásai... Kitoltam az árokból, majd megegyeztem magammal,hogy az út további részén inkább tolom. Én is, na meg a motor is jobban jár így.
Mikor a ház elé értem elkezdtem rendbe hozni a kinézetem, nehogy azt higgye,hogy most másztam ki egy árokból, pedig nem tévedne sokat.. -.-" Kiszedtem a hajamból a beleragadt csimbókokat, bár a hatalmas fűfoltok a térdemen így is elég árulkodóak voltak... A motort letettem a ház előtt és pizzával a kezemben sétáltam oda a csengőhöz. Nem voltam ideges, nem láttam értelmét. Megnyomtam a csengőt és türelmesen vártam. Addig is megpróbáltam úgy elhelyezkedni a lábammal, hogy a fűfoltok ne nagyon látszódjanak, de azért ne boruljak fel! Bár a mai nap után, már ezen sem csodálkoznék... Az ajtó kinyílt és én nagyon meglepődtem a látottakon....
